Tag Archives: zsoldos

Rodoszi Memnón

A történelemben, és a mozivásznon is a perzsákra leginkább a „rosszfiúk” szerepét szokták osztani. Elég, ha a 300 című film két részére gondolunk, amiken, ha őszinték akarunk lenni egyáltalán nem a perzsáknak drukkoltunk. Az Alexander című film már egy fokkal árnyaltabb képet tárt elénk, de még az is messze van a valóságtól. Nagyon sok időn keresztül élt az a tévhit, hogy egy olyan elnyomó hatalom volt a perzsáké, ami népek tucatjait kényszerítette a szolgálatra, és emiatt évszázados szenvedést okoztak. Kegyetlen és autokratikus hatalomnak festették le a perzsákat, akiknek az uralma alól a makedón uralkodó mintegy felszabadította az embereket.

Jan Jiskra z Brandýsa – A Felvidék ura

Jiskra rendíthetetlen hűséggel szolgálta V. Lászlót, később Mátyást is. Mindvégig makacsul kitartott a legitim uralkodó ügye mellett. Tóth Zoltán így jellemezte: „adott szavához rendületlenebb és odaadóbb hűséggel tudott ragaszkodni, mint legtöbben magyar kortársai közül.”

A svájci pikások – a legfélelmetesebb középkori zsoldosok története

A középkorral kapcsolatban, ha a háborúkra és a csatákra gondolunk akkor elsősorban leginkább a lovagok jutnak az eszünkbe. A nehézfegyverzetű lovas katonák mindent elsöprő rohama jelenik meg sokak képzeletében. Ezzel nincs is baj, tényleg volt ilyenre is példa, de ha a gyalogságra gondolunk abban az esetben viszont mindenképpen érdemes beszélni a svájci pikásokról, a kor egyik legfélelmetesebb zsoldosairól. Annak ellenére, hogy kicsi kontingensekbe harcoltak, és kevés fegyverrel, ezek a katonák a gyorsaságot a leleményességgel párosítva igen sokszor legyőzték az ellenfeleiket egy sor háborúban. A svájci gyalogosakat félték és tisztelték Európa szerte, ami mellett az egyik legfontosabb velük kapcsolatban, hogy a hadviselést az egyszerű emberek szintjére is levitték, szemben a nemességgel, ami a lovagság fogalmával szinte megpróbálta kisajátítani a háborúskodás intézményét.

We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies.
CiyaShop

Join Our Newsletter

Subscribe to the CiyaShop mailing list to receive updates on new arrivals, special offers and other discount information.
Product added!
The product is already in the wishlist!
Removed from Wishlist

Shopping cart

close