Augustus nem volt egy kifejezetten faszagyerek. A kardforgatáshoz nem értett jobban, annál, mint ahogy egy ókori államfőtől elvártak volna. Törékeny fizikai jellemzői voltak és gyakran kellett az orvosi sátorban átbetegeskednie a saját hadjáratait. Mi tenné őt tehát egy igazi hőssé? Lefektette az alapjait annak az államnak, ami meghatározta az egész, akkori “Világ” sorsát, mert Augustus lehelt új erőt egy belviszályoktól roskadozó, elöregedett szuperhatalomba, ami éppen kész volt bedőlni a saját kardjába. Ha létezne olyan ellentmondásos megtiszteltetés, mint a “A Világ Legfaszább Diktátora” kitüntetés, Augustus biztosan jó eséllyel szállna versenybe érté. Lássuk tehát hogyan élt és alkotott Gaius Julius Caesar Octavianus Augustus filio divi, Róma megmentője, az “isten fia”, Augustus császár.
A köztársaság bukása
Hogy kellően megértsük azt, hogy miként fordult el a csalfa Róma a Köztársaságtól és vetette magát a keményvonalas diktatúrák karjaiba, érdemes megnézni mik voltak a kiváltó események. Ehhez vissza kell mennünk egészen a második pun háborúkig (Kr.e. 218-201)
Róma kimerítő, 17 évig tartó háborút viselt ismét ősi riválisa, Karthágó ellen, aki a Hannibal nevű tömegpusztító fegyverével tizedelte meg a Római Köztársaságot saját földjén. Ám a rómaiak – nevezetesen egy Scipio nevű tábornok – végül kijátszottak Hannibált, és a problémákat megelőzve magukhoz csatolták az Ibériai félsziget nagy részét (Hispánia) és az Észak Afrikai partvidéket is (Africa).
INSTATÉNYEK: Scipio, Kartago feletti győzelme annyira nagy szám volt, hogy el is neveztek róla a provinciát Africa-nak, ahonnan a jelenlegi földrész neve is származik. Scipio teljes neve: Publius Cornelius Scipio Africanus.
Míg a rómaiak egyik fronton a punokat irtották, addig északon a gall törzsekkel vívtak gerilla háborút, keleten pedig a makedón királyt sikerült lecsillapítani. Ezek a győzelmek igy önmagukban nem is hangzanak rosszul, de belpolitikai értelemben, a társadalom óriási károkat szenvedett el. Ez egy hosszú folyamat eredménye, de megpróbálom a lehető legegyszerűbben felvázolni azokat a logikai kapcsolatokat, amik végül összeérve a Köztársaság bukását eredményeztek.
- Az új hódítások új provinciákhoz juttattak Rómát
- Az új provinciák új bevételi forrásokat adtak a felsőbb rétegeknek
- Ezeket Itáliai földek felvásárlásába fektettek
- Az új provinciák, új rabszolgákat is adtak, akikkel benépesítették az Itáliai nagybirtokokat
- Az elnyúló háború, az alsóbb társadalmi rétegek elszegényedéséhez vezetett
- A kisbirtokos parasztok kénytelenek eladni a földjeiket az újonnan meggazdagodó patríciusoknak (arisztokraták)
- Létre jön egy óriási, földtelen, falusi proletariátus
Amikor Tiberius Gracchus felmérte a helyzet komolyságát, kezdeményezte a szenátusban, hogy osszák szét az állami földeket a parasztságnak, ami annyira feldühítette a földbirtokosokat, hogy jól halálra is verték azon nyomban, kellően reprezentálva a kor minden romantikától mentes brutalitását. Innentől kezdve nem volt megállás a káosz fele. Kialakult két, ellentétes politikai pólus – amit nevezhetünk az első jobb es bal oldali csoportnak is.
Az optimáltak egy mélyen konzervatív, ősi római családokat tömörítő, hardcore patrícius csoport volt, akik gyakorlatilag minden hatalmat a kezükben tartottak, mint a legfelsőbb uralkodói réteg. Velük szemben álltak a populárisok, avagy néppárt, akik egy nehezebben körülhatárolható, vegyes társadalmi csoport volt, akik annyiban különböztek az optimáltaktól, hogy szerettek volna az alsóbb, társadalmi rétegek érdekeit is érvényesíteni. Ez gyakorlatilag mindenki volt, az elit alatt. A valóságban azonban az optimáltak hegemóniája vitán felüli volt, ezért a populárisok széllel szembeni hugyozása nem sok virágot hajtott. Ahogy a különböző érdekcsoportok, és hatalmi viszonyok egymásnak ugrottak, a néppártiak felmentő hadserege egy nem várt oldalról érkezett, egy tényleges hadsereg formájában.
