Precíz tervezés – tökéletes végrehajtás. Így lehetne tömören jellemezni Mackensen tábornagyot, az I. világháború legyőzhetetlen hadvezérét, az egyik utolsó huszárt, akinek mi magyarok igen sokat köszönhetünk.

178922_5.jpg

August von Mackensen 1849. december 6-án született Szászországban.. Már fiatalkorában is katona akart lenni, de gyenge fizikuma miatt alkalmatlannak minősítették. Az elutasítás után apjával együtt gazdálkodni kezdett, illetve belevágott a mezőgazdasági ismeretek tanulásába. Az ifjú Mackensent a munka és a vidéki levegő megerősítette, így egy évvel később már felvették a seregbe. A katonaévek lejárta után a halle-i Mezőgazdasági Egyetemen kezdte meg tanulmányait.

Karrierjét az 1870-71-es porosz-francia háború indította be. Még 21 éves sem volt, amikor egy Toury melletti bátor, lovas felderítő akcióért megkapta a II. osztályú Vaskeresztet, ami azért nagy szó, mert ezt a német hadvezetésnek nem szokása tucatjával dobálni bárki után. A kitüntetést Személyesen Albrecht porosz herceg adta át neki.

A harcok végeztével, 1871-ben folytatta tanulmányait. Persze a háború eseményekben dús napjai után unalmasnak találta a mezőgazdásztatot. Ha ez nem lett volna elég, vágyott a társadalmi megbecsülésre, a katonaéletre, és nem utolsó sorban az egyenruha után vonzódó hölgyekre is, így aztán apját meggyőzve hivatásos katona lett.

A békeidőben igen gyorsan mászta a ranglétrát. Rátermettsége mellett ez szaktudományos munkáinak, becsvágyának és ambíciójának volt köszönhető. Mindig jól tudta, hogyan nyerje meg magának aktuális felettesét. Rövid kitérők után 1880-ban a vezérkarnál szolgált, majd később volt Schlieffen, Moltke, de még II. Vilmos segédtisztje is, anélkül, hogy valaha is meglátogatta volna a Kriegsakademie-t. A békeidők végére a lovasság egyik tábornoka és hadtestparancsnoka lett. 1908-ban 58 évesen nősült újra egy nála harminc évvel fiatalabb nőt véve feleségül, ami azt bizonyítja, hogy nem csak a katonai terepasztalnál volt elemében a tábornok úr

Az első világháború kitörésekor már a nyugdíjas kor küszöbén állt, de a német hazáért elhalasztotta azt. Többen kifogásolták, hogy a vezérkari iskola kijárása nélkül lett hadtestparancsnok, de a hitetlenkedőknek hamar leesett az álluk Mackensen tevékenykedését látva. Hősünket a keleti frontra, a 8. hadsereghez tartozó XVII. hadtesthez osztották be. A háború elején, 1914 augusztusában az egységével ugyan súlyos veszteségeket szenvedett el, de ez egy percig nem szegte kedvét! A gyors visszavonulás után egyből támadásba lendült. A hónap végére döntő győzelmet harcolt ki a tannenbergi csatában, hála a Hindenburggal való gondos tervezgetésnek. Sikeresen becsalták az ellenséget a mocsaras Mazuri-tavak környékére, ahol a kétszeres létszámbeli hátrány ellenére hatalmas győzelmet arattak. Az orosz hadseregparancsnokot öngyilkosságba kergette ez a siker, míg a németeknek 60 teljes vasúti szerelvény sem volt elég a zsákmány elszállításához.

Miután letette névjegyét, főleg védekező harcokban kamatoztatta tudását. Sikerei elismeréseként fél év alatt hadseregparancsnok lett, valamint megkapta a létező legmagasabb porosz kitűntetést, a Pour le Mérite-et. Ha valaki fele annyit is elér, mint a tábornokunk, már nyugodtan hátradőlne a karosszékében és megpihenne egy kicsit. Azonban Mackensen valószínűleg gyűlölte a karosszékeket, mert egyből munkához látott. A gorlice-i áttörés elsősorban az ő és katonái érdeme, ahogy a przemysl-i erőd felmentése is. Ekkor ragadt rá két sokat mondó becenév is: Hindenburg agya, és az Új Hajrámarsall – utóbbi Blücher analógiája nyomán.

