Bartholomew Roberts

Ha a kalózok fenegyerekeiről beszélünk, mindenkinek Francis Drake, Barbarossa meg egy pár másik ismertebb kalóz neve ugrik be, kifelejtve az igazán kemény arcot, Bartholomew Robertset, aki mind közül a legmenőbb volt, a maga 470 elfoglalt hajójával. Mindezt röpke 3 év alatt tette meg, úgy hogy azelőtt egyáltalán nem vonzotta a fosztogató életmód.

Történetünk 1682-ben kezdődik, amikor Wales déli részén, a kis John Roberts megszületik (a kalózok szerettek álneveket felvenni, ezért lett Bartholomew néven ismert). A kis Robertset világéletében vonzotta a tenger és a hajózás, így viszonylag korán be is lépett a brit flottába, amely akkoriban kezdett a világ legjobbjává válni. Ezt csak a csóré matrózok nem látták így, akik nagy részét erőszakkal szedték össze a kikötőkben, aztán csodálkoztak ha néha fellázadt a legénység…  Visszatérve a kis Johnra, egész jól ment a sora. Tehetsége révén a „London Hercegnője” nevezetű brit rabszolgahajóra került, mint a másodtiszt, amikor megtörtént a baj. Ghána partjainál kalózok foglalták el a hajót, és mivel Roberts remek navigációs tudással rendelkezett, meggyőzték (értsd: részletesen elmagyarázták neki, hogyan fogják levágni a golyóit és cápacsaliként használni) , hogy csatlakozzon hozzájuk.

Csak hat hete volt az új cégnél, amikor a kalózkapitányt, Howell Davist megölték egy kevésbé barátságos kikötőben, amikor nem jött be a remek ötlete. Az egésznek a lényege az volt, hogy a Nigéria partjainál fekvő szigetnek, Principének a kormányzóját álruhában megkeresi, és meggyőzi arról, hogy ők igazából vadásszák a kalózokat, és ezért kéne a segítségük. Az így a hajóra felcsalt kormányzót meg busás váltságdíj fejében elengedik. Hát, nem jött be…

Mivel a kalózok demokratikus népség, tartottak egy gyors szavazást, amelyet Roberts nyert meg. Fekete Bart meg úgy gondolta, hogy jobb kalózkapitánynak lenni, mint egyszerű kalóznak, ezért elfogadta a titulust, majd rögtön el is határozta, hogy a földig rombolják azt a helyet, ahol a néhai Davis életét vesztette. A legénységnek persze füleg ért a szája, hogy végre kikapcsolódhatnak picit.

A mészárlástól jókedvre derült legénységgel Dél-Amerika felé vette az irányt, hogy egy kis pénzt is szerezzenek. Pár hétnyi kóválygás után All Saint-nél lyukadtak ki, ahol találkoztak egy portugál kincses flottával, amely épp felpakolt a kikötőben. Erre legyinthetnénk, hogy na és akkor mivan?  Hát az van, hogy ez a flotta 42 hajóból állt, ami mellé két 70 ágyús hadihajó volt rendelve (Bart hajója ekkor összesen 26 ágyúval rendelkezett), amelyekből csak egyetlen egy is bármely jól felszerelt kalózt arra késztetne, hogy maga alá vizelve kotródjon vissza abba a barlangba, ahonnan jött. De nem úgy Bartot, aki teljes lelki nyugalommal behajózott a kikötőbe, mintha az ő hajója is csak a konvoj tagja lenne, és kinézte a legértékesebb rakományt szállító hajót. Miután ez megtörtént, lassan melléhajózott, és nemes egyszerűséggel megtámadta, gyorsan átvéve felette az irányítást. Olyan hirtelen történt minden, hogy mire tudtak volna reagálni a portugálok, már csak két távolodó hajót láttak. Persze a hadihajók utánuk vetették magukat, de nem érték utol őket. A zsákmány több mint 90 000 aranyérme volt, és egy ököl méretű gyémánt, amelyet egyenest a Portugál királynak szántak. Mondanom sem kell, hogy nem kapta meg, helyette Fekete Bart viselte olyan büszkén, mint ahogy ma egy rapper vagy egy igazi stílusos strici tenné.

Nem sokkal később történt egy gyalázatos eset. Pár matróz úgy döntött, hogy ők biza’ megszöknek a zsákmányolt hajóval, és a zsákmány nagy részével. Ez Robertsnek és a buliból kihagyott legénységnek nem annyira tetszett, és természetesen elfogták a csapodár hajót, a lázadóknak meg biztos nem simogatták meg a kis fejecskéjüket. Hogy még egyszer ne történhessen ilyen, Bart megalkotott egy szabályrendszert, ami a későbbi korok kalózainak is mintaként szolgált. Ebben szerepel az, hogy mindenki részesül a zsákmányból, a sebesültekről gondoskodnak, minden nagyobb döntés előtt szavazhatnak, inni csak este 8-ig lehet, nők nem lehetnek a hajón, valamint azt, hogy írek sose lehetnek teljes értékű tagjai a legénységnek, mivel az a kurafi, aki szerint jó ötlet ellopni Barttól egy hajót, nevezetesen egy ír volt.

