Ausztrália. Az ország, melynek hallatán mindenkinek a koalák, a kenguruk, vagy a bozóttüzek jutnak eszébe. Ausztrália. A „legek kontinense”: a legkisebb, legalacsonyabb, legidősebb, legszárazabb, legjégtelenebb, valamint a legutoljára felfedezett lakott kontinens. Aki kicsit jártasabb a politikában az talán tudja azt is, miszerint Ausztrália a világ élvonalában van életminőség, illetve politikai, gazdasági jogok tekintetében is. Mégis, a szigetkontinens történelme legalább annyira távoli tőlünk, mint amennyire maga az ország.

Jelen cikkemben megismerkedünk Billy Hughes történetével, aki éhbérért dolgozó kubikosból lett a hét éven keresztül a világ hatodik legnagyobb országának miniszterelnöke, s Ausztrália történelmének egyetlen olyan embere, aki több mint 50 évig volt az ausztrál parlament tagja.

Cikkem megírása közben figyelembe vettem, hogy nálunk mennyire periférikus Ausztrália történelme, ezért minden ami magyarázatra szorul meg lesz magyarázva, a cikk megértéséhez és élvezéséhez semminemű háttértudás nem szükséges. 🙂

Korai élete

William „Billy” Morris Hughes egész fiatalon látta meg a napvilágot, 1862. szeptember 25-én -bármennyire is fura nem Ausztráliában-, az Egyesült Királyság fővárosában, Londonban. Egyke gyermek volt. Édesapja (akit szintén William Hughes-nak hívtak) asztalosként dolgozott a Lordok Házában, illetve diakónuskodott a londoni walesi baptista egyházban, édesanyja egyszerű háziasszonyként tengette mindennapjait, azonban Billy őt hétéves korában elveszítette.

Az Egyesült Királyságban töltött idejéről elég kevés információ áll rendelkezésünkre. A feleség elvesztése után úgy döntöttek, hogy édesapja nővéréhez, a walesi Llandudnoba költöznek. Billy a Westminsteri Szent István Iskola tanulójaként kezdte meg tanulmányi pályafutását. Tanárai tehetséges gyereknek írták le, különösképp rajongott az angol történelem és irodalomért, s megnyert egy francia nyelvű versenyt is.

Emellett hobbiként részt vett a helyi kórusban. Miután elvégezte az iskolát tanártanoncként tovább ottmaradt, s jelentkezett a Királyi Lövészek önkéntes zászlóaljához. Hughes egész életében örömmel emlékezett vissza Walesben töltött időszakára.

Irány a világ másik fele!

Billynek 22 éves korában elege lett az Egyesült Királyságból, új életre vágyott. A mai napig rejtély, hogy miért, hiszen viszonylag kellemes pénzügyi háttérrel rendelkezett, egyszer például megfordult Párizsban is. Új életterének pedig Ausztráliát választotta. 1884 decemberében érkezett meg Queensland állam fővárosába, Brisbane-be. Hughes megpróbált tanítói állást keresni magának, azonban az Oktatási Minisztériumban nem találták megfelelőnek képesítését, így mással kellett pénzt szereznie.

1886-ig különböző vándormunkákból tartotta el magát: volt kubikos egy építkezésen, volt kovácssegéd, péksegéd, esernyőjavító, körbejárta mondhatni egész Ausztrália nyugati és északi partját. Rövid ideig még az ausztrál haditengerészetnél is szolgálatot teljesített mint szakács. Így érkezett meg Sydney-be. A mélyszegénységből sikerült valamelyest kitörnie, egy kemencéket gyártó munkás segédje lett, s egy park melletti panzióba költözött be. Itt ismerkedett meg a házvezetőasszony lányával, Elizabeth Cutts-szal, akivel 1886-ban házasságot is kötött.

Kapcsolatuk meglehetősen termékeny volt, összesen hat gyermekük született. 1890-ben változást akartak életükbe, s elköltöztek Balmainbe (Sydney másik fele). Itt egy közös vegyesboltot nyitottak. A boltban politikai röpiratokat is árultak/hirdettek, emiatt elég „nagy emberek” is megfordultak benne (csak két példa: William Holman, a híres angol származású ausztrál politikus, és Henry George is, akinek neve pedig talán a közgazdászoknak mondhat többet). Az üzlet ennek ellenére nem ment valami jól, ezért plusz munkát is vállaltak.

Hughes ismét esernyő-ügynökké vált, felesége pedig egy mosodába kezdett el dolgozni. A „nagy emberek” jelenléte rendesen megmozgatták Billy fantáziát is. Először csak amolyan önkéntes szónokként hangoztatta véleményét (főképp az adózás miatt bosszúskodott) vásárlóinak, walesi származása hamar megmutatkozott. Édesapjától örökölt szónoki tehetségével és érces beszédével mindenki figyelmét képes volt magára terelni.

