Apponyi Albert trianoni védőbeszéde

„…Ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lenni, nehogy megöljék.…”

Gróf nagyapponyi Apponyi Albert a trianoni védőbeszéde által vált közismertté. Élete és munkásságának kiterjedtségére való tekintettel csak erre szűkítem az írás célkitűzését. Jelenlegi tanulmányomban bemutatásra kerül a gróf úr felkérésének a pillanata, aki képviseli hazánkat Versailles-ban; továbbá a védőbeszéde az antant hatalmakat képviselő urak előtt.

Súlyos évek, súlyos döntések

A Monarchia felosztására irányuló törekvések az 1917-es év során megfogalmazódtak, ekkor kezdték meg a béke előkészítését. Az 1919-1920 közötti párizsi békekonferencián a résztvevő és döntéshozó hatalmak tudatában voltak annak, hogy egy sorsfordító, történelmi pillanat elé néznek. Hosszútávon gondolkodtak a döntés meghozatalakor. A nagyhatalmak ítélethozatalában kulcsfontosságú szerepet játszottak az etnikai, gazdasági, stratégiai és közlekedési szempontok, amihez asszisztáltak a kisantant államai.

A délszláv, a román és a csehszlovák követelésekre a mértéktelenség és a pirulás nélkül előadott hazugságok; a követeléseket alátámasztó érvelésre pedig a következetlenség és a szemforgató álszentség volt jellemző. Egyrészt abban mutatkozott meg, hogy az 1910-es magyar statisztika adatait gyakran torzítva vagy egyenesen meghamisítva prezentálták, másrészt megkérdőjelezték annak hitelességét. Igényeiket túlzónak találták az antant képviselői, és hosszas vita kerekedett a területi felosztásról.

 A Közép-Európára leselkedő instabilitás a küszöbön állt. Visszahozhatatlan és beláthatatlan következmények kezdtek körvonalazódni. 1919 elején Magyarország sorsáról megszületett a döntés. A konferencia résztvevői készek voltak február-márciusban – a Tanácsköztársaság létrejötte előtt – a magyar határt illetően. Az ügyben illetékes magyar fél meghívására nem került sor – nem ismerték el legitimnek az 1918 novembere és 1919 novembere közt egyetlen magyar kormányt sem. A tanácsköztársaságnak még volt némi esélye, talán hajlott volna az antant, – az antikommunizmusuk ellenére – mégis meghiúsult a meghívás.

A békekonferencia csak az 1919. november 24-én megalakult Huszár Károly-féle koalíciós kabinetet ismerte el legitim magyar kormányként. A meghívás egyik hátráltató tényezőjeként ki kell emelni, hogy a magyar delegáció kijelölt elnöke, Apponyi Albert ekkor még cseh megszállott területen tartózkodott.

A gróf úr színrelépése

A Monarchia összeomlásakor veszélybe került a gróf úr és családja biztonsága. Az őszirózsás forradalom után visszavonultan élt családja körében Budapesten. November folyamán hagyták el a fővárost, és mentek éberhardi kastélyába, ahol december 20-án elhatározta, elhagyja itteni birtokát és Budapestre menekül szeretteivel, mivel hírét vették, hogy birtoka felé fosztogató cseh katonák közelednek.

A Tanácsköztársaság idején ismét menekülni kényszerült családjával. Vonatra szálltak, hogy elhagyják a fővárost, de messzire nem jutottak, mert a Duna túloldalán cseh fogságba kerültek. A csehek éberhardi birtokára visszaengedték Apponyit, de szoros felügyelet alatt tartották. Szabadsága korlátozva volt, csak rendőri kíséretben mozoghatott.