A fentebb felvázolt társadalmi feszültség, földtelen parasztokkal töltötte fel a hadseregeket, akik a szolgalati idejük lejártához járó veterán, kisbirtokosi földért bármit megtettek volna a parancsnokukért. A több ezer, marcona harctéri gyilkosok hűsége a légiók vezetőinek politikai befolyását növelte. Ezt kihasználva Caius Marius kicsikarta az általa szükségesnek ítélt reformokat a szenátustól. Ez úgy dühbe hozta a kékvérű Lucius Cornelius Sulla nevű hadvezért, hogy Róma történetében először, hadsereggel vonult be a fővárosba, és közvetlen katonai erővel kényszerítette ki Marius reformjainak visszavonását. Ezután diktátornak nevezte ki magát és egy erősen millitáns, szigorú rendszert épített ki, de mivel Sulla egy kvázi Rambo volt, akit untatott a politika, idővel lemondott a hatalomról és visszavonult. Iulius Caesar később erre mondta azt, hogy Sulla analfabéta volt a politikához, mert önként engedte ki a hatalmat a kezéből. Az az űr és bizonytalanság, amit maga után hagyott volt az utolsó szeg a Köztársaság koporsóján.
Octavianus és Ceasar
Gaius Octavianus néven született Kr. e. 63-ban egy régi es vagyonos család sarjaként, akik különösebb politikai ambíciók nélkül uraltak egy kisebb várost Velitrae-t, Rómától nem messze. Édesapja első házasságáról nem tudunk semmit, csak annyit, hogy egy leánnyal, Octavia-val, áldotta meg. Második házassága viszont szerencsés húzásnak minősült a még meg nem született, kis Gaius számára, mert anyja – Atia Balba Ceasonia – nem más unokahúga, mint az éppen óriási politikai es katonai sikereket elérő Iulius Caesarnak. Gaius csupán 4 éves volt, amikor édesapja meghalt es anyja újra házasodott, egy igazi patríciushoz, Lucius Marcius Philippushoz, aki tisztes neveltetésben részesítette, a gyöngécske, de kiváló szellemi képességekkel rendelkező leendő császárt.
Iulius Caesar kalandos magánéletébe nem szeretnénk belebonyolódni, de a hivatalos, fiú örökös hiányából kifolyólag már korán szimpátiát mutatott unokaöccsé irányába. Gaius csupán 16 éves, amikor Caesar már, a kor megfelelő spanolási szokásainak elve alapján, egy jó kis véres hadjáratra hívta a Pompeiusok ellen (a polgárháborús események továbbra sem nyugszanak), de sajnos anyu nem támogatta a haditurizmus ötletet, így otthon maradt. Caesar győztesen tért vissza Afrikából és kárpótlásul a kis Gaius részt vehetett a diadalmenetben, ami azért szintén elég menő. Annyira beindul a kettőjük közötti románc, hogy Caesar az ősi joggal szembe menve, bejegyzi a szigorúan öröklési úton elnyerhető családi arisztokráciába. Octavianus 18 éves, amikor végre már Caesarral tarthat a hadjárataiban, egyik alkalommal egy betegség miatt Makedóniában kell megvárnia a felépülését és a tél végét, ami után csatlakozhat, hozzá Afrikában. Már ekkor Octavianus oldalát erősítette, két hűséges barátja, az alacsony sorból származó Marcus Vipsanius Agrippa es Gaius Cilnius Maecenas, akiknek később meg fontos szerepe lesz Augustus birodalmában. Itt éri a hír a baráti csapatot, hogy Caesart Rómában, Kr. e. 44-ben 23 késszúrással a szenátorok egy csoportja, zsarnokölésre hivatkozva, meggyilkolta. Octavianus romantikus kalandjai a hatalom felé ekkor váltak, élet-halál kérdéssé, főleg a gyilkosság utáni kaotikus állapotokban. Caesart a nép nem csak hogy imádta, istennek tartottak (később hivatalosan is istenné avatják), ezzel szemben az arisztokrácia féltette saját bőrét, vagyonát, státuszát attól, hogy Caesar felemelkedésével visszatér a királyok kora es politikai, gazdasági hatalmuk elsikkad. Egyelőre történetünk csupán egy drámai tragédia forgatókönyvét tudná kitermelni, szerencsére a dolgok másképp alakultak Caesar végrendeletének közzétételével. Caesar vagyonának 3\4-et hagyja a 19 éves, addig névtelen fiúra, továbbá hivatalosan is fiává fogadja. Innentől kezdve hősünk a belviszályoktól, külső ellenségektől, társadalmi nyomástól, gazdasági krízistől a szétrobbanás szélén álló Róma középpontjába került. Feltételezem gyakran futott át Octavianus fejen, hogy akkor ezt most köszi vagy sem. Szerencsére keményebb fából faragták és rögtön neki is látott megoldani a lehetetlent és megmenti a Rómat, mint egy igazi faszagyerek.