Kezdeti politikai pályafutása

Billy 1891-ben csatlakozott az Ausztrál Szocialista Ligához. Elég tehetségesnek bizonyult, ezért a szakszervezetekről szakszervezetekre járt, minél több ember támogatását szerette volna elnyerni az 1894-es választásig. Hughes mindenkivel barátkozott, nagyon rendes embernek írták le, akinek különösképp fontos az, hogy az emberek mit gondolnak a politikára, hallgat az „egyszerűek” véleményére. Billyék ekkor egy zseniális húzásra szánták el magukat: összeolvasztották a legnagyobb szakszervezeti tömörüléseket egyetlen pártba, az Ausztrál Munkáspártba (funfact: Az Ausztrál Munkáspárt azóta is létezik, az ausztrál szövetségi parlament egyik legerősebb ellenzéki pártja). Billy akciója mondhatni kezdeti sikereket hozott, ugyanis 1894-ben beválasztották az Új-Dél-walesi törvényhozó közgyűlésbe.

–Az ausztrál parlament működése–

A történet szempontjából úgy érzem muszáj egy kis kitekintőt belecsempésznem. Egy ausztrál politikusról nehéz úgy érthetően írni, hogy az ausztrál parlamentalizmust nem ismerjük meg. Mivel Ausztrália tagja a Nemzetközösségnek, rendszerük ugyanolyan kétkamarás mint Egyesült Királyságnak, azonban lényeges eltérések vannak…

A dolog kicsit bonyolult lehet nekünk magyaroknak, de megpróbálom a legegyszerűbben, csak a lényeget közölve elmagyarázni. A törvényhozó hatalom (tehát a parlament) alapjába véve három elemből tevődik össze:

• A „koronából”, Ausztrália államfőjéből, aki -a Nemzetközösségi tagságból adódóan- a brit uralkodó. Ő a Nemzetközösség vezetője, ezért nyilván nem tud ott lenni az összes országban. Az ő feladatát látja el a főkormányzó.
• A képviselőházból, ami az alsóháznak felel meg. A mi parlamentünkre talán a képviselőház hasonlít legjobban. Összesen 150+1 képviselőt választanak, akik valamilyen párt tagjai. A legtöbb szavazatot kapott párt jelöltjeiből megalakul a kormány, élén a miniszterelnökkel. A legtöbb szavazatot kapott nem kormánypárti pártból pedig létrejön az ellenzék.
• A szenátusból, mely a felsőházat szimbolizálja. Az ausztrál szenátus azonban nagyban különbözik az amerikai típustól. A felsőház és az alsóház jogilag ugyanis teljesen egyenértékű, mivelhogy a törvényjavaslatot mindkét háznak el kell fogadnia, bármelyik megvétózhatja a másik döntését. (a felsőháznak pénzügyi kérdésekbe kicsit kevesebb beleszólása van)

Személyes meggyőződésem, miszerint az ausztrál parlamentalizmus messze a legdemokratikusabb rendszer. Annak ellenére, hogy a képviselőházban egy párt döntő többséget szerez, a szenátusban nem feltétlen rendelkeznek majd többséggel, hiszen itt nem szövetségi tartományok arányos összlakossága alapján veszik figyelembe a szavazatokat, ugyanis a felsőházban minden állam „egyenlőt ér” (tagállamokként két-két szenátor). Emellett ott van még az is, ha a kormány (ezen belül is a miniszterelnök) erősebb hatalomra szeretne törni, a parlament bizalmatlansági eljárást indíthat, ami könnyen a kormány vesztét okozhatja.

Természetesen három hatalmi ág (törvényhozó, végrehajtó, igazságszolgáltatás/ellenőrző) itt is szét van választva. A fenti ábrán látható az, hogy egy törvényjavaslatnak át kell mennie mind az alsóházon, mind pedig a felsőházon, majd ezután a főkormányzónak is el kell fogadnia, emiatt elég nehéz új törvényeket alkotni, viszont biztosak lehetünk abban, miszerint „az a kevés mindenképp igazságos” lesz.

Az ausztrál Alkotmány elég érdekesen fogalmaz a végrehajtó hatalommal kapcsolatban (több végrehajtó hatalom van), de a -mi parlamenti rendszerünkhöz hasonlóan- gyakorlatban ezt az alsóházban többséget élvező kormánypárt gyakorolja, élén a miniszterelnökkel.Az igazságszolgáltatás természetesen teljesen független az előző kettőtől, a történet szempontjából pedig nem is nagyon lényeges. Az ausztrál bíróságok felosztása meglehetősen hasonlít a miénkre.

