Zero vs .45

Gondolom, sokaknak nem sokat jelent eme cím, vagy esetleg nagyon keveseknek van tudomása róla, hogy mit is jelenthet. Pedig a történelem egyik legvéresebb szakaszából való a történet, ami sokakat kételybe ejtheti, nem is csoda, hogy sokan nem is hiszik el. Én, a magam részéről érdekesnek találom, ezért is írok róla. Gondolom a lelkes olvasók között akad nem egy-két „gamer”,vagy sokat látott ember akik nagyon jól tudják, hogy mennyire kicsi az esély arra, hogy egy mozgó gépjárműből kilőjék a kezelőjét, mindezt úgy, hogy a járművet komolyabb károsodás nem éri. Pedig ez a cikk egy ilyen esetet ír le, és mint a címbe is utaltam rá, az esett főszereplői egy, a Japán légierő Mitsubishi A6M „Zero” vadászgépe, és egy M1911 .45-kaliberű colt, valamint gazdája, Owen J. Baggett hadnagy.

Owen John Baggett 1920. Augusztus 29-én látta meg a napvilágot, Graham városában, ami Texas államban található. (Talán innen ered az a kézügyesség ami ehhez a tetthez fog kelleni?) Mondhatni, átlagos életet élt, 1941-ben végzi el tanulmányait a Hardim-Simmons Egyetemen, majd egyből a Wall Street-re kerül. De a történelem közbe szólt, így nem lehetett belőle akárki, jött a sorozási parancs, és csatlakozott az Army Air Corps-hoz (ez lényegében az államok légiereje, csak akkoriban így hívták), majd 1942. Július 26-án leteszi a vizsgákat, és mint pilóta hagyja el az iskolapadot. Innen azonnal Indiába, Pandaveswar-ba vezénylik, hogy itt vegye ki a részét a harcokban, mint segédpilóta egy B-24-es „Liberator”-t kezelve.

A B-24-es első példányának bevetése 1941-ben kerül sor. Tervezése során arra törekedtek, hogy egy ellenálló gépet hozzanak létre, amely bárhol bevethető legyen. A végeredmény egy kicsit visszaütött, ugyanis a szárnyszerkezet miatt nagyon nehezen lehetett kezelni a jószágot, ezért a le és felszállás körülményes volt. Előnye a jóval híresebb B-17 „Flying Fortress”-el szemben, hogy jóval több. 50-es kaliberű M2 Browning-gel volt ellátva, szemből érkező támadásokkal is képes volt viszonozni. Erre viszont már csak a H változat volt képes. A második világháború idején annak minden frontján harcolt, volt is miből ezt megoldani, mert közel 18 ezer darab készült el belőle a háború végéig.

A második világháború véres eseményeinek sorában a burmai hadszíntér nem igazán tartozott e legtöbb figyelmet magára irányító hadszíntérnek. De mégis a kegyetlen dzsungel, az éghajlat, a vad folyók és megannyi veszély ellenére volt egy fontos szerepe az országnak. A japánok India irányába való előrenyomulásának feltétele Burma birtoklása volt, még a szövetségesek számára Burma megtartása, a „burmai út” fenntartása, – ami a Kínába való légi utánpótlás útvonalát jelentette – nagyon is fontos tényező volt. A gyilkos terep miatt szárazföldi csapatok bevetésére csak korlátozottan volt lehetőség, így mindkét fél a légierővel segítségével próbálta a saját helyzetét előmozdítani.

1943. március 31-én azt a parancsot kapta Owen John Baggett egysége, hogy támadjanak meg egy hidat Pyinmana-nál, Burma területén. Ám mielőtt elérhették volna a cél területet, egy csapatnyi „Zero” vadászgép állta az útjukat, melyet egy közeli reptérről küldték fel, hogy intézzék el a bombázókat.