Anekdotába illő epizód az alábbi eset: Egy alkalommal kikocsizott jószágigazgatójával, Deme Gyulával a birtokot megszemlélni. A jószágigazgató tökéletesen beszélt franciául, ezért ezen a nyelven társalogtak a kocsikázás során. Amikor visszaértek a szemleútról, a kocsin velük tartó cseh rendőr odaszólt a jószágigazgatóhoz. „Ne tessék azt hinni, hogy én nem értettem, amit az urak a kocsin beszéltek, mert én jól tudok – angolul. Mindent értettem…”

Birtokáról csak 1919 novemberében tért haza, mikor nélkülözhetetlenné vált személye a közelgő tárgyalásoknál. Szóba került ideiglenes államfővé választása is, a kellő támogatottságot is élvezte volna, de két okból kifolyólag ütközött akadályba. Részben a kora, elmúlt 70 éves; részben nyílt legitizmusa miatt az antanthatalmak nem támogatták volna. De mint a magyar békedelegáció elnökeként, mint a magyar, mint az antant részéről egyetértés született, s jóváhagyták.

A magyar delegáció 1920. január 5-én indult útnak, és január 7-én érkezett Párizsba. Vezetőjük Apponyi volt, de olyan tekintélyek is résztvevői voltak többek közt, mint Bethlen István és Teleki Pál.

A híressé vált védőbeszédére január 16-án kapott lehetőséget, hogy kifejtse véleményét és összegezze a magyar álláspontot.

1920. január 15-én Apponyi Albert megérkezik a béketárgyalásra Versailles-ba, és átveszi a békediktátumot a d’Orsay palotában.

A védőbeszéd tartalmából néhány gondolat

Nagyon helyesen rámutat arra a tényre, miszerint kész tények elé helyezték a magyar delegációt, akik az ítélet meghallgatására és annak betartatására jogosultak. Nem két egyforma szembenálló fél hallgatta meg egymást, mert a döntés már korábban megszületett. Ezért sem beszélhetünk a későbbiekben békeszerződésről, mert abban az esetben feltételezhető, hogy két egyenlő, tárgyalóképes fél megegyezik. A helyesebb kifejezés a békediktátum, mert meghozták a döntést, amit a másik félnek el kell fogadnia, és beleszólása nincs.

Megállapítja, hogy a központi hatalmakkal – Németország, Ausztria és Bulgária – kötött békefeltételek igen szigorúak, de korántsem annyira, mint amit Magyarországgal szemben intézni kívánnak. A magyar nemzet előtt komoly változásokat eszközöltek ki, figyelembe nem véve se gazdasági, se etnikai szempontokat. Magyarország abban az esetben – fejti ki -, ha elveszti területeinek, és népességének is majdnem kétharmad részét, annak beláthatatlan következményei lesznek a jövőt illetően.

A gazdaság szempontjából hegemóniára van szükség. „Idézem a nagy francia geográfusnak, Reclus Elisének szavait, amelyek szerint ez az ország oly tökéletes fölrajzi egység, amely Európában egyedül áll.” Amit nem idézett Apponyi, de a geográfusnak a következő gondolatai fogalmazódtak meg: „Aggodalommal kell a jövőbe tekintenünk, amikor majd Európa dunai részében az egyensúly megbomlik. […] A magyaroknak voltak gyönge napjaik. De szomszédjai közül melyik mérkőzhetnék vele értelmesség, hősiesség és szabadságszeretet tekintetében?”

Mindazok a feltételek, amik egy működőképes gazdasághoz kellenek, ahhoz az egész Kárpát-medencét egy kézben összpontosítva kell tartani. A központi terület, amelyet meghagyni kívánnak a nagyhatalmak, életképtelenné válna a történelmi Magyarország elszakítani kívánt területeivel, ahol a nyersanyagok nagy hányada származik. Ez nem csak a csonka Magyarországra vonatkozik, de a körülötte létrejövő új államalakulatokra is, mert azok is elszakítva lesznek a korábban felvevő piacnak számító középső térséggel. Ebből következik, hogy gazdaságilag meggyengült, importra szorítkozó államok jövőképe bontakozik ki. Magyarországot organikus egységnek tekinti, egyet kivéve, a nyelvi egységet, ugyanakkor hozzáteszi, hogy az újonnan létrejövő államok területén sem lenne meg ez az egység. A döntés értelmében egy soknemzetiségű országból több soknemzetiségű országot alkotnak, ami előidézi az újabb viszálykodásokat.

