Csalódnia kell annak, aki dicső hadjáratokról és uralkodói személyéről remélt több információhoz jutni. Sajnos, a világtörténelem egyik olyan személyéről lesz szó, akiről körülbelül két, legfeljebb három mondat maradt fenn korabeli kútfők tollából.
„Tisztelet adassék a nagy katonának, akinek nem adatott meg, hogy örömét érezhesse hősiességének.” Móricz Zsigmond gondolata a Nyugat hasábjain. Görgői és toporci Görgei (Görgey) Artúr, az 1848–49-es honvédtábornoka, aki olyan sikereket ért el, hogy a császár kénytelen idegen segítséget kérni serege ellen. Polgári végzettségét tekintve vegyész, és 1848 előtt e területen is kiemelkedő eredményeket publikált. Egy minden alapot nélkülöző megtiprott hírnév, mely a köztudatban sajnálatos módon az áruló címkével van ellátva.
Felbukkan egy rejtélyes, ám annál is érdekesebb vezér, akiről a Himnuszunkban is említést tesz Kölcsey Ferenc: „Őseinket felhozád, Kárpát szent bércére, Általad nyert szép hazát, Bendegúznak vére.” A magyar köztudatban ismert Bendegúzról lesz szó, keveset lehet tudni Attila és Bleda (Buda) apjáról, de most kísérletet teszünk annak érdekében, hogy utánajárunk ki is lehetett.
A 4. század. Európa határvidékén, az Urál lábainál mozgolódnak a népek. Keletről vihar közeleg. Suttognak valami veszedelemről, mely mindent eltipor, ami az útjába kerül. Nevüket nem merik kiejteni, az ördög lovasainak tartják őket