Kenyérmezei csata

Mátyás 1478-ban békét kötött II. Mohamed török szultánnal. Ez a béke nem volt komolyabb, és tartós ezért a török portyázó csapatok folyamatosan kipróbálták a magyar déli végek védelmét. A fosztogatás és rablás kölcsönös volt mindkét oldalról. A felek így próbálták meg lekötni az ellenség katonai erejét. 1479 elején Mohamed szultán békét kötött a Velencei Köztársasággal, amivel jelentős katonai erőforráshoz jutott.

Vak Bottyán

Valószínűleg mindenki hallott már Vak Bottyánról, a Rákóczi-szabadságharc legendás generálisáról, ám az a tény kevésbé ismert, hogy az ekkor már 60 éves katona labancként tevékenykedett az első hónapokban, és hogy a töröknek is volt alakalma megismerni legendás alakját.

Kováts Mihály

Kinek ne lenne ismerős Mel Gibson A hazafi című filmje, melyben halál és bosszú keretében, egy mélyenszántó gondolatokat is felvonultató, elgondolkoztató drámában, emberi sorsok, helyzetek bemutatásával ismerhetjük meg az Egyesül Államok vérrel való megszületését. Ez a háború bővelkedik történetekben, érdekes emberi sorsban, helytállásban. Joggal lehetnek büszkék rá az amerikaiak, de mi magyarok sem szégyenkezhetünk, mert ezen eseményeknek mi is aktív részesei voltunk egy hazánkfia személyében. Ez az illető volt, Fabriczi Kováts Mihály huszár ezredes, az Amerikai Lovasság (United States Cavalry) alapító atyja.

Simonyi József óbester

A kuruc kor és a szabadságharc közti időszak hadtörténelmünk egyik legkevésbé ismert időszaka, annak ellenére, hogy a magyar huszárság ekkor kezdte megélni fénykorát, olyan emberek vezetésével, mint Hadik András és a sajnos kevésbé ismert vitézvári báró Simonyi József óbester, a magyar történelem, „legvitézebb huszára”.

Vedd fel velünk a kapcsolatot

Hiba: Kapcsolatfelvételi űrlap nem található.

AncoraThemes © | Mészáros Martin 2024. Minden jog fenntartva