„ Ha nem kínálnak békét méltányos feltételek mellett, akkor erős lélekkel kell elviselnünk a ránk nehezedő külső és belső bajokat, és ezerszer inkább vállalni kell a külső veszélyt, minthogy az ország méltatlan békefeltételekkel megcsonkíttassék, kisebbíttessék. Sem örökre, sem átmenetileg a haza testéből elszakítani egy darabot sem engedünk. Nem tűrjük, hogy az az ország, amelyet meglehetős hatalomban vettünk át dicső őseinktől, méltánytalan békefeltételek miatt csonkíttatást szenvedjék. Nem létezik nagyobb gyalázat számunkra, mintha azt az országot, amelyet elődeink példája szerint gyarapítanunk kellene, nemtörődömségből és kishitűségből napról napra gyengítünk. A háború folytatása tehát a békének több reményével biztat, mint az olyan béke melyet ilyen drágán, az ország részeinek elszakítása árán kellene megvásárolnunk. Ilyen béke nekünk nem kell! Erőnk, fegyvereink, és minden tudásunk révén igazságosabb, méltányosabb békét fogunk kiharcolni magunknak. „ Hunyadi János leve Ulászló magyar királynak 1442 Kisasszony (augusztus) havában
A hosszú hadjárat 1443-44
Magyarországot szinte minden irányból veszély fenyegette ezekben az időkben, kívülről és belülről egyaránt. Hiába Hunyadi János sorozatos győzelmei a törökök felett a déli végeken, hazánk ekkor is a pártoskodás helyszíne volt. Zsigmond király leánya, Habsburg Albert özvegye Erzsébet, és a magyar rendek egy része által támogatott és megválasztott Ulászló király még mindig háborúban állt egymással az ország nyugati és északi részein. A korona immár két éve III. Frigyes birtokában volt, csakúgy, mint a vele megkoronázott kiskorú, V. László is.(Frigyes volt a kisded gyámja) 1442 nyarán a Cesarini bíboros vezette pápai küldöttség közvetítő szerepet vállalt a belviszályba sodródott országban. A terv önmagában sokkal többről szólt, mint Ulászló és Erzsébet kibékítése.(Ami sikeresen meg is történt Győr városában az év decemberében, majd Erzsébet rejtélyes körülmények között pár nappal később meghalt.) IV. Jenő pápa már egy Európai összefogásra, egy hamarosan a kontinens minden királya és fejedelme által támogatott keresztes hadjárat tervére gondolt. 1443. január elsején kiadott bullájában Hunyadi győzelmeit a török felett isteni csodának minősítette, felhívta a figyelmet a muzulmán veszélyre. Felszólította a keresztény vezéreket, hogy béküljenek ki egymással, és forduljanak közösen az ellenség ellen. Megígérte, hogy ütőképes hajóhadat fog felszerelni, és erre a szent célra leköti a pápai kamara éves bevételének az ötödét, és a világ összes egyházi bevételének a tizedét. Szép ígéretek közepette pedig olyan hírek érkeznek Magyarországra, hogy Ibrahim karamán emír szövetséget javasol Ulászlónak és a segítségét kéri a török elnyomás ellen. Így hirdetett tanácskozást a király áprilisban Budára az országnagyok részvételével. Határozatot hoztak a nyáron indítandó háborúról, és rendkívüli hadiadót vetettek ki telkenként fél aranyforint értékben, amit a későbbiekben egy aranyforintra emeltek. Természetesen Hunyadi sem tétlenkedett ez idő alatt. Kölcsönöket vett fel, és a saját vagyonából harminckétezer aranyat költött katonák toborzására, annak ellenére, hogy Cesarini bíboros levelezéseiből kiderült, hogy Őszentsége sokkal többet ígért nekünk, mint amit majd teljesíteni tud.