Billy Hughes politikája

Hughes életében -megannyi politikus társához hasonlóan- a századforduló döntő szereppel bírt, ugyanis Ausztrália hivatalosan 1901. január 1-jén kiáltotta ki függetlenségét az Egyesült Királyságtól. Igaz, jó ausztrál módjára annyira lazán vették a dolgokat, hogy kifutottak az időből, ezért a választásokat csak március végén tudták megrendezni. Hughes a nyugat-sydney-i választói kerület munkáspárti képviselőjeként indult az országgyűlési választásokon, s be is került a parlamentbe.

Az 1901-es választásokat Edmund Barton protekcionista pártja nyerte meg (a protekcionizmus afféle gazdaságpolitika, mely a külföldről importált termékekre nagyobb vámfizetést szorgalmaz, ezzel elősegítve a hazai termékek hazai felhasználását). A Barton-kormányról külön cikket is lehetne írni, annyira érdekes téma. Történetünk szempontjából azonban nem bír nagy jelentőséggel.

Billy Hughes politikáját a szocialista Munkáspárti mivolta ellenére inkább a nacionalizmus fűtötte. Hughes sokszor váltott pártot életében, azonban mindig azt gondolta, miszerint a bevándorlást szigorú követelményekhez kell kötni (egyébként Ausztráliában lényegiben ő is bevándorlónak számított). Attól félt, hogy az alacsonyabb életszínvonalú bevándorlók aláássak az ausztrál béreket, a kulturális és politikai különbségek pedig hátráltatják a demokratikus állam fejlődését.

Na és mégis miért írok Billy Hughes-ról? Billy egy hatalmas lángész volt. A XX. század első évtizedében megjósolta már Japán Csendes-óceáni invázióját, politikájában a „sárga veszedelem”-elvet elég feltűnően megfigyelhetjük. Éppen emiatt szorgalmazta egy ütőképes ausztrál hadsereg létrehozását. Talán Billy tudta is, hogy miről beszél, hiszen többször is megfordult az ausztrál szárazföldi haderőnél, illetve dolgozott a haditengerészetnél is.

A Deakin-kormány

1903-ban Edmund Barton lemondott miniszterelnöki címéről, mert úgy gondolta legfőbb ügyészként eredményesebben szolgálhatja Ausztráliát (ennek ellenére egy elég népszerű miniszterelnök volt). Az igazság az, hogy Barton nemigazán bírta a sok stresszt, emellett pedig pénzügyi gondokkal is küzdött. Komolyan mondom. Egy ország miniszterelnöke pénzügyi gondokkal küzdött. Hihetetlen, mi?

Mindenesetre 1903 őszén Barton egyik barátja, a Protekcionista párt színében induló Alfred Deakin került miniszterelnöki pozícióba. Deakin szintén külön misét érdemelne, lefogadom senki sem gondolta, hogy Ausztráliának valaha volt egyáltalán antiszemita politikusa, márpedig Deakin az volt.

És most kapaszkodjatok meg, ugyanis Deakin 1903 és 1910 között volt a parlament élvonalában, ezzel pedig hadd ne mondjam mennyivel előzte meg Hitler nácizmusát.

„Jajj, hát biztos nem örvendett nagy népszerűségnek, ha már antiszemita volt.” Nem-e? Deakin az ausztrál történelem egyik, ha nem a legnépszerűbb politikusa volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy többségi kormányt tudott alakítani.

Billy Hughes lenézte Deakint (főképp azért, mert kilépett a Munkáspártból), azonban sok dologban egyetértett vele. Deakin többek között azt hirdette, hogy „Ausztrália a fehéreké”.

Itt nyilván a Távol-keleti (főképp kínai és japán) népcsoportok életkörülményeit szerette volna ellehetetleníteni Ausztráliában, de emellett az ausztrál őslakosokat is erőteljesen terrorizálták. Az ausztrál őslakosokról külön cikket tervezek írni, vizsgált korunkban kb. ugyanolyan bánásmódban részesültek mint a színes bőrű emberek az Egyesült Államokban.

Billy Hughes ekkoriban fejezte be jogi tanulmányait.

Tiszta vizet a pohárba!

Hughes 1905 és 1915 közötti pályafutása meglehetősen zavaros, ahogyan az akkori ausztrál politika is. Deakin ellen többször is bizalmatlansági eljárást indítottak a munkáspárti tagok, ezért 1905 és 1910 között szinte havonta váltogatták egymást a miniszterelnökök, azonban volt olyan, hogy például három évig ismét Deakin alakíthatott kormányt. Lényeg a lényeg, teljes káosz uralkodott a parlamentben.

Mint tudjuk Hughes a szakszervezetek koronázatlan királya volt, a szénbányászokkal mégis sikerült neki összevesznie (nem engedélyezett egy sztrájkot), akik emiatt kiléptek Hughes szakszervezeti tömbjéből. Ennek köszönhetően természetesen több szakszervezet is kezdte elveszíteni bizalmát Hughes-ban. Billy 1904-ben külügyminiszterként dolgozott Chris Watson munkáspárti kormányában, akit azonban szintén Deakin váltott le.

