Tegyen egy próbát, biztos talál az érdeklődésének megfelelőt

A hűség és a becsület két olyan fogalom, amely az életünket, a mindennapjainkat egyaránt áthatják. Egy harcos esetében viszont ezek olyan erények, amelyek képesek megsokszorozni annak az értékét.

Japánban gyakorlatilag a szamurájok világának a megjelenése óta beépültek ezek az értékek a teljes társadalomba, és ez vezetett el oda, hogy fontosabbá váltak a saját önön életüknél is.

És erre keresve sem lehet jobb példát találni, mint a 47 ronin történetét, amelyet a legtöbben egy 2013-as amerikai filmből ismernek. De mi is a valóság?

A roninok

A szamurájokról már szinte mindenki halott, maga a szó „közelben szolgáló” katonát jelent. A szamurájok alapból egy nemes urat szolgáltak, megvédték azt, akár a saját életüket is feláldozva.

Ezzel szemben a ronin a gyakorlatban úr nélküli szamurájt, „elsodrott embert” jelent, amely fogalom a 12. századtól egészen a szamurájok korának a végéig, az 1868-as reformokig volt használatban.

Európában nem volt gond azzal, hogy valaki földnélküli lovag, vagy zsoldos volt, egyszerűen arra az oldalra állt, amelyik képes volt megfizetni a szolgálatait, vagy többet fizetni másoknál.

Japánban ez viszont nem így működött, aki egyszer ronin lett, az az is maradt örök életére, nem állhatott be más szolgálatába.

Egy szamuráj négyféleképpen válhatott roninná:

• Alapesetben a szamuráj hűbérurának a halála vagy a klánjának megsemmisülése esetén, amikor is az összes életben maradt szamuráj, aki az elhalálozott urat szolgálta, ronin lett.

• Arra is volt példa, hogy a szamurájt a hűbérura elbocsátotta a szolgálatából valami oknál fogva, és ilyenkor a törvény értelmében egy hűbérúr sem alkalmazhatott más hűbérúr által elbocsátott szamurájt.

• Egy másik lehetőség volt a „kirúgásra” az, hogy a szamuráj engedély nélkül elhagyta a szolgálati helyét. A legnagyobb szégyennek az számított, ha valaki alapból roninnak született, magyarán már az apja is az volt.

• Ha a szamuráj ura harcban esett el, akkor –a szamurájok törvénykönyve, a Busidó alapján– köteles volt szeppukut (nálunk használják még a harakiri kifejezést is), rituális öngyilkosságot végrehajtani.

Bár ez csak íratlan törvény volt, megtagadása hatalmas szégyennek számított. A Busidót be nem tartó harcosok kitaszítottak lettek mind a hűbérurak, mind a többi szamuráj szemében.

Csúsingura

A japánul csak Csúsingurának nevezett esemény (más néven Akó-incidens) a feudális japánban a 18. század elején borzolta fel a kedélyeket. Történt, hogy Tokugava Cunajosi sógun 1701-ben azzal bízta meg hűbéresét, Akó daimjóját (földesurát), Aszano Naganorit, hogy ünnepélyes keretek között ő fogadja a sóguni palotában a kiotói császári udvar küldöttségét.

Mivel az ilyen események rendezésében nem volt jártas Aszano, a sóguni ceremóniamester, Kira Josika kapott utasítást, hogy segítsen felkészülni a sógun és a küldöttsége fogadására. Ám azon a napon amikor megjelent a díszes küldöttség, Aszano kardot rántott Kirára az edói díszes várkastélyban.

Nem tudni mi vitte rá erre, de abban biztosak lehetünk, hogy a szamurájok egyáltalán nem voltak hirtelen haragúak, nem volt rájuk jellemző a felindulásból való cselekedet. Abban is biztosak lehetünk, hogy a hűség és a becsület az egyik legfontosabb értékek voltak, és inkább ezek miatt történt több incidens, ha egy szamurájt ezekkel kapcsolatban ért sértés.