Nyár közepére viszont néhány dolog felgyorsult, néhány pedig lelassult. Az országgyűlés június kilencedikén döntött a török ellenes támadásról. Velence különösképpen tartózkodott a törökök elleni háborútól remek kereskedelmi kapcsolatai miatt, és a pápai megrendelésre leadott tíz hadigálya közül is csak hatot volt hajlandó saját költségén felszerelni. Ezeknek a gályáknak az lett volna a feladatuk, hogy a szárazföldi támadással egy időben lezárják a Boszporuszt, és megakadályozzák az anatóliai sereg átkelését az európai földrészre. Habsburg Frigyes azzal mentette ki magát, hogy minden erejét lekötik a cseh ügyek, ezért nem tud részt venni a hadjáratban. A hadiadó is csak csordogált a kincstárba.
Ulászló Július 22-én elindult Budáról a seregei élén, a magyar, cseh és lengyel hadakkal. Hunyadi Erdélyben gyülekeztette a hadinépét. A lassan felvonuló és egyesülő sereg október közepén kelt át a Dunán, valószínűleg Keve és Nándorfehérvár között. Itt csatlakozott a Brankovics György által vezetett szerb sereg. György despota remek helyismerettel rendelkező katonái lettek a felderítők, aminek a későbbiekben döntő szerepe lesz. Ugyancsak itt csatlakozott a hadművelethez, a havasalföldi segédcsapat is, hogy kinek a vezetésével az bizonytalan. Mivel a magyarbarát II. Dan Basarabot török segítséggel elűzte Vlad Dracul, nem valószínű, hogy ő vezette volna a kétezer lovast. (Bár a későbbiekben járt a magyar táborban mielőbbi menekülést javasolva Ulászlónak és a főurainak.) A csapatok létszámát illetően megoszlanak a vélemények. Körülbelül harmincötezer katonáról és háromezer szekérről lehetett szó.
Ellenséges területen
Pár nappal a dunai átkelés után már harcba is bocsátkozott a Hunyadi vezette előőrs Jagodina környékén. Ezeket a török csapatokat gyorsan szétkergettük, majd megütköztünk Szinán bég seregével. Az elsöprő keresztes diadal után leromboltuk Krusevác erődjét, és tovább indultunk dél, Nis városa felé. Itt alakult ki az a harci rend, amely a hadjárat kulcsát jelentette. Mégpedig az, hogy a felderítők mögött az előőrsöt Hunyadi és Újlaki dandárárjai mintegy tizenkétezer fővel adták.(Újlaki Miklós betegségre hivatkozva csak november utolsó napjaiban csatlakozott a hadjárathoz.) Mögöttük két nappal lemaradva követte őket a fősereg, aminek a parancsnoka pedig természetesen Ulászló király volt. Nis városát minden különösebb gond nélkül sikerült elfoglalni, kifosztani, és felgyújtani, a keresztényeknek. Itt értesültünk róla a villámgyors felderítőink által, hogy három török hadoszlop közeledik a magyar sereg felé a hegyeken túlról. Északról Iszhák szendrői bég tízezer fős serege, keletről Khászim beglerbég harmincezer fős serege, és délről Turakhán bég húszezer fős csapata. Itt és most volt igazán szükség a huszita harci szekerekre a wagenburgokra! A gyalogság ezeknek a fedezékében tartotta az állásait, a Hadak Villáma pedig egy pillanatig se habozott. Észak felé indulva meglepetésszerűen megtámadta és szétverte előbb Iszhák bég csapatait, majd menetből rárontott a szófiai úton közeledő Khászim csapataira is, és végül a lendületét megtartva Turakhán harcosait is megverte. Ezután pedig értesült arról, hogy valószínűleg a szétkergetett egységek újrarendeződtek. Egy harmincezer fős sereg ékelődött közé és Ulászló főserege közé, amelyik egyenesen a király felé tartott.
Hunyadi villámgyorsan visszafordult és a Nisava folyó torkolatánál kemény harcban ezeket is megverte. Gondoljunk csak bele milyen teljesítmény ez a keresztény katonáktól! Négy kemény ütközet ellenséges területen, körülbelül kétszeres túlerő ellen, és négy győzelem alig két nap alatt. Páratlan katonai tett. Két fontos momentum ugyanezekben a napokban:- II. Murád szultán békét köt a karamán emírrel, és megindul a Balkán felé szorongatott csapatai megsegítésére. Rohamléptekben átkel a Boszporuszon és hamarosan el is éri hágókat. Szintén ezekben a napokban az egyik török táborból háromszáz honfitársával megszökik egy kilenc éves kora óta töröknek nevelt tiszt, aki később egy nemzet hőse lesz. Iskender bég (Kasztrióta György) hazatér atyja Kruja várába és csellel visszaveszi azt a török helyőrségtől, és azonnal felkelést szervez a tartományban.