A keleti front küzdelmei után áthelyezték Szerbiába, ami a vártnál jóval nehezebb falat volt az OMM hadseregének, ezért a német főtisztet bízták meg a feladat elvégzésével. Mackensen három hadserege két hónap alatt totális vereséget mért a szerbekre. Korrekt ellenfélként Belgrád eleste után emlékművet emelt a védőknek, noha azt Kövess osztrák-magyar hadai foglalták el, amiért a szerb nép is elismerte. A német vezér sokat mozgott katonái közt, legtöbbször ezt halálfejes kucsmájában téve, ami igencsak tetszett a bakáknak. Naná hogy a magyar katonák kedvencévé is vált.

Az 1916-os román hadba lépés hatásaitól tartva a német hadvezetés nem kockáztatott, és egyből a legnagyobb nevét dobta harcba. Mackensen megszervezte a Dunai hadsereget, amivel sikert sikerre halmozott. Cobadin-nál tönkreverte a román erőket, majd az ő segítségükre érkező oroszokat is. Rögtön ezután elfoglalta Konstanca városát és nemsokára egész Dobrudzsa megszállás alá került. Ezt követően megvárta, amíg Erdélyből is kiszorítják a románokat, majd újra támadásba lendült. Egy bolgár erőd védelmére hagyott hátra csapatokat, míg a többivel pedig átkelt a Dunán, elvágva menekülők útját. Az ellene indított ellentámadásban az oroszok nem vettek részt, így a maradék harcképes román sereg beszaladt a késébe. A születésnapján, december 6-án már Bukarest is elesett (milyen szép ajándék). Rá két hónapra Románia kapitulált és maradék csapatai a Szeret folyó vonaláig húzódtak vissza. Mackensen megkapta a Vaskereszt kitüntetés Nagykeresztjét, amivel az egész világháború során csak két tábornokot tüntettek ki – a másik Hindenburg volt. Hadi sikereit elsősorban gyors manővereinek, tüzérsége maximális kihasználásának és a terepviszonyokhoz való alkalmazkodásnak köszönhette. A megszállt Románia katonai kormányzója lett, hogy felügyelte az olaj és az élelmiszer kiszivattyúzását.

A nyár folyamán az Antant által újjászervezett románok újra meg akarták az oroszlán bajszát húzogatni, kihasználva, hogy a Központi hatalmak már rengeteg katonát szállítottak nyugatra. A marasesti-i csatában mindkét fél súlyos veszteségeket szenvedett, végül döntetlen született, amit a mindkét fél sikernek könyvelt el.

1916_von_mackensen_marsall_a_duna_roman_oldalan_figyeli_a_pontonhidon_atkelo_egysegeit_szvistovnal_1_.JPG

 1916. Von Mackensen marsall a Duna román oldalán figyeli a pontonhídon átkelő egységeit Szvistovnál.

Az I. világháború végén a vereség őt is sokkolta. Maradék német katonáival Magyarországon keresztül kívánt hazajutni, és felajánlotta, hogy intakt csapataival megvédi Magyarországot a román betöréstől. Ebből persze nem kért Károlyi, sőt, hogy az Antantnál jó pontot szerezzen, Mackensent és kétezer katonáját Fót környékére internáltatta. A felháborodott hadvezér a Parlamentben tiltakozott, ahol Károlyi és Böhm Vilmos fogadta. Mackensen kísérete a szomszéd szobában maradt, majd a tábornokuk kiabálására lettek figyelmesek, ezért benyitottak a tárgyalóterembe, ahol Mackensen háttal az ajtó felé állott, s indulatosan beszélve, a következőket mondta: „Diese erniedrigende Behandlung ist Ungarns Dank dafür, dass ich das Land dreimal vor feindlicher Invasion rettete!” (Ezzel a megalázó bánásmóddal hálálják meg a magyarok, hogy háromszor megmentettem az ellenséges inváziótól az országot!). Sajnos a tábornok nem lett annyira ideges, hogy marsallbotjával agyoncsapja a két semmirekellőt. Később átadták az Antantnak, akik Szalonikibe szállították, így csak 1919 végén térhetett haza.

