Amastris (kb. i.e. 340-285) III. Dareiosz perzsa király (i.e. 336-330) unokahúga az apja Oxyathres révén a perzsa királyi családból származó hercegnő volt, akit feleségül vett Nagy Sándor Krateros nevű makedón hadvezére, majd Dionysius (kb. i.e. 360-305), Hérakleai városának zsarnoka, végül pedig a trákiai Lysimachus (i.e. 362-281) felesége is volt egy időben. Amastris Paphlagoniában alapított egy a nevét viselő várost, és ő volt az első olyan hellenisztikus női uralkodó, akinek a nevéhez saját, az ő arcképével ellátott pénzérme kibocsájtása is kötődik. A tudósok többnyire figyelmen kívül hagyták Amastrist, és életének néhány ismert részletét is annyira ellentmondásosnak tartják, hogy sokan megkérdőjelezik az ő tevékenységét. Mégis, a kevéssé ismert királynő vitathatatlanul az első igazi hellenisztikus királynő, aki a perzsa és a görög-macedón hagyományok összefonódását testesíti meg.
Az utolsó Akhaimenida hercegnő
Amastris édesapja a perzsa királyi család egyik fontos tagja volt, mert Oxyathres III. Dareiosz király testvére volt. Oxyathres i.e. 333-ban az isszoszi csatában kiemelkedő szerepet vállalt a testvére védelmében vívott harcban, amikor azt a makedón lovasság megtámadta Sándor vezetése alatt. A gaugamela-i vereség után Dareiosszal tartott a baktriai menekülése során, és az üldözés során Sándor kezébe került, de a hódító a legnagyobb elismeréssel bánt vele, és még feladatot is bízott rá, neki kellett elfogni és megbüntetni Bessust, a testvére gyilkosát.
Oxyathres lányaként Amastris egyike volt az akhaimenida dinasztia hercegnőinek. Az édesanyja kiléte viszont mind a mai napig bizonytalan, a források az apjával kapcsolatban csak egy nőről tudnak, aki Timosa névre hallgatott, de nem a felesége volt Oxyathresnek, hanem „csak” az ágyasa.
Amastris ott volt az isszoszi csata után makedón kézre került perzsa előkelő nők között, de akkor még csak 6-7 éves forma kislány volt. Csaknem egyévtizeddel később (i.e. 324) a Szuzában tartott nagyszabású esküvői ceremónia során, ahol 10 ezer makedón katona és perzsa nő kötött házasságot, sor került Amastris férjhez menetele is. A férje Krateros (kb. i.e. 370-321) lett, Sándor egyik hadvezére, aki azon kevés főtisztek egyike volt, akik perzsa nőt vettek el feleségül.
A házasság a makedón király „parancsára” köttetett, a makedón hagyományokhoz elszántan ragaszkadó Kraterosnak esze ágában sem volt valódi házasságnak tekinteni az egészet. Ez annak a fényében is megmutatkozik, hogy feleségül vette a Nagy Sándor halála utáni évek egyik legfontosabb személyiségének Antipatrosznak a leányát, Philát is. A makedón törvények engedték, hogy két felesége is legyen, így minden további nélkül megtehette. De egyik házasság sem tartott olyan sokáig mert a hatalomért egymás torkának rontó makedón hadvezérek között kitörő harcokban i.e.321-ben Krateros az életét vesztette az Eumenéssel folytatott csatában.
Héraklei Dionysius
Az egyik ókori történész Memnón, azt írta le, hogy a férje halála után Amastris maga ajánlotta fel Dionysius-nak a házasságot. Ezt már ennyi idő távlatából ellenőrizni nem tudjuk, de valamiféle sugalmazás lehetett a háttérben. Dionysius (kb. i.e. 360-305) Hérakleia Pontica városának volt a vezetője, úgymond „zsarnoka”. Ez a házasság politikai szempontból Amastris esetében sokkal alacsonyabb szintet jelentett, de így is járt előnyökkel, amelyek közül nem figyelmen kívül hagyható, hogy így életben maradt abban a zavaros időszakban, ami a diadokhosz háborúk néven vonult be a történelembe.