A Mitsubishi A6M „Zero” vadászgép a Japán vadász légierő gerincét képezte. A gép, szinte tökéletes volt: könnyű kezelés, manőverezése, szinte páratlan tűzereje pedig nem kicsi, mivel már a legelső típusok is 2-2 7,7 mm-es géppuskákkal, valamint 20 mm-es gépágyúkkal voltak felszerelve. Előnyére szolgált, hogy bár a haditengerészet számára készült, szárazföldi harcok során is bevethetőek voltak. A háború vége felé, az elavultabb példányokat már csak igaz hogy kamikaze támadásokra használták, de még így is félelmetes gépek voltak, igaz más szerepkörben. A „Zero” volt a legnagyobb példányszámban előállított vadászgép Japánban, ami 11 ezer darab gyártását jelentette. 1942 végéig ez a típus volt a légtér ura Burmától egészen Ausztráliáig, de 1943-ban már nem így volt a helyzet, elkezdett szép lassan háttérbe szorulni az egyre jobb szövetséges gépek miatt.

De vissza a történethez: Baggett-ék gépét kipécézte magának az egyik kis fürge „Zero”, mely több, súlyos találatot is okozott a behemót B-24-nek, melyek külön-külön is végzetes találatoknak számítható. Majd egyszer csak tűz üt ki a fedélzeten, melyet nem tudnak eloltani, így a kapitány parancsot ad a gép elhagyására. Nem sokkal később a bombázó még a levegőben felrobban. A történet itt fordul véres valósággá, ugyan is a „Zero” pilótája elkezdi legyilkolni a magatehetetlenül csüngő ejtőernyővel alá ereszkedő személyzet tagjait. Baggett ezt látván, halottnak tetette magát, ám egy lövedék így is súrolta. Majd, valamiért mégis meghúzza az ejtőernyő zsinórját, miközben a „Zero” tett egy kört, hogy leendő következő áldozatát jobban szemügyre vegye. Talán elszakadt benne a cérna, vagy csak szimplán előjött a Texas-i vére, hogy egy kis –elnézést az esetleges sértésért- mocskos sárga így elintézheti őt?!

Miközben közeledett a lassan a föld felé közeledő ejtőernyő felé a „Zero”, hogy végezzen a következő áldozatával, Baggett előhúzta –talán a világ legismertebb oldal fegyverét- a .45-ös kaliberű Colt-ját,- majd 4-szer rá lőtt a „Zero” pilóta fülkéjére. Ami ezután történt, az egyszerűen döbbenetes, és hihetetlen, meg minden egyéb ilyesmi összefoglalva. Az ellenséges gép, aminek pilótája azt hitte, hogy könnyű prédája lesz, kellemetlenül visszaharapott: ugyan is a „Zero” átfordult és meredek zuhanásba kezdett a föld felé, majd becsapódott.

Ezután viszont nem volt már kegyes hozzá Fortuna kisasszony. Miután földet ért, kiderült, hogy a 10 fős legénységből egyedül hárman maradtak életben: Baggett, a gép pilótája, valamint az egyik fegyverkezelő. Mindhármukat fogságba ejtették a japánok, majd egy Szingapúrhoz közeli hadifogolytáborba szállították őket. Itt is maradtak másik 37 társukkal, egészen a tábor felmentéséig, ami a háború utolsó napjaiban került sor 8 O.S.S. (Office of Strategic Service, a CIA elődje volt) ügynöknek köszönhetően. A háborút követően tovább maradt a légierőnél, harcolt a koreai háborúban is, majd pedig, mint ezredes vonult nyugdíjba.

Az egyedüli ember a földön, aki egy oldalfegyverrel lőtt le egy ellenséges vadászgépet, 2006. július 27-én távozott az élők sorából.

Szerző: Berserker

Felhasznált és javasolt források:

https://tacairnet.com/2014/11/17/a-zero-and-a-45/

http://www.airforcemag.com/MagazineArchive/Pages/1996/July%201996/0796valor.aspx

https://en.wikipedia.org/wiki/Mitsubishi_A6M_Zero

https://en.wikipedia.org/wiki/Consolidated_B-24_Liberator

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 
 
 

We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies.
CiyaShop

Join Our Newsletter

Subscribe to the CiyaShop mailing list to receive updates on new arrivals, special offers and other discount information.
Product added!
The product is already in the wishlist!
Removed from Wishlist

Shopping cart

close