Az elkövetkező hetekben sorra fosztották ki a békés kereskedőket, és szép lassan eljutottak a Barbados környéki vizekre is. A barbadosi hatóságok, megtudván hogy ott vannak, felbéreltek két durva kalóz-vadász hajót. Az egyikkel Bart gyorsan találkozott is, és mivel nem tudta, hogy tele van kőkemény kalózvadászokkal, akik már akkor őrjöngve rántják elő a szablyájukat és pisztolyaikat ha csak „k” betűvel kezdesz egy szót, megtámadta őket, és hamar menekülőre is fogta a dolgot. Ez szegénynek olyan lelki traumát okozott, hogy innentől kezdve szenvedélyesen vadászott bármely olyan hajóra, amelynek valamilyen köze volt Barbadoshoz.

Mivel Dél-Amerika környékén egy időre kitelt az esztendő, észak felé vették az irányt, Új-Fundland felé. 1720 júniusára érkeztek meg, és a teljesen felkészületlen lakosság hanyatt-homlok menekült a fekete zászló elől. Roberts vagy 30-40 hajót semmisített meg, melyek között voltak egyszerű halászhajók, de voltak francia hadihajók is, amelyek közül egyet megtartott. Ha már a környéken voltak, benéztek még Trepassy Harborba, ahol megint egy kis mészárlást rendeztek. 22 hajót süllyesztettek el, csak úgy poénból, de egyet megint örökbe fogadtak.

A nyár elmúltával, mivel a legényei már kezdtek kicsit fázni, a Karib-tengert vette célba. Ekkora Fekete Bart már 4 hajót parancsnokolt a „Királyi Szerencse” fedélzetéről (ez egy 42 ágyús fregatt, amely a valaha volt legjobban felszerelt kalózhajója volt, ami a karibi térséget molesztálta). A négy hajó összesen 500 embernek adott munkát, és az akadt bőven. Sorra rabolta/pusztította/gyújtogatta/megfélemlítette  a környéke hajózó kis és nagy ladikokat, de még a kikötőket se kímélte. Csak Martinique Harborban 20 hajót gyújtott fel, és elfogott egy fickót is, akiről kiderült hogy maga a kormányzó az. Annyira megörült ennek a fogásnak, hogy Bart úgy érezte, rögtön fel is kell lógatni az árbócra. Az ezt követő hetekben a kormányzó vígan feszített az árbócon, mintegy figyelmeztetés gyanánt. Miután kellően feldühített minden teremtett lelket, úgy érezte hogy ideje tovább állni, így újra Afrika partvidékét kezdte zaklatni.

1721 júniusában érkezett meg Szenegálba, ahol remek hírek fogadták. A két brit hadihajó, ami a térséget őrizte egy hónapja ment el, és egyáltalán nem valószínű hogy a közeljövőben újra itt lesznek. Bart fellelkesülve a híreken, egyből nekilátott a kedvenc foglalatosságának, a zsákmányszerzésnek, aminek következményeként már az egyszerű kalóz is szabályos vagyonnal rendelkezett.

1722 februárjára Bartholomewt elhagyta a szerencse. Miután megitta a szokásos reggeli teáját (igen, minden reggel teázott), szép nyugisan belenézett a távcsövébe, és amit látott, egy pillanatra elvette a kedvét a nap további részétől. Egy brit szörnyetegre vetette a tekintetét, nevezetesen a „Fecskére”, ami egy több mint 50 ágyúval rendelkező sorhajó volt. Bart, mivel már többször küzdött meg hasonlókkal, sőt nagyobb hajókkal is, egyáltalán nem fosta össze magát, hanem minden minyonját fegyverbe szólította. Maga a kapitány is felvette a harci gúnyáját, ami egészen úriemberes volt. Egy bíbor színű bőr mellényt vett fel a hozzá illő nadrággal, feltűzte a vörös tollat a kalapjába, felvette az arany nyakláncát, aminek a végén a királyi gyémánt volt. A két pisztolyát elrakta a selyem tokjaikba és kézbe vette a szablyáját és várta az elkövetkező csatát.

Az összecsapás úgy kezdődött, ahogy a nagykönyvben megvan írva, csak a második bekapott sorozat után, adódott egy kis probléma. Egy repesz darab gyakorlatilag Bart egész torkát kitépte, és a dicső kapitány holtan esett össsze. A legénysége, az előírásokat betartva, nehogy az ellenség kezére kerüljön a holtteste, behajította a tengerbe. Nem sokkal ezután, a „Királyi Szerencs” megadta magát az ellenségnek. Bart teljes legénységét, mind a 152 főt elfogták és közülük a felét felakasztották Fokvárosban, a másik felét meg eladták rabszolgának.

Fekete Bart egyértelműen a generációjának legjobb kalóza volt, ha nem a valaha volt legjobb. A becenevét valószínűleg a fekete hajáról kaphatta, mint sem a kegyetlenkedéseiről. Alapjáraton igen jó fej volt, mondhatni úriember, aki jól bánt a nőkkel, szerette a jó ételeket, borokat, a fényűzést és inkább ésszel próbálta megoldani konfliktusokat/csatákat. Kedves volt a hozzá hű emberekkel, de kegyetlenül megtorolt minden őt ért sérelmet.

7 Comments

Leave a comment

Vedd fel velünk a kapcsolatot

Hiba: Kapcsolatfelvételi űrlap nem található.

AncoraThemes © | Mészáros Martin 2024. Minden jog fenntartva