Teleki vörös térképe
forrás: https://blog.oszk.hu/foldabrosz/voros-terkep-kulonbozo-valtozatai-4-az-1928-es-1941-kozott-megjelent-kiadasok

Kiemeli az elszakítandó területek népességre vonatkozó arányokat. A 11 millió lakosságból hozzávetőlegesen 4-4,5 millió a magyarok és németek lélekszáma, ami 45%-os aránya az egészet nézve. Szerény véleménye szerint rájuk nézve a nemzetiségi elv hátrányt, s szenvedést okozna az elcsatolás. Ugyanazokat a jogokat kéri, amivel az elszakított területeken maradó magyarságot illetik meg, mint amellyel Magyarország nem magyar ajkú polgárai bírnak, de ha a területi változások bekövetkeznek, kéri a nemzetiségi kisebbségek jogainak védelmét.

Egy apró kitérőt teszek, nem minden ok nélkül. A félreértések elkerülése végett érzem ennek a magyarázatát. Apponyi beszédében többször elhangzik a népfaj kifejezés. A XXI. század emberének szokatlannak tűnhet, de ne feledjük el, hogy más és más korokban a különböző szavak, kifejezések más értékrenddel bírtak – magyarán nem a korunk emberének a felfogását kell mércének tekinteni a múlt eseményeinek értékítéletekor! Mikor e szót alkalmazta az azért sem volt kirívó, mert a korszakban teljesen általános és elfogadott kifejezésnek tekintettek. Tulajdonképpen a nemzetiség szinonimájaként értendő. De most visszakanyarodunk a témánkhoz.

Semmi támadó, vagy lenéző szándék nem lappangott benne, amikor a népfajok – mai szóval a nemzetek – kulturális mércéjét veszi górcső alá. Megállapítja, hogy különböző művelődési lépcsőfokokon állottak, továbbá számszerűsíti ezek arányát, amire nem kívánok kitérni. Mondanivalójában bizonyítást nyer, hogy a különböző, leendő államformáló nemzetiségeknél az analfabetizmus számaránya mennyire nagy számokkal bír szemben a magasabb kultúrfokkal rendelkező magyarokhoz és németekhez képest, ha az iskolázottságról már nem is beszélünk. Hangsúlyozza, hogy az erre irányuló megjegyzésének semmi bántó éle nem volt, csupán a tényeket közölte. Azonban két okból kifolyólag nem volt hatással a győztesek felé: egyrészt, mert a magyarokat is elmaradott népnek tekintették, másrészt viszont a magyar vezetőréteget vonták felelősségre, hogy a nemzetiségek alacsony művelődési szinten álltak, hivatkozva arra, hogy a magyarok elnyomták őket.

Apponyi méltányosságot kért az antanttól, továbbá hogy Wilson elnök híres 14 pontját alkalmazzák. A 10. pont kimondja, hogy Ausztria-Magyarország népeinek, akiknek helyét védettnek és biztosítottnak szeretnénk látni a nemzetek között, meg kell adni az „autonóm fejlődés legszabadabb lehetőségét.” Magyarán a Monarchia népeinek önálló fejlődését biztosítaná a 10. pont!

A győztes hatalmak jóváhagyásával kívánt javítani a helyzeten. Kérte a felülvizsgálatát az ítéletnek, és kérvényezte az ellenőrzött, de szabad választásokat azokon a területeken, amelyeket elcsatolni kívántak.

Legvégül a hadifoglyok hazaszállításával kapcsolatban is szót emelt. A béke ratifikációja esetén küldhetik haza a foglyokat, de ennek a formalitásától való eltekintését kéri a jelenlévő urakat. Abban az esetben, ha nem írták volna alá a diktátumot, akkor a foglyok százezreinek nem lett volna esélye hazatérni.

