Szétszakítva. Az I. világháború mészárszékeit túlélő magyar katonák számára nem volt megváltás a hazatérés: a Nagy Háborút követő zűrzavaros időszakban a vörösterrort román megszállás, majd a fehérterror váltotta. Az egyszerű emberek számára érthetetlen szélsőséges ideológiák…
1920. június 4.-én a Nagy-Trianon palotában megtörtént az aláírás. A Kárpát-medencében egy nemzet gyászolt. A területek elcsatolásával honfitársaink millióit vesztettük el. Új államok alárendelt polgáraivá váltak, családok ezreit szakították el egymástól egy tollvonással. Nem létezik gyógyír a megcsonkított lélekre. Ezen a napon az ő tiszteletükre emlékezzünk, Trianon valódi veszteseire.
Gróf nagyapponyi Apponyi Albert a trianoni védőbeszéde által vált közismertté. Élete és munkásságának kiterjedtségére való tekintettel csak erre szűkítem az írás célkitűzését. Jelenlegi tanulmányomban bemutatásra kerül a gróf úr felkérésének a pillanata, aki képviseli hazánkat Versailles-ban; továbbá a védőbeszéde az antant hatalmakat képviselő urak előtt.
Felmenőink révén mindnyájan részesei voltunk a világégésnek. Eltűnt, fogságba esett ükapák, akik soha nem tértek haza. Dédapák, akiknek sosem tehettünk virágot a sírjára. Nagyapák, kik a hideg lövészárokban haltak hősi halált, családjuk fényképével a kezükben.
A trianoni békediktátum sok hatásként érte az egész magyar társadalmat. Nem volt olyan ember, vagy olyan réteg, amelyet nem érintett volna valamilyen mértékben. A veszteség okozta fájdalom olyan mélyen beleégett a magyarságba, hogy az napjainkig is ott van a zsigereinkbe. Mindenki halott már Trianonról, van róla véleménye, és sokaknak még valamilyen családi történet is színesíti az eseményről meglévő képet. József Attila 1922-es Nem, nem, soha! című verse találóan mutatta be az akkori emberek lelkiállapotát, és a visszavágás, a bosszú gondolata igenis sokak képzeletét mozgatta meg.