Amastris hozta magával a házasságba a perzsa „hercegnői” rangot, valamint a perzsa előkelők világának az ismeretét, amihez az első férje mellett a makedón elittel kapcsolatos információk is grátiszba jártak. Ez a házasság annyiból bizonyult szerencsésebbnek, hogy három gyermeket is szült Amastris, akik az Amastris, a Clearchus és az Oxyathres neveket kapták. Dionysius kihasználta a házasságát, hogy tovább bővítse befolyási övezetét Bithyniában – ahogyan azt perzsa hatalom összeomlása óta tette. Az ókori történész, Memnon azt írja, hogy a házassága révén igencsak növelte a szerencséjét és a gazdagságát, valamint megerősítette és kiterjesztette a hatalmát Kis-Ázsiában.
Dionysius sok éven át háborítatlanul birtokában volt Hérakleia városának. I.e. 306-ban, amikor Sándor életben maradt tábornokai közül már többen felvették a királyi címet, Dionysius is követte példájukat, mert nem sokkal később 306 vagy 305-ben váratlanul meghalt. Halálával kapcsolatban több forrás is megerősíti, hogy annak legfőbb oka a mértéktelen falánksága volt, ami miatt nagyon elhízott, és amikor már fulladozni kezdett, mert nem kapott elég levegőt, az orvosai tűkkel kezdték el szurkálni, abban a hitben, hogy az majd segít a helyzeten. A halála előtt még pont volt annyi ideje Dionysiusnak, hogy a kiskorú fiai anyját Amastrist kormányzónak nevezte ki. A perzsa hercegnő ezzel egy csapásra egy kis királyság kvázi uralkodója lett nő létére, ami abban a korban azért ritkaságszámba ment. A korábbi évtizedek tapasztalatai nyomán ismerte a diadokhoszok világát, aminek köszönhetően szépen tudott lavírozni a politika dzsungelében.
Trákiai Lysimachus
Lysimachus Nagy Sándor trónra lépésétől kezdve ott volt a makedón katonai és politikai elit tagjai között. A királyi testőrök belső köréhez tartozott, akik igencsak bizalmas viszonyban volt Sándorral, és sok döntés előkészítésében, végrehajtásában játszottak szerepet. Körülbelül i.e. 361-ben született Pellában, egy Agathocles nevű thesszáliai származású apa gyermekeként. Nagy Sándor halála után, i.e. 323-ban jutalmul megkapta Trákia stratégoszi (helytartói) pozícióját.
A következő évtizedekben váltakozó sikerekkel vett részt a diadokhoszok harcaiban. A kitartása és a sokszor kedvező politikai széljárás és szövetségkötés volt a segítségére, így i.e. 305-ben királyi címmel ruházhatta fel önmagát. Az utódharcok egyik legvéresebb és sorsdöntő eseménye volt az i.e. 301-ben lezajlott ipszoszi csata, amiben ő is részt vett, és a győzelem után jelentős területekkel tudta gazdagítani a királyságát. Thrákia és a Dardanellák mellé Lüdia, Iónia, Phrügia és Kis-Ázsia északi partvidéke is Lysimachus uralma alá került.
Diodórosz ókori történész szerint i.e. 302-ben amikor a seregével átkelt a Hellészponton Amastris városát is útba ejtette, aminek ezen a télen házasság lett a vége. Valószínűsíthetjük, hogy ennek csakis politikai okai lehettek. Amastris származása, a perzsa és a makedón előkelőkkel való kapcsolatai kapóra jöttek az egyre nagyobb babérokra törekvő Lysimachusnak, akinek egyébként már volt egy felesége. Amastris sem hagyhatta figyelmen kívül, hogy az új férje mekkora politikai erővel és hadsereggel rendelkezik, és egy „nem” könnyen a városa, a saját kormányzói hatalma és a gyermekei életébe is kerülhetett volna.