A királyi haditanács dönt a hadművelet folytatásáról, és a menet megindul Szófia felé. A magyar sereg december elsején vonult be a kiürített Szófiába. Ekkor úgy tűnik, hogy hat-nyolc napon belül elérhető Edirne (Drinápoly) a török főváros! Ám az idő minden tekintetben a keresztény sereg ellen dolgozott. Murád hamarabb érte el a Zlatica-hágót a Balkán-hegységben és azonnal hozzáfogott annak megerősítéséhez. A patakokat eltorlaszolták, gátakat építettek, az erdőket bevágatják a szorosba, a hegygerincet és az utakat vízzel locsolják. A kemény tél a hideg és éhség tizedelte ekkor már a támadó hadat, és volt itt még egy érdekesség. A Zlatica a hegység egyik északi átjárója. Szófia elfoglalása után erre fordult a magyar had, és nem délre a Marica folyó folyását követve. Murád tudta, hogy erre fogunk jönni. (Merész következtetés azt állítani, hogy a rác felderítők szándékosan vittek minket erre. Bár azt meg kell jegyeznünk, hogy Mara Brankovics a despota lánya, a szultán első felesége volt, a fiai Grigor és Stefán pedig túszok Drinápolyban, a szultáni udvarban. Ny.Gy.)
December tízedik napján Hunyadi elérte a szoros bejáratát. A jeges terep miatt a harci szekerek használhatatlanok lettek, a magyar sereg tábort vert a szoros közelében. Két nappal később Halil pasa megindította rohamát a magyarok ellen. A pánik eluralkodott a táboron. Hunyadi fogta fel a menekülőket, és az élükre állva karókba csalva a szpáhikat kiütve alóluk a lovakat gyalogos harcra kényszerítette, és verte meg őket. Az ellentámadásnak az alkonyat állta útját. Másnap Hunyadi rohamot vezényelt, de a véres összecsapás nem hozott eredményt. Meg kellett tehát próbálni kicsalogatni az ellenséget a hágóból. Visszavonulást színleltünk, de a janicsárezredek keményen tartották a szorost, és nem mozdultak. A helyzet reménytelen volt, az áttörés nem sikerült. Meg kellett hát kezdeni a visszavonulást, ami szinte ugyanolyan kockázatos volt, mint a támadás. Murád több seregtestet is a magyarok után küldött, hogy a visszaúton semmisítsék meg a keresztény hadat, ami ekkorra már a betegségek és az éhség miatt jócskán megfogyatkozott. Hunyadi parancsára a huszita szekerek egy részét felgyújtották, a fegyverek egy részét és a zsákmányt elássták. December huszadikán visszafelé is áthaladtunk Szófián, majd négy nappal később Hunyadi, aki most egy nappal lemaradva követte a fősereget megütközött Khászim beglerbég seregével a Melstica városánál és szétverte őket. Január elsején a seregünk nagy része már átkelt a Kunovica-hágón. A túloldalon csak Hunyadi vajda serege marad. Ők fogták fel a Turakhán bég vezette rohamot. A megfutó magyarokat Hunyadi négyszer állította újra csatarendbe, és a hadjárat során először felmentő seregként először bocsátkozott harcba az ifjú Ulászló király is. Sikerült megtörni az oszmán rohamot, és futásra kényszeríteni őket. Mahamud Cselebi a szultán sógora is fogságba esett. Január huszonötödikén a magyar sereg megérkezett Nándorfehérvárra. Február másodikán pedig Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén a magyar sereg díszes pompával bevonult Budára.
