Az ellenségem ellensége a barátom.” Erre az ősi mondásra már többször is hivatkoztak a történelem folyamán, de ennek a logikának az egyik legsikeresebb példája a Franciaország és Skócia között létező ún.  Auldi Szövetség volt. A szövetséget 1295-ben az Anglia ellenes kölcsönös gyűlölet hozta létre amikor John Balliol és IV. Fülöp francia király aláírta a megállapodást. A következő évtizedekben 1560-ig változó mértékű, de időnként igen fontos szerepet játszott a francia–skót, és néha még az angol külügyi kapcsolatokban is. 1512-ben a szerződést kiegészítették, ami szerint Skócia és Franciaország összes állampolgára a másik országnak is állampolgára. Ezt az kiegészítést Franciaországban egészen 1903-ig, Skóciában pedig mind a mai napig nem vonták vissza. Franciaország jelentős támogatást küldött Skóciának, különösen az Anglia elleni függetlenségi háborúk idejében. Cserébe viszont Skócia megerősítette a francia hadsereget a százéves háború alatt azzal, hogy egy elit skót harcosokból álló személyi testőrséget hoztak létre az ún. skót gárdát (Garde Écossaise).


VII. Károly francia király (1422-1461) és mögötte a skót testőrök

A Skót Gárda létrejötte

A skót erők a százéves háború nagy részében végig szolgáltak a francia hadseregben, és harci értéküket, elit mivoltukat, bátorságukat még a franciák is több alkalommal elismerték. John Stewart, Buchan Earl és Sir John Stewart irányítása alatt érkeztek meg az első skót erők Franciaországba 1419-ben. A francia trónörökösnek ugyanis nagyon is szüksége volt a segítségükre, mivel apja, VI. Károly király szinte teljesen őrült volt, bipoláris zavar jellemezte, így a saját örököse se volt biztonságban. A későbbi VII. Károly az érkezők közül mintegy 100 kiváló skót harcosot választott ki személyes testőrévé, amivel létrejött az úgynevezett Skót Gárda kemény magja. A korai időkben a gárda elsősorban íjászokból állt. A trónörökös további intézkedéseket is tett a skótok hűségének a biztosítása érdekében, így számos más skót vezető kapott földet és kastélyokat.

A Skót Gárda tagjai

A skótok a 100 éves háborúban

1419-ben a franciák helyzete kétségbeejtő volt. Normandia elveszett az angolok támadása nyomán, Párizs pedig a burgundiak kezében volt. Franciaországban egy polgárháború is kibontakozóban volt a királyi frakció és a burgundiai hercegek támogatói között. Ilyen körülmények között a Dauphin (a trónörökös) segítségért fordult a derék skótokhoz.A felhívásra igen sokan reagáltak, hiszen a földműveléshez képest jóval jövedelmezőbbnek tűnt a háború, nem is beszélve az izgalmasabbnál izgalmasabb kalandokat. Összejött egy tekintélyes haderő, ami John Stewart, Buchan grófja és Archibald Douglas, Wigton grófja vezetésével érkezett meg Franciaországba, és ez az erő képezte 1419-1421 folyamán a Dauphin legfontosabb védelmi erejét a Loire völgyében.

Baugé

Az 1421. március 22-i Baugé-i csata a skótok egy leghősiesebb csatája lett történelmüknek.  Az angol hadsereget a király testvére, Thomas, Clarence hercege vezette, aki 4.000 emberével március 21-én, nagypénteken tábort tett a Vieil-Baugé közelében. A kb. 5.000 fős francia-skót sereg is a közeben volt. és arra készült, hogy megütközzön az angolokkal Buchan grófja és a francia új marsall, a Sieur de Lafayette parancsnoksága alatt. Húsvét szombaton az egyik angol felderítő csoport egy skót foglyot ejtett, amivel egyértelművé vált az ellenséges erők közelsége.

