„…Ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lenni, nehogy megöljék.…”

Gróf nagyapponyi Apponyi Albert a trianoni védőbeszéde által vált közismertté. Élete és munkásságának kiterjedtségére való tekintettel csak erre szűkítem az írás célkitűzését. Jelenlegi tanulmányomban bemutatásra kerül a gróf úr felkérésének a pillanata, aki képviseli hazánkat Versailles-ban; továbbá a védőbeszéde az antant hatalmakat képviselő urak előtt.

Súlyos évek, súlyos döntések

A Monarchia felosztására irányuló törekvések az 1917-es év során megfogalmazódtak, ekkor kezdték meg a béke előkészítését. Az 1919-1920 közötti párizsi békekonferencián a résztvevő és döntéshozó hatalmak tudatában voltak annak, hogy egy sorsfordító, történelmi pillanat elé néznek. Hosszútávon gondolkodtak a döntés meghozatalakor. A nagyhatalmak ítélethozatalában kulcsfontosságú szerepet játszottak az etnikai, gazdasági, stratégiai és közlekedési szempontok, amihez asszisztáltak a kisantant államai.

A délszláv, a román és a csehszlovák követelésekre a mértéktelenség és a pirulás nélkül előadott hazugságok; a követeléseket alátámasztó érvelésre pedig a következetlenség és a szemforgató álszentség volt jellemző. Egyrészt abban mutatkozott meg, hogy az 1910-es magyar statisztika adatait gyakran torzítva vagy egyenesen meghamisítva prezentálták, másrészt megkérdőjelezték annak hitelességét. Igényeiket túlzónak találták az antant képviselői, és hosszas vita kerekedett a területi felosztásról.

 A Közép-Európára leselkedő instabilitás a küszöbön állt. Visszahozhatatlan és beláthatatlan következmények kezdtek körvonalazódni. 1919 elején Magyarország sorsáról megszületett a döntés. A konferencia résztvevői készek voltak február-márciusban – a Tanácsköztársaság létrejötte előtt – a magyar határt illetően. Az ügyben illetékes magyar fél meghívására nem került sor – nem ismerték el legitimnek az 1918 novembere és 1919 novembere közt egyetlen magyar kormányt sem. A tanácsköztársaságnak még volt némi esélye, talán hajlott volna az antant, – az antikommunizmusuk ellenére – mégis meghiúsult a meghívás.

A békekonferencia csak az 1919. november 24-én megalakult Huszár Károly-féle koalíciós kabinetet ismerte el legitim magyar kormányként. A meghívás egyik hátráltató tényezőjeként ki kell emelni, hogy a magyar delegáció kijelölt elnöke, Apponyi Albert ekkor még cseh megszállott területen tartózkodott.

A gróf úr színrelépése

A Monarchia összeomlásakor veszélybe került a gróf úr és családja biztonsága. Az őszirózsás forradalom után visszavonultan élt családja körében Budapesten. November folyamán hagyták el a fővárost, és mentek éberhardi kastélyába, ahol december 20-án elhatározta, elhagyja itteni birtokát és Budapestre menekül szeretteivel, mivel hírét vették, hogy birtoka felé fosztogató cseh katonák közelednek.

A Tanácsköztársaság idején ismét menekülni kényszerült családjával. Vonatra szálltak, hogy elhagyják a fővárost, de messzire nem jutottak, mert a Duna túloldalán cseh fogságba kerültek. A csehek éberhardi birtokára visszaengedték Apponyit, de szoros felügyelet alatt tartották. Szabadsága korlátozva volt, csak rendőri kíséretben mozoghatott.