A hosszú hadjárat nem az időtartalmáról, sokkal inkább a megtett útról kapta a nevét. Kétezer kilométer ellenséges területen oda és vissza páratlan teljesítmény egy harmincötezres sereggel még a napjainkban is. A Magyar Királyság és Hunyadi János volt az, aki sorozatos és megrendítő vereségeket mért a folyamatosan gyarapodó és növekvő Török Birodalomra. Azonban volt egy dolog, ami még az ő hadműveletéinél, hírnevénél, és kardjánál is veszélyesebb volt az oszmánok és a szultán számára; a remény, amit elültetett a leigázott balkáni népek szívében. A remény, hogy van miért harcolni és a török is verhető. Ha jobban belegondolunk a török akkora fölényben volt, hadszervezetileg, létszámban és gazdaságilag is, hogy nekünk nem sokáig lett volna esélyünk felvenni vele a harcot ilyen hősök és katonák nélkül. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a járvány és az éhség tizedelte a támadó sereget. A hadjárat kezdetén, mint utána olyan sokszor a történelemben a támadókat felszabadítóként ünnepelte a leigázott helyi lakosság. Bőven ellátták őket élelemmel, és szívesen fogadták őket, de amikor azt látták, hogy felgyújtják az ortodox templomaikat és a túlságosan világi egyházurak Róma szárnyai alá akarják hajtani őket, nem csak öröm nem volt, de már kenyér se. A nyugat hozzáállásáról pedig álljon itt két példa:
1443. február tizedikén a raguzaiak levelet küldtek a pápának: elkeseredettségüknek adtak hangot, amiért őszentsége cserbenhagyta a magyarokat. Leírták, hogy ha flottának sikerül lezárnia a tengeri szorosokat, a török sose tudott volna átkelni, és akkor Európa már teljesen szabad lenne. – Majd a február közepén a pápa a nyugati fejedelmeknek írt levelében teljesen a maga érdemének tekinti a hosszú hadjárat sikereit, mondván ő küldte Cesarini bíborost Magyarországra, és ennek köszönhető a mostani diadal. Ezek az egyházfők mentik majd fel Ulászló királyt később a töröknek tett esküje alól, és ezeknek az ígéreteire hagyatkozva rúgjuk majd fel a szultánnal megkötött nagyon kedvező szegedi békét és indulunk el hamarosan a Fekete-tenger partjára…
Megjegyzés a fejlécben található szöveghez Hunyadi János Ulászló királyhoz írt leveléhez.
Cesarini bíboros különböző béketerveket terjesztett 1442 nyarán a háborús felek elé. Ezek egyike jelentős magyar területi veszteségekkel járt volna. Miszerint Ulászló lemondott volna a királyságról a csecsemő László javára, cserébe az egész Szepes vármegyét Lengyelországhoz csatolták volna, és Magyarország lemondott volna Podóliára, Moldvára, Galíciára formált jogáról is. A nyugat-magyarországi területek egy része Habsburg kézen maradt volna, és a szultán által követelt Nándorfehérvárról is le kellett volna mondanunk a béke fejében. Hunyadi János javaslatára a békét határozottan elutasítottuk…
paráznabillegető
2015.12.08. at 09:40ah, a szokásos borzalmas nyelvtan, vesszők helytelen használata, és az összevissza ugrálás T/1 és E/3 és T/3 között…
bazmeg.
Amorphis
2015.12.08. at 10:28Nyelvtannáci-e vagy-e??? Tényleg ez a lényeg??? Bazmeg…
Az írás jó, még sok ilyet!!!
OkoskaTo:rp
2015.12.08. at 10:47@Amorphis: Nem nyeltvtannáculás, hanem az olvashatóságot komolyan (hátrányosan) befolyásoló probléma. Nagy részét a szövegszerkesztő helyesírás-ellenőrzője is aláhúzta volna.
És jobb lett volna egy olyan térképet lopni (rajzolni?), amin az igen lényeges domborzat is látszik, például az emlegetett hágók.
maxval bircaman megbízott szerkesztő
2015.12.08. at 11:01Kiváló cikk.
turista a saját országában
2015.12.08. at 11:25Egészen az 1440-es évekig hitte a magyar hadvezetés, hogy szervezett külföldi hadjáratokkal ki lehet szorítani a törököket a kontinensről.