Mindenesetre egyes vélemények szerint valamilyen sértés miatt húzta ki a kardját Aszano, míg mások azon a véleményen vannak, hogy a felkészítéssel kapcsolatban került összetűzésbe a ceremóniamesterrel. Aszanó bizonyára tisztában volt azzal, hogy a kardja kirántásával mekkora bűnt követ el, mégis megtette.

De abban is biztosak lehetünk, hogy valamit (direkt) rosszul csinálhatott, mert Kirának a haja szála sem görbült meg. Aszanónak a tette miatt szeppukut, rituális öngyilkosságot kellett elkövetnie, és elkobozták minden birtokát, míg hűséges szamurájaiból pedig roninok lettek.

A 47 ronin

A kitaszított szamurájok megtehették volna, hogy szedik a sátorfájukat, és szétszóródva Japánban egyénileg próbálnak boldogulni, túlélni. Ezzel szemben együtt maradtak és olyan tettre vállalkoztak, amivel beírták magukat mind a hazájuk, mind a világtörténelembe.

Óisi Josino 46 szamurájtársával együtt a bosszú mellett döntött, aminek a célpontja nem a halálos ítéletet kimondó császár lett, hanem Kira, akit igazán felelősnek tartottak szeretett hűbéruruk haláláért. Tekintve az erőviszonyokat, esélyük sem lett volna szemtől szembe, ezért egy olyan taktikához folyamodtak, amihez rengeteg türelem, kitartás, lemondás és lelki fájdalom társult.

A roninok szétszéledtek, míg Óisi, a vezetőjük egyre mélyebbre süllyedt a szégyen okozta fájdalmában. Elkezdett kicsapongó életet élni, gésákhoz kezdett járni, masszív italozás mindennapjai részévé vált.

Egyik társa még a saját feleségét is eladta egy borbélynak, hogy némi pénzhez jusson. Mindenki szemében csak egy lecsúszott, a lábuk alóli talajt elvesztő banda képe rajzolódott ki a következő két évben.

De ez csak a látszat volt!

A 47 ronin titokban folytatta a gyakorlatozást, a felkészítést. Bosszúra készültek, amiért képesek voltak mindenüket, a családjukat, a saját életüket is adni.

Ezt kívánta a becsületük, ezt kívánta a lelkiismeretük. 1703-ban aztán Óisi a 46 társával egyetemben az egyik éjszaka betört Kira edói palotájába.

Ez a palota volt korábban az otthonuk, itt élt Aszanó nagyúr, így ismerték minden egyes centijét, amit könyörtelenül ki is használtak. Átmászták a falakon, a legnagyobb titokban besurrantak a palotába és rátámadtak az őrségre, amely nagy részével pillanatok alatt végeztek is.

Kira nagyúrt elfogták, és egyszerűen lefejezték, amivel teljesítették korábbi fogadalmukat, elégtétel vettek uruk halála miatt. Amint végeztek a szörnyű tettükkel, egyszerűen bevárták Aszanó sírjánál a hatóságok érkezését. A bíróság gyorsan döntött is az ügyükben, szeppukura ítélte az összes ronint.

1703. február 4-én mind a 47 szamuráj rituális öngyilkosságot hajtott végre az edói Szengakudzsi zen buddhista templomnál.

A mi nyugati normánk szerint csak sima őrültséget követtek el a szamurájok. Európában nem sok ember tett volna hasonlót a korábbi „főnökéért”.

De Japán más világ. Náluk Óisi egy karizmatikus hős, egy olyan figura, aki példát mutat a becsületből és a hűségből egyaránt. És hogy kinek van igaza? Döntse el mindenki önmagában.

Felhasznált források:

• Hiroaki Sato: Legends of the Samurai, 1995.
• Takeda Izumo, Miyoshi Shoraku, Namiki Senryu, Donald Keene: Chushingura, 1971.
• honvedelem.hu; britannica.com; historytoday.com; samurai-archives.com; wikipedia.org; youtube.com; artelino.com; toshidama-japanese-prints.com