Monthly Archives: május 2021

Apponyi Albert trianoni védőbeszéde

Gróf nagyapponyi Apponyi Albert a trianoni védőbeszéde által vált közismertté. Élete és munkásságának kiterjedtségére való tekintettel csak erre szűkítem az írás célkitűzését. Jelenlegi tanulmányomban bemutatásra kerül a gróf úr felkérésének a pillanata, aki képviseli hazánkat Versailles-ban; továbbá a védőbeszéde az antant hatalmakat képviselő urak előtt.

A vikingek utolsó háborúja

A viking történelem kezdetéről, és dicső korszakáról igen sokat lehet olvasni, hallani. Elég, ha Vikingek, vagy az Utolsó királyság sorozatokra gondolunk, amik igen nagy rajongótábort gyűjtöttek maguk köré az évek alatt. A rajongók nagy örömére lesz a Vikingeknek egyfajta folytatása, ami egy évszázaddal később veszi fel a vonalakat, és még ebben az évben ki fog jönni az Utolsó királyság utolsó évada is. Ezek egyike se fogja viszont érinteni azt az eseményt, amiről most szó lesz, az utolsó viking háborút és csatát, ami végérvényesen lezárt egy több évszázados korszakot.

Sötét Lovag avagy a „Fekete Herceg”

A Plantagenetek (1154-ben Blois-i István halála okán II. Henrik ül Anglia trónjára, mint első Plantagenet uralkodó) leghíresebb férfialakjáról, a középkor legismertebb lovagjáról már sok jó film, történelmi munka készült. Én most egy olyan aspektusát akarom bemutatni a Száz Éves háború (1337-1453) legismertebb alakjának, mely kecsegtet egyéb érdekességekkel a téma iránt érdeklődők számára is. Mai cikkem alanya nem más, mint Edward, III. Edward fia, ismertebb nevén a „Fekete Herceg”.

We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies.
CiyaShop

Join Our Newsletter

Subscribe to the CiyaShop mailing list to receive updates on new arrivals, special offers and other discount information.
Product added!
The product is already in the wishlist!
Removed from Wishlist

Shopping cart

close