A 1444. évi várnai csata aztán ráébresztette a keserű valóságra a magyarokat, s innentől majd’ egy évszázadon át a mind hatékonyabb határvédelemre voltak kénytelenek berendezkedni. Amiből következően a török erejét látva csak idő kérdése volt, mikor bukik el a középkori Magyar Királyság.
paráznabillegető
2015.12.08. at 12:04@Amorphis: az is, de meg ha olvasok, és vesszőt látok, megtörik a lendület. pont mint mikor buzi módra befékez előtted az autó a tökegyenes zöldlámpás főúton. mivégre? a köcsög.
ugyanez az alany váltakozására. váltogatom a nézőpontot hiába.
a téma meg sekélyesen karcolgatott. csak az egyes ütközetekről többet lehetne írni, plán a háttérről, előzményekről meg az utózengésről.
érdekes, de silány munka, na.
@turista a saját országában: csak ez a hozzászólás önmagában megérne egy cikket! vajon tényleg szükségszerű volt a magyar királyság bukása? ezt én még 500 év távlatából visszatekintve sem merném ex cathedra kijelenteni, pláne ha kortárs szemmel nézem a helyzetet!
cönde
2015.12.08. at 12:24Én végig bírtam olvasni, nem törtek meg a vesszők, meg a szövegszerkesztés. Ami bennem felmerül ilyenkor, hogy micsoda silány utódai vagyunk mi ezeknek a magyaroknak. Jó magam is, pláne meg azok, akik hagyták, hagyják elveszi az országot, a mindenkori szánalmas politikusainkra gondolva. Mennyi életet éldoztak azok a magyarok erre a hazára, amit mi az elmúlt 100 évben faszán eltapsikoltunk. Szégyellem magam érte.
Amorphis
2015.12.08. at 12:58Én tök simán végig bírtam olvasni, nem értem a problémát. A munka meg nyilván nem phd dolgozat igényű, akit érdekel, utánaolvas bővebben. Te elolvasnál egy mondjuk 200 oldalas cikket a témáról … ? Ugye, hogy nem, más se. Arra ott vannak a könyvek. Figyelemfelkeltésnek, összefoglalónak jó. Ez a blog egyébként is erről szól!
cardiobascuralis 2
2015.12.08. at 14:03Sosem értettem, hogy félanalfabéták miért akarnak mindenáron írni.
gmihaly621
2015.12.08. at 14:05@turista a saját országában: Persze, az “európaiak” “mellesleg” a Kelet-római Birodalom kifosztásával voltak elfoglalva, és csak alibi-kontingenst küldtek a törökök elleni harcokba. Konstantinápoly eleste (1453) után a “nagy földrajzi felfedezésekkel” voltak elfoglalva, amit a rablott pénzből tudtak megfinanszírozni.Annak megtörténte és kiaknázása után pedig eredeti tőkefelhalmozástól habzsidőzsiig, reneszánsztól humanizmusig, sőt “felvilágosodásig” mindenféle mással foglalkoztak, nem azzal, hogy megsegítsék a délkelet-európai országokat, ahová aztán annak rendje-módja szerint be is nyomult a török. Ahová pedig nem vonult be, az a “második jobbágyság” intézményének segítségével őket látta el kajával, terménnyel. Bizáncnak is csak 1559 óta hívják az egykori kelet-római birodalmat, ahogy Balkánnak a délkelet-európai egykori török hódoltságokat. Többnyire a német “humanisták” találták ki ezeket a politikai fogalmakat, történelemhamisításokat. Viszont az “önhiba”, amelynek sugalmazása ez a komment is, nem korrekt. Kollektív hiba volt, amely egyenes vonalként vezet el a novemberi párizsi vérengzésekig és tovább. Persze a “logikus” európai sompolygások meglépése is kellett hozzá. Ez utóbbi kifejtése: hosszú…
tomfree
2015.12.08. at 14:14@cönde: szerintem ne szégyelld magad érte. Nem is éltünk 1920-ban. Ha most történt volna Trianon akkor jogos lenne a szégyened. Az viszont tény, hogy azok még más fából faragott emberek voltak.
Melee
2015.12.08. at 15:54@cönde: Az a nagy büdös helyzet, hogy még fél évszázad se telt el azon nagyszerű győzelmek óta, és a magyarok már akkor eltékozolták azok eredményét. Mátyás megeskette fővezéreit és az ország főurait, hogy halála esetén fiát, Corvin Jánost ültetik a trónra. Azok megesküdtek, és Mátyás halála után Ulászló cseh királyt tették meg magyar királynak.