+ 1 tévhit

“Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz mindazon országok temetésén, amelyek most itt a sírját megásták.”

Az idézet a közösségi média legmélyebb bugyraiban is felbukkan, mikor szóba kerül a trianoni békediktátum. Rendre Apponyinak tulajdonítják ezt az elkeseredett, fenyegető sorokat, pedig a gróf úr ilyet nem mondott! Eleve a hangvétel és a fogalmazás is távol áll tőle. Viszont olyat igen is mondott, hogy a győztesekkel együtt kíván működni. A fentebbi sor azért is káros, mert megtévesztő, olybá van feltüntetve, mintha Apponyi ilyet valaha mondott volna. Az alábbi linken bárki számára elolvasható a híres beszéd, és meglepően tapasztalható, hogy ilyen sor, még utalás szintjén sincs:

Apponyi Albert trianoni védőbeszéde

Trianon 100. évfordulója alkalmával készítettek egy dokumentumfilmet Apponyi beszédéről. Ha valaki szeretné megtekinteni, annak most lehetősége nyílik megnézni az alábbi linken:

Összegzés

A magyar béke ügye a békekonferencián sokadrangú kérdésnek számított. Az 1920 januárjában Párizsba induló magyar delegációt már kész tények elé állították. A győztesek mindent elrendeztek és eldöntöttek. A magyar kérések teljesítése több pontban is felforgatta volna a nehezen tető alá hozott status quót. A határok megvonásakor döntő fontossággal bírt egy-egy gazdasági és/vagy infrastrukturális indokok, illetve ürügyek, még ha azok hamis volta bizonyítást nyert. Emmanuel de Martonne francia földrajzprofesszor, aki az 1920-as trianoni békediktátum előkészítésének egyik szakértője volt, az 1947-es párizsi békeszerződés megkötése előtt elismerte, hogy nem a tények, a statisztikák és a térképek adatainak mérlegelése alapján, hanem az erő- és érdekviszonyok szerint született meg a trianoni békediktátum! Végszóként Kubassek János gondolatával zárnám: „A közös identitástudat szellemi kincseit, a lelkekben megmaradó összetartozás érzését nem lehet erőszakkal diktált kényszerhatárokkal feldarabolni.”

Bibliográfia:

Ablonczy Balázs (2017): Rettenetes év. A párizsi békekonferencia és Magyarország, 1919-1920. In: Rubicon történelmi magazin XXVIII. évfolyam 309-310. szám, Trianon 1920.

Anka László (2014): Gróf Apponyi Albert belpolitikai pályafutása a dualizmus korában.  Doktori Disszertáció, Bp.

Kubassek János (2017): Mit veszített Magyarország Trianonban? In: Rubicon történelmi magazin XXVIII. évfolyam 309-310. szám, Trianon 1920.

Romsics Ignác (2014): A magyar határok kérdése a békekonferencián. In: Rubicon történelmi magazin. XXIV. évfolyam 260. szám, A béke kálváriaútján – Neuilly, Párizs, Trianon.

Romsics Ignác (2010): Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Bp.

Tarján M. Tamás: 1918. január 8. | Wilson amerikai elnök meghirdeti 14 pontját. In: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1918_januar_8_wilson_amerikai_elnok_meghirdeti_14_pontjat/

Tóth Andrej (2014): Magyarország meghívása a párizsi békekonferenciára. In: Rubicon történelmi magazin. XXIV. évfolyam 260. szám, A béke kálváriaútján – Neuilly, Párizs, Trianon.

2 Replies to “Apponyi Albert trianoni védőbeszéde”

  1. Pingback: Trianon emlékei

  2. Pingback: Apponyi Albert visszaemlékezése

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 
 
 

We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies.
CiyaShop

Join Our Newsletter

Subscribe to the CiyaShop mailing list to receive updates on new arrivals, special offers and other discount information.
Product added!
The product is already in the wishlist!
Removed from Wishlist

Shopping cart

close