Dr. Simonyi Erika, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze. Főbb kutatási területe Magyarország története az Árpád-korban, illetve az Árpád-kori településkutatás és kerámiaművesség. A 2022-es Kurultájon tartott előadást „… A besenyők sírjához vezető út…” címmel. Ezzel kapcsolatban kértem fel egy interjúra. Megkeresésemre szívélyesen és segítőkészen válaszolt feltett kérdéseimre, amit megosztok a kedves olvasókkal is.

Mit kell tudnunk a besenyőkről? Kik ők, mikor és hogyan érintkeztek a magyarsággal?

A besenyőkről 750 táján egy tibeti követjárás leírásából értesülünk először. A török nyelvű nomadizáló nép szállásai ekkor még az Irtis folyónál voltak. Ahogy az már a népvándorlás korában is történt a keleten felemelkedő népek, esetünkben az úzok, kunok egyre nyugatabbra nyomták a törzsszövetségben élő besenyőket, akik hasonló útvonalat jártak be, mint a honfoglaló eleink. Nagy különbség viszont, hogy a besenyők elől a Kárpát-medencét már elfoglalták a magyarok, így a megerősödő magyar királyságba csak betagozódni tudtak. Az Etelközben élő besenyők egy geopolitikai harapófogóba kerültek, a kijevi Rusz, a Kazár Birodalom, Bizánc és a Magyar Királyság közé szorulva.

Besenyők szállásterülete 1030 körül. forrás: wikipedia.org

A keletről egyre erősödő kun nyomás hatására kisebb csoportjaik költöztek a Kárpát-medencébe, többségük a 11-12. században az Al-Duna mentén telepedett le. A legkorábbi csoportjaik Kárpát-medencében a mai Borsod és Heves megye déli részein foglaltak szállást Thonuzoba vezetésével a 10. században. Határvédelem, katonai szolgálat fejében kaptak területeket például a Fertő-tó környékén, a nyugati határszélen. A 11-12. században a Bizánci Birodalommal háborúskodó besenyők újabb hullámaik érkeztek a Kárpát medencébe. Legnagyobb települési tömbjük a Sárvíz völgyében alakult ki, itt a helynévi anyagból és a régészeti leletek alapján is közel 40 falut tarhatunk besenyő lakta településnek. Azonban még itt is mozaikosan, a magyar lakta települések közé ékelődve jöttek létre falvaik. Nagyrészt ez az oka a gyors asszimilációjuknak. A 11. századi besenyők leletanyaga még régészetileg is megfogható, hiszen a kereszténnyé vált magyarok temetkezésitől élesen elkülönülnek a lószerszámmal, fegyverekkel temetett besenyő sírok. A 13. századtól már kiváltságaikat is oklevélbe foglalták, a legkorábbi a Győr melletti Árpáson letelepült besenyők kiváltságlevele 1224-ből. Legtovább 1495-ig a déli határvidéken, a Harangod folyócska mellett letelepült besenyők őrizték különleges jogi státuszukat.

Mesélne a fő kutatási területéről? Tudomásom szerint egy kora népvándorláskori temető ásatásához fűződik az Ön neve, ami Mezőkeresztes-Cethalom területén történt. Kiemelné a legjelentősebb eredményeket és leleteket, amik előkerültek?

A fő kutatási területem az Árpád-kori települések és a korszak anyagi kultúrájának vizsgálata, ebből írtam a doktori disszertációmat is, amely megjelent 2020-ban könyv formájában.  Éppen a doktorimban feldolgozott egyik lelőhelyen (Mezőkeresztes-Lucernás) kerültek elő olyan formájukban és funkciójukban hasonló kerámiák, amelyeknek vágott fűfélével soványított alapanyaga idegen a magyarlakta falvak kerámiaanyagától. A dél-orosz sztyeppe területéről besenyő környezetből ismerjük ezt a technikai megoldást. Így talán nem merészség azt feltételezni, hogy itt, az okleveles említésekben is besenyő lakta vidéken fekvő mezőkeresztesi telepen besenyők lakosságot sejthetünk.