Nyugdíjas éveit élve gyakran bírálta a Weimari Köztársaságot, és a liberális hátországot tette felelőssé a vereségért. 1935-ben Magyarországra is ellátogatott igazolva, hogy nem haragszik hazánkra  egy szűk klikk korábbi magatartásáért. Ugyan sosem szimpatizált a nemzeti szocializmussal, ám Hitlert igencsak kedvelte. Hagyta, hogy népszerűségét a náci propaganda kiaknázza. Miután részt vett II. Vilmos hollandiai temetésén, a Führer igencsak megharagudott rá. Ennek ellenére Hitler tisztelete a haláláig megmaradt, és még megélte hazája újabb háborús vereségét is.

Hogy nimbuszát ne érje nagyobb folt, álljon itt zárszóként a remek tollú újságíró – ám embernek annál kevésbé – , Milotay István híres karácsonyi cikke 1918-ból: „Az újságíró az egyik félreeső sínpárra kitaszított magányos vasúti kocsiban találta meg kíséretével együtt a győzőt, az oroszlánt szomorú ketrecében, melyet szájtátó csőcselék vesz körül, ujjal mutogatva rá… Ez a Mackensen két évvel ezelőtt úgy jött Magyarországra, mint a megváltó… Az ő félelmetes és diadalmas nevétől visszahangzottak az erdélyi hegyek és a szerbiai rengetegek, Havasalföld rónája és a magyar sajtó százhangú erdeje. Ez a Mackensen száz csatát vívott, s egyetlenegyet sem veszített, ezt a Mackensent soha ellenséges katonák, hadseregek, hadvezérek le nem győzték, úgy vonult vissza most is a meghódított országból, hogy toprongyos ellensége csak messziről, félő tisztelettel merte követni, mint dögkeselyű a vérét vesztő királyi vadat. Ez a Mackensen annak idején kétszer mentette meg Magyarországot, katonáinak csontjai fehérlenek Zimonytól a gyergyói hegyekig, s ezt a Mackensent most… Ungarns Dank! – üzeni az újságíró névjegyén.”

Írta: Savanyú Péter

Forrás:
Galántai József: Az első világháború
http://mek.oszk.hu/09400/09477/html/0024/2777.html.
http://www.dhm.de/lemo/biografie/august-mackensen

Az alábbi fotók Mackensen 1935-36(?) -os kisbéri látogatásán készültek. A kisbéri ménesparancsnok akkroiban Polniczky Lajos ezredes volt (1933-1938), aki nagyszerű versenylovas és szakember volt. A Monarchia idejében több rangos versenyt is megnyert. A huszárként kezdő Mackensen valószínűleg hamar megtalálhatta a közös hangot az Ezredes úrral.

Képek forrása: Brenyó József,  Hegedűs Pál, Molnár Attila


33 hozzászólás

kugi · január 19, 2015 - 1:56 du.

Szép, férfias bajsza volt! 🙂

==T== · január 20, 2015 - 12:37 du.

“Az I. világháború végén a vereség őt is sokkolta. Maradék német katonáival Magyarországon keresztül kívánt hazajutni, és felajánlotta, hogy intakt csapataival megvédi Magyarországot a román betöréstől. Ebből persze nem kért Károlyi, sőt, hogy az Antantnál jó pontot szerezzen, Mackensent és kétezer katonáját Fót környékére internáltatta. A felháborodott hadvezér a Parlamentben tiltakozott, ahol Károlyi és Böhm Vilmos fogadta. Mackensen kísérete a szomszéd szobában maradt, majd a tábornokuk kiabálására lettek figyelmesek, ezért benyitottak a tárgyalóterembe, ahol Mackensen háttal az ajtó felé állott, s indulatosan beszélve, a következőket mondta: „Diese erniedrigende Behandlung ist Ungarns Dank dafür, dass ich das Land dreimal vor feindlicher Invasion rettete!” (Ezzel a megalázó bánásmóddal hálálják meg a magyarok, hogy háromszor megmentettem az ellenséges inváziótól az országot!). Sajnos a tábornok nem lett annyira ideges, hogy marsallbotjával agyoncsapja a két semmirekellőt.”

