1450. március 28-án Mezőkövesden megegyezés történt Jan Jiskra/Giskra János és Hunyadi János között. A török veszélyre való tekintettel békét kötöttek, ezzel egy időre megszűnt a polgárháború. Azonban Jiskra felrúgta a megegyezést, újabb cseh zsoldosokat fogadott fel, Nógrád vármegye egy részét elfoglalta, és a megerősített Losoncon rendezkedett be, központjává téve, így kiújult a harc a két hadvezér között. Hunyadi az Ipolyság felől, Balassagyarmaton át Losonc felé nyomult előre, ahol Jiskra erőddé alakította át a Királydombon lévő kolostort. Az ütközet eseményeiről született feljegyzésekből próbáljuk meg rekonstruálni az eseményt.

Az ostrom

„Giskra folytatta a foglalást és feltartóztatás nélkül haladt sikerről sikerre. A sági prémontrei prépostság után a garammelletti Szent Benedek apátságot fogta ostrom alá… Innen vissza tért Hontba, majd Nógrádba (útja csak Szécsényen vezethetett keresztül!) elfoglalta Gács várát, azután a Losonc melletti Szent István kolostort s fa és földművekkel erősítette meg. Fülek már régebben birtokában volt. Nógrádból tovább tartott… Egy hónapnál tovább járt-kelt tehát Giskra pusztítva vármegyéről vármegyére.”

Az említett sorok P. Kőnig Kelemen tollából valóak, amiből leszűrődik, hogy mi vezetett a losonci ütközethez. Jiskra önkényes hatalmaskodásának akart véget vetni Hunyadi, aki nem kívánta tétlenül nézni, ahogy egy egész országrészt foglal el László király főkapitánya.

Losonc szomszédságában, Apátfalva községhez tartozó Királydombon történt az ostrom.
maps.arcanum.com

„Az ezer fölötti négyszázötvnegyedik esztendőben önkéntesekkből hadsereget állított, mindenhonnan gyalogosokat, paraszti tömeget hívott össze, és legelőször Giskra Jánost, az összes gazember vezérét támadta meg Losonc városka közelében, ahol ez az isteni István király templománál előzőleg őrállást emelt, azt sánccal és fallal kerítette, megrakta sok katonával és mindenféle hadianyaggal. Giskra véletlenül éppen távol volt, amikor meghallotta, hogy a kormányzó keményen ostromolja erődjét, titkos futárok útján intette társait, hogy helyüket a legnagyobb bátorsággal védelmezzék, míg ő a segítséggel hamarosan meg nem érkezik.” – Bonfini.

Nagy Iván ekképp ír az eseményről:„1451. nyarán indúlt Hunyadi János a csehek ellen. Nógrád- ban hontvármegyei Ipolyság felől jött és Gyarmaton át Losoncz felé vonúlt. Augusztus 10-én már Losoncz kőrül táborozott. Giskra igyekezett magát előzőleg biztosítani, azért Losonczon a Királydombon álló különben is kerített kolostort hirtelenében véderővé változtatta.”

Az erődöt Kněžic Matěj védte ötszáz emberrel és nagymennyiségű tűzfegyverrel. Losonc védői hiába védekeztek keményen, de a víz hiánya miatt kénytelenek voltak tárgyalásokba bocsátkozni az ostromlókkal. Hunyadi hajthatatlansága és a vár védőinek bizalmatlansága miatt nem jártak sikerrel.

Beheim Mihály, kortárs költő ekképp írta le az alábbi eseményt:„Giskra tehát segítségül hívta jóbarátait, összegyűjtötte hadi népét és 3000 emberrel Losoncznak tartott. Midőn már közel volt, egy hegyen tüzet gyújtott és ezzel felbátorította a várban lévő híveit. A magyarok erősen el voltak sánczolva, azonkívül egy fákkal jól eltorlaszolt erdő védte őket, mely áthatolhatatlannak látszott. Giskra azonban gyalogságával az erdőben ösvényt vágatott, és így ment át rajta számos büszke lovaggal. Innen egy patakhoz ért, melyen némelyek lóháton, mások meg gyalog gázoltak át; egynek melléig, másnak álláig ért a víz. Midőn sok nehézség leküzdésével a patakból kiléptek, megpillantották az ellenséget.”

Amit Bleyer állapít meg az idézet forrással kapcsolatban: „Hunyadi árkokkal és sánczokkal igyekezett hadállását megerősíteni, Dlugoss és Bonfini is kiemelik. Eltorlaszolt erdőről és nehezen gázolható patakról azonban tudtommal nem szól más forrás, a mi természetesen nem ingatja meg Beheim tudósításának hitelességét, mert egy kútfő leírása sem oly részletes, mint költőnké [ti. Beheim].”