Az Ön által említett mezőkeresztesi népvándorlás kori sírok még az 1990-es években zajló M3-as autópálya építését megelőző régészeti feltárás eredményeként kerültek napvilágra. A gepidákhoz köthető, 5-6. század fordulóján használt kiscsaládi temető mindössze hét sírból állt, a leggazdagabban egy újszülött gyermekével eltemetett nő nyugodott. A nő koponyáját a kor divatját követve torzították. Habár a sírt megbolygatták a sírrablók, nem végeztek alapos munkát, szerencsére megmaradt a ruhája összefogására használt aranyozott ezüst fibulapár. A temető többi sírja jóval szerényebben volt felkészítve a túlvilági útra, egyszerű csontfésűk, gyöngyök, és agyagkorsók kerültek elő bontásuk során.

Az asszimilációs folyamat tekintetében a besenyők könnyebben betagozódtak a már kialakult településrendszerbe, addig a kunok a tatárjárást követő nagy pusztítás után nagy tömbökben települtek le. A két nép közötti asszimiláció mértéke kimutatható a leletek alapján? Tudna erről részletesebben mesélni?

A már említett Sárvíz-völgyi településtömb területén több neve alapján besenyő faluban is folyt régészeti kutatás. Erre a vidékre a már letelepült, keresztény magyarság körébe érkezett meg a 11-12. században a besenyők második hulláma, akik még őrizték pogány temetkezési szokásaikat, így a régészeti anyagban is jól megfoghatók.  Például itt, Sárbogárd-Tinódpusztán került elő az első besenyőkhöz köthető leletegyüttes a 20. század elején: a honfoglalókénál hosszabb, robusztusabb szablyákkal, tausírozással (fémberakás – a szerk.) díszített zablával és kerek talpalójú kengyelekkel. A nevében is besenyőkre utaló Kajdacson pedig a közelmúltban tárták fel egy – a besenyők második hullámához köthető – trepanált koponyájú harcos temetkezését. A mozaikszerű betelepedésből, a keresztény hitre való áttérésből adódó gyors asszimiláció éppen azokon a lelőhelyeken mutatható ki (pl. Sárszentágota, Fáncs), ahol a 13-14. századi oklevelek tanúskodnak a besenyő lakosokról, de a sírokban talált viseleti tárgyak, ékszerek már nem különböznek a magyar falvak leleteitől.

Kecse Somogur András: Kunok a Tűznél.

A kunok és a besenyők két azonos életmódot élő nép, mégis különböznek. A kunok leletanyagait egyértelműen be lehet azonosítani, addig a besenyőkét nehéz meghatározni. Hogy lehet mégis megkülönböztetni az említett két nép leletanyagait?

A kunok, annak köszönhetően, hogy a tatárjárás után elnéptelenedett alföldi területekre települtek be jóval zártabb tömbben éltek, így tovább megőrizték kulturális identitásukat. Sőt a Képes Krónika ábrázolásaiból tudjuk, hogy keleties viseletük nagy hatást gyakorolt a korszak magyar előkelőinek öltözködésére, hajviseletére is. A temetkezési/mellékletadási szokásokban is tükröződik, hogy vallási önállóságukat, viseleti szokásaikat jóval tovább megőrizték a kunok. Ahogy fentebb már kifejtettem, a besenyők magyar királyság területére betelepülő csoportjai számára nem volt más lehetőség, mint az asszimiláció.

Kamennaya baba. forrás: wikimedia.org

Van a besenyők és a kunok külső megjelenésében különbségek? Gondolok itt a ruházatra, hajviseletre, kiegészítőkre.

 A kunok megjelenésére bőségesen állnak rendelkezésünkre források mind képi ábrázolások, mind régészeti leletek formájában. Elég itt csak megemlítenünk az ún. kunbabákat (kamenaja babákat), a Délorosz sztyeppén fennmaradt kőfaragványokat, amelyek például a hajviselet, ruházat, gyöngyöstarsolyok rekonstrukciójához adnak támpontot. A középkori templomainkban fennmaradt Szent László-legendához kötődő, a szent király és a kun harcos csatáját ábrázoló freskókon a kunt következetesen övvel derékban szorosra húzott kaftánszerű felsőruhában, hosszú hajjal, nemezsüveggel, oldalán íjtegezzel ábrázolják. Hasonlóak a Képes Krónika és az Anjou-legendárium ábrázolásai is. A régészeti leletek közül a kun női viselet rekonstruálásához kiemelkedő a balotapusztai lelet, de a Perkátán feltárt temető leletanyagát (ruhaveretek, tarsolyok, fülbevalók) is említhetjük. Férfiaknál a sisakkal, láncpáncéllal, aranyozott ezüst övverettel eltemetett csólyosi kunvezér sírja az egyik leggazdagabb, de gazdagon díszített övkészlet került a Nemzeti Múzeumba Szentkirályról is. Ezek mind láthatók a múzeum állandó kiállításán.

