„Biztos vagyok azonban benne, hogy idővel még a legádázabb első világháborús ellenfelek leszármazottjai is felfedezik magukban és őseikben az embert. Merthogy azok voltak.”

Romsics Ignác szavai a Nagy Háború utáni utópiáról. A vérgőztől áporodott és a harci gáztól mérgezett frontvonalak képe beivódott az emberi emlékezetbe. A világtörténelem egyik legsúlyosabb veszteségét érte meg az emberiség a XX. század első felében. Hatalmas emberáldozatot követelt az I. világháború. A cikk azon katonák és civilek tiszteletére állít emléket, akik valami oknál fogva a háború idején váltak áldozattá. Róluk emlékezünk meg a fegyverszünet napján.

A világháború vége

Az I. világháborút lezáró utolsó esemény, amikor az utolsó hadban álló fél, Németország is aláírta a fegyverszüneti egyezményt. 1918. november 11-én délelőtt 11 órakor a compiègne-i erdőben egy vasúti kocsiban véget értek a harci események a nyugati fronton. Ezt a napot nevezzük a fegyverszünet napjának, bár a háború még nem zárult le teljesen Oroszországban és az Oszmán Birodalomban. Meglepő módon Afrikában november 25-én ért véget a háború, az „Afrika oroszlánjaként” ismert Paul Emil von Lettow-Vorbeck német alezredes ekkor tudta meg egy brit fogolytól, így kénytelen volt letenni a fegyvert.

A szövetséges hatalmak zöme ünnepnappá nyilvánította a nagy háborúban szolgált katonák és elesettek tiszteletére. A II. világháború után a Brit Nemzetközösség országaiban átnevezték az emlékezés napjára, de Franciaország és Belgium továbbra is a fegyverszünet napjaként tartja számon.

A világháború és a párizsi döntések következtében Európa politikai térképe alaposan átrendeződött. Megdőlt négy császári trón – orosz, német, osztrák és oszmán – aminek következtében felbomlott, illetve alaposan átalakult négy soknemzetiségű birodalom. Helyükön független államok, jellemzően köztársaságok jöttek létre. Hozzá kell tenni, hogy a világháború előtt három köztársaság volt Európában – Svájc, Portugália és Franciaország – a háború után tizenötre növekedett a számuk.

Másként és másra emlékeznek a győzők és a nyertesek, mint az elbukottak és vesztesek. Az akkor ért sokkot traumaként élte meg a kor embere, de napjaink felfogásában is meghatározóak az akkor történtek. Nem véletlen, hogy a nemzetek különbözőképpen emlékeznek meg a háborúról.

1917 óta november 11-én 11 órakor 2 percre megáll a közlekedés és elhallgatnak a rádiók az Egyesült Királyságban. Szokássá vált a fegyverszünet napján a Whitehall háborús síremlékhez egy-egy csokor virágot elhelyezni, ami eredetileg abból a mezei virágból áll, ami a somme-i csatamezőt borította: pipacsokból.

Magyarországon a Tisza-kormány kezdeményezte 1917-ben, hogy minden településen emeljenek emlékoszlopot a fegyvert fogott és elesett katonák tiszteletére.

A veszteségek

A Nagy Háborúnak milliós nagyságrendekben számolható áldozatai voltak, köztük nem csak katonák, de civilek is. Pontos adatokkal a mai napig nem sikerült kimutatni, mekkora volt valójában a világégés okozta áldozatok száma. Az átlag becslés szerint 20 millióra teszik a halottak számát, akik közül a fele civil volt. A teljesség igénye nélkül minden egyes esetre nem térek ki a téma nagyságára való tekintettel.

Példaként vegyük alapul csak a brit hadsereg veszteségét: 1915-ben 19 ezer; 1916-ban 44 ezer, 1917-ben 56 ezer, 1918-ban 75 ezer embert veszített, ez 194 ezerre jön ki összesítve. Viszont másik szerző szerint ez a szám meghaladhatta a 750 ezret is a briteknél. És akkor még nem is beszéltünk a 2 millió német, 65 ezer kanadai, 117 ezer amerikai, 58 ezer belga és még lehetne sorolni a listát azokról, akik meghaltak.