Ahogy kalandos úton visszatért Rómába, szembesült a két nagy hatalmi entitás rivalizálásával. Caesar pártját továbbra is régi barátja, és bajtársa Marcus Antonius vezette, de rajta kívül más, befolyásos személy nem igazan támogatta ezt a csoportot. Azonban a hadsereg és a plebs feltétel nélküli támogatása szinten fegyvertényezőnek bizonyult a későbbiekben. Velük szemben a köztársaságpártiak, sok neves, régi családot vonultattak fel, szószolójuk pedig nem más, mint a filozófus, író, politikus és zseniális elme Marcus Tullius Cicero. Ez pedig így akkor eléggé aláverte a Caesar pártiak lelkesedését. Hősünknek újabb rossz hír, hogy még maga Antonius, Caesar leghűségesebb barátja is rosszindulatúan fogadja, aminek háttérben valószínűleg puszta irígység állhatott. Rosszabbul kezdeni egy politikai pályafutást akarva is nehéz lenne. Újabb tényezők nehezítik hősünk mindennapjait, mert a végrendelet nem csupa ingyen tallér, hanem kötelezettségeket is rá ró Octavianusra. Például annak a nagyvonalú, ám óriási tétel kifizetését, miszerint minden Római polgárnak, az előkelők kivételével, 300 szeszterciuszt kell fizetni, mint Ceasar utolsó kívánsága, mindezt készpénz nélkül, mert Ceasar özvegye a pénzt és egyéb iratokat inkább Antoniusnak adta.
INSTATÉNYEK: A helyzet komolyságát bemutatva, megpróbáltam átkonvertálni a római fizetőeszközt modernkori értékre, ez azonban szinte lehetetlen feladat, a monetáris politika alapvető különbségei miatt. Szerencsére vannak gazdasági történészek, akiknek az a feladatuk, hogy ilyen teljesen fölösleges dolgokat számolgassanak, így tehát van némi sejtesünk a kor pénzügyeiről. Mivel az erről szóló számítások is eléggé eltérőek, így körülbelül egy sárgaréz szesztercius (jel: HS) 3-6 dollár közötti érteket vesz fel, ez 300 szeszterciusznal maximum 1800 dollárt jelent, ami jelenlegi árfolyamon, forintban majdnem fél millió. Minden római polgárnak. 5 kiló. Fél guriga. Nem rossz. Képzeljünk el hasonlót modernkori politikusoktól. A kor piaci viszonyai is különbözőek voltak, ezért érdemes vetni egy pillantást arra, hogy ez a pénz mire volt elég. Augustus halálakor az egy főre eső római GDP körülbelül 300 HS korul mozgott, egy cipó kenyér 0,5 HS, egy korsó bor 1 HS, pásztoróra prostinál 2 HS (irígykedünk), egy tunika (ruha) 15 HS, egy szamár 500 HS.
