Ragnar Lodbroknak igazából minden fia hihetetlenül vagány volt, mondhatni tökéletes vikingek. Most azonban csak az egyikről, Vasbordájú Björnről lesz szó, aki nem azért kaphatta a Vasbordájú becenevet, mert valami cuki háttérkép volt beállítva a munkahelyi gépén, hanem inkább a vezéri képességei meg a harcokban mutatott keménysége miatt.
Miután Ælla, Northumbria királya egy sajnálatos incidens következtében megölte Ragnart, az egyik valaha élt legtökösebb vikinget, egyértelmű volt hogy a fiainak bosszút kell állniuk. Vasbordájú Björn egyből nekiugrott Ællának, de nem járt sikerrel. A második nagy támadásban már nem kívánt részt venni, így a testvéreire hárult a feladat, hogy revansot vegyenek.
Björn nem azért nem segített nekik, mert beszari volt, hanem azért, mert ekkor már sokkal nagyravágyóbb tervei voltak. Az apja nyomdokaiba lépve rendesen végigpusztította a francia partvidéket, de a portyák befejeztével, ahelyett hogy Norvégia fjordjai felé fordult volna, inkább a jobb időt kínáló, legendásan gazdag dél felé kanyarodott. A 860 környékére tehető út során végigfosztotta az Ibériai-félsziget partjait, át a Gibraltári-szoroson egészen Dél-Franciaországig, ahol kiteleltek.
A következő évben már az itáliai városokat sem kímélte. Pisa városát játszi könnyedséggel kifosztotta, majd miután tudomást szerzett róla, hogy a keresztény egyház fővárosa, a mesés vagyonnal kecsegtető (elég volt csak abból kiindulnia, amit az angol és francia templomokból rabolt) Róma is csak egy karnyújtásnyira volt, úgy döntött, hogy megér egy kis kitérőt. A távolság tekintetében azonban elszámolta magát. Luna városáról hitte azt, hogy Róma, ezért rögtön bele is kezdtek az ostromba.
Az ostrom nem a várt tempóban ment, ezért cselt kellett kieszelnie. Björn kitalálta, hogy beadják a lunai püspöknek azt, hogy meghalt, de még a halálos ágyán megtért a keresztény hitre és az utolsó kívánsága az volt, hogy a város megszentelt földjébe temessék el.
A bíboros nem akarta megtagadni az utolsó kívánságot, ezért egy szerény díszkísérettel egyetemben beengedte a koporsóban fekvő „halott” Björnt. Abban a pillanatban, amint lerakták a templom kövezetére, kipattant a gyaloghintóból és az emberei élén elindultak, hogy kinyissák a kaput, közben persze legyilkoltak mindenkit, akinek akár csak az akadályozás gondolata megfordult a fejében. A kinyitott kapuval a város sorsa végleg megpecsételődött.
Az eddigi sikereken felbuzdulva tovább folytatta a portyát Szicília és Észak-Afrika mentén egészen vissza Gibraltárig. Azzal nem számolt, hogy az arabokat annyira meggyőzte az előző évi bemutatkozása, hogy egy komplett flottával és több hordónyi görögtűzzel üdvözölték. A Gibraltárnál lévő csatában közel 40 hajót veszített, ráadásul a zsákmány nagy része is odalett. Ennek ellenére sikerült visszakecmeregnie a svéd királyság területére (Ragnar halála után a fiai szétosztották a birodalmat. Björn kapta meg Svédországot), ahol a megmaradt vagyonból élete végéig vagyonos emberként élt.
Pingback: Középkori legendák nyomában I. Berserkerek, a viking halálosztók - Történelem Faszagyerekei