11 évesen már filmet rendezett, most a II. világháborúról forgat Magda Tivadar

Magda Tivadar kezdő filmkészítő, alkotásaiban szívesen dolgoz fel történelmi témákat. 2016-ban, az akkor 11 éves ifjú tehetség már rögtön az első kisfilmjével rendkívüli sikereket ért el, többek között Svájcban is képviselhette Magyarországot egy rangos nemzetközi versenyen. Tivadar a napokban újabb videót tett közzé YouTube csatornáján, amivel azonnal a történelmi csoportok kedvencévé vált.

Az erdő őrei forgatásán. (Forrás: Magda Tivadar)

Az ifjú filmes a Székesfehérvárhoz közeli Mohán él családjával, tanulmányait a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban végzi. Szabadidejében történelmi témájú könyveket olvas, forgatókönyvet ír filmjeihez, forgat és vág. Egy személyben dramaturg, operatőr, rendező és producer is.

Első sikereit a ,,Volt egyszer egy háború” című kisfilmjével érte el, ami stop motion animációval készült. Bár Tivadar elmondása szerint csupán azt próbálta ki hogyan kell egyes effekteket alkalmazni, a verseny.c3.hu által kiírt ,,Szabadfogású számítógép” versenyen, film és animáció kategóriában győztesnek hírdették.

Volt egyszer egy háború (Forrás: Magda Tivadar)

Ne feledjük, hogy az ifjú tehetség a videó elkészültekor mindössze 11. életévét taposta! Ennek az ismeretnek a birtokában faggattam tovább Tivadart.

Mi motivált a filmkészítésre?

2014-ben volt az első világháború 100 éves évfordulója, és szerettem volna a hősöknek méltó emléket állítani. A családommal minden évben rendszeresen rendberakjuk a katonasírokat a sárkeresztesi temetőben, de most ennél többre vágytam.

Ami a filmezést illeti; szüleimmel ahányszor filmet néztünk mindig azon gondolkoztam, hogy vajon hogyan készült, és milyen elképesztő lenne ha én is össze tudnék hozni egy olyan filmet mint az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag vagy a Schindler listája. Egyszerűen beszippantottak az effektek, a képbeállítások és a megvilágítások.

Kell egy csapat… (középen: Magda Tivadar)

11 évesen már filmet készítettél. Illik rád a csodagyerek kifejezés?

Csodagyerek? Nem, nem gondolom magam csodagyereknek. Az én értelmezésemben az a csodagyerek aki magasan kiemelkedik társai közül, még a legjobbak közül is. Volt szerencsém megismerni számos elképesztően tehetséges korombeli fiatalt először a KGYTK-n (Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája), aztán a TUDOK-on (Kutató Diákok Mozgalma).

Hatalmas koponyákkal találkoztam. Az egyik srácról már a verseny alatt tudni lehetett, hogy a munkája kapcsán felkeresték; szerették volna szerepeltetni egy könyv néhány fejezetében a munkáját (a cserkészetről és egy konkrét cserkészcsapat két világháború közötti működéséről kutatott). Egy másik fiú a jövő háborújáról kutatott, azon belül is a gyeremekjogok és a robothadviselés viszonyáról.

,,Meglepődne az ember ha tudná mennyi tehetség van hazánkban!”

A munka sosem áll meg, rengeteg film van még tervben. (Forrás: Facebook/ Magda Tivadar)

Melyik kisfilmedre vagy a legbüszkébb?

Két történelmi témájú videót emelnék ki: Az erdő őreit, és a Jövő te vagy!-ot.

(A videók lejjebb görgetve tekinthetőek meg.)

Az erdő őrei

A második világháború a vége felé közelít. Egy magyar és egy német katonából alló kis csapatot küldenek őrségbe. A szolgálat alatt szorult helyzetbe kerülnek, és amikor segítségért rohannak a helyzet a legrosszabbra fordul.

Az erdő őrei, háborús rövidfilm (Forrás: MT Media)

A jövő te vagy!

Egy nagypapa aggódó szemmel nézi világunk változását. Rájön, a boldog jövő az unokájától függ, ezért szózatot intéz hozzá.

A jövő te vagy! (Forrás: MT Media)

Hogyan tovább? Mik a jövőbeli tervek? Gondolok itt továbbtanulásra, szakmára, elképzelésre, álmokra…

Még nem tudom a konkrét vonalat. Gondolkodtam a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de nem szeretném elkötelezni mellette magam. Inkább marketinges irányba tanulnék tovább. Azzal könnyebb elhelyezkedni mint a filmessel. Ez nem azt jelenti, hogy idővel felhagyok majd a filmezéssel. Szó sincs róla! Csak hobbi szinten foglalkozom vele és aztán, ha úgy érzem megteremtettem a biztos anyagi hátteret hozzá, belevágok.

Mivel foglalkoznál a szakmán belül? Maradsz a történelmi vonalon?

Csináltam már reklámfilmet és jók a tapasztalataim, szívesen készítenék megrendelésre videókat. Vannak tervben egész estés filmek és filmsorozatok is. Az lenne az álmom, hogy megvalósíthassam az ötleteimet úgy, ahogyan én szeretném. Ehhez még rengeteg tapasztalatot kell gyűjtenem, nem is beszélve a kapcsolatokról és a piszkos anyagiakról.

Mivel foglalkozol szabadidődben?

Néhány barátommal közösen elkezdtünk felépíteni egy környezetvédelmi startup-ot, hogy megtanítsuk a korosztályunkat arra, hogy ne szemeteljenek, illetve szelektíven gyűjtsék a hulladékot. A projekt a Smartbin nevet kapta, nagyon élvezem ahogy fejlesztjük a ,,gyermekünket”: tárgyalásokra járunk, szponzorokat keresünk. 2021-ben Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere bejelentette, hogy költségvetésbe kerültünk. Hatalmas öröm volt!

Smartbin Székesfehérvár projekt
Fontos, hogy a járványhelyzetben használt maszkokat ne dobjuk el, hiszen veszélyes hulladéknak számítanak! 😷
(Forrás: Facebook/ Smartbin)

Magda Tivadar az említettek mellett számos hazai és nemzetközi versenyen is kipróbálta már magát, szép eredményeket elérve.

(Az eredmények lejjebb görgetve tekinthetőek meg.)

(Forrás: Facebook/ Magda Tivadar)

2018:
Cinemira Nemzetközi Gyermek Filmfesztivál Turisztikai videópályázat I. hely
Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája XVIII. Országos Döntő III. hely

2019
Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája Budapest Környéke Regionális döntő kutatás módszertan kategória: I. hely XIX. Országos Döntő II. hely
XV. Göcsej Filmszemle Ifjúsági kategória III. hely


Tivadar munkájába részletes belátást nyerhetnek Patreon oldalán (MT Media) keresztül, ahol támogathatják is a tehetséges fiatal elkötelezett munkáját.

(Forrás: YouTube/ MT Media)

Köszönöm Magda Tivadarnak az együttműködést, egyúttal szeretnék sok sikert kívánni a továbbiakban az Útravaló Történelem szerkesztősége nevében.


Leave a comment

Vedd fel velünk a kapcsolatot

Hiba: Kapcsolatfelvételi űrlap nem található.

AncoraThemes © | Mészáros Martin 2024. Minden jog fenntartva