Az ütközet

Augusztus 18-án Terenyére tette át Hunyadi a hadiszállását (a mai Kisterenye, Tóth Sándor feljegyzése: „1451-ben Hunyadi János megszállt Kisterenyén, amikor Giskra ellen vonult.”), de augusztus 29-én ismét a szentkirályi erődnél volt, amit csapatai továbbra is ostromoltak.

A szóban forgó Terenyéről van szó.
Magyarország (1782–1785) – Első Katonai Felmérése alapján. maps.arcanum.com
A kép bal felső sarkában látható Gács, ahol tartózkodott Jiskra az ostrom alatt. Lentebb pedig Losoncz van. forrás: maps.arcanum.com

Időközben Jiskra összegyűjtötte a környező várak, köztük Gács őrségét is, ahol tartózkodott az ostrom ideje alatt, és 1451. szeptember 7-én megtámadta az ostromlókat. A csata Jiskra győzelmével végződött. Adatok tekintetében nehéz megmondani mekkora seregek sorakoztak fel egymással szemben, de az 1:4 arány, ami elfogadott. Jiskrának mindössze 2-4 ezres serege volt – Dlugoss szerint 4000, Ebendorfer csak 1500 főre teszi -, míg ellenben Hunyadinak 12-20 ezerre teszik, – Dlugoss szerint 16,000 embere, Ebendorfer szerint 15,000 – de az biztos, hogy sikerült Jiskrának a túlerőt legyőznie. Ha Dlugoss adatai alapján ítéljük meg, akkor valóban 1:4, de ha Ebendorferre hagyatkozunk, nála tízszeres túlerőről beszélhetünk. Túlzónak ítélem meg a felsorolt adatokat, de a számokra később térünk ki.

Árulás okozhatta Hunyadi vesztét?

„Alig kezdődött meg az ütközet, a Hunyadi által a cseh erősség bekerítésére hagyott dandár eszeveszetten futásnak eredt. Ekkor kínos zavar támadt Hunyadi seregében, annál inkább, mert az ostromsereg futására a losonczi erőd védőrsége is kirontott és a futókat üldözte. A két tűz közé szorult magyar sereg rendje megzavarodott és daczára a vezér hősiességének, csúf árulás miatt kénytelen volt a győzelmet Giskrának átengedni.”

A fentebb citált sor Nagy Iván művéből van, de jól példázza azt, amit már Bonfini is papírra vetett. Bonfini leírásában meg van említve az árulás motívuma, miszerint többen a csatát megelőzően egyezkedtek Jiskrával, s amikor az ütközetre került volna a sor, akkor megfutamodtak, ezzel megbontva a rendet és ez vezetett volna Hunyadi vereségéhez. Tóth-Szabó Pál szerint: „Életüket nem sokan vesztették, — alig volt harcz — annál többen jutottak fogságba.”

„Hunyadi 3000 embert küldött Giskra elé, hogy előnyomulását megakadályozzák. Giskra azonban visszaverte őket. Midőn ezt a várbeliek látták, kirohantak a várból és rátámadtak a magyarokra.”

Gyárfás István írja: „Hunyadi 16 ezernyi sereggel Losoncz alatt terem, azt bekerítette [Giskra], de Pelsöczi István árulása miatt a Giskrával vívott csata a magyar hadakra szerencsétlenül végződött; ezután Giskra Gömörbe, innét Eger ostromára ment; ezalatt Hunyadi a csehek erősségeit Ipolyság vidékén bevette, Beszterczét fölgyújtotta, míg nem a téli hideg a hadviselő feleket egyezkedésre kényszerítette.”

P. Kőnig Kelemen tollából: „Hunyadi fölényes győzelmet aratott volna, ha a döntő pillanatban — mint Pelsőczy bevallotta — a Hunyadi hatalmára féltékeny főurak árulása, a cseheknek nem szerzi meg a győzelmet. Ez a csata augusztusban volt. Hunyadi azonban hamarosan új hadsereget gyűjtött össze és már ugyanazon év októberében döntő győzelmet aratott a csehek, Giskráék felett. Giskrának távoznia kellett az országból.”

Bleyer írja: „Dlugoss szerint maga Hunyadi vonult Giskra ellen, annyi embert hagyván hátra, a mennyit a tábor megvédésére és a várbeliek visszatartására elégségesnek tartott; ezek azonban szerinte és Bonfini szerint is nem voltak képesek a halálra szánt várbeliek támadását feltartani.”

„A csehek támadása ellen a magyarok védekeztek, seregök idomtalan nagy volt, tizenkettő jutott egy csehre, biztosra is vették ezért a győzelmet. Először íjjal harczoltak, a nyilak sokaságától elhomályosult a nap, úgy hullottak, mintha havazott volna. Azután a lándzsára került a sor, sok lándzsanyél roppant össze, a szilánkok az ég felé röpködtek. Majd kardot rántottak, a lovak zajongtak, a sisakok a csapásoktól messze hangzottak, a harczi lárma fél mérföldnyire is elhallatszott, közbe meg a dobok és trombiták zaja vegyült. Nagy volt a szorongattatás, sok vitéz hullott el mindkét félen, de ha Giskrának egy embere esett, harmincz magyar is elbukott, oly bátran viselkedett és oly erősen tartott össze a csehek apraja-nagyja. így azután mind jobban előre nyomultak, és midőn a magyarok ezt észrevették, elcsüggedtek és futni kezdtek.”

Beheim leírása nem különbözik bármely századbéli harctól, de említésre méltó, hogy Beheim nem említi az árulást. Ellenben Thuróczi és Bonfini szerint a magyar urak közül néhányan „Hunyadira való irigykedésből elkövetett”. Nikolaos (írói nevén: Laonikos) Chalkokondyla / Khalkokondülész és Ebendorfer sem tud az árulásról. Bleyer véleménye szerint nem árulás, hanem a harcok közepette fennálló zűrzavar okozta a vereséget: „Dlugoss a harcz szerencsétlen kimenetelét úgy magyarázza, hogy a hátra hagyott csapat a kirohanó várbelieknek nem tudott ellentállani, úgy hogy Hunyadi kénytelen volt még egy másik csapatot is segítségükre küldeni, melynek hirtelen fordulását azonban a többiek, kik a dologról nem tudtak, futásra magyarázván, zavarba jöttek és megfutamodtak.”

A közelmúltban megjelent Jozef Klinda könyve (Ján Jiskra z Brandýsa a Bitka pri Lučenci azaz Brandejzi Giskra János és a losonci csata) a losonci csata eseményeit foglalja össze és rávilágít arra a tévedésre, mint ami fentebb is lett említve. Nem az árulás okozta a kormányzó vereségét, hanem a körülmények szerencsétlen összjátéka. Kiemeli, miszerint a ’majd 20-24 ezer katona összecsapásának színhelye aligha az erőddé alakított néhai cisztercita kolostor alatt történt volna.

A csata végét így örökítette meg Beheim: „Midőn Hunyadi, ki kevéssel előbb még oly nagyra volt, az általános futást látta, megparancsolta, hogy vezessék elő fehér lovát. Ezt a lovat. így hallotta a költő, Hunyadi Törökországból kapta, és azt tartják róla, hogy nincs ló, mely vele versenyt futhatna. Erre ült Hunyadi; a csehek üldözőbe vették, sok magyart megöltek, a holttestek oly sűrűen hevertek, mint búzaszem a kalászban, vagy a kéve aratáskor. így vesztették el a magyarok a csatát; sok nagy úr esett el vagy jutott fogságba, a csehek roppant zsákmányt ejtettek aranyban, ezüstben, ruhában, miket a menekülő gubernátor elhagyott; a táborban is sok becses dologra akadtak.”

Mindebből kitűnik, hogy a zűrzavar okozta pánik okozta a csata végkimenetelét. A legegyszerűbb utólag belelátni, vagy vizionálni az árulást és bűnbakot keresni. Ahogy a várnai csatát, úgy a losonci ütközetet is túlélte Hunyadi, bár nem sokon múlt egyik esetben sem.

Karel Vítek (1942): Battle of Lučenec

Revans a sérelemért

Miután legyőzte Hunyadi Jánost, a hasztalanul ostromolt Eger kivételével egész Felső-Magyarországot hatalma alá hajtotta. A losonci csata után nem sokkal Hunyadi ismét támadásba lendült a„Ságnak nevezett templomnál az Ipoly folyó közelében, a Gácsvárhegyen, Rozsnyó és Szepes városok mellett”, ahol a heves ostromot követően megadásra kényszerítette a védőket. „Giskra a Derencsény nevű völgyben állított” ideiglenes erősséget a cseh Valgata vezetésével.

Azonban Hunyadi most nem az erőre, hanem a fortélyra fordított nagyobb figyelmet. Az eltorlaszolt folyó kiáradt, ami elárasztotta az erődöt, így sikerült győzelmet aratnia. Nem sokat tétlenkedett, mihamarabb Zólyom vára ellen indult. Felperzselte a környékét, kifosztotta a várost, ostrom alá vette a várat, ahonnét sikerült elűznie Jiskrát. Hunyadi újabb támadására azonban Jiskra is békét kötni kényszerült 1452. augusztus 24-én, amivel Hunyadi kiköszörülte a csorbát.