Sequoyah
2015.12.08. at 16:40@gmihaly621: Az a baj, hogy durvan osszemosod az evszazadokat, es igy a valosaggal teljesen ellentetes konkluziora jutsz.
– Nyugat Europa nem 1453 utan foglalkozott a foldrajzi felfedezesekkel, hanem kb 1500 utan. Fel evszazad, 2 generacio nem keves csusztatas.
– Komoly gyarmatositas es abbol bevetel csak az 1600-as evektol kezdodott, akkor is eloszor inkabb csak a spanyoloknak.
– A gazdasagi liberalizacioval a fejlodes, a tokefelhalmozas, majd az ipari forradalom pedig ennel is kesobb, az 1700-as evektol indult.
.
Egyertelmuen latszik, hogy amint Nyugat-Europaban penz allt a hazhoz, ugy gyengitettek es vegul uztek is ki a torokoket. Nem nagyon volt olyan szakasza a tortenelemnek itt ahol “habzsidozsi” lett volna, de a torokot nem uztek volna…
aeidennis
2015.12.08. at 16:57@Sequoyah: 1488-ban a Portugálok már a Jóreménység-foknál jártak és nem első nekifutásra értek el oda, hanem évtizedek szívós munkájával.
@Melee: Corvin János nem Mátyás király fia volt, hanem fattya. Mostanában ez mindegy, akkoriban nem volt az.
David Bowman
2015.12.08. at 17:24Nagyon jó cikk volt. Én élveztem.
Sequoyah
2015.12.08. at 17:27@aeidennis: Egyebkent pont a torok fenyegetes miatt foglalkoztak egyaltalan a foldrajzi felfedezesekkel. A torokok elzartak a kereskedelmi utakat, szarazfoldon europa nem tudta megverni oket, ezert megkerultek oket.
Szoval nem csak uri hobort volt a felfedezes. Sot, ha nincs a torok fenyegetes, talan meg ma is a kozepkort elnenk, mert senki sem hajszolt volna minket a fejlodesbe:)
gmihaly621
2015.12.08. at 17:33@Sequoyah: Nem én csúsztatok, hanem azok, akik a múltat “végképp eltörölni” óhajtják, hogy ne kelljen elszámolniuk a “hibákkal”. A török benyomulásának kezdetben kifejezetten örültek, mert “Bizánc”, amit “védelmi pénzért” előzőleg jól kifosztottak, megszűnt létezni. Tudomásul kelllene venni, hogy a Föld eltérő civilizációi nem ezt teszik. Amit te “csúsztatásnak” nevezel, az bizony történelemhamisítás.
cönde
2015.12.08. at 19:58@Melee: Én is úgy tudom, hogy Mátyásnak nem volt gyereke, legakábbis a feleségeitől.
Tudományos libsizmus
2015.12.08. at 20:16@Sequoyah:
A gyarmatosítás nem 1492-ben kezdődött, hanem már jóval korábban, Afrikában.
A gyarmatosításból már az 1500-as években komoly bevételei voltak Spanyolországnak és Portugáliának. 1520-tól kezdve vitték haza nagy mennyiségben az aranyat és ezüstöt Mexikóból és a többi gyarmatról.
kewcheg
2015.12.08. at 22:22És még annyit, hogy 1918-ra elérkezett az a várvavárt pillanat több mint fél évezred elmúltával, amikor az oszmán-török birodalmat ki lehetett volna tolni Európából és Isztanbulból ismét Konstantinápoly lehetett volna…Most egy kicsit jobb lenne a helyzetünk….
arncht
2015.12.09. at 06:38@cönde: kb a torok hodoltsagon ment el a dolog. Akkor igazi nepessegboom volt a egesz europaban a magyar teruleteken meg fogyott a lakossag. Az osztrak betelepitesek utan alig 35% volt a magyarsag aranya – innen nehez felallni, a 19szi nacionalizmus teljesen szethuzta magyarorszagot. Ennyi ido alatt nem lehet ennyi embert asszimilalni. A 15szban magyarorszag nepesebb volt mint pl anglia.
