Egy időre Spárta lett a görögök vezetője, és úgy tűnt, hogy a felesleges energiákat nem egymáson fogják levezetni, de ez az időszak nem tartott túl sokáig, Spárta nem tudta uralmát tartósan biztosítani. Ezen röpke időszak egyik jeles személyisége Xenophón, aki egy személyben volt katona, és történetíró is. Az ő tollából született meg az a mű, ami a görögök első olyan tettéről szól, amikor Kis-Ázsia messzi belsejébe vezette őket a sors. Ez volt a tízezrek hadjárata.
Az ókori Görög világ történelme tele van tömérdek vérrel, szenvedéssel és megannyi érdekes emberi sorssal, amely alakításába hősök, híres, és hírhedt emberek egyaránt részt vettek. Ebbe a körbe tartozik bele az egyik legrejtélyesebb mindezek közül. Őt hívják Alkibiadésznak, aki életének nagy része maga volt a sikerek elsöprő sorozata.
Róma már megjelent a térségben, de csak még finoman próbált beavatkozni az eseményekbe, hagyta, hogy a görögök egymással harcoljanak, de arra nagyon ügyelt, hogy igazán senki ne erősödjön meg túlságosan. Kevesen voltak azok, akik látták előre igazán a veszélyt, és megpróbálták legalább a görögség egy részét egy egységbe tömöríteni, hogy így próbálják megőrizni a függetlenségüket. Ezek közé tartozott főszereplőnk Philopoimén.
II. Philipposz olyan időben lett a makedónok királya amikor egy aranyat se adtak volna az ország jövőjéért egy ókori fogadóirodában. Külső-belső ellenségek tömkelege ácsingózott a hatalomra, de mind kudarcot vallott, mert a trónt elfoglaló úriembert elég kemény fából faragták.
Hol volt, hol nem, volt egyszer egy királyság, majd királyságok. Ez olyan volt, mint a magyar népmesékben az okos lány. Volt is, meg nem is, görög volt is, meg nem is, erős volt, meg nem is. Elfoglalta India egy részét is, meg nem is. Történelmi léptékkel szemlélve nem bizonyult tartósnak, nem állt fent sokáig, de hatása viszont túlélte. A görögség, történelmének felívelő korszakában, mikor pont nem egymás aprításával voltak elfoglalva, legyőzték a perzsa hadakat, a makedón Nagy Sándor vezetésével egészen India határáig terjesztették ki a görögség kulturális – gazdasági határait.
Nagy Sándor művének szétesése egy hosszú folyamat része volt, tengernyi cselszövéssel, és számos szereplővel, akiknek döntő többsége nem természetes halállal halt meg. A vérből a hosszú és kegyetlen harcok után három család tudott igazán kiemelkedni, és saját birodalmat kialakítani. Ezen államok közül az I. Szeleukosz által alapított Szeleukida Birodalom volt a legnagyobb, és állt a legközelebb története során ahhoz, hogy méltó utóda, örököse legyen Sándor birodalmának.
Az idő előrehaladtával pedig a peloponnészoszi háború elhozta Spárta „győzelmét” Athén és szövetségesi felett, de nem bizonyult a győzelem olyan maradandónak, mint az remélték, mert a hosszú háborúban Spárta legfőbb ereje az emberanyag, nagyon is megfogyatkozott. Ezt pedig ki tudta használni egy másik kis görög városállam a boiótiai Théba, amely az ismeretlenség homályából kiemelkedve, ha egy rövid időre is, de átvette Spárta helyét a történelem színpadán. Mindezen rövid időszak egy személy nevéhez kötődik leginkább, Epameinóndasz nevéhez, aki több száz évnyi legyőzhetetlenség mítoszát dobta a sárba Spárta legyőzésével.