Caratacus

Caratacus egy brit törzsfőnök / király volt, aki a római terjeszkedés ellen harcolt Nagy-Britanniában. Az első században élt Caratacus igen eseménydús életet élt, ami során a törzsét, a népét védte a világ legerősebb birodalma a Római ellenében. Már életében legendává vált, és sor angol-walesi hagyomány köthető az életéhez, nem is beszélve a művészetben való megjelenéséről.

Britannia a rómaiak előtt

Britannia az ókori világ peremének számított. Még a római szerzők számára is igen távolinak tűnt ez a vidék, amiről csak felemás információik voltak. Mindezek ellenére már igen régóta jártak kereskedők a szigetre, és az itt élők is szoros kapcsolatot ápoltak a „szárazföldön” élő rokonaikkal. Julius Caesar volt az első, aki i.e. 55-54-ben megpróbálkozott a terület meghódításával, de az ekkor még nem sikerült. Britannia ekkor már több ezer év óta a nyugat felé mozgó kelta törzsek egyfajta olvasztótégelyének bizonyult.

A korábban itt élt nomád vadászó-gyűjtögető népek keveredtek a keltákkal, akik elhozták a szigetekre a földművelést és a fémműveséget. Megjelent a vas, a lovak széles körű használata, a dombokon pedig tekintélyes vaskori erődítményeket emeltek szerte Britanniában. I.e. 75 körül a kontinensről új telepesek érkeztek, akiket a rómaiak belgáknak hívták, és magasabb minőségű földműveléssel és fémművességgel rendelkeztek a többi kelta törzshöz képest. A belgák Britannia délkeleti részét meg is hódították, ami után római mintájú latin felirattal ellátott pénzeket kezdtek verni, és intenzív kereskedelmi és egyre szorosabb politikai kapcsolatot kezdtek kialakítani a rómaiakkal.

Cunobelinus király

A Krisztus születése körüli időszakban Cunobelinus lett a catuvellaunus törzs vezetője. Ez a törzs uralta a Temze folyótól északra elterülő vidéket, és innen kiindulva sikerült igen tekintélyesre növelni a területét a Trinovantes, és az Atrebates törzs kárára. Cunobelinus székhelye Camulodunum települése volt, és igazán tekintélyes vaskori sáncfalakkal védett komplexum.

Britannia a római hódítás időszakában

Cunobelinus elég jó kapcsolatokat ápolt a Római Birodalommal, és a pénzein a latin rex („király”) címet használta. Valószínűleg az egyik brit király volt, aki Strabon római író szerint követséget küldött Augustushoz, Róma első császárához. Cunobelinusnak három fia született: Adminius, Togodumnus és Caratacus, valamint egy testvére volt, Epaticcus. Cunobelinus valami ok folytán összekülönbözött az egyik fiával Adminiussal. A kb. 40 év körüli Adminius ekkor Rómába menekült, ahol Caligula császárnál keresett menedéket. Caligula segítséget ígért a trónkövetelőnek, és úgy érezte, hogy itt a lehetőség a Britannia elleni inváziónak. Cunobelinus 43 körül meghalt és így a királysága a két maradék fiára szállt. Caratacus és Togodumnus viszont azon kapták magukat, hogy a korábban legyőzött királyságok elmenekült uralkodói meghallgatásra kerültek Rómában.

A rómaiak Britanniában

Mind a mai napig viták tárgya, hogy a rómaiak miért is döntöttek Britannia megszállása mellett. Egyik oldalról a gazdasági haszon (nemesfémek, gabona, gyapjú) is lehetett motiváló tényező, de egyesek azon a véleményen vannak, hogy egyszerűen „csak útban volt” a terjeszkedő birodalom számára. A legvalószínűbb cél viszont inkább politikai jellegűnek bizonyult. Claudius császárnak egyszerűen szükséges volt egy győztes háborúra, azért, hogy a meggyilkolt Caligula császár után megrendült római közvéleményt maga felé fordítsa. Csábító volt, hogy egy olya terület felett szerezhetnek hatalmat, amely még a nagy Caesar számára sem sikerült. Claudius császár Aulus Plautius szenátor vezetésével négy római légiót küldött a szigetre (nagy valószínűséggel a Legio II Augusta, a IX Hispana, a XIV Gemina, és a XX légiókat).

Aulus Plautius a HBO Britannia című sorozatában

Számos törzs – különösen azok, amelyek szerteágazó kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkeztek – lelkesen üdvözölte a római megszállás tényét – de legalábbis ellenállás nélkül behódoltak. Közéjük tartozott Cunobelinus király több korábbi ellensége is. Caratacus és Togodumnus viszont nem, ők harcolni akartak a szabadságuk megőrzése érekében, és ebből egy kilenc évig tartó harc vette kezdetét a sziget feletti uralomért.

