A közelmúltban felmerült az az ötlet, hogy genetikai vizsgálatokkal karöltve, tisztességgel el lehetne temetni Hunyadi Mátyást.
Mindazonáltal ez igazán nehéz feladat lesz, mivel a királyi csontok gyakorlatilag a város török kézre kerülése (1543) után, valamint kifosztását követően (1554) kárt szenvedtek. Ezt megtudva Szulejmán – Bethlen Farkas szerint – budai pénztárnokát, Quarlibéget Ahmed bej (beglerbég) megbüntetésére küldte.
A pénztárnok akként járt el küldetésében, hogy “a templomot minden rejtekében átvizsgálta, czudarul kifosztogatta, s a nemzetközi jog megsértésével a sírokból mindent kiszedett, s magokat a fejedelmi koporsókat sem hagyván bántatlan, aminek árát remélte kapni: királyok arany- és ezüst koronáit, kormánypálcáit, országalmákat, láncokat és gyűrűket. Így álla most az előbb annyi kincsekben ékes templom mindenből kifosztva“.
Egyetlen holttest volt, ami “megúszta” ezt a gyalázatot: Szapolyai Jánosé. A fejedelmet, egyben Magyarország királyát ugyanis nem a Szűz Mária társaskáptalanba, hanem Szent Mihálynak delegált templomba temették el, ami a mai városfalon kívül, az úgynevezett “Sziget”-en volt található.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a város ugyebár egy ingoványos, mocsaras talajon feküdt, megannyi kis sziget bújt ki a lápvidékről. Hasonló volt tehát ez a “Sziget” is, aminek ma egy utca is a nevét viseli. Mivel nincs tudomásunk arról, hogy Szapolyait visszavitték volna a királyok temetkezőhelyére, így lehet, hogy mai napig ott pihen valahol az egykori templom romjai között – ugyanis az is elpusztult, így csak feltételezni lehet hol állhatott egykoron a templom.
1601-ben a császári seregek megkísérelték – s meg is cselekedték, hogy egy rövid ideig visszafoglalják a várost. Azonban ők sem voltak kegyelettel a királyok nyughelyei iránt:
“1601-ben német, vallon, cseh és osztrák csapatokból álló, csaknem 30 000 főnyi királyi sereg Philippe Emmanuel de Lorrain Mercoeur (Merkurián) herceg vezetésével körülfogta, majd bevette a megerősített várat. A törökök a bazilika előcsarnokát és a környező házakat lőszerraktárnak használták; ezeket kivonulásuk előtt felrobbantották. A szétterjedő tűz átcsapott a bazilikára is, melyet a robbanás megrongált.
A bevonuló, főként német és vallon katonaság pedig a kincskeresők dühével esett neki a még épnek látszó síroknak, és ha hinni lehet a forrásoknak, ekkor dúlták fel az Anjouk családi sírkápolnáját. Ami a bazilikának 1601-ben való rombadöntését illeti, – Istvánffy Miklós (1622) a dolgot a következőképpen adja elő:
“Mialatt a magyarok a városba bevonulának, azon puskapor, melyet a török titkosan a templom előcsarnokába és a szomszéd házakba elrakott, rögtön meggyulladván, nagy robajjal szétrepesztette és meggyújtotta a házakat, s az innen eredt lángok egyetlen pillanat alatt megemésztették a világhírű templomot“.
A Mátyás-kápolnát kivéve szinte az egész templom romba dőlt.
1601-ben (más forrás szerint 1602-ben) néhány katona a székesegyház egyik kisebb kápolnájának egy, még épségben maradt kriptakövét “felröpítette”, és a kriptában nyugvó királyi holttesteket ékességeitől megfosztotta. A visszafoglalt – visszakapott – városról a korabeli krónikák vígasztalan képet festenek. Ortelius így ír: “E zavarban a vallonok… a nagy templomban lévő királyok sírjait felnyitották, átkutatták és pusztították…Néhány katona Fehérvárott szt. István temploma egyik kisebb kápolnácskájában, melyben Lajos királynak neje és leánya, Mária kisasszony valának eltemetve, a törököktől eddig megkímélt kriptaköveket éjjel fölröpítette és a holt testeket megfosztotta ékeitől és díszítményeitől… A régi királyok sírjait felnyitották, átkutatták és pusztították.”
