Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galicia, Lodoméria, és Jeruzsálem királya. Nemes és bátorszívű uralkodó. Lovag és keresztény. Lássuk kiről is van szó.
A mai cikkemben a történelmünk egyik elfeledett, és lebecsült fejezetét boncolgatom újra, méghozzá a II. András királyunk által vezetett ötödik keresztes hadjáratot, és ennek a fejleményeit.
Bár nem született királynak ( csak másodszülöttként látta meg a napvilágot III. Béla és Chátillon Anna gyermekeként 1177-ben), „szerencsés” történéseknek köszönhetően mégis azzá lett. Testvére halála, és III. László elüldözése után 1205 május 29-én királlyá koronázták. Apja a pápának tett ígéretét neki kellett beteljesítenie, mégpedig hadjáratot vezetnie a Szentföldre és megkísérelni Jeruzsálem visszavételét a szaracénoktól. 1215-ben III. Ince pápa az előző kudarcba fulladt keresztes hadjárat után újabbat hirdetett.
Az európai belháborúk miatt csak kevesen csatlakoztak a hadjárathoz. A pápa többszöri sürgetésére András 1217 nyarán indult meg, seregéhez VI. Lipót osztrák főherceg is csatlakozott. A tervek szerint genovai hajók szállították volna át a sereget a Földközi-tengeren, de túl sokat kértek érte, és a megfelelő számú gálya sem állt rendelkezésre. Királyunk ekkor Velencéhez fordult. A szárnyas oroszlán városa a kalmár szellem jegyében készségesnek mutatkozott a segítség nyújtásra, ha András átengedi neki a szállítási költségeken felül az adriai Zára városát. Nem volt mit tenni, így megkötötték az alkut, és a csapatok útnak indultak.
Zágrábból Spalató érintésével Ciprusra mentek, ahol csatlakozott hozzájuk I. Hugo ciprusi király is, majd 1217 késő őszén kikötöttek Akkóban (ma Acre városa). Sereg nagyságáról megoszlanak a vélemények. Spalatói Tamás (aki későbbiekben a Muhi csatáról is beszámol majd 1241 tavaszán) főpap tízezerről írt. Szemtanúként rögzíti, hogy a hajókra az elindulni szándékozók nem fértek fel, sokaknak vagy haza kellett térniük, vagy várni a következő tavaszig. Kézai Simon pedig arról tudósít a Képes Krónikában, hogy II. András királyt székely lovasok is elkísérték. Az első jelentős haditanácsot Akkóban tartották meg, a három lovagrend nagymestere (a johanniták, a templomosok, és a német lovagrend) és a keresztes vezetők részvételével a magyar király sátrában.
A hadjárat kezdetben felderítéssel, és élelemszerzéssel indult. Az előző években meglehetősen nagy volt a szárazság a vidéken, a keresztesek ezért indultak először a termékenyebbnek tartott déli síkságra Riccardana (Tell Kurdana) felé, ahol tábort vertek. November 3-án a jeruzsálemi pátriárka Rudolf és Vitry Jakab (Jacques de Vitry) akkoni püspök személyesen jelent meg András király, és Lipót herceg előtt a Szentkereszt ereklye egy megmaradt darabjával. Al-Ádil szultán fia, al-Muazzam Nábluszból figyelte a kereszteseket, de apja nem engedte, hogy megtámadja őket, inkább vissza vonult előlük. A keresztesek 1217. november 4-én indultak el, felderítették a Tábor-hegyi erőd környékét, majd november 10-én átkeltek a Galileai-tenger közelében a Jordánon, a vízparton észak felé több irányba is elindultak, majd Jákob gázlóján átkelve visszatértek Akkóba, miközben gazdag zsákmányra tettek szert.
A rövid akkói pihenés után a tényleges katonai akciók a Tábor-hegy megtámadásával indultak, ami már a kezdetektől szerepelt a keresztesek terveiben. A hatalmas erőd egy kiemelkedő 600 méter magas sziklás fennsíkon épült, 77 torony és kétezer fős helyőrség védte. A vár szerepét tekintve az Akkóból a Galileai-tenger felé vezető utat ellenőrizte. A keresztesek november 30-án érkeztek az erődhöz, és egy helyi renegát vezető segítségével a ködöt és a borongós időt kihasználva észrevétlenül megközelítették a várat. December 3-án rátámadtak a várnagy csapatára és legyőzték azt, de az erődöt nem sikerült bevenniük. Itt visszarendelték a betörni készülő csapatokat. A taktika végül igazolta a magyarokat, mert hónapokkal később a muzulmánok önként feladták és lerombolták a Tábor-hegyi erősségüket. Francia források szerint András király az utolsó két hadjáratból kimaradt „kényelmi szempontok” miatt.
András pár hónap után rájött, hogy a sereg nem elég ütőképes a meghatározó hadműveletek indításához. Az 1217-1218 telén elszenvedett érzékeny katonai veszteségek s megbetegedése- Spalatói Tamás megjegyzése szerint megmérgezése- talán még inkább megerősítette abban, hogy seregét hazavezeti.
Körülbelül ennyit lehet találni annak, aki a téma iránt érdeklődik: Egy bohém király „ereklyeszerző hadjárata” a Szentföldön, ami teljesen kimerítette a magyar államkasszát és közben otthon Magyarországon meggyilkolták a feleségét Merániai Gertrúdot. De pillantsunk egy kicsit vissza az előző dicsőséges keresztes hadjáratokra, és nézzük meg azt is mit mond az ellenség, vagyis miről szólnak az arab források.
Az első keresztes hadjárat. 1096-1099.