Anekdotába illő epizód az alábbi eset: Egy alkalommal kikocsizott jószágigazgatójával, Deme Gyulával a birtokot megszemlélni. A jószágigazgató tökéletesen beszélt franciául, ezért ezen a nyelven társalogtak a kocsikázás során. Amikor visszaértek a szemleútról, a kocsin velük tartó cseh rendőr odaszólt a jószágigazgatóhoz. „Ne tessék azt hinni, hogy én nem értettem, amit az urak a kocsin beszéltek, mert én jól tudok – angolul. Mindent értettem…”

Birtokáról csak 1919 novemberében tért haza, mikor nélkülözhetetlenné vált személye a közelgő tárgyalásoknál. Szóba került ideiglenes államfővé választása is, a kellő támogatottságot is élvezte volna, de két okból kifolyólag ütközött akadályba. Részben a kora, elmúlt 70 éves; részben nyílt legitizmusa miatt az antanthatalmak nem támogatták volna. De mint a magyar békedelegáció elnökeként, mint a magyar, mint az antant részéről egyetértés született, s jóváhagyták.

A magyar delegáció 1920. január 5-én indult útnak, és január 7-én érkezett Párizsba. Vezetőjük Apponyi volt, de olyan tekintélyek is résztvevői voltak többek közt, mint Bethlen István és Teleki Pál.

A híressé vált védőbeszédére január 16-án kapott lehetőséget, hogy kifejtse véleményét és összegezze a magyar álláspontot.

1920. január 15-én Apponyi Albert megérkezik a béketárgyalásra Versailles-ba, és átveszi a békediktátumot a d’Orsay palotában.

A védőbeszéd tartalmából néhány gondolat

Nagyon helyesen rámutat arra a tényre, miszerint kész tények elé helyezték a magyar delegációt, akik az ítélet meghallgatására és annak betartatására jogosultak. Nem két egyforma szembenálló fél hallgatta meg egymást, mert a döntés már korábban megszületett. Ezért sem beszélhetünk a későbbiekben békeszerződésről, mert abban az esetben feltételezhető, hogy két egyenlő, tárgyalóképes fél megegyezik. A helyesebb kifejezés a békediktátum, mert meghozták a döntést, amit a másik félnek el kell fogadnia, és beleszólása nincs.

Megállapítja, hogy a központi hatalmakkal – Németország, Ausztria és Bulgária – kötött békefeltételek igen szigorúak, de korántsem annyira, mint amit Magyarországgal szemben intézni kívánnak. A magyar nemzet előtt komoly változásokat eszközöltek ki, figyelembe nem véve se gazdasági, se etnikai szempontokat. Magyarország abban az esetben – fejti ki -, ha elveszti területeinek, és népességének is majdnem kétharmad részét, annak beláthatatlan következményei lesznek a jövőt illetően.

A gazdaság szempontjából hegemóniára van szükség. „Idézem a nagy francia geográfusnak, Reclus Elisének szavait, amelyek szerint ez az ország oly tökéletes fölrajzi egység, amely Európában egyedül áll.” Amit nem idézett Apponyi, de a geográfusnak a következő gondolatai fogalmazódtak meg: „Aggodalommal kell a jövőbe tekintenünk, amikor majd Európa dunai részében az egyensúly megbomlik. […] A magyaroknak voltak gyönge napjaik. De szomszédjai közül melyik mérkőzhetnék vele értelmesség, hősiesség és szabadságszeretet tekintetében?”

Mindazok a feltételek, amik egy működőképes gazdasághoz kellenek, ahhoz az egész Kárpát-medencét egy kézben összpontosítva kell tartani. A központi terület, amelyet meghagyni kívánnak a nagyhatalmak, életképtelenné válna a történelmi Magyarország elszakítani kívánt területeivel, ahol a nyersanyagok nagy hányada származik. Ez nem csak a csonka Magyarországra vonatkozik, de a körülötte létrejövő új államalakulatokra is, mert azok is elszakítva lesznek a korábban felvevő piacnak számító középső térséggel. Ebből következik, hogy gazdaságilag meggyengült, importra szorítkozó államok jövőképe bontakozik ki. Magyarországot organikus egységnek tekinti, egyet kivéve, a nyelvi egységet, ugyanakkor hozzáteszi, hogy az újonnan létrejövő államok területén sem lenne meg ez az egység. A döntés értelmében egy soknemzetiségű országból több soknemzetiségű országot alkotnak, ami előidézi az újabb viszálykodásokat.