Franciaország térképe a százéves háború idejében

A Baugé-i csatáról több beszámoló is ismert, amelyek viszont a részleteikben eltérnek, de abban egyetértenek, hogy a francia-skót győzelem fő oka az angol fővezér „keménysége” volt. Úgy tűnik, hogy Clarence herceg nem vette észre, hogy a francia-skót hadsereg milyen nagy, mivel úgy döntött, hogy a meglepetés erejére támaszkodva azonnal támad. Lebecsülte saját hadvezérei tanácsát, és alig kb. 1.500 katonával indult támadásra a francia-skót vonalak ellen. A skótok látva az közeledő angolokat, és felmérve a helyzetet azonnal gyülekezni kezdtek egy híd mögött, amelyen Clarence herceg megpróbált átkelni. Száz skót íjász, Sir Robert Stewart, Ralston irányítása alatt tartotta a hidat az erősítés megérkezéséig, így elegendő időt nyerve arra, hogy a francia-skót főerők felsorakozhassanak. Amikor Clarence végül mégis áttört a hídon, szembekerült a hadsereg fő erejével, amit a skót íjászok védtek. Az egyik történet szerint John Douglasdale szúrta le a lándzsájával az angol herceget, míg egy másik változat szerint egy skót lovag, bizonyos Sir John Swinton sebesítette meg a herceget az arcán, Egy másik anekdota szerint a skót, Alexander Macausland, Lennox volt felelős Clarence haláláért, de volt olyan, aki egy francia lovagnak tulajdonította a dicsőséget. Ami biztos, hogy a herceg halála után az angolok visszavonultak és inkább a seregük megőrzésére koncentráltak.  A csata beszámolója forrásonként eltérő, de abban mindegyik egyetért, hogy a skótok „nyerték” meg a csatát azzal, hogy a hidat a túlerővel szemben tartották. A szolgálataikért cserébe a skót vezetők mind tekintélyes francia birtokokat kaptak, míg Buchan grófja olyan magas címet nyert el, amivel lényegében a francia hadsereg parancsnoka lett.

Baugé-i csata

Cravant

A skótok szerencsecsillaga viszont nem tartott sokáig. 1423 nyarán Salisbury grófja mintegy 2.000 angol és 2.000 szövetséges burgundi katonával került szembe a kétszer nagyobb francia-skót sereggel, amelyben 4-4 ezer francia és skót harcolt. Az angol-burgundi szövetséges hadsereg július 30-án Cravant-tól mintegy 6 kilométerre látta meg egymást. Másnap az angolok három órán keresztül néztek farkaszemet a franciákkal és a skótokkal, de egyik sereg sem mert a köztük lévő kis folyócskán át támadni. Végül a skót íjászok megkezdték a szövetséges sorokat ritkítani nyílzáporral, amire az angolok is elkezdtek válaszolni, saját íjászaik és számszeríjászaik is bekapcsolódtak. Salisbury látva, hogy a saját íjászai jobb munkát végeznek, támadásra indult a franciák ellen. A hadsereg az alig 50 méter széles folyón át rohamra indult az íjászok fedezete alatt. Eközben egy újabb erő Willoughby község mellett megtámadta a skótokat, akik egy keskeny hidat védtek elszántan. A francia vonalak meginogtak, és azok elkezdtek visszavonulni, de a skótok nem voltak hajlandóak menekülni, kitartottak a hídnál. Bekerítették őket, aminek az eredményeképpen legalább 2-3 ezer skót vesztette az életét, és fogságba került Buchan grófja is, akit viszont hamarosan fogolycsere révén szabad lett.