Nekünk igaziból a forrásból ami igazán fontos, az maga a Mátyás kápolna. Azért volt fontos, mert ez a keresendő Mátyás nyughelye. A kápolnát még a 18. században is használták: “A XVIII. század végén a régi bazilika maradványaiból már csak a Corvin- (Mátyás-) kápolna állott, mely a püspökség felállítása alkalmából még ünnepély színhelye is volt. Mátyás kápolnáját az első fehérvári püspök, Sélyei Nagy Ignácz nemcsak házi kápolnául használta, hanem templomul is szolgált abban az időben a német ajkú híveknek, sőt itt tartották azt az ünnepélyes szentmisét.”
A gond az, hogy később ezt a kápolnát lebontják (az Anjouval együtt). S a még nagyobb kérdőjel, hogy mi történt Mátyás sírjával?
Mátyás temetéséről Antonio Bonfini, humanista ad nekünk számot. A reneszánsz szellemiségű Bonfini munkájában arról ír, hogy a “fejedelemnek”, kettő temetése lett volna. Egy szimbolikus Bécsben, s egy tényleges Fehérvárott.
A szimbolikus temetésnek is megvan a maga fontossága. A forrásunk ugyanis kristálytisztán leírja, hogy Mátyás testéből a belsőségeket eltávolították – mert azok “bűzleni” kezdtek, de arról nem ad számot, hogy mi történt ezekkel a belső szervekkel.
A német királyoknál volt ugyanis szokás (javarészt), hogy a belső szerveiket egy általuk alapított egyházi intézményben, vagy gyakran látogatott helyszínen (itineralitás) helyezték örök nyugalomra. Már I. Ottónak is ilyen temetkezése volt. Szíve Memlebenben, teste Magdeburgban találta meg az örök nyugalmat.
Még érdekesebb azonban, hogy lehet-e valóság alapja a bécsi temetésnek? Valószínűleg igen, mivel azt Kubinyi András is leírja, hogy a ravatal a mai Stephansdomban volt (ahol pedig a későbbiekben Mária Terézia eltemetteti Habsburg Albert szívét, ami a mai neszmélyi templom szívkővel jelzett lelőhelyén volt!).
Mátyás sem feltétlen pihent azonban nyugalomban. Bár láthattuk a forrásban, hogy a török is kifosztotta a templomot, és a németek is, Hunyadi Mátyás már csak azért is különleges, mivel gyakorlatilag a halála után rögtön kifosztják sírját a német katonák, majd pedig az elbeszélés szerint Miksa, az akkor regnáló császár könnyes szemmel sírjánál sajnálkozik, hogy az elkövetőket meg fogja büntetni. De vajon a katonák kinek is a parancsára cselekednek? Iróniát kéretik érteni…
Tehát, hogy tisztán lássuk: a 19. század elején még áll a Mátyás kápolna, ahol az uralkodót is eredetileg eltemették. 1848-ban azonban, amikor a mai Romkert ásatását megkezdik, Henszlmann a következőképp látja: “Henszlmann Imre a főoltár lábánál I. Károly és családja első nyugvóhelyét, valamint az ott talált öt sír közül az egyikben Mátyás király ideiglenes és II. Lajos végleges sírját látta. Végül Szapolyai János ideiglenes nyughelyét is felfedezni vélte.“
A probléma azzal van, hogy ezeket a csontokat alaposan összekeverte Henszlmann a többi király csontjaival, amiről Török Aurél a következőképp fogalmaz 1897-ben a budavári Nagyboldogasszony- (Mátyás-) templomban 1848-ban eltemetett királyi csontok elhelyezésével kapcsolatban: “Vajjon lehetett-e hazafias érzület szikrája is abban az emberben, vagy azokban az emberekben, a kik a királyi testereklyéket idegen csontokkal keverten, mint holmi lomot, csepű és takaró pakoló papirosba csavarva, közönséges faládákba tették… Így még a legalsó rangú tisztességes ember testereklyéinek sem szokás a végtisztességet megadni. Ily eljárás csak a hivatalos titoknak ily esetekben felette kényelmes leple alatt egy szívtelen és lelketlen bureukrata részéről lehetett“.
