A Mel Gibson-féle Hazafiból megvan az az angol tiszt, aki még a sokat látott hágai Nemzetközi Bíróságot is kiakasztotta volna? Ő róla lenne szó. Most kiderül, hogy mennyi igaz az egészből. Annyit előre is elárulok, hogy kemény csávó volt.

A Mel Gibson-féle Hazafiból megvan az az angol tiszt, aki még a sokat látott hágai Nemzetközi Bíróságot is kiakasztotta volna? Ő róla lenne szó. Most kiderül, hogy mennyi igaz az egészből. Annyit előre is elárulok, hogy kemény csávó volt.
Mátyás 1478-ban békét kötött II. Mohamed török szultánnal. Ez a béke nem volt komolyabb, és tartós ezért a török portyázó csapatok folyamatosan kipróbálták a magyar déli végek védelmét. A fosztogatás és rablás kölcsönös volt mindkét oldalról. A felek így próbálták meg lekötni az ellenség katonai erejét. 1479 elején Mohamed szultán békét kötött a Velencei Köztársasággal, amivel jelentős katonai erőforráshoz jutott.
A sagák szerint vérfarkas, alakváltó, troll és berzerker ősökkel rendelkező Egill Skallagrímsson egy igazi önimádó, vadállat költő volt, akinek kedvenc foglalatossága volt összerúgni a port mindenkivel az Északi-tenger vidékén.
Ragnar Lodbroknak igazából minden fia hihetetlenül vagány volt, mondhatni tökéletes vikingek. Most azonban csak az egyikről, Vasbordájú Björnről lesz szó, aki nem azért kaphatta a Vasbordájú becenevet, mert valami cuki háttérkép volt beállítva a munkahelyi gépén, hanem inkább a vezéri képességei meg a harcokban mutatott keménysége miatt.
Harald Sigurdsson neve sokaknak ismeretlenül csenghet, pedig menőségéhez kétség sem fér. Ő volt azon viking királyok egyike (ráadásul az utolsó is), akiben a portyázó, öldöklő, fosztogató lét minden szépsége egyesült. Fiatalkorától kezdve egy jóféle csatát sem hagyott ki. Kalandos életében még a híres Varég Gárdában is harcolt.
Történelmünk bővelkedik igazi kemény csávókban, akik imádták szeretett országunk mezőit áztatni a betörő ellenség vérével. Köztük is előkelő helyen szerepel Hunyadi János, aki egyszerű köznemesből lett egy egész kor példaképe. Kedvenc foglalatossága volt a hatalmas Oszmán Birodalmat nevetség/szégyen tárgyává tenni, és úgymond egyedül útját állni a betörő török hordáknak.
Ragnar Lothbrok a dán történelem egyik legtökösebb karaktere. Na, nem azért mert sárkányokkal, jó emberekkel, meg egyéb mitológiai szörnyekkel harcolt, hanem mert egy kőkemény hadúr volt, aki felprédálta az angol és francia partvidéket, felgyújtotta a nőket és megerőszakolta a falvakat, egyszóval mindent megcsinált, ami egy vikingtől elvárható.