Deakin végét végül Andrew Fisher hozta el, akinek a története ismét egy külön cikket érdemelne. Róla annyit kell tudni, hogy háromszor volt miniszterelnök. Fisher az ausztrál történelem egy érdekes figurája. Ausztráliában közel sem kap akkora figyelmet mint például Deakin, azonban sokkal többet tett az országáért.

Fisher inkább a tettek, mintsem a szavak embere volt. Indítványozta a transzkontinentális vasút megépítését, kivetette Ausztrália első papírpénzét (ausztrál font), emelte nyugdíjakat, illetve a katonák bérét (akik cserébe erősebb kiképzésben részesültek) kiterjesztette a vámokat, ezzel védve a hazai ipart. Utóbbi tettéért sok liberális protekcionista csatlakozott a Munkáspárthoz.

Fisher 1908 és 1915 között volt Ausztrália miniszterelnöke, de a politika ugyanolyan zavaros maradt, mivel szinte évente váltogatták egymást Deakinnel. Fisher miniszterelnöksége alatt Billy főügyészként dolgozott.

Funfact: ekkoriban kezdték el építeni Canberrát, Ausztrália jelenlegi fővárosát. Canberrára azért volt szükség, mert Sydney és Melbourne is versenyzett a fővárosi címért, és hogy egyik fél se nyerjen létrehoztak egy új várost… ausztrálok.

Hughes útja a miniszterelnöki pozícióig, és az első világháború

Billy 1909-ben királyi tanácsos lett, de magánéletében is nagy váltás történt 1911-ben: elvált Elizabeth Cutts-tól, majd feleségül vette a 37 éves, állattenyésztéssel foglalkozó Mary Ethel Campbell-t. Campbell egyébként a férjét mindig elkísérte tárgyalásaira, komoly szerepet vállalt az ausztrál közéletben, de ez egy másik történet. Házasságukból egyetlen kislány született, Helen Hughes, 1915-ben.

A „nagy háború” 1914 nyarán kitört, Ausztrália az Egyesült Királyság szavára még nyáron hadat üzent a központi hatalmaknak. Az ez év szeptember elején tartott választásokat ismét a munkáspárti Andrew Fisher nyerte meg. A harmadik Fisher-kormányban Hughes továbbra is főügyész lett, de emellett Fisher felkérte miniszterelnök-helyettesnek, amit ő büszkén el is vállalt.

Ausztrália már a legelején, habozás nélkül elküldte a hadüzenetet. Tudniillik a Német Császárságnak gyarmatai voltak a Csendes-óceánon. Az Egyesült Királyságtól három antant ország, Ausztrália, Új-Zéland, illetve Japán kapta meg a feladatot, hogy foglalják el ezeket a területeket.

Fisher nem bírta a nagy nyomást, melyet a háború okozott neki, ezért 1915 októberében egészségi állapotára hivatkozva lemondott. A miniszterelnökség így került át helyetteséhez, Billy Hughes-hoz.

Ausztrália első világháborús szerepéről külön cikket tervezek készíteni, ugyanis meglepően nagy szerepet kaptak egyes ütközetekben. Élő példa William Edward Sing, aki az első világháború legsikeresebb mesterlövésze. 😉

Billy első ciklusa

Hughes programjában egyértelmű célokat fogalmazott meg: „Ausztrália jelentőségét megmutatni a világnak”. Ugyan Ausztrália már 1914-ben elfoglalta a németek Csendes-óceáni területeit (többek között Német Új-Guineát), ennyivel nem fejezték be a világháborút. Fisher és Hughes is úgy gondolta, hogy a koronát (lásd: Egyesült Királyság) ki kell segíteniük a háborúból.

Hozzáteszem, hogy Fisher lemondásához hozzájárult a Dardanellák sikertelen ostroma is, melyben közel 28.000 ausztrál katonát vesztettek el. Emellett persze az ausztrál katonák szolgálatot teljesítettek a francia-német határon is.

Hughes részt vett az 1916. június 14-én megrendezett Párizsi Gazdasági Paktum konferenciáján. A paktum lényegiben azt jelentette, hogy az antant országok megszüntetnek mindennemű kereskedelmet a központi hatalmakkal. Billynek sikerült elérnie célját, ugyanis ez volt az első nemzetközi konferencia melyen Ausztrália is részt vett.

Ausztrália úgy érezte itt az ideje bizonyítaniuk létezésük kulcsfontosságát. Az Egyesült Királyságnak és Franciaországnak búzát szállítottak, de otthonukban sem unatkoztak. A párizsi paktum jóvoltából a német cégeket ellehetetlenítették, illetve fémipari gyárakat létesítettek szerte az országban. Érthető, hiszen Ausztráliában rengeteg cink, réz, illetve ólom volt. Emellett pedig a mai napig itt található a világ legnagyobb opál-lelőhelye.