Forrás: wikipedia.org

Bár nem a témához kapcsolódik közvetlenül, de pont a világégés alatt zajlott az a borzalom, amiről nem szabad elfeledkezni. Az örmény genocídiumról van szó, amikor az Oszmán Birodalomban az ifjútörök kormány vezetése alatt mintegy másfélmillió örmény erőszakos kitelepítése, illetve egy részük lemészárlása megtörtént.

Magyar viszonylatban az olasz-, és a keleti front volt a meghatározó. Az olasz fronton eltöltött három és fél éves küzdelem alatt 650 ezer katona vesztette életét. A keleti fronton 3.6 millióan estek el, amibe még nincs beleszámítva a sebesültek, az eltűntek és a hadifoglyok száma. Hozzáteszem, ezek mind csak megközelítő adatok!

Most adjunk teret a számoknak. Balla Tibor és Pollmann Ferenc szerzőpáros a következőkre jutott. A Monarchia összesített vesztesége az egykori közös Hadügyminisztérium számításai szerint 5.060.521 fő volt. A bevonultak száma 8.172.458, ebből Magyarországról 3.614.179 fő tette meg ugyanezt 1914. július 26. és 1918 július 31. között.  A lenti ábrán látható, hogy mekkora volt a Monarchia vesztesége. Az első oszlop az elhunytakat, a második a fogságba esetteket, a harmadik a sebesülteket mutatja szám szerint.

Gondos Ernő adatgyűjtése alapján a következőképpen lehet mutatni:

Látjuk, hogy nagyságrendileg nagyobb az eltérés. Az antanthatalmaknál az az oka a kiugró eredménynek, hogy a gyarmati csapatokkal együtt számították az erejüket. Az első oszlop a mozgósított katonákat, a második az elesetteket, a harmadik az eltűnteket, sebesülteket és fogságba esetteket veszi egybe.

Az alábbi linkre kattintva elérhető egy folyamatosan frissülő adatbázis, ami a világégés áldozatainak névsorával foglalkozik: https://adatbazisokonline.hu/adatbazis/az-elso-vilaghaboru-vesztesegi-adatbazisa

           

Zárásképp egy korabeli katonadallal zárnám, ami a keserű valóságot tárja elénk:

Asztalos, csinálj koporsót

Egy egész századnak valót.

Nagy betűvel, nagy betűvel

Írd rá aztat:

Itt nyugszik egy század baka

Megnyugodtak.

Végszó

Dédnagyapáink és dédnagyanyáink, akik vagy a fronton, vagy a hátországban kellett átélniük az évek óta tartó értelmetlen háborút, abban reménykedhettek, utódaiknak sosem kell megtapasztalniuk és átélniük mindazokat a borzalmakat, amiket nekik sajnos át kellett.

November 11-én, a fegyverszünet napján függetlenül attól, melyik szövetségi rendszerhez vagy nemzethez tartoztak, hogy a lövészárok melyik oldalán harcoltak, győztesen vagy vesztesen kerültek ki, egy mécses meggyújtásával megemlékezhetünk azokról, akik életüket veszítették a Nagy Háborúban.

Bibliográfia:

Balla Tibor – Pollmann Ferenc (2015): Az Osztrák-Magyar Monarchia az I. világháborúban. In: Magyarország hadtörténete III. Zrínyi Kiadó. Bp.

Gondos Ernő (1988): Az első világháború és előzményei, 1870-1918. Móra kiadó. Bp.

Jay Winter (2006): Remembering War: The Great War between Memory and History in the Twentieth Century. Yale University Press.

Kovács Bálint (2015): A sivatagba vezető út. Mi történt az örmény népirtás során? In: Rubicon Történelmi Magazin XXVI. évfolyam 282-283. szám.

Peter I. Bosco (2003): Az első világháború. Good Book. Debrecen.

R.G. Grant (2014): World War I: The Definitive Visual History: From Sarajevo to Versailles. DK Publishing. New York.

Romsics Ignác (2018): A nagy háború és az 1918-1919-es magyarországi forradalmak. Helikon kiadó. Bp.

Szabó Dániel (2009): Az első világháború. Osiris kiadó. Bp.

Tarján M. Tamás (2015): Olaszország belép az első világháborúba. In: rubicon.hu


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük