Dr. Agócs Gergely népzene kutató, a Hagyományok Háza főtanácsadója. A 2023-as Ősök Napján tartott előadást „A meotiszi ingoványokról, és az ott maradt rokon népekről (a nogajok, karacsájok, malkárok és kumukok népzenéjének ősi kincseiről)” címmel. Az előadása végén felkértem egy interjúra, a feltett kérdéseimre készségesen és tételesen válaszolt, amit megosztok a kedves olvasókkal is.
Mielőtt még az interjúra kitérnék, érdemesnek tartom röviden leírni, hogy mely népcsoportokról lesz szó. A nogajok történelme röviden így foglalható össze: A Nogaj Horda területe a XVI. század elején az Al-Dunától, Moldvától az Aral-tó széléig terjedt, ahol akkoriban egy korábbi hatalmas államalakulat, a Kipcsak-Szári-Kun Törzsszövetség lakóinak leszármazottai éltek, akik a mongol hódítás idején az Arany Hordához tartoztak. A nogajok megmaradt területei később, egészen a XIX. század végéig a Krími Tatár Kánság részét képezték. A nogajok legnagyobb csoportjai napjainkban a Kaukázus északi előterében található, síkvidéki területeken élnek. A hegység északkeleti részén, Dagesztán középső régióiban laknak a mai kumukok.
A Kaukázus északnyugati területén élnek a karacsájok és a balkárok, akik a legközelebbi rokonai egymásnak. Érdekességként megemlítem, hogy a balkárok önmagukat malkárnak nevezik – ezért is ebben a formában van feltüntetve a nevük fentebb. A karacsájok a Kubán folyó felső folyása mentén és attól délre élnek főként, tőlük keletre élnek a balkárok. Népzenekutatóink nem véletlenül keresték fel zenefolklorisztikai-adatgyűjtő céllal ezeket a régiókat, hiszen az említett népcsoportok zenei hagyományának egyes rétegei közeli rokonságot mutatnak a magyar népzenével. A rövid bevezetőt követően nézzük az interjút.
Az előadáson elhangzott népekről elmondható, hogy a Kaukázus térségében élnek, török nyelvű népcsoportok és a magyarok rokonainak tartják magukat. Mik azok a megcáfolhatatlan tények, amik egyértelművé teszik a népzenei rokonságot a magyarokéval?
A Kaukázusban 2000-ben jártam először, 2007-ben másodszor, 2011-ben harmadszor és azóta 2014 óta a magyar állam támogatja a törekvéseinket, illetve a kutatásainkat és fel tudtuk fokozni ezt az aktivitást. Először különféle alapítványokon keresztül, most pedig a Miniszterelnökség a Hagyományok Házát, az én munkahelyemet támogatja azért, hogy a Kaukázus-projektet véghez vigyük, ami egy négyéves vállalkozás. A program munkatervében vállaltuk, hogy a kutatás négy éve alatt évente négyszer kiutazunk, azaz levezénylünk 16 expedíciót. Ezekből a feszített terepmunkával járó kiutazásokból tízet megvalósítottunk és még hat hátra van.
A második kérdésem pont ezzel kapcsolatos, hogy 2000-től 2023-ig eddig úgy értesültem, hogy 9 alkalommal volt szerencséje népzenei gyűjtőutakon részt vennie, de akkor az elhangzottak alapján ilyen kiutazás tíz alkalommal valósult meg.
Nem tíz, hanem annál több. Ennek a kutatási projektnek a keretében, amelyik 2021-ben indult, eddig tízszer jártunk a Kaukázusban. 2000 óta viszont összesen már 19-szer végeztünk ott folklorisztikai terepmunkát.
A következő kérdésem az volna, hogy ezen expedícióknak köszönhetően számtalan dallamot sikerült a gyűjteménye részeként tudnia, ami mára több, mint 2800 dallamot számlál. Melyikek azok a dalok, amik hangzásra, ritmikára hasonlítanak a miénkhez? Melyikeket emelné ki? Az előadásában bemutatta a „Már minálunk learatták az árpát” c. nógrádi népdalt, amely népdal úgy annak ritmikáját, mind a dallamát tekintve szinte teljes mértékben egyezik a nogajok Kangli törzsének egyik népdalával, illetve annak helyi változatával.
Tegyük hozzá, hogy egy általánosan elterjedt újstílusú magyar népdaltípusról beszélünk, amelynek egy nógrádi változatát hallgattunk meg, ez áll a legközelebb a gyűjtött nogaj változathoz. Egy-egy dallamot nem tudok kiemelni, a legnagyobb meglepetés viszont akkor ért minket, mikor az újstílusúnak mondott magyar népzenei dallamrétegből is előkerültek türk dallamváltozatok. Nem csak a nogajok, de a karakalpakok, a kumukok, a karacsájok, és a balkárok népzenéjében is. Ez felveti a kérdést, hogy hogyan alakulhattak ki ezek a dallamtípusok a felsorolt népek zenefolklórjában is? A magyar etnomuzikológia ugyanis úgy tudja, hogy a magyar népzene új stílusú dallamkészletének zenei alakzatai csak nagyon későn, valamikor a 19. század során jelentek meg.