Cravant-i csata

Verneuil

Buchan 1424 elején újabb 6.500 skót katonát hozott otthonról, Douglas grófja, Skócia egyik legerősebb nemesi családja kíséretében. A 2.500 gyalogosból és 4.000 íjászból álló hadsereg csatlakozott a francia főerőkhöz, amivel együtt egy tekintélyes 14-16 ezres erő állt rendelkezésre a velük szemben álló 8-9 ezer angollal szemben. A franciák ekkor már azon az elképzelésen voltak, hogy egy döntő csatában el kell pusztítani az angolokat, ezért meg kell őket keresni és minden áron végezni velük. 1424. augusztus 17-én a normandiai Verneuil határában találkozott és ütközött meg a két sereg. Mindkét fél azt akarta, hogy a másik kezdeményezze a csatát, így hajnaltól egészen délután kb. 16 óráig a két hadsereg egymással nézett farkasszemet a tűző napon. El lehet képzelni a lovagok, a páncélba lévő gyalogosok, de még akár a több rétegű könnyebb öltözetet viselő íjászokat, amit órákon át izzadtak, főttek a saját levükben, és szagolták egymást. Négy óra körül az angolok unták meg a várakozást, és indítottak támadást az íjászaikkal, amire a skót íjászok válaszoltak. Ez semmi különösebb hatással nem bírt, de annyit elértek az angolok, hogy a franciákkal szövetséges milánói lovagok, mintegy 2 ezren támadásba lendültek. Az angol hosszú íjaknak esélye sem volt, a lövedékeik lepattantak a lovagok vastag páncéljáról, akik szörnyű mészárlást vittek végbe az angol íjászok soraiban. A menekülő angol íjászok szétszóródtak a környéken és azt a hír vitték magukkal, hogy az angolok elvesztették a csatát, aminek a hallatán a környékbeli francia falvak fellázadtak az angolok ellen. A milánói lovasság üldözte az angolokat, és nem is törődött a csatával, a franciákkal. Abban a hiszemben voltak, hogy azok biztosan megnyerik a csatát. Eközben az angol főerők, a lovagok gyalogos támadásra indultak a franciák és a skótok ellen, amivel egy kisebb zavart idéztek elő. Az angol nyílzápor miatt a sorokat szorosabbra zárták a franciák, és erre most az angol íjászok szétverése után azt látták, hogy a megvertnek gondolt angolok lendülnek támadásra. Körülbelül háromnegyed órán keresztül a franciák és az angolok a csatatéren szúrták, csapkodtak és vágták egymást anélkül, hogy bármelyik oldal is előnyhöz jutott volna. Végül a franciák meghátráltak és újfent magukra hagyták a csatatéren az ekkor még mindig elszántan harcoló skótokat. Az angolok nem akartak és nem is adtak kegyelmet a skótoknak, a korábban a skótok keze által meghalt Clarence herceg nevét üvöltözve végeztek minden egyes skóttal, egy foglyot sem ejtve. A halottak között volt a skótok főparancsnoka Buchan gróf is. Verneuil volt a százéves háború egyik legvéresebb csatája lett, amelyet az angolok második Agincourt- ként jellemeztek. Hatalmas csapást kapott a francia morál mivel immár második alkalommal szenvedtek vereséget a francia lovagok egy nyílt csatában az angoloktól. A skót hadsereg szinte megsemmisült, és ennek az volt a hatása, hogy jelentősen csökkentették a skót jelenlétet Franciaországban.

Verneuil-i csata

Jeanne d’Arc testőrei

A skót gárda VII. Károly mellett állt a nehéz években is. 1422-ben meg is mentették az életét, amikor Gaskonor közelében a szállását jelentő házban tűz ütött ki, és a skót testőrök a ház falának kibontásával tudták megmenteni az életét. 1429-ben Jeanne d’Arc bevonult Orleans városába vonult a skót duda hangjára, ugyanis kb. 60 skót gyalogos és 70 íjász testőr kíséretében lépet be a városkapun. A dudások a Hey Tuttie Tatie-t játszották – azt a dalt, amit a legenda szerint, Robert Bruce-nak játszották, amikor csatába indult a Bannockburn-i csatában.

A háború után

A 100 éves háború a franciák győzelmével zárult, amiben jelentős szerepe volt a skótoknak, akik nemcsak egy király életét mentették meg, hanem becsülettel végig harcoltak egy sor jelentős ütközetet. 1465-ben XI. Lajos király háborúba kényszerült saját belső ellenzékével szemben, és a Montlhéry-i csatában a skót gárda mentette meg a király életét, és a csata sorsát is eldöntötte. A király és a skótok a közelharc közepén találták magukat. Egy ponton a király lovát leszúrták, és a király a földre esett. Az ellenfél csapata elkezdte azt ünnepelni és kijelentette, hogy a királyt meggyilkolták. A skót gárda viszont megvédte a királyt, és új lóra tették fel. Ezt látva a király hívei újra nekiestek az ellenségnek, és megnyerték az ütközetet.

Montlhéry-i csata

A későbbi évszázadok

A Skót Gárda továbbra is őrizte a francia monarchiát, egészen a francia forradalomig. Feladataik között szerepelt a francia király mindenkori őrzése és ők kísérték az ételeket is a konyhából a király asztalához.  XV. Lajos (1715-1774) uralkodása alatt a skót gárda 330 férfiből állt, mintegy 21 tiszttel. Véglegesen 1830-ban oszlatták fel, a francia monarchia bukásával együtt, több mint 400 évvel az alapításuk után.  Több évszázados szolgálatuk során a skót gárda többször bizonyított csatában, több király életét is megmentették, amik miatt érdemesek az emlékezetre.

Felhasznált irodalom:

http://jean-claude.colrat.pagesperso-orange.fr/garde_ecossaise.htm

https://www.histoire-pour-tous.fr/histoire-de-france/4447-la-garde-ecossaise-du-roi-de-france.html

https://www.moyenartinternational.com/news/garde-%C3%A9cossaise/

https://www.warhistoryonline.com/instant-articles/elite-scottish-warriors-helped.html


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.