Magna cum laudeTigeri másztesz digrii
2015.12.09. at 09:38Ez nagyon nem gyenge teljesítmény volt!
Nyitray552
2015.12.09. at 10:19@cardiobascuralis 2: A cikk szerzőjének most jelent meg az első könyve. bookline.hu/product/home.action?_v=Nyitray_Gyorgy_A_szallito_zaszloalj_Egy_magyar_katona_Irakban&id=281162&type=22
Nem gondolod, hogy talán mégse fél analfabéta? De mutasd te mit teszel, és mit csinálsz jobban!
Melee
2015.12.09. at 11:57@aeidennis: Mátyás hivatalosan fiává fogadta fattyát, mikor tudatosodott benne, hogy Beatrix meddő. Grófi, majd hercegi címet adományozott neki, és felkészítette az ország vezetésére. Valamint megeskette a főurakat, hogy királlyá koronázzák halála esetén. Azok megesküdtek, majd elárulták az esküjüket, Jánost és Mátyást (posztumusz). Inkább behívták a cseh Ulászlót, aki szétverte a Hunyadiak munkáját, legyöngítette az országot, így utat nyitott a török előtt.
@cönde: Podjebrád Katalintól született egy fia, de az meghalt nem sokkal születése után az anyjával együtt. Beatrix meddő volt. Valószínűleg nem Corvin János volt az egyetlen fattya, de ő volt az egyetlen akit hivatalosan gyermekévé fogadott, őt akarta örököséül is.
Nyitray552 igazán betehetnéd a címbe Hunyadi Jánost, ő volt az egész hadjárat lelke.
Nyitray552
2015.12.09. at 14:03@Melee: Ozorai Pipótól róla szólnak ezek az írások. Így beszéltük meg az oldal szerkesztőjével, hogy bemutatjuk a határvédelmet amit az őseink szerveztek. Hunyadi pedig méltán az egyik legnagyobb hős a magyar történelemben.
Barbaarb
2015.12.10. at 12:35@turista a saját országában:
Hunyadi kvázi csak magyar sereggel kiszorította volna a törököket, ha a várnai csatában a fősereg élén álló királyunk nem magának akarja a dicsőséget.
@tomfree:
Ha szégyellnünk nem is kell magunkat érte, mindenképp elgondolkodtató, hogy akkor kimagasló hadvezér mellé parasztok ezrei csapódtak a haza védelmében, és még 1456-ban is kvázi parasztok verték meg a nagy török túlerőt.
@Melee:
Az Árpád-ház kihalásával gondba került az ország, de az Anjouk még szem előtt tartották az ország és népének érdekeit. Azonban ahogy a Habsburgok és a lengyelek kezébe került az ország sorsa, végünk volt. Persze ehhez kellettek a magyar főurak is.
“Nyitray552 igazán betehetnéd a címbe Hunyadi Jánost, ő volt az egész hadjárat lelke.”
Mely csatában nem ő volt, amelyben részt vett? 🙂
Egyébként szerintem éppen azért egy cikksorozatot érdemel ez a téma, mert bár született cikk Hunyadiról, nehéz abban mindenről beszámolni, Szerintem Hunyadi még az itt felsorolt faszagyerekek közül is kiemelkedik.
@Sequoyah:
Miért, megpróbálták egyáltalán megverni a törököt? Ha a magyar királyság olyan seregeket tudott kiállítani, amilyeneket, akkor illett volna a nyugatnak legalább összesen egy ilyet kiállítani, és akkor esélyük sincs a törököknek.
@cönde:
Házasságon kívül született, akit aztán örökbe fogadott, tehát elvileg örökölhette volna a trónt, de a főuraknak nem volt célja még egy Mátyás erősségű uralkodó (nem tudom Corvin János ilyen lett volna-e).
bangyurma
2015.12.17. at 13:49Jó ezekröl tudní de mint becsületes magyar ember nem azért kéne ide írjon,h.máskat sértegessen vagy,h.trágár szavak használatát gyakorolya hiszen még egy becsületes profil képet sem tesz ki magáról,így hát jobb lenne ha távol maradna a megjegyzéseivel eggyütt !!!