Manasszész krónikából a besenyők ábrázolása. forrás: wikimedia.org

A besenyők esetében képi ábrázolás szinte alig-alig áll rendelkezésünkre, mindössze néhány 12. századi bizánci krónika ábrázolását említhetjük (pl. Konsztantinosz Manasszész és Szkülitzész-krónika). Ahogy azt említettem a gyors asszimilációnak köszönhetően a régészeti anyaguk jóval szegényesebb, mint a kunoké, sajnos az ő esetükben nem áll rendelkezésünkre elegendő adat, hogy teljes viseletrekonstrukciót készíthessünk. Számos példát tudunk hozni arra, hogy a besenyő lakosságot mindössze egy-egy jellegzetes tárgy vagy tárgycsoport (pl. buzogány, nielló díszes csat, tausírozott kengyel) felbukkanása jelzi. Mindenesetre az újabb feltárások adnak némi reményt, a kajdacsi trepanált koponyájú harcos esetében, ha a viseletét nem is tudjuk teljességre törően rekonstruálni, az antropológusoknak köszönhetően a férfi arcát, vonásait sikerült megformázni. Reméljük, hogy a jövőben a növekvő számú régészeti feltárásoknak köszönhetően sokkal több adat fog rendelekzésünkre állni a besenyőkkel kapcsolatban is.

Szkülitzész-krónikából a besenyők ábrázolása. forrás: wikimedia.org

A lovas temetkezések tekintetében mennyire lehet meghatározni pontosan, hogy az adott sír besenyő? Tudomásom szerint a besenyőkre a részleges lovas temetkezés jellemző, szemben az avarokéval, ahol a teljes ló bekerült gazdája mellé.

Ez így igaz, már a sztyeppei területeken is sajátos a besenyők temetkezési szokása, az hogy korábbi kurgánokba, vagy kisebb halmokba temetik halottjaikat, valamint a halotti tor folyamán elfogyasztott hátasaik lenyúzott bőrében hagyott koponyáját, lábcsontjait. De az utóbbi szokás jellemző volt például a honfoglaló magyarokra is. Ez az oka annak, miért nehéz a sztyeppei nomád motívumkinccsel díszített ékszerekkel, övveretekkel eltemetettek etnikumhoz kötése a végtelen sztyeppén. Mindenestre vannak olyan tárgyak/tárgytípusok, amelyeket egyértelműen a besenyőkhöz köt a kutatás: a korai csillag alakú buzogányok, a jellegzetes kengyelek, a robosztusabb szablyák. És itt kell megemlítenünk a Nemzeti Múzeumban őrzött aranyozott ezüst csörgős, levél alakú lószerszámveretet, amelynek közeli párhuzamát az eddig feltárt leggazdagabb besenyő temetkezésben, a gajevkai leletben találtuk meg.

Csörgős lószerszámveret (Magyar Nemzeti Múzeum)
Négytüskés buzogány (Magyar Nemzeti Múzeum)
Besenyő típusú kengyel (Magyar Nemzeti Múzeum)

Nagyon szépen köszönöm az együttműködését, a türelmét és az idejét. Köszönöm a lehetőséget a Magyar Nemzeti Múzeumnak, hogy a részemre bocsájtotta és közzétehettem a leletekről készített képeket.

A borítókép és a “Kunok a tűznél” c. rajz, a kun hagyományőrző, Kecse Somogur András grafikus alkotásai, aki a 2020-as évben nemzetközi Turan-díjat nyert. Köszönöm, hogy megoszthattam!

Dr. Simonyi Erikának és Kecse Somogur Andrásnak a jövőben sikerekben és eredményekben gazdag munkát kívánok!


1 hozzászólás

Répási Zoltán · szeptember 11, 2022 - 5:12 du.

Üdvözlet! Sajnos sehol nem találok arról említést,hogy a bulgáriai Sumen város környékén élő törökök között még él a besenyő leszármazás emléke. Egy odavalósi török barátom mondta ezt nekem,hogy : Zoltán,mi eredetileg besenyők vagyunk!

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.