Octavianus kénytelen kellett így áruba bocsátani az örökség maradékát, hogy kifizesse a rómaiakat és Caesar veteránjait. Továbbá saját költségen játékokat szervezet, Caesar emlékére. Ezek nagyon jó ötletnek bizonyultak és kirántották Augustust a névtelenségben való elsüllyedésből és máris, mint Caesar méltó örökösét éljenezi a nép. De mit szól vajon ehhez az ellenzéki nemesség? Időközben a „zsarnokgyilkosok” vezetői, Brutus és Cassius elhagyják Rómát, mert nem voltak megelégedve azokkal a szerény provinciákkal, amiket nekik ítélt a szenátus. Antonius szinten elhagyja Rómát, hogy légióiban visszaállítsa a fegyelmet. Octavianus hadsereg nélkül volt ugyan, de egy Caesar veteránjaiból verbuvált magánhadsereg élén kampányolni indult Makedóniába, hogy maga melle állítsa Caesar régi légióit. Ők pedig önként és dalolva, kivétel nélkül melle álltak és hűséget fogadtak az ifjú Octavianusnak. Azonban hősünk így is egy komoly dilemmával szembesül. Antonius komoly fenyegetésnek minősült, miután teljesen fejét vesztette és szinte mindenkivel összerúgta a port a szenátusban, Galliába táborozott le és előadta a megsértődött kisiskolást, 3 profi, veterán légióval a háta mögött. Továbbra is ő számított a Caesar párti erők legkomolyabb karakterének, de mivel nem volt hajlandó szövetségre kelni Octavianussal így megosztotta Caesar tömegeit. És mint harmadik fél, az igazi ellenség, továbbra is ott volt a “zsarnokgyilkosok” társasága, akiket Brutus és Cassius vezetett. Ők sunyi módon szívesen szövetkeztek volna Octavianussal, akit fiatal kora miatt megvesztegethetőnek tartottak, neki viszont nem volt gyomra, adoptáló apja gyilkosaival közösködni. Időközben Augustus visszatért Rómába, ahol az ellene felállított légiok azonnal átalltak hozza, ezért a szenátus a különleges helyzetre való tekintettel consullá választotta, egy laza 23 éves korkedvezménnyel, így beszélhetett a szenátus előtt és törvényeket indítványozhatott. Octavianus azonnal kiátkoztatta a Caesar gyilkos árulókat. A polgárháború így tehát hivatalos jelleget vett fel.
A Triumvirátus felemelkedése
Octavianus továbbra is szeretne kibékülni Antoniusal és véget vetni az ellenségeskedésüknek, ami hamarosan el is érkezik. Róma egyik legbefolyásosabb és legtiszteletreméltóbb embere Lepidus csatlakozik Antoniushoz, majd ők hárman egy szigeten kétnapi kemény tárgyalást követően békét kötnek és megállapítják a triumvirátust. A triumvir azt jelentette, hogy nekik, hármójuknak a szenátus teljhatalmat ad, annak érdekében, hogy leszámoljanak a Caesar gyilkos felbujtókkal és véget vessenek a polgárháborús állapotoknak. Egy házassággal is megerősítik a szövetséget és Octavianus elveszi Antonius lányát. A triumvirek nagy pompával bevonultak Rómába, hogy rögtön kis is állítsák a feketelistájukat, ahol összegezték mindenki nevét, akinek ezúttal jobb lesz elkerülnie a csodatriót. Eközben a köztársaságpárti, cézár gyilkosokhoz szegődik Sextus Pompeius, aki óriási hajóhadat épít, és saját államot alapít Szicíliában. Pompeius innentől kezdve zaklatja a tengeri kereskedelmi útvonalakat és blokád alatt tartja Rómat. Brutus es Cassius Makedóniában elbarrikádozzak magukat és felkészülnek a végső összecsapásra, ami két csata formájában valósul meg Philippi-nel. A triumvirátus 19 légiót vonultat fel, míg velük szemben Brutus és Cassius 17 légiót. Ezek a számok óriási mennyiségű humánerőt sejtetnek, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy ebben az időben egy légió körülbelül 4-5000 katonából állt. Két összecsapásra került sor, ami a Triumvirek győzelmével zárult, különösképpen Antoniuséval, aki a csata oroszlánrészét vállalta magára, mert Octavianus betegen feküdt egy sátorban. A csaták folyamán a köztársasági erők legnagyobb vezetőiket mind elvesztik, majd Brutus és Cassius az öngyilkosságba menekülnek el es haláluk jelképesen is, de a Római Köztársaság végét jelentik.
Lepidus-t, a triumvirátus harmadik tagját a győzelem után árulással vádoljak és megfosztjak tőle provinciáit. Érdekes fordulat volt ez, hiszen a köztársaságiak bukásával, már nem igazán volt milyen oldalra játszani, mert a triumvirek hatalma ekkor már az egész birodalomra kiterjedt. Cicero beszámolói Lepidusról pedig egy nagyon nemes, és fennkölt jellemről árulkodnak, aki Róma egyik legősibb es legelőkelőbb családjából származott, továbbá a tiszteletreméltó főpapi tisztség hordozója is volt. Lepidus egyetlen hibája valószínűleg az lehetett, hogy hiába ült óriási vagyonon és befolyáson, a hatalmi játékokhoz nem értett és hagyta, hogy mások ezt kijátsszák ellene és félreállítsák.