A házasság kizárta a katonai konfrontációt és a helyőrségek szükségességét a régióban. Amastris a kincstárát is felajánlhatta Lüszimakhosznak, akinek szüksége is volt minden egyes aranyra az éppen Seleukossal való hatalmi harchoz. Hérakleia Lysimachus egy kikötőt is biztosított a Fekete-tengeren a keleti és nyugati hozzáférési útvonalak ellenőrzéséhez. Az ipszoszi csata után Lysimachus magához hívta Amastrist a lídiai fővárosba, Szardiszba. Amastris nagyobbik fia, Clearchus, Heraclea Pontica uralkodója lett, és az öccsével, Oxyathresszel osztozott a hatalmon. Lüszimakhosz i.e. 300/299 körül feleségül vette Arsinoét, az egyiptomi I. Ptolemaiosz lányát. Pár történész azon a véleményen van, hogy ekkor Lysimachus elvált Amastristól, de erre nincs konkrét bizonyíték.
A hellenisztikus királynő
A királynők általában nem hagyták el a király udvarát; a feleségeknek a férjükkel kellett maradniuk. Amastris azonban legalábbis kezdetben Szardiszban lakott, amivel kapcsolatban azt valószínűsítik, hogy Lüszimakhosznak eleinte az érdekében ált a korábbi házasság fenntartása is. Clearchus, Amastris idősebb fia csatlakozott Lüszimakhosz hadjáratához a géták (az Al-Duna mentén fekvő trák törzsek) ellen i.e. 293-292 körül, ami csak volt lehetséges, ha még mindig szövetségeseknek számított a két család és a házasság is legalábbis papíron még mindig fennállt.
Nem tudjuk, hogy pontosan mikor tért vissza Amastris Hérakleiába, de a visszatérése jelenthette a házasság végét, és az irányítás, magyarán a hatalom visszaszerzését. Mindez Lüszimakhosz engedélye nélkül nem történhetett meg. Amasztrisz a hatalom átvétele után egy új várost is alapított Paphlagoniában Heraclea és Sinope között a Parthenius folyó partján, ami az alapító nevét viseli mind a mai napig, Amasra néven.
Egy ezüstpénz is bizonyítja Amastris uralkodói mivoltát, mert a vert pénzérméken a „Basilisses Amastris” kifejezés jelent meg, ami „királyi nőt”, vagy „királynőt” jelenthet. A mai napig nem teljesen tiszta, hogy Amastris önálló uralkodó volt vajon, vagyis egy nő vezethetett egy kis hellenisztikus államot, vagy pedig a feleség jogán, királyi felség címen birtokolta a hatalmat. Születése szerint Amastris királyi származású volt, Dionysius viszont nem sokkal halála előtt igényelte a királyságot, és Lysimachus szintén igényt tartott a királyságra. Úgy valószínűsítik, hogy Lysimachus intézte úgy, hogy Amastris uralkodjon királynőként a kis államban.
Amastris ezüst pénzeinek előlapján egy lendületes, fiatalos fej látható, ami fríg vagy perzsa típusú sapkát visel, babérkoszorúval és némelyik véseteken nyolc sugarú csillaggal díszítve; a legkorábbi kiadásokon pedig íj és tegez látható a tarkója mögött. A hátoldalon egy fátyolos női alak látható, redőzött ruhába öltözve, párnázott trónuson ülve, balján virágos jogarral. Kinyújtott jobb keze tenyerében vagy egy kis szárnyas Erost tart. Az Eros figura egy szalagot ajánl fel Helios sugárzó fejének. Amastris pénzének az előlapja a királynő jogát fejezi ki, hogy a király képviselőjeként uralkodjon, de ezt perzsa nyelven teszi, és így büszkén hirdeti a királyi örökségét.
Halál és utóhatás
Nem tudjuk, hogy hány év telt el Amastris hazatérése és a halála között. Annyit tudunk biztosan, hogy a hatalom megszilárdítása, egy új főváros felépítése, legalább tíz típusú ezüst pénzérmék verése nem ment egyik napról a másikra, mindezek hosszú évek munkáját igényelték. A halála messzemenően tragikus volt, mert i.e. 284 körül a saját fiai folytották vízbe. Akármi is volt az indítékok, egyáltalán semmi sem menti fel őket az anyagyilkosság vádja alól. Lehet, hogy egyszerűen csak türelmetlenek és csalódottak voltak az anyjuk uralkodása miatt, már nagyon szerettek volna ők irányítani.
Amastris halála után Lysimachus Hérakleiába ment, ahol a testvérek abban a hiszemben várták, hogy jóváhagyja a hatalomátvételt. De nem úgy történt, ahogy azt a testvérek szerették volna. Mai szemmel nézve csak arra tudunk gondolni látva a történéseket, hogy a királynő halálának lehetettek „tanúi”, mert Lysimachus tudomást szerzett a volt felesége halálának a körülményeiről. A testvérpárt elfogták és kivégezték, ami egyben az alig pár évtizedes kis királyság megszűnését is jelentette. Lysimachus a királyságot demokratikus kormánnyal váltotta fel, és a várost közvetlen a saját védelme alá helyezte. Elvitte az állam kincseit, és visszatért Trákiába.
Amastris dinasztikus szintű házastársi kapcsolatai inkább pragmatikai, diplomáciai és politikai célokat szolgáltak, semmint személyes célokat. „Nagy” Sándor és utódai nem a szerelem kedvéért házasodtak, bár némely esetekben a vonzalom is közrejátszhatott. A többi utódhoz hasonlóan Lüszimakhosz is részt vett a dinasztikus dicsőségének a propagálásában azáltal, hogy királyságában saját magáról és feleségeiről elnevezett településeket alapított. E városokközé tartozik Amastris városa mellett Lysimachia Trákiában (a mai Gallipoli), Nicaea Bithyniában és Arsinoea Ephesus helyén. A városalapítványok a gazdasági és katonai funkciók mellett szimbolikus és ideológiai célokat is szolgáltak. A városok alapítása szerte a királyságban és pénzérmék forgalomba hozatala a feleségei nevében dinasztikus politika volt, hogy növelje a királyi családja dicsőségét.
Amastris az i.e. 3. század elején emelkedett hatalomra és jelentőségre, és nagyon is igazi értelemben az egyik első hellenisztikus királynő volt. Előtte más királyi nők is megkapták a bazilissza címet, de előtte más hellenisztikus királynő nem alapított városokat vagy nem bocsátott ki érméket, és egyik sem volt királyi perzsa származású. Figyelemreméltó karrierje és halálának körülményei nem a dinasztikus házassági játszmák gyalogját tárják fel, hanem egy inkább egy igazi „királynőét”, aki felbecsülhetetlen volt azoknak a férfiaknak, akikhez feleségül ment. Lysimachus, akinek királyi célja minden bizonnyal az volt, hogy a lehető legnagyobb mértékben kiterjessze a királyságát, a királynőit használta a hatalma képviselőiként. Amastris ráadásul úgy tűnik, hogy büszkén hirdette a perzsa nemesi, királyi örökséget, aminek az egyik utolsó képviselője volt.
Felhasznált irodalom.
Burstein, S. M.: Outpost of Hellenism. University of California Press, 1976.
Heckel, Waldemar: Who’s Who in the Age of Alexander the Great: Prosopography of Alexander’s Empire. Blackwell Publishing, 2006
Lund, H. S. Lysimachus: A Study of Early Hellenistic Kingship. Routledge, 1992.