Utolsó mondattal nagyon egyet értek.

Bafana · január 20, 2015 - 12:42 du.

Örülök, hogy a Károlyi “művéhez” ez az adalék bekerült az írásba.
http://www.youtube.com/watch?v=Z59A-qTmm0I

ostvan2 · január 20, 2015 - 12:56 du.

Sajnos, az iskolában nem hallottam a tábornok nevét. Kár. örülök ennek a cikknek.

n3spr3ss0 · január 20, 2015 - 12:59 du.

@Bafana: Miből gondolod hogy ebből egy szó is igaz?

Csokis · január 20, 2015 - 1:00 du.

Az 1990 előtti történelem oktatás -finoman szólva is- kerülte az I. és II. világháborús magyar, vagy szövetségesi sikerek hangsúlyozását. Mackensent ennek ellenére még nekünk is tan0tották. (Bandholtz tábornok már kimaradt, az ő történetét már a nagymamámtól kellett hallanom. 🙂 )

Bafana · január 20, 2015 - 1:05 du.

@nespresso: Csak mert nem hallottál róla? Mert nem tanították? Mert nem polkorrekt?
http://www.youtube.com/watch?v=Z59A-qTmm0I

Rwindx · január 20, 2015 - 1:16 du.

Ha sajnos nem is csapta agyon, de remélem legalább köpött egyet. Vesse ki őket a föld…

paráznabillegető · január 20, 2015 - 1:35 du.

nem lehet mindenféle noname hadvezért tanítani a suliban.
mackensen sajnos a futottak még kategóriába sorolandó, hiába a 100-0-ás mutató. olyan senkiháziakkal együtt, mint paul von lettow-vorbeck vagy mihail nyikolajevics tuhacsevszkij.
sajnos nem volt jó sajtójuk, mint rommelnek vagy schwarzkopfnak…

Moin Moin · január 20, 2015 - 1:49 du.

A posztban emlegetett tannenbergi csatában valójában Mackensennek nem volt központi szerepe: a haditerv Hoffmann vezérkari ezredes tervei alapján, Ludendorff tábornok vezetésével készült (aki Hindenburg vezérkari főnöke volt akkoriban).

Ráadásul a csata sem pontosan tannenbergnél volt: a tannenbergi csata elnevezést propagandacéllal kapta, mintha az kvázi “visszavágó” lett volna az 1410-es grünwaldi/tannebergi csatának, amelyben a Német Lovagrend megsemmisítő vereséget szenvedett

A tannenbergi csata emlékére komponáltak egy I. vh.-s német indulót is: Am Tannenbergdenkmal – http://www.youtube.com/watch?v=fkY31acLDno, amit ma is gyakran játszanak a Bundwsvehrnél.

doggfather · január 20, 2015 - 2:39 du.

nem semmi csóka volt. 😀

J.László · január 20, 2015 - 2:45 du.

@nespresso:
Pedig igaz. Mackensen felajánlotta Károlyiéknak, hogy a Magyarországon átvonuló hadseregével (11. német hadsereg) segít megvédeni a románoktól Erdélyt. Károlyi erre internáltatta.

Mackensen egyébként fiatal huszártisztként éveket töltött Magyarországon, hogy a helyszínen tanulmányozhassa a magyar fegyvernemként ismert könnyűlovas harcmodort, kiképzést, lótartást.

hCsaba61 · január 20, 2015 - 4:00 du.

@Csokis: A cikk remek, az ismertetés korrekt. Egy dolog, ami nagyon nem tetszik:”…a 90 előtti történelem oktatás…” Két dolog. A ma “regnáló”
történészek 90%-a abban az időben szocializálódott, végezte tanulmányait, sőt, horribile dictu oktatott is. Engem egy szimpla vidéki főiskolán olyan “nevek” tanítottak, mint pl. Fűr Lajos, vagy Takács Péter.
(A fiatalabbak kedvéért: Fűr Lajos az Antall-kormány hadügyminisztere és a Magyar Gárda későbbi alapítója, míg Takács professzor az un. Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvény beterjesztője volt.) Nem 90 után “tértek meg, ha érted, mire gondolok.
Mi tanultunk Mackensenről és bizony én tanítottam is később és nem volt retorzió miatta. Szerintem ez emberfüggő. Aki szerette és tisztelte a történelmet, az tanította, aki meg nem, az meg forogjon a sírjában.

Székely legény · január 20, 2015 - 4:06 du.

megint a törénelmi helyzet ismerete helyett a “Károlyit szeretjük vagy sem” kérdésre helyezte valaki a hangsúlyt.

Valójában Mackensent nem azért tudták internálni mert olyan marha erős seregei lettek volna, hanem mert maradék seregei letették a fegyert,és a hadifelszerelést átadták a románoknak!!! akik német haditechnikai eszközökkel foglalták el Erdélyt 1918-1919 telén.

A Szalonikiből elinduló balkáni expediciós hadsereg, 200 ezer délszláv és francia katonája taccsra vágta Bulgáriát seperc alatt majd jött délről Magarország ellen. MAckensen 2000 katonája és a visszavonuló kivérzett, háborúba belerokkant magyar seregek esélytelenek voltak. Az Antant Magyarország ellen 5-10szeres túlerőben volt és a harc folytatása vérfürdővel lett volna egenértékű. Ezt a nem épp baloldalibarátságáról híres Raffay Ernő is megírta az 1918-19es Erdélyről szóló könyvében…

Balt · január 20, 2015 - 4:11 du.

@hCsaba61: Hogy hivatalos tananyag nem volt, legfeljebb a katonai főiskolán, az fix.

Ennél szomorúbb, hogy a magyar hősökről, tkp. nagy- és dédapáinkról is kevés szó esett, az is inkább dehonesztálva, amiben persze a korabeli hátország (irodalom, képzőművészet) is megtette a magáét. A cikkben említett Köveses Hermann, Boroevics Szvetozár, Arz Artúr, Hazai Samu is ismeretlen. (Jórészt nekem is…)

Balt · január 20, 2015 - 4:16 du.

@Balt: +Rohr Ferenc, Eduard von Böhm-Ermolli. Nem is hallottam róluk, csak most keresgéltem.

siciliano · január 20, 2015 - 5:05 du.

Azért egy szobrot megérdemelne,ha már a mi katonáink is szerették,védte Erdélyt stb..annyi hitványnak van-volt szobra, pedig tele vagyunk kiváló emberekkel.

Crass · január 20, 2015 - 6:19 du.

Bizony megérdemelné a szobrot, talán még azt is, hogy a Diósárok utat visszanevezzék, hiszen a két háború között az ö nevét viselte.
A nyúlszájú országvesztö és a többi bandita 1919-ben nem ezt az országot és nem ezt a népet képviselte, moslék viselkedésüknek ez egy apró és érdekes adaléka. Mai elvbarátaik hátán a ször felállna ha valaki felvetné a visszanevezés gondolatát. Ezért is lenne érdemes foglalkozni vele, a késöi hála jele mellett. Hadd érezzék a magyar ellenlábasai, hogy kitellett a becsületük!

Mr. Közbiztonság Szilárd · január 20, 2015 - 8:21 du.

@hCsaba61:
Két ritka nagy barom volt Für meg Takács.

no_successful2 · január 20, 2015 - 8:37 du.

@Székely legény:

“A Szalonikiből elinduló balkáni expediciós hadsereg, 200 ezer délszláv és francia katonája taccsra vágta Bulgáriát seperc alatt majd jött délről Magarország ellen. MAckensen 2000 katonája és a visszavonuló kivérzett, háborúba belerokkant magyar seregek esélytelenek voltak. Az Antant Magyarország ellen 5-10szeres túlerőben volt”

Ja, miután Károlyi mindenkinek visszavonulót fújt, a katonákat pedig a határon leszerelte. Úgy valóban túlerőben volt már az Antant. Egyébként éppen Mackensen példája mutatja, hogy nem minden a létszámfölény.