A cikkem legelején említettem, miszerint Billy Hughes a történelem legmegosztóbb ausztrál politikusa. Most kiderül, hogy miért…

A káosz fokozódik

Ugyan már 1903-ban elfogadták a hadkötelezettségről szóló törvényt, de ebben csak az állt, miszerint a 17 évesnél idősebb férfiak csak Ausztrália védelmének tartozhatnak sorkatonasággal. Hughes ezzel tisztában volt, azonban ő mindképp megszerette volna védeni szülőhazáját. Igen, ne felejtsük el, hogy Billy Hughes bizony Londonban látta meg a napvilágot, és 22 éves koráig Nagy-Britanniában is lakott.

„Hangsúlyozom, hogy […] a döntő győzelem mellett semmi sem fog élni. Németország katonai erejét teljesen össze kell törni. […] Semmilyen más módon nem biztosítható a világ békéje. A béke bármilyen más körülmények között csak egy újabb és még félelmesebb küzdelem lázas felkészülésének időszaka lenne.”

~Billy Hughes, 1916. március

Billy tudta, hogyha indítványozná a hadkötelezettség bevezetését azt a szenátus mindenképp megvétózná, ezért egy cselt eszelt ki. Ha népszavazáson megszavazzák a sorkatonaságot, akkor az erősebb hatalommal ruházná fel őt mint a felsőház, ergo a törvénymódosítási javaslatnak nem kell átmennie a szenátuson, akik emiatt nem is fogják tudni megvétózni.

Az 1916 októberi népszavazás azonban 49%-51%-os vereséget hozott a Munkáspártnak. Itt is látszódik, hogy a hadkötelezettségi kérdés mennyire megosztotta Ausztráliát, de nem csak az országot, hanem magát a Munkáspártot is, ugyanis a vereség hatására Billyt kizárták pártjukból.

Azonban Billytől nem szabadulnak meg ilyen könnyen, megalapította Nemzeti Munkáspártot, s az ex-pártja 24 legtehetségesebb tagját (akik természetesen támogatták a sorkatonaságot) magával vitte.

Billy eszméletlen ügyesen magába olvasztotta szinte az összes hadkötelezettséget támogató pártot. Az összeolvadás miatt nevet változtattak, így lett a Nemzeti Munkáspártból Nacionalista párt.

A Nacionalista párt -nevéből ki nem gondolná- már nyíltan is radikális nacionalista párt lett, a fehér felsőbbrendűséget egyértelműen meghatározták, az ausztrál őslakosokat pedig megpróbáltak minél jobban ellehetetleníteni.

Az összefogásnak meg is lett az eredménye: 1917 májusában szövetségi választást hirdettek, melyet az újonnan létrehozott párt döntő többséggel nyert meg. A képviselőház 75 (ekkoriban még ennyi volt) székéből 53-at szereztek meg.

Egy kis érdekesség, csak hogy jobban megismerjük főszereplőnket: 1917. november 29-én Billy Hughes beszédet tartott egy queensland-i vasútállomáson, ahol valaki megdobta egy tojással. Billy annyira beindult, hogy lefutott a tömegbe, majd az öltönyébe nyúlt (ahol revolverét tartotta).

Mivel a rendőrség nem cselekedett, Billy létrehozta a Nemzetközösség rendőrségét, mely egész Ausztráliában, egységesen lépett fel a bűnelkövetők ellen.

Nacionalisták a lazaság országában?

Természetesen attól, hogy döntő többséget szereztek a képviselőházban, még nem tudták volna átvinni a szenátuson sorkatonás programjukat, ezért 1917. december 20-án egy újabb választást tartottak a hadkötelezettség bevezetéséről.

Billyéknek azonban pofára esés lett a szavazás, ugyanis most 46%-54%-ra vesztettek. Pedig Hughes és követői meglehetősen sok mindent megtettek győzelmük érdekében.

Rajtaütöttek a queenslandi kormánynyomdán, ahol megakadályozták (elkobozták és megsemmisítették) a hadkötelezettség-ellenes plakátok kiszállítását.

Az első világháború vége előtt Hughes Wilson elnökkel találkozott, akinek Japán Csendes-óceáni terjeszkedésének veszélyeire hívta fel figyelmét. Wilson nemigazán foglalkozott a dologgal. Billy ezután az Egyesült Királyságba utazott, itt is érte a háború végéről szóló hír. Hughes ekkor dührohamot kapott, hogy Ausztráliával miért nem konzultáltak a háború befejezéséről. Úgy gondolta, hogy Nagy-Britannia elárulta hű szövetségesét.