Teleki vörös térképe
forrás: https://blog.oszk.hu/foldabrosz/voros-terkep-kulonbozo-valtozatai-4-az-1928-es-1941-kozott-megjelent-kiadasok

Kiemeli az elszakítandó területek népességre vonatkozó arányokat. A 11 millió lakosságból hozzávetőlegesen 4-4,5 millió a magyarok és németek lélekszáma, ami 45%-os aránya az egészet nézve. Szerény véleménye szerint rájuk nézve a nemzetiségi elv hátrányt, s szenvedést okozna az elcsatolás. Ugyanazokat a jogokat kéri, amivel az elszakított területeken maradó magyarságot illetik meg, mint amellyel Magyarország nem magyar ajkú polgárai bírnak, de ha a területi változások bekövetkeznek, kéri a nemzetiségi kisebbségek jogainak védelmét.

Egy apró kitérőt teszek, nem minden ok nélkül. A félreértések elkerülése végett érzem ennek a magyarázatát. Apponyi beszédében többször elhangzik a népfaj kifejezés. A XXI. század emberének szokatlannak tűnhet, de ne feledjük el, hogy más és más korokban a különböző szavak, kifejezések más értékrenddel bírtak – magyarán nem a korunk emberének a felfogását kell mércének tekinteni a múlt eseményeinek értékítéletekor! Mikor e szót alkalmazta az azért sem volt kirívó, mert a korszakban teljesen általános és elfogadott kifejezésnek tekintettek. Tulajdonképpen a nemzetiség szinonimájaként értendő. De most visszakanyarodunk a témánkhoz.

Semmi támadó, vagy lenéző szándék nem lappangott benne, amikor a népfajok – mai szóval a nemzetek – kulturális mércéjét veszi górcső alá. Megállapítja, hogy különböző művelődési lépcsőfokokon állottak, továbbá számszerűsíti ezek arányát, amire nem kívánok kitérni. Mondanivalójában bizonyítást nyer, hogy a különböző, leendő államformáló nemzetiségeknél az analfabetizmus számaránya mennyire nagy számokkal bír szemben a magasabb kultúrfokkal rendelkező magyarokhoz és németekhez képest, ha az iskolázottságról már nem is beszélünk. Hangsúlyozza, hogy az erre irányuló megjegyzésének semmi bántó éle nem volt, csupán a tényeket közölte. Azonban két okból kifolyólag nem volt hatással a győztesek felé: egyrészt, mert a magyarokat is elmaradott népnek tekintették, másrészt viszont a magyar vezetőréteget vonták felelősségre, hogy a nemzetiségek alacsony művelődési szinten álltak, hivatkozva arra, hogy a magyarok elnyomták őket.

Apponyi méltányosságot kért az antanttól, továbbá hogy Wilson elnök híres 14 pontját alkalmazzák. A 10. pont kimondja, hogy Ausztria-Magyarország népeinek, akiknek helyét védettnek és biztosítottnak szeretnénk látni a nemzetek között, meg kell adni az “autonóm fejlődés legszabadabb lehetőségét.” Magyarán a Monarchia népeinek önálló fejlődését biztosítaná a 10. pont!

A győztes hatalmak jóváhagyásával kívánt javítani a helyzeten. Kérte a felülvizsgálatát az ítéletnek, és kérvényezte az ellenőrzött, de szabad választásokat azokon a területeken, amelyeket elcsatolni kívántak.

Legvégül a hadifoglyok hazaszállításával kapcsolatban is szót emelt. A béke ratifikációja esetén küldhetik haza a foglyokat, de ennek a formalitásától való eltekintését kéri a jelenlévő urakat. Abban az esetben, ha nem írták volna alá a diktátumot, akkor a foglyok százezreinek nem lett volna esélye hazatérni.

+ 1 tévhit

“Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz mindazon országok temetésén, amelyek most itt a sírját megásták.”