Azért én Mackensen helyében lefejeltem volna Károlyit, mint Cethal a csónakot.

Nem, nem, Károlyi nem áruló volt, csak egy ritka nagy barom.
A libsik ezt a hagyományt megőrizték, nekik mindig ilyen arcok kellettek a spiccre, mert azokat lehet irányítgatni.
A tanácskormány felvidéki sikerei a példa rá, hogy lehetett volna azért valamit kapirgálni. Pedig a tanácskormány gyakorlatilag csak a Dunántúl, és a Duna Tisza köze felett rendelkezett.

no_successful2 · január 20, 2015 - 8:41 du.

De jó példa Sopron, és Balassagyarmat esete is arra, hogy Lett volna értelme az ellenállásnak.

no_successful2 · január 20, 2015 - 8:45 du.

Károlyi pont a fordítottját tette annak, amit kellett volna.
Kb. olyan intézkedéseket kellett volna hozni, mint a 20. század végének Horvát függetlenségi háború idején a Horvátoknak.
Halálbüntetés terhe melletti hadkötelezettség.
Persze megtoldva egy kis sajtócenzúrával is, hogy ilyen cikkek hogy “Üdvözöljük a Cseh testvéreinket a felvidéken” meg se jelenhessenek.

Lord_Valdez · január 20, 2015 - 10:30 du.

Jó poszt, bár nem teljesen tényszerű. Volt vesztes csatája is.

@no_successful2:
Azért a kettő erősen más tészta volt. A szlovák és a román hadsereg ereje közt nagyságrendi különbség volt.

“Halálbüntetés terhe melletti hadkötelezettség.”
Attól tartok, hogy rosszul méred fel az ország pillanatnyi állapotát.
Ezzel maximum egy frankó felkelést tudtál volna kirobbantani.

Székely legény · január 20, 2015 - 10:52 du.

@no_successful2: attól tartok fogalmad sincs miylyen helyzetben volt akor az ország. nem arról van szó,hogy most mit seretnénk látni/mi esne jól, hanem hogy akkor mire volt esélyünk.
4 és fél év háború után, 600 ezer halott és 600 000 hadirokkant és ugyanennyi fogoly után mindenki lázadt, nem voltak használható hadseregrészek.
aki megtarotta fegyverét azok közül több rabolgatott az országban, ezért kellett lefegyverezni őket. de fegyverrel téretek haza a cseh, szlovák, román, bosnyák, horvát nemzetiségű katonák is…

a Tanácsköztársaság Vörös hadserege arra jó példa, hogy nagyon harciasan, kihasználva a szovjet-vörös csapatok épp sikeres offenzíváját, átmenetileg tudtak sikeket elérni. pár hétre. aztán összeomlottak,mint ahogy a velük szemben érkező szovjet offenzíva is. Tudom, Szovjet-unió még nem volt, de szovjet vörös hadsereg igen.

A ffronton 1918-ban folyamatos szökések és lázadások voltak, egyik legvéresebbet Horthy fojtotta el az Adrián. ár nem akartak harcolni a veszett ügyért. belefáradtak.
Te is belefáradtál volna. És 1918-an még hittek a wilsoni elveknek. Wilson szabad önrendelkezést ígért minden nemzetnek. AZ amcsik 1918-1920-ban is magyarbarátabb határokat akartak és 1945-47-ben is, de ezt a franciák-angolok leszavazták., 45 után meg a ruszkik. Bezzeg Putyin jó koma… ( ? )

Sopron az osztrákok ellen volt, más tészta, szintén vesztesek. Balassagyarmat pedig: az északi határon lett volna keresnivalónk, mint ahogy ezt sok nyugati diplomata elismerte. de nem sok, a lényeg az volt, hogy a Várad- Arad-Temesvár , valamint a KAssa-Pozsony (vas)útvonalakat már elcsatolják.
1920ban, Horthy alatt még dúlt a orosz/szovjet polgárháború és a nyugatiak intervenciója, lekötve az angolokat, franciákat. ha szerintetek olyan egyszerű lett volna hazát védeni, akkor melegében miért nem lázadtak fel a trianoni döntés ellen? miért nem fogalták el a magyarlakta területeket? mert minden saját erőből még 1939ben sem ment volna…

Székely legény · január 20, 2015 - 10:57 du.

