A sorozat első részében a kedves olvasó megismerkedhetett István halála után Orseolo Péter első uralkodásával, és Aba Sámuel – trónon a harmadik – rövid országlásával. A második részben Péter királyt ismét elűzték a magyarok. Vata állt a felkelés élére, miközben hazatértek Kijevből az idősebbik Vazul fiak: Levente és András. Innen folytatódik az 1046-os esztendő, és a sorozat befejező része.
Csák Máté, aki V. István hűséges embereként mindent megtett uráért, még a királlyal szemben is fegyvert fogott a herceg érdekében. István halála után is szolgálta tovább az Árpád-házat, és tevékeny szerepe volt a magyar külpolitikában is.
Az előző részben taglaltuk az István halála után kialakult helyzetet, Orseolo Péter első uralkodási időszakát, Aba Sámuelt – a trónon harmadikat – és Magyarország hűbérbe adását a ménfői csatavesztés után a német birodalomnak. Péter második országlásával folytatjuk, majd a Kőrösök mentén Békésben kevésbé békés pogányok dobálnak jámbor papokat a folyókba, mert azok nem beszélnek magyarul.
Az első szent királyunk halála után a fiatal Magyar Királyság válságos helyzetbe került. István a németeken aratott győzelmei kezdtek füsté válni. Bizánc nyugton, de III. Henrikkel a Német-Római Birodalom egy tehetséges és dicsvágyó uralkodót kapott.
A vészterhes korszak hősök egész tárházát „termelte” ki, akik példát mutattak hősiességből, hazaszeretetből, önfeláldozásból, amivel óriási mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy Európa védőpajzsa, ha recsegve ropogva is, de kitartson. Ennek a kitartásnak rengeteg névtelen hőse volt, de vannak olyanok is akiknek viszont a nevét, meg az életét is ismerjük. Ezek közé tartozik Thury György, akinek tetteit szájról szájra adták az emberek, és az országot járó vándorénekesek nyomán legendája mai napig fennmaradt.
Az emberiség történelmét békés időszakok, és háborúk szabdalták. Népek, nemzetek, ideológiák mentek ki a síkra a saját igazukért, vagy pusztán a fennmaradásukért. De még a fegyvernél, és a háborúknál is pusztítóbbak voltak azok a járványok, amik az emberi fajt tizedelték az évezredek alatt.
A magyar harcos, katona vagy baka az idők folyamán rengeteg harctéren megfordult már. Hosszú időn keresztül katonanemzet voltunk. Hagyományainkhoz, hősiességünkhöz tartozik valami, amire a következő néhány írásomban szeretnék kitérni. Most nem egy személyt, vagy eseményt vizsgálunk, hanem azt, hogy mi tette még bátrabbá a harcost. A magyar „harci drogról”, a borról esik szó a továbbiakban.
„Azt hallottuk, hogy ha a magyarok egységesek lennének, az ország gazdasága lehetővé tenné, hogy megvédjék azt bármilyen ellenségtől. De a magyarok a világon a legrosszabb fajta, mindenki csak a maga hasznát nézi, és ha teheti, a köztulajdon zsírján hízik. Nem becsülik a többi országot.”
„ A harc kitört, a harc lefolyt,
Két bajnok úrfiak
Szilágyi és Hajmás , Sztanbulon
Rabságba juttanak.
„Rabság! nehéz lánc! hős karom,
Miért nem vagy te szabadon!” Vörösmarty Mihály: Szilágyi és Hajmási
A nagy történelmi tetteket valójában olyanok hozzák létre, mint akármelyikünk- az egyetlen különbség az, hogy van bátorságuk kulcsfontosságú döntést hozni egy nehéz pillanatban. Vannak ők az egyik oldalon, és vannak a krónikások, akik lejegyzik ezeket a pillanatokat az utókornak. A mai írásomban Galeotto Marzio és Antonio Bonfini szemén keresztül szeretném bemutatni a tisztelt olvasóknak Hunyadi Mátyás utolsó napjait. Kitérek a talján mesterek életútjára, hogyan kerültek a magyar királyi udvarba, a Mátyás számára végzetes virágvasárnapra, majd hogy ezek után mi lett a tollforgatókkal.