A magyarság eredetét tekintve a turulmadárig vezetik vissza. A turul monda szerint Emesét álmában egy sólyom termékenyíti meg, s így születik meg Álmos és nemzetsége. Korábbi írásomban szó volt a csodaszarvas mondáról, amiben egyértelmű utalás volt, hogy őstörténetünk e szeletkéje erdős-ligetes, egyszóval az akkori sztyeppei környezetben játszódott le. A turulmonda is jellegzetesen sztyeppei területre vezet bennünket. Ez alapján eredetmondáink egy őshazát, s feltehetően két nép emlékét őrizték meg, de hogy miképp arra rövidesen választ kapunk.

Az égberagadás jelenete

Első körben meg kell említenünk két kiemelkedő, művészi alkotást. A nagyszentmiklósi leletegyüttes közül a 2. és a 7. sz. korsón láthatjuk az égberagadási jelenetet, amit Emese álmával feleltetnek meg, de mindenesetre égbe emelkedik egy női, illetve egy férfi alak. A termékenység szimbolikájával értelmezhető a korsókon szereplő jelenet, amiken a magyar eredetmonda elevenedik meg. Az ábrázolások magyarázata szerint a 2. sz. korsón szereplő női alakban a magyar nép ősanyját, Emesét, míg a 7. sz. korsón megjelenő férfi alakban Ménrótot, a magyar nép ősatyját vélik felfedezni. Mondáinkkal egyetemben, a nagyszentmiklósi kincs égberagadási jelenetei messzi tájakon képződtek. Értelmezésükhöz szükség van gesztáink ránk hagyott soraira.

Hívjuk segítségül Simon de Keza Gesta Hunnorum et Hungarorum c. krónikáját. IV. (Kun) László krónikása, Kézai gesztájában a következőt olvashatjuk:

„Az említett sivatag hegyeiben kristályt találnak és griffek fészkelnek s vadászsólyom madarak költenek, mellyeket magyarúl kerecset-nek hívnak.”

„Ethele király czimerén is, mellyet tulajdon pajzsán szokott volt hordani, koronás fejü madár vala ábrázolva, mellyet magyarúl turulnak hívnak. Mert ezt a czimert hordták volt magokkal a húnok mindig a hadban Gyeics vezér idejéig”

A fentebbi idézet mit sem bizonyít jobban, hogy a turul, az uralkodócsaládok jelképe. Az ég küldöttének, kiválasztottnak tartják a turult, de mint ősi családi totem, Attila királytól Géza fejedelemig megtalálható volt a mindenkori uralkodó családok címerében. A turul, mint vezető szerepkörrel felruházott állat a későbbiekben is megmutatkozik.

Anonymus Gesta Hungarorum művében, Emese álmáról szóló fejezetben egyértelmű utalás van a királyi vérvonal megkérdőjelezhetetlenségét illetően.

„Azonban isteni, csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el.”

A reá szállva jelenetre emlékezzünk későbbre, miképp az a megtermékenyítést ábrázolja!

Az égberagadás jelenete létezik a székely népballadák között, ahol a leányt a Krisztust jelképező Égi bárány emeli a mennybe (Júlia szép leány balladája), illetve a moldvai magyar balladák Márton Szép Ilona történeteiben. A keresztény mondakörben betöltött szerepe nem a jelenlegi írás célkitűzése, ezért térjünk is vissza eredeti témánkhoz.

Az ősi mondákban jellegzetes állatalakok, jelen esetben turul képében jelenik meg az ég küldötte, a vezérállat, akit követni kell. A turul kiválasztotta, vagyis égberagadta a nemzetség ősét/őseit, így Álmos és Árpád is a turul utóda, és népe általa a turul gyermekét követi. Makay László szerint az égberagadás azt jelképezi, hogy: „… a mélységből egyetlen erő emelheti fel a népet: a nemzetség őrszeme.”

A sólyom-kultusz eredete

A magyarság ősi, pogány hitvilágában fontos szerep jutott a szent állatoknak, a totemeknek. Az egyik legismertebb és még ma is élő hagyomány a turulmadárhoz fűződik.

Maga a szó török eredetű. Belső-ázsiai lovasnomád népeknél gyakran használták, mint uralkodói elemet vagy nevet. Például a Mongolok titkos történetében Dzsingisz kán mongol vezér szövetségese, a kereit törzsbéli Tooril (Turul) kán volt. Dacolva a korral, napjainkig is fellelhető a nomád életmód a kazahok és kirgizek közt. Az egyik fontos hagyomány, amelyet életben tartanak, a lóhátról történő solymászat. Belső-Ázsiában e két népnél maradt fenn e hagyomány. Vadászatra a sast tartják a legalkalmasabbnak, mégis a sólyomféléket övezi nagyobb tisztelet, mert szent madaraknak tartják őket.

Ha szemügyre vesszük a Noin Ulában (Mongóliában) talált szőnyegképet, akkor egy vadászjelenetet láthatunk, amin egy ragadozó madár leterít egy szarvast. A sztyeppei népek gyakran sólymokat, ritkán sasokat használtak vadászataik során. Felmerülhet a kérdés, hogy valóban egy vadászjelenet játszódik le a képen vagy valami teljesen más? Ha vadászatról lenne szó, akkor a madár az áldozat gerincét roppantaná össze, s ugyanakkor szokása szerint csőrével az állat szemét vájja ki, de itt nem ezt látjuk! László Gyula szerint ez nem vadászjelenet, hanem a megtermékenyítés korabeli ábrázolása. A reá szállva motívum itt is megmutatkozik, mint ahogy arra fentebb már kitértem, vagyis Anonymus leírása erre a jelenetre utalhatott.

Alföldi András máig érvényesnek tekinthető elmélete szerint a totemisztikus mondában a szarvas az ősanya, üldözői pedig a frátriális rendben élő (egymással házasodó) testvérnépek ősapái, s a szarvas megölése és fölfalása szexuális értelmű. A testvérnépek egyikét rendszerint szárnyas (ölyv, sas, sólyom vagy griff), a másikat négylábú állatként (medve, rozsomák, hópárduc, farkas vagy hiúz) ábrázolják.  A szarvas leölése és a húsából való egyszeri jóllakás azt jelképezi, hogy a szárnyas ősapa legyűri a szarvasasszonyt, egyszer közösül vele, az eljövendő nép egyik ágát nemzi vele. A gyalogjáró totemős a tetem húsán élve alapít új hazát, s nemzetséget úgy értendő, hogy a szarvasnőt feleségül veszi, s a majdani nép ágát nemzi vele. A szarvast legyűrő ragadozó helyzete, tartása akár madár alakú, akár négylábú lényt formáz, mindenképp a közösülésre utal. Ha ez igaz, akkor a kép voltaképpen a turulmondáról szólna.

A totemizmusnak az uráli-altaji világban a magyarságnál maradt fenn a legtökéletesebb emléke, amiben minden lényeges vonás megtalálható. A sólyom, mint totemállat, és mint madár a hatalom, az uralkodás jelképe. Turul néven Árpád nemzetségét jelöli. Ráadásul Attila címerén is a turul képe látható koronás fejű madárként.

A monda keletkezése kérdéses, talán a X-XI. században jöhetett létre, de igazolni látszik a turul nemzetség jogát a hatalomhoz. Az álom-motívum lehetne akár nyugati eredetű is, ám a totem-ős szerepe félreérthetetlenül keleti vonás. Emese neve eredetileg „szarvasünőt”-t jelent, az észak-szibériai népeknél a szarvasünő neve: „eneche”, aminek jelentése: „a nemzetség anyja”. Tovább fűzve a gondolatot, miszerint az eredetmondákban az ősök gyakran állatként jelennek meg, és egymás ellen harcolnak, továbbá az állatősöktől való származtatás mondája világszerte ismeretes, így a következő magyarázatot kaphatjuk.

Összegzés

Minden törzsnek volt tamgája – nemzetségjele – amin rendszerint egy állat szerepelt, mint ős. Álmos apja, Előd nemzetségének a jele volt a turul, míg Emese nemzetségének a szarvas. Mikor két vezetőréteg egyesül, frigyre lép, akkor azt a képi ábrázolásokon állatviadalként jelenítik meg, és a két nemzetségnek a mondája a leszármazottak szájhagyományán keresztül tovább él, mint közös eredetmonda. Így válik két monda (a csodaszarvas és a turul) egy nép közös emlékezetévé. Kimondhatjuk, hogy a Turul-házi Előd, feleségül vette a Szarvas-házi Emesét, így Álmos, Árpád és sarjai a turul és a szarvasünő nászából származik. Egy dinasztiaalapítás eredetét fedezhetjük fel mondai köntösbe bújtatva.

Bibliográfia:

Anonymus: Gesta Hungarorum. ford.: Pais Dezső. In: http://mek.oszk.hu/02200/02245/02245.pdf

Braun László (2015): Égberagadási jelenetek a nagyszentmiklósi kincs edényein. Grafika Kiadó. Ungvár. In: http://www.kmf.uz.ua/hun114/images/konyvek/mercurius_1.pdf

Kézai Simon mester Magyar Krónikája. ford.: Szabó Károly. In: https://mek.oszk.hu/02200/02249/02249.htm#3

Ligeti Lajos (1978): Régi török eredetű neveink. In: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. Szerk. Schütz Ödön. Oriental Reprints, Bp. In: https://library.hungaricana.hu/en/view/MTAKonyvtarKiadvanyai_BORA_02/?query=turul%20monda&pg=419&layout=s

Németh Gyula (1990): Törökök és magyarok I. Oriental Reprints, Bp. In: https://library.hungaricana.hu/en/view/MTAKonyvtarKiadvanyai_BORA_04/?query=turul%20monda&pg=4&layout=s

Somfai Kara Dávid (2020): A jövendőmondó turulmadár. In: https://julianusbaratai.blog.hu/2020/11/27/somfai_kara_david_a_jovendomondo_turulmadar?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare&fbclid=IwAR1LaadDeT1xLLxjDo915YIyKb7xBh3pCVigvh8H_wTnGAGcfLfNeP0I_CQ