A párizsi konferencia

1919 januárjában kezdetét vette a párizsi békekonferencia, ahová természetesen Ausztrália is meghívót kapott. Talán ekkor ismerte meg a világ ténylegesen a szigetországot, ugyanis Billy Hughes komoly vitákba került az antant nagyhatalmak vezetőivel. Mindenkibe belekötött, a Hughes-Wilson vita rendes, -mai szóval élve- „cicaharccá” változott. Hughes (megannyi politikustársával együtt) főképp a wilsoni pontok ellen harcolt.

Mint tudjuk, a wilsoni-elv a kisebbségbe került népcsoportoknak „erős” hatalmat adott volna. A megszerzett (főképp német és török) gyarmatoknak ugyanis saját maguknak kellett volna dönteniük, hogy akarnak-e csatlakozni a háború alatt megszállt országhoz. Amennyiben nemleges válasz születik független országként kell elismerni. Gondoljunk csak arra, hogyha betartják, akkor ez Magyarország esetében elég érdekes kimenetellel járt volna…

Hughes folyamatosan azzal támadta Wilsont, hogy ő a „60 000 halott nevében beszélek”, így igenis van joga beleszólni a dolgok kimenetelében. Volt alkalom mikor Billy befogta a fülét miközben Wilson elnök hozzászólt, majd közölte: véleményét esze ágában sincs megváltoztatni. Wilson többször is jelezte, hogyha Hughes nem vesz vissza modorából, elhagyja a tárgyalótermet.

Az összetűzés másik nagy pontja a kártalanítás volt. Wilson úgy gondolta, hogy Németországot csak az okozott károkért lehet felelősségre vonni, vagyis csak Belgium és Franciaország kapna kártérítést, az Egyesült Királyság, illetve -nyilvánvalóan- Ausztrália semmit.

Hughes erősen érvelt amellett, hogy Németország milliós nagyságrendű jóvátételt fizessen Ausztráliának (is). A konferencián végül megállapodtak, miszerint az Egyesült Királyság és Ausztrália is kapott kártalanítást Németországtól.

Hughes hatására Ausztrália megtarthatta a megszállt Német Új-Guineát. Saját országa gyarapítása mellett ugyan felszólalt, azonban mikor kijelentették, hogy Japán is kap területeket a Csendes-óceánon, folytatta kiborulását. Erősen ellenezte a „nem fehér” területszerzést, többször is aggódalmát fejezte ki Japán térnyerésével kapcsolatban. Immáron azonban sikertelenül, Japán megkapta a neki ígért területeket.

„[…] Nagyon nagy a különbség a mostani és a huszonöt évvel ezelőtti birodalmak státusza között. Gyarmatok voltunk, uradalmak lettünk. […]”

~Billy Hughes, 1921.

Hughes a háborúval együtt bukik

Billy hazatérvén Ausztráliába ürességet talált. Egész politikája a háborúra és a nacionalizmusra épült. Több megállapodást is sürgetett megköttetni Japánnal, ezzel biztosítva egy tartósabb békét. Hughes mégis hős volt Ausztráliában. Mi sem bizonyítja ezt jobban a ténynél, hogy az 1919-es választásokon szinte jobb eredményeket értek el mint 1917-ben. A szenátusba például csak egyetlen egy munkáspárti jelölt került be.

Bár a nép szemében Billy nagy embernek számított, párttagjai elkezdték elveszíteni benne bizalmukat. Néhány nacionalista kivált a Nacionalista pártból, majd megalapították az Ország pártot, akik azokat a földműveseket kívánták képviselni akik csalódtak a Nacionalista pártban.

1919-ben Billy még repülőversenyt is rendezett, melynek a lényege az volt, hogy az Ausztrália-Egyesült Királyság útvonalat (oda-vissza) 30 nap alatt teljesíteni kell. A nyeremény 10.000 ausztrál font volt.

A következő években Hughes pártjából egyre többen távoztak, a miniszterelnök népszerűsége egyre jobban csökkent. 1922. december 16-án szövetségi választásokat hirdettek, ahol a Nacionalista párt -nem sokkal ugyan- ellenzékbe szorult, ezzel pedig véget ért Billy Hughes hét évig tartó miniszterelnöksége. A miniszterelnökségről hivatalosan 1923. február 9-én mondott le.

Hughes, mint a szükséges rossz

Billy 1923 és 1925-26 között nemigazán vett részt a parlament működésében, meghúzta magát. Az új miniszterelnök a munkáspárti Stanley Bruce lett. Bruce még Deakinnél és Fishernél is érdekesebb figura, az ő kormányát már nem is szeretném részletezni, mert soha nem érne véget a cikk. 🙂

Bruce 1929-ben bukik meg, többek között a rossz gazdaságpolitikája miatt, de Hughes szerepe is megkérdőjelezhetetlen bukásában, ugyanis ő volt a kormány leghangosabb ellenzője. Billy emellett titkos tárgyalásokba is kezdett, miszerint ahol lehet a nacionalista hívei bojkottálják Bruce bárminemű politikai döntését. Többek között ez vezetett oda, hogy Bruce bukásával párhuzamosan Hughes-t saját pártja zárta ki.

