Középkor

Hunyadi Mátyás halála – és a krónikások.

A nagy történelmi tetteket valójában olyanok hozzák létre, mint akármelyikünk- az egyetlen különbség az, hogy van bátorságuk kulcsfontosságú döntést hozni egy nehéz pillanatban. Vannak ők az egyik oldalon, és vannak a krónikások, akik lejegyzik ezeket a pillanatokat az utókornak. A mai írásomban Galeotto Marzio és Antonio Bonfini szemén keresztül szeretném bemutatni a tisztelt olvasóknak Hunyadi Mátyás utolsó napjait. Kitérek a talján mesterek életútjára, hogyan kerültek a magyar királyi udvarba, a Mátyás számára végzetes virágvasárnapra, majd hogy ezek után mi lett a tollforgatókkal.

Hunyadi Mátyás és Bécs

Ha elolvasunk egy művet, amit a szerző úgy jelölt meg, hogy – a magyar nép zivataros századaiból- akkor a harmadik versszakban találhatunk egy különösen sokat idézett mondatot. A mai írásomban szeretném bemutatni a tisztelt olvasóknak Hunyadi Mátyás és Bécs viszonyát, a király látogatásait, ott tartózkodását, a bevételét, és dicsőséges bevonulását. Fogjunk hát bele!

Hunyadi Mátyás boszniai hadjárata 1463-64.

1463 forró júliusában a magyar küldöttség hazaindult Bécsújhelyből. Talán a követség vezetője, Vitéz János volt a legelégedettebb, mert volt náluk valami, amit 23 évvel ezelőtt raboltak el Magyarországról. A III. Frigyessel kötött békénél is fontosabb volt, hogy a Szent Korona újra magyar kézbe került, és Hunyadi Mátyás hamarosan a választott királyból törvényes uralkodóvá léphet elő. De tudta Mátyás, hogy a koronázásra még várnia kell, mert a királyság egysége még nem teljes. Bosznia egy része és Jajca vára török kézre került. Előbb ezt kellett a királynak visszaszereznie…

A tatárjárás IV.rész. Béla király menekülése, Frigyesek az álnokok, pecsétes királyi levél

„ Minden ködszerű volt, és csodálatosan halk és gyors és megfoghatatlan. Az átvilágított párák felett már látszottak a ló homlokán és szügyén a nehéz hadi vértek. Már a lovas sisakos körvonala is látszott. Kesztyűs bal kezét a combjának támasztva ült a nyeregben, kesztyűtlen jobbján gyűrűk fénylettek a kantárszárak között. Egész testtartása olyan volt, mintha az erdei ágak alatt lehajtott fejét elfeledte volna a sűrűből kiérve újra felemelni. Kemény állát páncélinges mellének szegte, és mereven úgy nézett maga elé, mintha egyes-egyedül lenne a világon.