Az első jelentős összecsapásra a mai Rochester közelében került sor a Medway-folyó partja mentén. A rómaiak a csata előtt megszerezték a környékbeli dobunni törzs hűségét, ami ezért volt fontos mert elméletben a Catuvellauni Királyság alattvalójának számítottak. Diplomáciai szempontból ez győzelmet jelentett a rómaiak számára, és morális csapást okozott Caratacusnak és embereinek, akik logisztikai szempontból is gyengültek így, ezért kevesebb emberrel kellett. hogy harcolhassanak az inváziós erők ellen. Cassius Dio római történetíró szerint a Medway-folyón nem volt semmilyen híd, vagy átkelőhely, ezért a római csapatok egy része a folyón átúszva lendült támadásba.

Medway-folyó menti csata

A Titus Flavius ​​Sabinus parancsnoksága alatt indított támadás teljesen meglepte az briteket, és azokat visszakényszerítette a Temze irányába. A közel két napig dúló véres csatában számos brit törzs szenvedett vereséget, és igen sokan is vesztették az életüket, köztük Caratacus testvére is a Temze-folyó köröli utóvédharcokban. Caratacus maradék hűséges követőivel elmenekült a sziget belseje felé.

Római hódítás 43-60 között

A rómaiak támadása sikeresnek bizonyult, egy sor törzs adta fel a harcot és fogadott hűséget a rómaiaknak. Claudius császár mindezek után érkezett a szigetre, és 11 törzs vezetőjének a megadását és hódolatát fogadta. A rómaiak Camulodunumban hozták létre új fővárosukat, Claudius pedig visszatért Rómába, hogy megünnepelje a „győzelmét”. Az utóbbi évtizedek kutatásai nyomán viszont sok mindent kétségbe vonnak a régészek és a történészek. Ma sokan azon a véleményen vannak, hogy a római hódítás a kezdeti időszakban korántsem volt olyan véres, és nem a 43-ban partra szállt 40 ezer légiós kezdte el, hanem évtizedekkel korábban a római kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok. Így mire igazán megjelentek a légiósok már igen sok római élt a szigeten, római mintájú pénzek voltak forgalomban, és igen sok településen már a latin volt a legfontosabb beszélt nyelv.

A kelta fegyverek és hadviselés

A kelta harcosok egy fejjel magasabbak voltak, mint mediterrán ellenfeleik, és izmosabb testalkatúak is. A kelta harcosok még nagy sisakokat is viseltek, hogy így hangsúlyozzák a nagyobb termetüket. A római légióknak közel 500 évébe került, hogy a birodalmukat előbb megvédjék a kelták támadásaitól, majd pedig le is győzzék a saját földjükön a korábbi támadókat. A kelták számos fegyvert használtak, ami valószínűleg a harcos kultúrájuknak is volt köszönhető. A távolsági harci fegyverek közé tartoztak a különböző gerelyek, dárdák, íjak és a parittya. A parittyák köveit általában a folyókból szerezték, mivel ezeket az áramlás jól megformálta már. A fiatal harcosok általában dárdákkal, parittyákkal és íjakkal harcoltak. Közelharci fegyverként kétkezes kalapácsokat, baltákat és kardokat használtak. A kardok kezdetben rövid kardok voltak, de később hosszú kardokká váltak. Mindazonáltal, a kelták arzenáljába tartozó fegyverek képesek voltak halálos sérülések okozására még komolyabb páncélzaton keresztül is.

Kelta-briton harcosok

A korai kelta harcosok nem viseltek páncélt, bár a nemesek alkalmanként már használtak. Később bőrpáncélt, könnyű bronz páncélt, láncinget is alkalmaztak, bár ezek általában meghaladták a közönséges harcosok pénzügyi lehetőségeit. A sisakok eleinte szintén ritkák voltak, és főleg nemesek viselték őket. A kelta harcosokról köztudott volt, hogy tollakat, szárnyakat vagy lófarokot rögzítenek a sisakjukon. Néhány sisakra valódi szarv vagy fém szarv volt rögzítve, hogy félelmetes megjelenést kölcsönözzön. A kelta harcosok gyakran használtak pajzsokat is. A kerek pajzsokat általában könnyű gyalogosok vagy lovasok használták, míg a nehéz gyalogosok hosszú, általában négyszögletes, ovális vagy hatszögletű pajzsokat hordoztak. A kelták pajzsaikat készítésére bőrrel borított fát használtak, fém bordázattal, tüskékkel és élekkel. Kelta spirál, kör- és állatmotívum-minták borították őket.

Eleinte a lovakat csak szekerekkel együtt használták. Minden szekér két legénységi tagból állt: egy vezetőből és egy nemes harcosból vagy bajnokból. Az ókori írók a kelta szekerek használatát a lovasság és a gyalogság taktikájának keverékeként írták le. A szekér a csatatérre hajtott, ahol a harcos kiugrott a járműből és gyalogos harcosként harcolt tovább. Miután a harcos elfáradt, egyszerűen visszaugrott a szekérre. A szekerek fel és le is száguldoztak a harci vonalak előtt, dárdákat dobálva az ellenfelekre. A kelta szekerek olyan felfüggesztési rendszert használtak, amely lehetővé tette számukra, hogy durva talajon, sőt meredek domboldalakon is működjenek.