@no_successful2: egy példa az erdélyi ellenállásra: a bányavidék német/magyar többsége Lupény-Petrozsény-Vulkán környéke sztrájkolt, fellázadt, fegyvert ragadt. Mi lett belőle: bombázás és megtorlás. Mára maradt 5% magyar a 70%-ból.

egyszerűen ez volt az erőviszony, és rengeteg volt a túsz.

1916ban sem sikerült volna már a román betörést visszaverni némt segítség nélkül.

Mint ahogy Szerbiát sem tudta megtörni a Monarchia német és bolgár segítség nélkül. Sajnos ezek voltak az erőviszonyok.

A másik amiről Raffay is írt: a bányavidékek gyors elfoglalásával tuajdonéppen a tél előtt taccsra vágták egész Magyarországot, ha nem kooperál az Antanttal, akkor megfagy az ország szén nélkül és nem tud termelni, se fegyvert gyártani vasérc nélkül.
Ki volt ez találva csúnyán.

SadRedBucket · január 24, 2015 - 10:53 de.

Karolyi eletet mentett, foldert cserebe. Aki pocskondiazza, annak javaslom, hogy gondolja at a letezeset, merz dedpapi(mami) hianyaban ebben a formaban nem johetett volna letre…vagy epp most fel roman/szerb/francia/tot lenne. (ami onmagaban nem volna hatrany, a hibridek mindig erosebbek…)

SadRedBucket · január 24, 2015 - 10:58 de.

Aki meg harcolna, gondolkozzon mar egy pottyet: a haboru nem jatek, es szinte sose az nyer rajta, akire lonek. Valahol hatul, messze, annak igen, de a sok bolond azt hiszi hogy egy ilyen szituban a farok jo oldalara kerulne. Inkabb adjon mind halat a teremtojenek, hogy 50 eve nem volt itt haboru. De ha mar nagyon viszket, menjen, vegyen kostolot, vannak, ahol tart karokkal varjak az ilyen bolondokat. Tobbsege nem jon epen haza. Mindenki nyer itt az ilyen bizniszen…

wunzil · január 29, 2015 - 1:12 de.

@SadRedBucket: Teljesen egyet értek, a sok izgága nagyszájút elküldeném háborúsdit játszani valami lakatlan vidékre, hadd öljék ott egymást halomra.
Még annyit fűznék hozzá, hogy ne nevezzünk már katonákat hősöknek! Ők olyan emberek, akik pénzért gyilkolnak más embereket, akinek van esze ne menjen katonának, hanem inkább tanuljon és kerüljön el messzire minden háborút.

Rorgosh · március 8, 2015 - 11:34 du.

Néhány apróság:
1918-ra teljesen kivolt az ország, ez tény. Ugyanakkor épp ennyire kivoltak az antanthatalmak is, amelyek 1917-1918-ban épp véres brutalitással állították meg a hadseregük felbomlását. Éppen ezért az expedíciós erő harcértéke, nos megkérdőjelezhető volt.
Emelett a hadsereg még létezett és rendelkezett egy rakás nehézfegyverzettel is, ami a kárpátok vonalában igenis eredményesen védekezhetett volna, a terep a védőknek kedvez. Ráadásul korábban azért kellett a német segítség, mert az OMM hadseregét az itáliai és az orosz front kötötte le, nos 1918 év végén már nem. Emellett a közelgő tél szükségszerűen a harcok befagyását eredményezte volna, így nem kellett volna újra jelentős tömegeket feláldozni az ország védelmére, és 1919-re akár változhatott is volna a politikai helyzet.
Azonban a történelemben nincsen ha. Károliék a hadsereg lefegyverzése, feloszlatása mellett döntöttek, az állam legalapvetőbb feladatát adták fel: a lakói és az integritása megvédését. Döntésük többmillió embert reménytelen szegénységre ítélt: nem csak tőlünk tántorogtak amerikába.
Én elfogadom Károliék jó szándékát, de az önvédelem feladása lehetetlenné tette a mégoly magasztos szándékok érvényre juttatását is.

sage5 · március 26, 2015 - 4:53 de.

