Bár a cím megtévesztő lehet, nem szeretnék senkit megtéveszteni. Itt nem a nemesekről, bárókról, stb. lesz szó, hanem egy olyan társadalmi csoportról, akikre még inkább igaz a “nagyúr jelző”. Ők voltak az egyházi elöljárók.

Hogy miért is írom, hogy az egyházi méltóságok bizonyos értelemben nagyban játszottak?

A 13. századi Magyarország története mondhatni egy igen érdekes nyitánnyal kedveskedik nekünk. III. Bélának két gyermeke is születik. A rangidős (azaz aki az öröklésben követné) Imre lenne, de a tehetséges, művelt ifjú mellé adatik egy nagyratörőbb második fiúgyermek, a későbbi II. András.

Imre, és András viszonya annyira rossz volt, hogy egyes feltételezések szerint Imre közvetlen haláláért fivére is felelős volt. Ami kétségtelen, hogy 30 évesen, 1204-ben már elragadta a halál, de ennél is sokatmondóbb, hogy apjával ellentétben nem Fehérváron, hanem Egerben, a székesegyházban temetik el.

Imre király (1196-1204)

Különlegessége a történetnek, hogy a temetője, talán nem meglepő módon Katapán, aki kivételesen pont az egri székesegyház legfőbb egyházi méltóságát tölti be. Katapán talán nem is sejti, milyen felbolydulást okoz azáltal, hogy Imrét nem Fehérváron, hanem Egerben temetik el, mivel ezáltal megkezdődik a Fehérvár-i temetkezésektől való eltérés korszaka (egészen Károlyig nem temetkezik senki a királyok városába). Katapán azonban még egy szempontból kiváltképp fontos. Megágyaz annak a tradíciónak, ami jellemző lesz a 14. századig: az egyházi intézmény élén álló méltóságok beleszólnak abba, hol is temetkezzen el a mindenkori magyar király.

Bár Katapán ezt a cselekedetét még jóval szerényebben csinálta utódaihoz képest, mivel az Imrét követő II. András esetében már más is fog történni az uralkodó holttestével.

Egy Albericus nevű ciszterci szerzetestől tudjuk, hogy András eredetileg felesége, Courtenay Jolán mellé temetkezett, az Egres-i monostorba, ahogy erre Bácsatyai Dániel felhívja kiváló munkájában a figyelmet. A király testét azonban nem hagyják még feltétlenül tisztességben pihenni, mivel azért mai groteszk szemmel tekintve – akkoriban teljesen megszokott módon – a holltestért pert indított a pilisi apát.

András első feleségének (egyes testrészei – mivel más testrészei feltehetőleg Leleszen voltak a premontrei konventben eltemetve), Merániai Gertrúdnak a holtteste a Pilis-béli monostorban aludta örök álmát.

II. András (1205-1235)

Talán csak találgathatunk hogy mi vihette e “buzgó” cselekedetre a Pilis-béli apátot, ami valószínűleg feltételezhető, az az, hogy végül is a perből nem lett semmi, melynek oka valószínűleg András fia, a későbbi király, IV. Béla lehetett.

Béla ugyanis nem kicsit lehetett mérges apjára azért, mert anyja merénylőivel szemben nem csinált gyakorlatilag semmit. Emiatt valószínűleg az ifjú király nem engedte, hogy András testét egyik helyszínről a másikba temessék.

Azonban talán a sors fintora, hogy amit András megúszott, azt IV. Béla nem. A Képes Krónika tudósít minket egy “bűnesetről”, melynek elkövetője az esztergomi érsek volt. Béla ugyanis eredetileg a minoritáknál kívánt megpihenni, felesége, és fia mellé, de az érsek úgy döntött, hogy “a jog ellenére” kiásatja.

A minoriták ekkor kezdték meg azt a pert, mely a krónika szerint igen hosszú ideig elhúzódott, s melynek döntőbírája nem más volt, mint a szentszék, s Szent Péter helytartója, a pápa.

Végül Excellenciája úgy döntött, hogy Béla teste kerüljön vissza oda, ahol eredetileg is megpihent, s ennek örömére a minoriták egy még díszesebb síremléket állítottak az elhunyt uralkodónak (megjegyzés: a minoritákat gyakran ferencesekként írják le, de azok részeit képezik, ezért is hívják magukat kisebb ferences testvéreknek).

IV. Béla sírja

Bélát szintén fia, az amúgy kiváló hadvezér – apjával ellentében – V. István követi a trónon. István talán nem meglepő módon húga mellé, a beginák kolostorába, a Nyulak-szigetére temetkezett. Régészeti vélemények szerint a nagy árvízkor halotti koronáját kimosta a víz.

Margit mondhatni talán megérdemel egy félszónyi mondatot, egy érdekesség végett. Apja, Béla, eredetileg mellé kívánt temetkezni, de mikor a lányát férjül akarta adni, s Margit úgy döntött, szerzetesi fogadalmához hű lesz, elfordul a domonkosoktól Béla, ami a nekik tett adományokból is ragyogóan látszik. Ekkor esik a választása Esztergomra.

Istvánt IV. Kun László követi a trónon. László azt hiszem ebben az eddig felsorolt láncszemben a kakukktojás. Bár igaz, hogy nem Fehérváron temetik, de mindenképpen tart számos “negatív rekordot”. Az egyik, hogy Kőrösszeg vára alatt ölik meg az “általa rajongásig szeretett” kunjai. A település földrajzilag Nagyváradhoz van a legközelebb. Mikor a nagyváradi székesegyház előljárója megtudja, hogy az amúgy “eretnek gyanús” uralkodó elhalálozik, vehemensen tiltakozik az ellen, hogy hozzá temessék. Ekkor kerül a képbe László egykori pártfogoltja, a csanádi székesegyház élén álló püspök, Gergely, aki úgy dönt, hogy eltemethetik Csanádra László holttestét.

Lászlót az Árpád-ház “utolsó aranyágacskája”, III. András követi a trónon. Talán nem meglepő, hogy őt sem Fehérváron temetik, hanem a budai várban, Szent János evangélista egyházába.

A fenti példákból kitűnik, hogy a néha zavaros 13. század történései nagyon is egybeforrtak az egyház élén álló vezetők tevékenységével. Az uralkodók porhüvelyének befogadása ugyanis az egyház számára kiváltképp fontos volt. Egyrészt, bevételi forrásként, mivel a hívek előszeretettel zarándokoltak az elhunyt uralkodók sírjához, másrészt, ezáltal növelték saját hatalmi presztízsük, és hírnevük.

Remélem tetszett a cikk!

Forrás:

Sugár István: Az egri püspökök története. Az apostoli szentszék könyvkiadója, Budapest, 1984.


Bácsatyai Dániel: Az egresi ciszterci monostor korai történetének kérdései. Századok, 2015/1. 149. évfolyam.


Körmendi Tamás: A Gertrúd királyné elleni merénylet körülményei In: Majorossy Judit szerk: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete 1213-2013. Ferenczy Múzeum.


Képes Krónika: fordította: Bollók János, Budapest, Osiris kiadó, 2004.



0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.