7 tipp, amit érdemes lehet megfogadni, ha történelemből szeretnél érettségizni

A történelem érettségin ahhoz, hogy igazán jó eredményeket érjünk el, nem elég, ha rengeteget gyakorlunk, vagy tanulunk. Nagyon fontos, hogy szisztematikusan tegyük ezt, valamint az is, hogy a tudásunkról akár a vizsgadrukk közepén is számot tudjunk adni.

Cikkünkben 7 olyan hasznos tippet szerettünk volna összegyűjteni, melyek ahhoz szükségesek, hogy történelemből a legjobb érettségi vizsgát tehessük középszinten.

Készüljünk szisztematikusan

Tanuljunk hétről hétre, és ezt tegyük rendszeressé minimum az érettségi vizsga előtti három hónapban. Ha akár csak 1-2 hetet kihagyunk, annak már érezhető hatásai lesznek a teljesítményünkre nézve.

Ismételjünk át minden egyes témakört

Nagyon fontos, hogy minden egyes témakört nézzünk át. Mindenkinek vannak kedvenc témái, és vannak, amelyeket kevésbé szeret, viszont abban az esetben, ha minden témát ismerünk egy alapszinten, nem érhet minket akkora meglepetés. Ha jobban megfigyeljük, akkor láthatjuk, hogy a korábbi évek alkalmával minden témakör előjött a történelem érettségin középszinten.

Tanuljunk együtt

Lehetőség szerint tanuljunk együtt – soha ne egyedül, hiszen többen többféle megközelítésből is képesek lehetünk ugyanazt a kérdést vizsgálni, illetve, könnyen adhatunk egymásnak tanulási tippeket és készülési technikákat is.

Próbáljuk meg összefüggéseiben látni a történteket

Nagyon fontos, hogy összefüggéseiben próbáljuk meg megérteni és értelmezni a különféle eseményeket, például politikai hadjáratok és csaták esetén. A szóbeli feleletkor, vagy az írásbelin könnyen kaphatunk olyan kérdést, ahol ok-okozati összefüggésekre kérdeznek rá.

Nézzük át az évszámokat

Nagyon sokan esnek bele abba a hibába, hogy nem tanulják meg a fontosabb évszámokat, hiszen ezeket akár a történelem atlaszból is ki lehet lesni. Abban az esetben, ha erre nem fektetünk hangsúlyt, esélyes, hogy összefüggéseiben nem fogunk tudni egységes gondolatmenetet alkotni.

Tanuljunk meg rövid és hosszú esszét írni

Akár tizen pontokat lehet veszíteni az érettségi vizsgán csak azon, hogy valaki nem tudja, hogyan kell formalizáltan, és strukturáltan átadni a tudását. Legyenek megfelelően hosszúak a bekezdések, ne hiányozzon a konklúzió sem.

Ügyeljünk a helyesírásra

A helyesírási hibák miatt rengeteg pontot veszíthetünk, és ez nem csupán az esszéírásos feladatnál történhet meg. Nincs akkora hangsúly ezen, mint a magyar irodalom érettséginél, de dönthet arról, hogy négyest, vagy ötöst fogunk szerezni a vizsgán.

Írta: Profifelkészítő.NET

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 
 
 

We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies.
CiyaShop

Join Our Newsletter

Subscribe to the CiyaShop mailing list to receive updates on new arrivals, special offers and other discount information.
Product added!
The product is already in the wishlist!
Removed from Wishlist

Shopping cart

close