Az 1452. évi pozsonyi országgyűlésen Kassát, Lőcsét, és Bártfát Jiskra iránt való hűsége alól feloldották és Cillei Ulrikot bízták meg az említett városok védelmével. 1452-ben Hunyadi lemondott a kormányzóságról, az uralkodó az ország főkapitányává nevezte ki érthető okok miatt, ugyanis egyre jobban erősödött a török veszély a déli országrészben. 1453-ban V. László nem kívánta megfosztani Jiskra hatalmát, de László tanácsadója, Cillei Ulrik felismerte Jiskra erejének jelentőségét, akivel ellensúlyozni lehet Hunyadi hatalmát, így az ő hatalma nem inog meg vele szemben. 1453. márciusában még mindig „László király, a felséges fejedelem főkapitányának” emlegette magát.

A seregek létszámáról – mennyien lehettek?

Nehéz megállapítani a seregek létszámát. A történetírók adatait érdemes fenntartásokkal kezelni és most elébük vágok egy gondolattal, amivel nem kívánom hitelteleníteni az ő elbeszélésüket, csupán szkeptikus vagyok az adataik tekintetében.

Ennek értelmében megpróbálok egy halovány hipotézist felállítani. Nem állunk távol az igazságtól és talán valósabbnak tűnhet, ha kijelentjük, hogy jobb esetben is csak két-háromszoros túlerővel nézhetett szembe Jiskra serege. Ha tegyük fel, hogy Jiskrának valóban 2-3 ezer embere volt – és ebbe most beleszámítom a kolostorban rekedteket is – akkor Hunyadinak 4 ezer, de nagyon túlzóan 6 ezer fős tábora kellett, hogy legyen elméletben, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ez tulajdonképpen a hadra foghatóak zöme. Ha ebbe belevesszük az elfogadott 1:4 arányszámot, akkor Hunyadi oldalán 8 ezer főről beszélnénk alsó hangon.

Elgondolkodtató az a tény, hogy később Mátyás idejében, Péterfi Bence szavaival élve: „a magyar király udvari katonasága ritkán haladhatta meg az ötezer főt, amelybe beleértendők az uralkodó által alkalmazott zsoldosok is. […] Létszámuk legfeljebb Mátyás király uralkodásának utolsó esztendeire érhette el a 8-10 ezer főt.” Kijelenthetjük, hogy ez a legelfogadottabb becslés, ami reális is.

Jiskrának pedig az idő rövidsége miatt nem valószínű, hogy volt lehetősége nagyobb sereget összeszednie, nem beszélve arról a nem kis tényezőről, hogy akkor javarészt kiürítette volna a fennhatósága alatt levő katonáinak a színe-javát, ha valóban 3 ezres tömeggel indult volna Hunyadi ellen. Ha az egész Felvidék minden zegzugából oda vándorol valamennyi kiváló kardforgatója, akkor kik védik és tartják fenn a rendet azokon a vidékeken, ami az ő befolyása alatt állottak? Nem is beszélve arról, hogy valóban 500 katona védte volna az erőddé alakított kolostort, s ez nem ismét egy kisebb túlzás?

Félő, hogy sosem tudjuk meg a valós létszámot, de ha az előbb felsorolt tényezőket vesszük számításba, akkor véleményem szerint Jiskra serege összesen 600-700 fős lehetett (beleértem a kolostorban levőket is) jelen az ütközetben, addig Hunyadi oldalán legfeljebb 1200-1500 fős sereg állhatott. Ha mindenképpen az 1:4 arányszám és a tetemes méretű seregek mellett törünk lándzsát, akkor abban az esetben is 1000-1200 a zsoldos, és 4000-4800 Hunyadi oldalán lehetett.

Felhasznált irodalmak:

Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei. Fordította: Kulcsár Péter. Balassi Kiadó. Bp. 1995.

Belitzky János (1972): Nógrád megye története I. 896 – 1849. Kiadja a Nógrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Salgótarján

Bleyer Jakab (1902): Beheim Mihály élete és művei a magyar történelem szempontjából. In: Századok. XXXVI. évfolyam. Bp.

Gyárfás István (1877): A fekete sereg. In. Századok, Bp.

Martyn Rady (2011): Jiskra, Hussitism and Slovakia. In:Eva Doležalova – Jaroslav Pánek: Confession and Nation in the Era of Reformations: Central Europe in Comparative Perspective. Prague

Nagy Iván (1907): Nógrádvármegye története az 1544-ik évig. Balassagyarmat

Péterfi Bence (2016): A fekete sereg. Mátyás király sziléziai zsoldosai. In: Rubicon 27. évf. 4. szám.

P. Kőnig Kelemen (1931): Hatszázéves ferences élet Szécsényben 1332-1932.

Tóth Sándor (1962): Néhány adat Kisterenye határneveihez. In: Palócföld.

Tóth-Szabó Pál (1917): A cseh-huszita mozgalmak és uralom története Magyarországon. Hornyászky Viktor Cs. és Kir. Udvari könyvesnyomdája. Bp.

Leave a comment