A Phillippi győzelem után Antonius keletre távozik, Octavianus pedig Rómába megy, hogy megszervezze a már régóta halogatott veterán földosztást, aminek nem várt következményei lettek. Mivel pénz nem volt a veterán földek felvásárlására, így maradt a kisajátítás, aminek célkeresztjébe ismét a nagybirtokosok kerültek, ez pedig elkerülhetetlen viszályt szított a földbirtokosok és Octavianus csapatai között. Antonius öccse Lucius lett a nagybirtokosok védelmezője, aki arra kérte Octavianust, hogy várják meg, amíg bátya visszatér Rómába, és a triumvirátus együtt oldja meg a veterán földek osztását. De amikor több ezer türelmetlen, száz hálált és kínt látott légionárius tolong Róma körül, akkor sajnos az idő a legszűkösebb erőforrás. Így Lucius szavai sajnos nem sok megértő fülekre akadtak, Octavianus pedig elengedte a veteránjait, akik különösen brutális módszerekkel űzték el a nagybirtokosokat földjeikről. Ez további konfliktusokat eredményezett Luciussal, ami végül egy rövid háborúban teljesedett ki, Perusianál (Közép Olaszország). Octavianus csapatai ostromzár alá veszik Perusiát, ahol Lucius elbarrikadozza magát, de pár hónap után feladjak a várost a kiéheztetés következtében. Lucius igaz kegyelmet kap Octavianustól és Hispániába küldik büntiből, azonban a város lakóira komoly megtorlások vártak. Mindez pedig a nagy Antonius bevonása nélkül, aki majd csak később szerez tudomást arról, hogy politikai partnere sunyiba alávert az öcsikének. Sejthetően nem volt elragadtatva az örömtől.
Octavianus így azonban már teljes erejét a makacsul ellenálló Pompeiusra és Szicíliára összpontosíthatja. A háborúktól már kissé megsínylett Octavianus megpróbálja kijátszani a házasság kártyáját, hogy erőt es pénzt spóroljon a várható összecsapásra Antoniussal. Belemegy egy politikai értelemben teljesen értelmetlen házasságba és elveszi Pompeius feleségének nagynénijét, Scriboniát. A házasság egyetlen értékelhető terméke Octavianus egy szem leány gyermeke lesz. Időközben Antoniushoz eljut a hír Octavianus tesóverő műveletéről, aki azonnal szövetkezik Pompeius hajóhadával és megindul Itália ellen. Brundisium-nal (Dél-Olaszország) a csapatok farkasszemet néznek, majd a katonák sztrájkolni kezdenek és követelik vezetőik kibékülését. Amire már egyszer volt példa, még a triumvirátus előtti időkből. Nincs mit tenni, marad a béke. Annyira marad a béke, hogy Antonius megkapja az összes keleti provinciát, míg Octavianus az összes nyugatit, Lepidus – aki papíron meg a triumvirátus tagja – meg ott rohadjon meg Afrikában ahol volt eddig is. Bónuszként pedig, hogy minden biztos legyen, Antonius elveszi, Octavianus hőn szeretett nővérét, Octaviát, aki gondoskodó és hűséges felesége lesz Antoniusnak… sajnos értelmetlenül. Így azonban már semmi sem állhat Octavianus és Antonius útjába, hogy leszámoljanak Pompeiussal.
Írta: Magyari Attila Koppány
Felhasznált és ajánlott irodalom:
Krawczuk, Aleksander. Római császárok. Lazi Könyvkiadó, Szeged (2008)
Ferenczy Endre – Maróti Egon – Hahn István: Az ókori Róma története. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998,
Havas László – Hegyi W. György – Szabó Edit: Római történelem, Budapest, Osiris, 200
H. M. Jones: Augustus, Gondolat, 1976, Budapest
http://www.roman-empire.net/emperors/augustus.html
http://www.history.com/topics/ancient-history/emperor-augustus
http://mult-kor.hu/20140926_het_erdekesseg_augustusrol?print=1