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért vannak hányatott sorson a mai csontok az osszáriumban? Erre a kérdésre a választ Hankó Ildikó könyvéből fogjuk megkapni:
“…Hol nyugszanak a mi királyaink? Mindenütt és sehol. Szétszórta csontjaikat a nemtörődömség, a tiszteletlenség a múlt iránt. Az ötvenes években még a Szovjetunió is rendezte a nagy cárok sírjait, kutatók rekonstruálták arcukat. Ausztriában a hatvanas években válogatták szét a babenbergi királyi ház halottainak csontjait, és készítettek számukra mauzóleumot Melkben (e munkában Kiszely István is részt vett). Csehszlovákiában a hetvenes években történészek és antropológusok megkeresték és azonosították nagy királyaik maradványait. És mi meddig jutottunk el ezen a téren?… A millennium évében vagyunk, de a királyi maradványokról semmit sem tudni. Gondolom rövidesen megmagyarázzák, hogy a mai korszerű technika mellett miért nem sikerült egyetlen királyt sem azonosítani tizenhat év alatt. …
A napokban hivatalos helyről kerestek meg, hogy vállalnánk-e most a királyokénak vélt csontok azonosítását. A válaszunk nemleges volt, mert nincs olyan szakember, aki az utóbbi évek hányattatása után felelősséggel elvállalhatná ezt a nemzet számára olyan fontos feladatot… Székesfehérvárott már megépült a régi-új kripta, ahova az összes csontot hamarosan beteszik. Lesz egy újabb tömegsír, immár a harmadik. Az utolsó szál, amit Bartucz Lajos 1938-ban még megfogott, már elszakadt. És soha nem köthető össze”. (Hankó Ildikó: A székesfehérvári királysírok hányatott sorsa. Magyar Nemzet. 2000. január 22.).”
Mi a gond tehát igaziból a tömegsírral? Rendezetlen csontok, melyek jelentős károsodást szenvedtek nem csak a templom pusztulása, de a hányatott elrendezés miatt is: beázott ládák, újságpapírba tekert csontokból – valószínűleg – ma sem lehet épkézláb DNS-eket kivonni, plusz ahhoz rendezni kéne a csontvázakat, amik az osszáriumban vannak.
Remélem tetszett a cikk!
Felhasznált irodalom:
Hankó Ildikó: Királyaink tömegsírban, 2004.
Történeti összefoglaló Székesfehérvárról, In: https://www.albaarchivum.hu/hu/szekesfehervar-tortenete/varostorteneti-osszefoglalo
Kubinyi András: Matthias Rex. 2008.
Antonio, Bonfini: Tíz könyv a magyar történelemből. Ford: Geréb László, 1959.
Ottonian Germany. The Chronicon of Thietmar of Merseburg. David A. Warner, manchester University Press, and New York, 2001.
Száz Magyar Falu. Neszmély, Virágzó középkor. In: https://www.arcanum.hu/hu/onlinekiadvanyok/SzazMagyarFalu-szaz-magyar-falu-1/neszmely-C5C6/viragzo-kozepkorC5FD/?list=eyJmaWx0ZXJzIjogeyJNVSI6IFsiTkZPX0tPTllfU3phek1hZ3lhckZhbHVfMSJd fSwgInF1ZXJ5IjogIm1cdTAwZTFyaWEgdGVyXHUwMGU5emlhLCBuZXN6bVx1MDBl OWx5In0
K. Zoltán
2021.02.16. at 14:29Jó lett a cikk. Tényleg kár hogy majd minden országban rendezték ezeket a kérdéseket, csak nálunk nem.
A székesfehérvári királysírok problematikájáról - beszélgetés Danka Balázzsal - www.tortenelemutravalo.hu
2021.04.06. at 14:00