Briton-kelta harci kocsi

A kelta taktika középpontja a tömeges támadás volt. A vad frontális támadás, amelyet a rómaiak „Furor Celtica” néven emlegettek, pusztító volt, és gyorsan el tudta győzni az ellenfeleket a rohanó kelta harcosok hatásának puszta erejével és ördögi, őrült támadásával. A rómaiak azonban képesek voltak megállítani a kevésbé jól páncélozott és fegyelmezett keltákat, így, ha a kezdeti rohamot vissza tudták verni, akkor általában ők kerültek ki győztesként.

Caratacus gerillaháborúja

Caratacus a következő években új híveket és szövetségeseket gyűjtött maga köré, akikkel együtt gerillaháborúba kezdett Publius Ostorius Scapula, az új római kormányzó ellen. A mai Wales déli részén élő Silures törzs lett Caratacus bázisa, akik befogadták, és évekig támogatták a rómaiak elleni gerillaháborúban. Amikor úgy tűnt, hogy a rómaiak kezdenek felülkerekedni, Caratacus egy másik törzs, az Ordovices területére tette át a székhelyét.

A Caer Caradoci csata bizonyult Caratacus utolsó csatájának, ami egy jól megválasztott helyen, egy dombos vidéken zajlott, ami lehetővé tette a védők számára, hogy magasabban egy kedvezőbb pozíciót foglaljanak el.  A helyszín alkalmas volt arra, hogy a britek egy jó védekező taktikával akár győzelmet is arassanak. Nehézkes volt a dombra való feljutás, ahol a britek erős sáncokat építettek ki, továbbá még egy kis folyócska is a védőket segítette.

Britonok és rómaiak harca

A csata azonban nem Caratacus terve szerint kezdődött. Publius Ostorius Scapula parancsnoksága alatt a római csapatok könnyen átkelek a folyón. Amikor átértek, dárdák tömegei zúdultak a légiósokra, ami teknősbékalakzatba kényszerítette őket, pajzsukkal képezve védőfalat a dárdák ellen. Ez lehetővé tette számukra a brit állások elérését, ahol aztán véres közelharc vette a kezdetét. Abban viszont a római légiósok verhetetlenek voltak. A britek védelmi vonala apránként kezdett megtörni, a résekbe betörő sokkal jobban páncélozott légiós katonák lassan felülkerekedtek a bátran harcoló védőkön. Caratacus feleségét, fiát és lányát elfogták a csatában, de a vezér pár hívével el tudott menekülni. Az északon élő Brigantes törzs területére menekült, ahol viszont Cartimandua királynő a lázadó vezért elfogatta és átadta a rómaiaknak.

Caratacus a császár előtt

A híres foglyot, Caratacust felvonultatták Róma utcáin, amelyet Claudius császár diadalának részeként állítottak ki, amely a brit törzsek fölötti római győzelmet volt hivatva illusztrálni. Caratacus sorsa azonban mégsem itt teljesedett be. A császár jelenlétében a szenátus előtt mondott híres beszédével kegyelmet szerzett magának és a családjának is, akiknek Claudius szintén megkegyelmezett:

„Ha akkora lett volna a mérséklet szerencsémben is, amilyen nemességem és rangom volt, inkább barátként, nem mint fogoly jöttem volna ebbe a városba, és nem tartottad volna méltatlannak, hogy a hírneves ősök sarját, sok nép uralkodóját szövetséggel és békével fogadd. Mostani sorsom rám nézve rút, neked dicsőséges. Voltak lovaim, embereim, fegyvereim, kincseim: csodálhatni-e, ha mindezt nem szívesen vesztettem el? Mert ha ti mindenki fölött akartok parancsolni, következik-e ebből, hogy mindenki elfogadja a szolgaságot? Ha azonnali meghódolás után hurcoltak volna ide, sem az én sorsom, sem a te dicsőséged híre nem terjedt volna el, és kivégzésemet feledés követné, de ha életemet meghagyod, örök példája leszek nagylelkűségednek.”

Tacitus római történetíró

Életét bár meghagyták, soha nem térhetett vissza a szülőhazájába, családjával együtt Itáliában kellett maradnia élete hátralévő részében száműzetésben. Nem tudni mikor halt meg, de el lehet játszani a gondolattal, hogy lehet, hogy még életben volt, amikor egy évtizeddel később az icenesuok törzse lázadt fel Boudica királynő vezetésével a rómaiak ellen.

Felhasznált irodalom:

http://www.ancientmilitary.com/celtic-warriors.htm

https://englishlanguageandhistory.com/?id=tacitus-speech-caratacus

https://www.britannica.com/biography/Caratacus

https://www.encyclopedia.com/history/modern-europe/british-and-irish-history/caratacus

https://www.historic-uk.com/HistoryUK/HistoryofEngland/Caratacus/

Michael Wood (2007): A ​sötét középkor, A Brit-szigetek népeinek korai története, Alexandra Kiadó, Pécs

Publius Cornelius Tacitus (2001): Tacitus ​összes művei, Szukits Kiadó, Szeged

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 
 
 

We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies.
CiyaShop

Join Our Newsletter

Subscribe to the CiyaShop mailing list to receive updates on new arrivals, special offers and other discount information.
Product added!
The product is already in the wishlist!
Removed from Wishlist

Shopping cart

close