Billy ezután megalapította saját pártját Ausztrál Párt néven. Billy Hughes-nak immáron leáldozott, Bruce bukása volt az utolsó alkalom, hogy közvetlenül tudta befolyásolni az ausztrál politika kimenetelét. 1931-ben pártja beleolvadt az Egyesült Ausztrália Pártba (EAP-nek fogom rövidíteni).

Billy az élvonal mögött

1932-ben az Egyesült Ausztrália Párt megnyerte a szövetségi választásokat, miniszterelnöknek pedig Joseph Lyons-t jelölték. Lyons egészen 1939-ig volt kormányon, Hughes ez idő alatt külügyminiszterként képviselte Ausztráliát. Érdekesség, hogy mikor Japán 1931-ben megszállta Mandzsúriát figyelmeztetett a közelgő háborúra, s a hadiipar újbóli felélesztését sürgette. Emiatt sokszor összetűzésbe került még a miniszterelnökkel is.

Egyébként Hughes folyamatosan azt hangoztatta, hogy közeleg a háború. A hitleri Németország területszerzésekor (1936, 1938) és Mussolini abesszíniai háborújakor is agresszívan támadta a a leendő tengelyhatalmak országai mellett a pacifista Nyugat-Európát is. Természetesen eredménytelenül.

1938 végén Lyons is komolyan kezdte venni Japán terjeszkedését, elkezdte modernizálni a hadsereget, csakhogy 1939. április 7-én váratlanul (szívrohamban) elhunyt. Egy hónapig a nacionalisták voltak hatalmon, azonban április végén a hatalom visszakerült az EAP új miniszterelnökéhez, Robert Menzies-hez.

Billy az új kormányban főügyészként és a haditengerészetért felelős miniszterként dolgozott.

A második világháború

Ausztrália az Egyesült Királysággal együtt, 1939. szeptember 3-án üzent hadat Németországnak. Ausztráliában ekkor teljes volt a káosz, létrejött egy különleges végrehajtó hatalom, amolyan „háborús kabinet”.

A kormánypárt hat tagja irányította, köztük természetesen Hughes is. A politika totálisan töketlen volt, ehhez hozzájárult a EAP miniszterelnökeinek tapasztalatlansága, a szövetségesek sorozatos veresége, illetve Japán Csendes-óceáni térnyerése.

Miután az EAP-ból is sok tag lépett ki, 1941 augusztusában Menzies lemondott. A választásokat az Ausztrál Nemzeti Párt nyerte meg, élén Arthur Fadden miniszterelnök-jelölttel. Fadden hamar, már ’41 októberében megbukott. Itt lépett közbe a munkáspárti John Curtin.

(Érdekesség, hogy miután Menzies lemondott az EAP vezetője 1943-ig Hughes lett)

Curtin 1941 októberétől a világháború végéig vezette Ausztráliát. Curtin egyébként nagy barátja volt Billy Hughes-nak.

1941. december 7-én Japán megtámadta a hawaii-i amerikai haditengerészeti kikötőt, Pearl Harbort, ezzel pedig még intenzívebb lett a háború a Csendes-óceánon.

Kevesen tudják ugyan, de a második világháború elérte a kontinentális Ausztráliát is. 1942. február 19-én például Darwin városát (főképp kikötőjét) bombázták a japán repülőgépek. Nyolc hajót süllyesztettek el, 22 repülőgépet semmisítettek meg, és 240 embert öltek meg. Egyébként a japán bombázok 1943 novemberéig még körülbelül hatvanszor csaptak le Ausztráliára, de messze a darwini bombázás volt a leghalálosabb.

1942 nyarán aztán már Pápua Új-Guineában voltak a japánok. Ekkor már túl voltak a midwayi csatán, illetve augusztusban zajlott a Kelet-Salamon-szigeteki csata, ahol a szövetségesek szintén sorsfordító győzelmet arattak. Szárazföldön az 1942. augusztus 25-én vívott Milne-öböli csata hozta meg a fordulatot, ahol főképp ausztrálokból álló hadsereg verte vissza a japánok támadását. Ez volt a legdélebbi pont ameddig a japánok eljutottak.

Történetünk a végéhez ér(t)

Bármennyire is érdekes téma (szerintem), ez a cikk elsősorban nem a Csendes-óceáni hadszíntérről szól. Billyt 1944-ben kizárták a pártjából (ellentmondásba keveredett az ellenzékkel), 1945-ig függetlenként vett részt a parlamentben, majd csatlakozott a Menzies alapította Liberális Párthoz.

