Bill Speakman

Beer Bottle, azaz sörösüveg Speakman

Valószínűleg nincs nagyobb érv amellett, hogy palackozott sört adjanak ki a harcban lévő csapatoknak, mint Bill Speakman (1927-2018) története. A brit hadsereg katonái között összesen négy Viktória Keresztet adományoztak. Az 1856 óta létező kitüntetés, a legmagasabb volt, amit közlegények és altisztek kaphattak az angol hadseregben, és mindössze négyet osztottak ki belőle a koreai háború idején. Ebből hármat posztumusz, és mindössze egy katona vehette át élőben, és ez volt Bill Speakman.

Élete tipikus angol élettörténetként indult. Szokásos angol neveltetés, egy kis vidéki középiskola elvégzése után vetette magát az élet sűrűjébe. 1951-ben a 24 éves Speakman önként jelentkezett az angol hadseregbe, és a Royal Highland skót ezredhez került, annak is az első zászlóaljához. A 38. szélességi kör mentén állomásozó William Speakman és egysége egy, a 317-es dombként magaslaton állomásozott, közel az Imjin folyóhoz, amikor 1951. november 4-én az egységet hirtelen heves kínai tüzérség kezdte el lőni. Ezzel vette a kezdetét az ún. második maryang-san-i csata.

Dél-Korea fővárosától Szöultól északkeletre található Maryang San, ahol az első maryang-san-i csata során a nemzetközösségi erőknek sikerült 1951 október elején a kínai erőket visszaszorítani, ami eredményeképpen a fő védelmi vonalat képező Kansas vonaltól északra létrehozták a Wyoming vonalat is, ami viszont szálka lett a kínai erők szemében.

*A front állása 1951 október-novemberében*

1951 november elejére a brit, ausztrál, skót erők a frontvonalat erődítményekkel szilárdították meg. A 28. brit gyalogdandárhoz tartozott a Royal Highland skót ezred is, aminek a feladata jó pár magaslat védelme volt a Imjin folyótól nyugatra. A Kínai Népi Önkéntes Hadsereg ezen a frontot indított támadást. A támadásban a kínai 191. Hadosztály játszott főszerepet, amely november 5-én lendült támadásba. A közeli folyón lévő duzzasztómű és a dombokon elhelyezkedő megerősített állások képezték a támadás súlypontját.

A kínai támadás váratlanul érte az angol erőket, és ennek is volt köszönhető, hogy a legtöbb helyen áttörték a védelmet, és sok foglyot is ejtettek a támadók. Speakman ekkor szinte még újonc volt, nem valami sok harci tapasztalattal, de meg se várva a parancsot azonnal válaszolt a társaival a fegyvereikkel. Hat másik társával együtt azon kapták magukat, hogy vagy 6 ezer kínai katona indul meg az állásuk irányába a 317-es domb felé. Becsületükre legyen mondva, a brit katonák nem futottak el, nem hagyták ez az állásukat, mert tisztában voltak azzal, hogy amennyiben az állás elesik akkor sokkal több bajtársuk kerülhet bajba.

Speakman megtöltötte a táskáját és zsebeit kézigránáttal, és elkezdte őket a kínai csapatok hullámaira dobálni. A kínaiak hullámokban támadtak, Speakman pedig négy óra alatt vagy tízszer futott hátra utánpótlásért, és ezen idő alatt több, mint száz gránátot használt fel. A novemberi hidegben a fagyott talajon a gránátok iszonyú pusztítást végeztek a kínai katonák között, ezért is sikerült a támadó hullámokat sorba megfutamítani. Speakman több sebet kapott a lábán és a vállán a csata során, ezért elküldték a társai az orvoshoz, ahova lement ugyan, de onnan hamar lelépett és pár gránáttal felvértezve visszament a 317-es dombhoz. A harc tovább folytatódott, és amikor a gránátok elfogytak, elkezdett minden a keze ügyében kerülő tárgyat felhasználni a kínai katonák ellen. Lendültek a kövek, minden mozdítható tárgy, végül pedig az állásban tárolt sörösüvegek is sora kerültek. Arról nem szól a fáma, hogy milyen arányt képviseltek az üres és a teli üvegek, lehetett mindkettőből tisztes mennyiség, de mindenesetre a több órás harc és a sörösüvegek meghozták a kívánt eredményt. A zászlóalja katonái biztonságosan egy másik állásba tudtak húzódni.

Amikor a csata során szerzett tapasztalatairól kérdezték, Speakman azt mondta: „élveztem az egészet, tulajdonképpen ez az, amiért csatlakoztam… Azt tettük, amire katonaként kiképeztek. Harcoltunk azon az éjszakán, és megtettük, amit tennünk kellett.” Erőfeszítéseiért VI. György angol király azt tervezte, hogy Speakmant Viktória kereszttel jutalmazza. Azonban az uralkodó nagyon beteg volt, és meghalt, mielőtt átadhatta volna az érmet. Ehelyett az újonnan koronázott II. Erzsébet királynő adta át neki. Speakman később felidézte, hogy az újdonsült királynő szerinte még nála is idegesebb volt a ceremónia során. Az érdemrend odaítélésének az indoklásában kiemelték azt, hogy Speakman óriási veszteségeket okozott az ellenségnek, és sok bajtársa életét mentette meg a több órán való csata során.

Speakman 1967-ig szolgált katonaként, állomáshelyei között szerepelt Olaszország és a távoli Borneó szigete is. Amikor nyugdíjba vonult nagyon nehezen talált munkát. Nem volt semmi komoly végzettsége, így az több alkalommal is a végső elkeseredettségében lopáshoz folyamodott. Az egyik esetben letartóztatták amikor 104 fontot lopott el egy nő pénztárcájából, de az összeg teljes visszafizetése után felmentést kapott, amiben nagy része lehetett a kitüntetésben, amit a szorult anyagi helyzete miatt el kellett adnia. Speakman háromszor nősült az élete során, és hét gyermeke született, és egy ideig Dél-Afrikában élt, mielőtt visszatért az Egyesült Királyságba, ahol elhunyt. Halála előtt kikötötte, hogy szeretné, ha a hamvait Dél-Korában szórnák szét, mondván: „ha meghalok, itt akarok lenni. Sehol máshol.” 2018. június 20-án halt meg, 90 éves korában. Hamvait a következő évben az Egyesült Nemzetek Szervezetének dél-koreai emléktemetőjében temették el.