Ha csak annyit mondanánk, amennyit Bartók leír ennek a dallamrétegnek a sajátosságairól és mondjuk, egy mesterséges intelligenciának feladatul adnánk, hogy erre építsen dallamokat, nagyon-nagyon különféle és különleges dallamok is születhetnének. Akár olyanok is, amelyek nem állnak rokonságban konkrétan egyetlen magyar népzenei dallamtípussal sem. Ezzel szemben viszont az összes olyan, a magyar újstílusú népdal szerkezetének megfelelő dallamváltozat, amelyik eddig ezeknek a népeknek a zenefolklórjában terepkutatásaim során előkerült, mind-mind létező újstílusú magyar népdaltípusok érvényes változatai. Olyan közeli változatok, mintha volna egy somogyi változatunk és gyűjtött volna valaki egy szatmári másik változatot ugyanahhoz a dallamtípushoz.
Ez több, mint figyelemfelkeltő, hiszen itt feltételezhető, hogy nem csak egy hasonlóság, hanem tényleg egy genealógiai kapcsolat, azaz rokonság áll fenn ezen zenei kultúrák között. Természetesen, az összes többi, régebbi eredetűnek tartott magyar népzenei dallamréteghez is vannak példáink, dallampárhuzamaink, a siratós stílushoz, magához a siratóhoz, a magyar siratók dallamkörében minden jelentősebb alcsoporthoz rendelni tudunk a kumukok vagy a nogajok siratói közül változatot. A sirató strófikus továbbfejlesztése a sirató stílus jellemző kadenciái, azaz 5 (4) X 1; 5 (4) 2 1; 5 (4) b3 1; ezek a sorzárók egy sor nogaj, karakalpak vagy kumuk népdalt is jellemzik. Köztük szép számmal találunk olyanokat, amelyek megint csak magyar népdaltípusok változatainak tekinthetők, hogy csak egyet emeljek ki Tardoskedden gyűjtötték:
„Régen volt, soká lesz,
Míg olyan rózsám lesz,
Kinek fejvánkosa,
Fehér szalagbúl lesz.”
Ennek a dalnak édes testvérét találtuk meg a dagesztáni kumukoknál. Ezen kívül a pszalmodizáló stílushoz is vannak megfelelő dallampéldáink, vagy az úgynevezett Rákóczi-dallamkörhöz, de akár az úgynevezett páva-dallamokhoz, tehát az ereszkedő, kvintváltó pentatóniára is, például a karakalpak népzenében csodálatos változatokat találtunk.
Nagyon érdekes és nagyon izgalmas, hogy pont ez, ami Bartók kutatásai alapján a magyar népzene törzsanyagát alkotja ez a bizonyos ereszkedő, kvintváltó pentatónia, ez van meg a Kaukázusi türk népeknél a legkevésbé. Minden egyéb sorakozik az újstílusig bezárólag, akár a Rákóczi-dallamkör dallampárhuzamait, akár az Apor Lázár tánca típusának kaukázusi változatait is meg tudom mutatni. Nagyon sok mindent találtunk, de a legkevesebb az a pentaton örökség. Érdekes, hogy kicsit északabbra, a baskíroknál vagy a csuvasoknál van sok ilyen, viszont ott megjegyzendő, hogy pentatonnak pentaton, sok esetben még ereszkedő, illetve kvintváltó is, de az egész dallamvilágot tekintve nekünk az Kína. Ismerős, de létező magyar dallamtípushoz rendelni csak nagyon alacsony arányban tudnánk a baskírok és a csuvasok népzenéjéből dallampéldát.
A pentaton ízlésnek – mert ez valójában egy zenei ízlés, zenei hajlam – megfelelő alakzatok közül legutóbb Karakalpaksztánban találtunk nagyon szép példákat. Félve, halovány kontúrokkal felvázolok egy hipotézist, miszerint nincs kizárva, hogy ez a pentaton zenei ízlésvilág, ez a népzenénkben az avar örökség. Hiszen hová tűntek az avarok? Sehová, beolvadtak a magyarságba, vagy fordítva, a honfoglalók olvadtak be, mert egyes feltételezések szerint az avarok sokkal többen voltak. Ebből következik, hogy nem lehet kizárni, hogy ez a pentaton örökség a népzenénkben az avarok öröksége, és azt a sok minden egyebet a honfoglalók hozták magukkal. Most, a kutatás jelen állása szerint ez tudnám felvázolni, de nagyon hangsúlyozom, hogy ez egyelőre csak egy halvány kontúrokkal megrajzolt hipotézis. És miért pont ott, a karakalpakoknál látunk ilyen párhuzamokat? Erre egyelőre nem tudunk egyértelmű választ adni. Feltűnő viszont, hogy a 9-10. századi Kárpát-medencei avar sírokban talált csontokból kinyert DNS-minták a Kaukázusban, a ma ott élő népek génállományával szinte semmilyen átfedésben nem állnak, a Kaspi-tengeren túl, a mai karakalpakok szállásterületén viszont az archeogenetikai kutatások viszonylag magas rokonsági arányokat találtak. Ezek, a társtudományok eredményeinek kontextusában esedékes, szélesebb összehasonlító vizsgálatok viszont még messze előttünk állnak.
Nagyon szépen köszönöm az együttműködését, a türelmét és az idejét. A jövőben sikerekben és eredményekben gazdag munkát kívánok!