Bármennyire is utálták a képviselőházban Billyt, tisztelet övezte. Mindenki tisztában volt azzal, hogy mit tett le az asztalra.

„Pokolian küzdött azért, ami szerinte helyes volt, és ezért Ausztrália örökké tisztelni fogja.”

~John Curtin véleménye Billy Hughes-ról

A világháború után ugyan bent maradt a parlamentben, komolyabb szerepet már nem vállalt. Két könyvben megírta visszaemlékezéseit, életrajzát. 1950-ben még felszólalt amiatt, hogy az ausztrálok eladták részesedésüket a Nemzetközösségi Olajfinomítóból.

1951-ben, az ausztrál parlament 50. évfordulója alkalmából Billy Hughes díszvendégként vett részt. Robert Menzies miniszterelnök ekkor közölte, miszerint Hughes minden politikai párt tagja volt már egyszer, ekkor Arthur Fadden közbeszólt, hogy az Országpártnak nem volt tagja. Billy Hughes saját pályafutásához méltóan módon válaszolt:

„Valahol meg kell húzni a határt, nem?”

~Billy Hughes válasza Arthur Faddennek

William Morris Hughes, a valaha élt legelszántabb, legtökösebb ausztráliai politikus végül 90 éves korában, 1952. október 28-án csendesen fogadta az érte jövő halált. Állami temetését a Szent András anglikán székesegyházban tartották. Utolsó útján közel 450.000 ember kísérte el. Nyughelye a Macquarie Park temetőjében található.

—Billy Hughes értékelése—

Billy Hughes Ausztrália legmegosztóbb történelmi személye. Úgy gondolom a cikk elolvasása után mindenkiben tudatosult, hogy mégis miért. Billy kistermetű, 168 centi, gyenge testalkatú, beteg forma volt, nem tűnt egy erős vezetőnek. Emellett a hangja valami felejthetetlen volt, szerencsére videófelvétel is készült róla, ajánlom majd mindenkinek.

Hughes rendkívül tehetséges szónok volt, nyíltan képes volt porig oltani ellenfeleit, emiatt sok ember szemében ellenszenvessé vált. Gyerekkora óta súlyos halláskárosodása volt, ezt pedig gyakran ki is használta a vitákban. Úgy tett, mintha semmit sem hallana. Botrányos kifakadása(i) és viselkedése az egész világot megdöbbentették. Látszódott rajta, hogy megjárta a társadalom legalját, hogy kétkezi munkásként nem pontosan tudja kiket és miképp kell képviselnie.

Az első világháború ausztrál hadkötelezettségi botrányait sokan angol származásának tudják be. Azt gondolják, miszerint Hughes legbelül mindig is angolnak tekintette magát, emiatt szemrebbenés nélkül képes lett volna feláldozni anyaországáért ausztrál katonákat.

Hogy ez mennyire igaz sosem fog kiderülni, az viszont biztos, hogy többet foglalkozott az ausztrál katonákkal, mint bármely más politikus a történelem folyamán. Járt a somme-i csatánál, bejárta a nyugati front összes olyan helyén, ahol egy ausztrál katona is harcolt. Egy dobozra állva biztatta őket. Nem véletlen, hogy a világháború után elsősorban az ex-katonák körében örvendett nagy népszerűségnek.

1916-ban visszautasította a lovaggá ütést, illetve számos más brit kitüntetésről lemondott. A párizsi konferencián leművelt hisztijének köszönhetően az egész világ tudomást szerzett Ausztrália létezéséről, politikai és diplomáciai jelentősége megkérdőjelezhetetlen.

Úgy érzem Billy Hughes mindenképp megérdemelt egy ilyen terjedelmű cikket. A cikkemet egy idézettel zárnám:

„Ez az emléktábla egy nagy ausztrál és az egész Nemzetközösség és Birodalom jeles bajnokának állít emléket háborúban és békében. Hosszú élete során segített a mai Ausztrália kialakításában. Lelkes és impozáns karaktere az egyik legismertebb és legkedveltebb közéleti emberré tette.”

~ Winston Churchill beszéde, mikor a Szent Pál székesegyházban egy bronztáblát helyeztek el Hughes tiszteletére, 1953.

Köszönöm szépen, hogy végigolvastad!

Felhasznált források:

-Carl Bridge: William Hughes: Australia (Makers of the Modern World), 2011.

-W. J. Hudson: Billy Hughes in Paris: The Birth of Australian Diplomacy, 1978.

-Australian Dictionary of Biography; wikipedia.org; boon.hu; wikiquote.org; Parliament of Australia; National Museum Australia; United Australia Party; peoplequiz.com; abc.net.au; insidestory.au; Museum of Australian Democracy Old Parliament House; Daily Telegraph

–