Az idézet a közösségi média legmélyebb bugyraiban is felbukkan, mikor szóba kerül a trianoni békediktátum. Rendre Apponyinak tulajdonítják ezt az elkeseredett, fenyegető sorokat, pedig a gróf úr ilyet nem mondott! Eleve a hangvétel és a fogalmazás is távol áll tőle. Viszont olyat igen is mondott, hogy a győztesekkel együtt kíván működni. A fentebbi sor azért is káros, mert megtévesztő, olybá van feltüntetve, mintha Apponyi ilyet valaha mondott volna. Az alábbi linken bárki számára elolvasható a híres beszéd, és meglepően tapasztalható, hogy ilyen sor, még utalás szintjén sincs:

Apponyi Albert trianoni védőbeszéde

Trianon 100. évfordulója alkalmával készítettek egy dokumentumfilmet Apponyi beszédéről. Ha valaki szeretné megtekinteni, annak most lehetősége nyílik megnézni az alábbi linken:

Összegzés

A magyar béke ügye a békekonferencián sokadrangú kérdésnek számított. Az 1920 januárjában Párizsba induló magyar delegációt már kész tények elé állították. A győztesek mindent elrendeztek és eldöntöttek. A magyar kérések teljesítése több pontban is felforgatta volna a nehezen tető alá hozott status quót. A határok megvonásakor döntő fontossággal bírt egy-egy gazdasági és/vagy infrastrukturális indokok, illetve ürügyek, még ha azok hamis volta bizonyítást nyert. Emmanuel de Martonne francia földrajzprofesszor, aki az 1920-as trianoni békediktátum előkészítésének egyik szakértője volt, az 1947-es párizsi békeszerződés megkötése előtt elismerte, hogy nem a tények, a statisztikák és a térképek adatainak mérlegelése alapján, hanem az erő- és érdekviszonyok szerint született meg a trianoni békediktátum! Végszóként Kubassek János gondolatával zárnám: „A közös identitástudat szellemi kincseit, a lelkekben megmaradó összetartozás érzését nem lehet erőszakkal diktált kényszerhatárokkal feldarabolni.”

Bibliográfia:

Ablonczy Balázs (2017): Rettenetes év. A párizsi békekonferencia és Magyarország, 1919-1920. In: Rubicon történelmi magazin XXVIII. évfolyam 309-310. szám, Trianon 1920.

Anka László (2014): Gróf Apponyi Albert belpolitikai pályafutása a dualizmus korában.  Doktori Disszertáció, Bp.

Kubassek János (2017): Mit veszített Magyarország Trianonban? In: Rubicon történelmi magazin XXVIII. évfolyam 309-310. szám, Trianon 1920.

Romsics Ignác (2014): A magyar határok kérdése a békekonferencián. In: Rubicon történelmi magazin. XXIV. évfolyam 260. szám, A béke kálváriaútján – Neuilly, Párizs, Trianon.

Romsics Ignác (2010): Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Bp.

Tarján M. Tamás: 1918. január 8. | Wilson amerikai elnök meghirdeti 14 pontját. In: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1918_januar_8_wilson_amerikai_elnok_meghirdeti_14_pontjat/

Tóth Andrej (2014): Magyarország meghívása a párizsi békekonferenciára. In: Rubicon történelmi magazin. XXIV. évfolyam 260. szám, A béke kálváriaútján – Neuilly, Párizs, Trianon.


2 hozzászólás

Trianon emlékei · június 4, 2021 - 4:38 de.

[…] a halálraítélt is bízik az utolsó pillanatig, de hiába! Tegnap ünnepélyes formák között Apponyinak átadták a békefeltételeket. Nem feltételek ezek, nem, ez egy nemzet halálra ítélése. […]

Apponyi Albert visszaemlékezése · június 11, 2021 - 2:11 du.

[…] Párizsban elmondott védőbeszéde ismert. A meghallgatás előzményei, illetve következményei jól dokumentáltak. Kevésbé […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.