1095-ben a clermonti zsinaton II. Orbán pápa keresztes hadjáratot hirdetett az 1076-ban arab kézre került Jeruzsálem visszavételére, aminek vezetésére Szent László magyar lovagkirályt kérte fel, de a király korai halála megakadályozta őt abban, hogy a sereg élére álljon. A vezérek Bouillon Gottfried, a testvére Balduin, és I. Tarantói Bohemund vezette fő erők előtt egy pár ezer fős előőrs érkezett Magyarországra a zarándok útvonalakat használva Jeruzsálem felé. Amint átlépték a mosoni kaput rögtön dúlni, fosztogatni kezdték a környéket. Kálmán királyunk azon nyomban szétverte ezt a siserahadat, majd a főerő megérkezésekor Gottfried öccsét és feleségét kérte túsznak addig, amíg a magyar sereg kísérete mellett a keresztes csapatok ki nem vonulnak Magyarországról. (erről a kedves olvasó részletesen tájékozódhat Gregoory egyik előző cikkében, amit I. Balduinról publikált – Ny. Gy.) A Szentföldre érve sem maradtak el a rémtettek „Maratban a mieink üstökben főzték meg a felnőtteket, a gyerekeket pedig nyársra húzták és felfalták.” Raoul de Caen francia történetíró.
A második keresztes hadjárat. 1147.
III. Konrád Német-római császár és VII. Lajos francia király vezette hadjárat 1148-ban Damaszkusz közelében katasztrofális vereséget szenvedett a muzulmánoktól. A hadjárat sikertelenül, nagy veszteségekkel ért véget.
A harmadik keresztes hadjárat. 1189-1192.
Az angol I. (Oroszlánszívű) Richárd, a francia II. Fülöp Ágost és Barbarossa Frigyes által vezetett hadjárat. Az angol-francia hadak a tengeri átkelést választották, Magyarországon csak a „Rőtszakállú” Frigyes vezette sereg vonult át. III. Béla királyunk biztosította a sereg vonulását, élelmiszer ellátmányát és ezért a császárt bőkezűen megajándékozta. Ha mondhatjuk ez a hadjárat is kudarccal végződött. Barbarossa Frigyes hetven évesen a melegtől felhevült testel egy folyóba esett és meghalt. Még az „Oroszlánszívű” sem tudta visszafoglalni Jeruzsálemet, sőt a hazaúton még keresztény fogságba is esett. Richárd életéről itt olvashatsz
A negyedik keresztes hadjárat. 1202-1204.
A Bizánci Császárság bukása. A Szíriába készülő francia-olasz lovagsereg Velence szövetségében Bizánc ellen fordultak. Először csak a császári család viszályába avatkoztak bele, majd 1204-ben bevették és kifosztották Konstantinápolyt. A hódítók felosztották a birodalom területét: a szigetek zömét Krétával együtt Velence kapta meg, megvetve alapjait a gyarmatbirodalmának. A szárazföldön a keresztesek vezetői alapítottak államokat.
A negyedik és ötödik keresztes hadjárat között volt még egy elég ostoba próbálkozás is. 1212-ben szégyenteljesen gyerekeket küldtek a Szentföld felszabadítására. A vallási fanatizmustól feltüzelt gyerekek közül tízezer halt meg vagy lett rabszolga.
Az első öt keresztes hadjárat után arra következtethetünk, hogy erkölcsi síkon törlesztenie kellett a kereszténységnek, ezt tette meg II. András királyunk. Bár arra gondolhatunk, hogy a magyar királynak nem feladata az országhatároktól több ezer kilométerre hadat viselnie, ő ezt mégis megtette. Elvitte és vissza is hozta a seregét nagyobb veszteség nélkül. Ez előtte senkinek sem sikerült. Mostanában James Ross, és James Powell értékelése jelentett fordulatot az ötödik keresztes hadjárat megítélésében. Ők ideológiatörténeti és hadtörténeti meggondolásból tartják a szentföldi magyar részvételt korszakos jelentőségűnek, ami nem alaptalan. A magyar katonai egységeknek a középkorban földrajzilag és létszámukat tekintve ez volt a legnagyobb szabású vállalkozásuk, amit kiválóan megoldottak. Végülis nehezen magyarázható, hogy Jeruzsálem visszavételét, és a muszlim erők megsemmisítését miért II. András viszonylag kis létszámú, de remekül felszerelt és példásan fegyelmezett seregétől várja el a haza és nemzetközi történetírás. Ha volt dicsőséges keresztes hadjárat, akkor az ötödik az volt. Érdekes módon a modern történészek sokkal kedvezőbben ítélik meg a magyar hadjáratot, mint maguk a kortársak. Legyünk hát mi is büszkék a példamutató magyar ősökre!
Ny.Gy.
Le Orme 2
2015.10.28. at 22:47“Egy bohém király „ereklyeszerző hadjárata” a Szentföldön, ami teljesen kimerítette a magyar államkasszát és közben otthon Magyarországon meggyilkolták a feleségét Merániai Gertrúdot”
Ezen az aljas értelmezésen túl kell lépni valóban, az írás segít ebben. András királyé (aki nem volt bohém, és nem volt operett-király, mint Pauler Gyula írja ostobán) az egyetlen becsületes keresztes hadjárat volt, ahol a jól felszerelt és fegyelmezett magyar sereggel nem mertek szembeszállni a muzulmánok. Szó eshetett volna még a sereg sikeres hazavezetéséről, a jelentős diplomáciai sikerekről (amit Pauler Gyula kigúnyol) a visszaúton.