@SadRedBucket: Karolyi eletet vett foldert cserebe. Oke, Te igy latod.

En meg ugy hogy az volt az utolso ( es soha tobbet vissza nem tero ) alkalom a magyar tortenelemben hogy onallo erobol megvedhettuk volna magunkat, kiallhattunk volna az erdekeinkert. Ehelyett Karolyi feltette a ket kezet es elintezte hogy biztosan ki legyunk szolgaltatva. Nem csak akkor, hanem a kov 100+ evre.

Jo oke.. Elobb utobb ugyis eltunnek majd a hatarok es a nemzetisegek es mindenki hibrid lesz, ez nem is tragedia. De Karolyit azert nem fenyeznem. Zavaros az egesz ember amugy.

neozsivany · június 2, 2015 - 4:10 du.

Néhány apróság. Mackensen nem mentette, nem is menthette fel a przemysl-i erődöt, mivel az még 1915 márciusában kapitulált az oroszok előtt. Mackensen 1915 májusában visszafoglalta az erődöt. Nem mindegy.

“A német vezér sokat mozgott katonái közt, legtöbbször ezt halálfejes kucsmájában téve, ami igencsak tetszett a bakáknak.” Ezt pedig nem amolyan úri hóbortból tette, hanem azért, mert a 19. században a huszártisztből lett tábornokoknak Európa-szerte bevett szokása volt, hogy korábbi ezredük némiképpen felpimpelt egyenruháját hordták tábornokként. Mackensen pedig mint régi vágású katonaember, ezt a hagyományt követte.

Tristee · június 11, 2015 - 5:34 du.

“Az I. világháború végén a vereség őt is sokkolta. Maradék német katonáival Magyarországon keresztül kívánt hazajutni, és felajánlotta, hogy intakt csapataival megvédi Magyarországot a román betöréstől. Ebből persze nem kért Károlyi, sőt, hogy az Antantnál jó pontot szerezzen, Mackensent és kétezer katonáját Fót környékére internáltatta.”

Tehát a szerző szerint Mackensen megengedhette magának Magyarországon, hogy ne parancsoknak engedelmeskedő katonaként, hanem szuverén uralkodóként járjon el. S mint szuverén uralkodó, a német csapatokat az ellen vesse be, aki ellen neki éppen úgy tetszik.

Azaz a szerző szerint Románia serege ellen, nyilván szívjóságból, mert hát Mackensen annyira, de annyira szerette a magyarokat.

Ugyanakkor a románok ellen állítólag azonnal harcra kész, tehát a saját árnyékától meg nem ijedő Mackensen gyáva nyúlként kapitulál a “mocskosszeméthazaáruló” Károlyi egyetlen mukkanására. Mert miképpen tudta volna Károlyi internálni a talpig fegyveres, a románok elleni küzdelem harci lázában égő németek parancsnokát és vele együtt kétezer, mindenre elszánt harcosát?

Kéne egy nick... (törölt) · július 11, 2015 - 11:50 de.

@Tristee: barom
Mackensen pont úgy rendelkezett a német katonáival olyan távol a hazájától és simán harcolhatott azért, akiért akar, akiért megéri, ahogy a csehszlovák hadsereg Szibériában. Vagy a lengyelek, franciák külföldre szakadt egységei a második világháborúban. Akár két francia egység is harcolt egymás ellen akkor az egyik a Vichy-kormány, a másik a szövetségesek oldalán. Nem példátlan, hogy a hazájától elszigetelődött sereg belevág valami akcióba.

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük