Dobó István: Eger hőse felségáruló lenne?

Már a gondolat is sértő, ami a címben szerepel. Romantikus elképzelések születtek Dobó jellemét illetően, a megtestesült, még életében hősnek titulált férfiről. Tettei alapján ki is érdemelte az Eger hőse megnevezést. Az 1552. évi ostrom utáni éveiről vajmi keveset tudunk, pedig az is rejteget izgalmakat. Élete alkonyához közeledve felségárulóvá vált volna? Lehetséges, hogy meghasonult?

Szerző: Boriszov Csaba Gábor | Közzétéve: telt el a közzététel óta

A régi időkben elképzelhetetlen volt a műfenyő. Nem is gondolták, hogy ennyit kivágnak.

Közeledik a tavasz, lassan már itt dörömböl az ajtó előtt. Pár hét és kizöldül minden, ami hatással van szinte mindenkire, nemcsak a természetre, hanem az emberekre is. Ez így volt a régmúltban is. Az ókori népek körében is kiemelt jelentőségűek voltak a növények, a fák, egyes örökzöldek is. Sokan Egyiptomot tekintik a kert kultúra őshazájának, ahol a természetes erdők hiánya miatt szent ligeteket hoztak létre. A kertészek olyan nagyon becsen voltak tartva, hogy még a nevüket is felvésték, mint valamiféle reklám, úgy adták vették a neveket egymás közt.

Szerző: Beatj | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Legyél fitt, ha csatába indulsz!

Legyen szó bármilyen csatáról, vagy akár forradalomról, ahhoz azért illik valamilyen formábban fittnek lenni, és az sem árt, ha tele van a has. Egyesek szerint I. Napóleonhoz kötődik az a mondás, miszerint „a katona lehet halott, de jóllakottnak kell lennie”, vagy máshol azt olvashatjuk, hogy „a hadsereg a hasával menetel”. Mi is ettek a katonák a 19. század közepén? Mennyire voltak fittek a márciusi ifjak, amikor 1848 március idusában elindultak forradalmat csinálni?

Szerző: Beatj | Közzétéve: telt el a közzététel óta

A középkori magyar dukátus

Mi maga a dukátus? Ha a szó latin eredetét vesszük, úgy az a dux-dulcis szóra vezethető vissza, melynek jelentése herceg. Miért helytelen azonban ifjabb királyról beszélni? Azért, mert nem mindig a fiatalabb herceg örökölte apja után a hatalmat, hanem sokszor akár a saját testvére, ahogy azt a később bemutatott példákon át is érzékelni fogjuk.

Szerző: Danka Balazs | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Dobó István birtokai

Báró ruszkai Dobó István élete során amilyen hamar eljutott a leggazdagabb arisztokraták körébe az egri diadalt követően, olyan hirtelen mélyrepülésbe zuhant a családi vagyon egy per miatt. Jelenlegi tanulmányban bemutatásra kerül a Dobó család birtokai, különösképp, amiket István szerzett, a birtokokon levő gazdaság, egyszóval a vagyoni helyzetük, amelyben István hathatós tevékenységét követhetjük nyomon.

Szerző: Boriszov Csaba Gábor | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Érettségi#21: Szent László és Könyves Kálmán (emelt)

…avagy az új rend megszilárdítása. Igen, megint magyar középkor, mert ez a középiskolások mumusa. Mielőtt viszont nekiállnál a mostani témának, kérlek olvasd el az előző részt, hiszen a történet szempontjából igencsak fontos. Jelen témánk a 2020-as emelt történelem érettségi egyik esszékérdése is volt. Mivel az esszéírás kulcsfontosságú része a forrásbeépítés, Bővebben……

Szerző: Nagy Botond | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Dobó István, Eger híres várkapitánya

Dobó Istvánt a XVI. századi magyar történelem egyik kiemelkedő alakjának, hősének tekintjük, bár senki nem születik annak. Nevét elsősorban Gárdonyi méltán híres Egri csillagok c. művéből ismerjük, amiből minden bizonnyal mindenki tud idézni egy-egy sort. Jelen írásomban bemutatom az egri hőst, aki megközelítőleg 2000 emberrel verte vissza a török túlerőt.

Szerző: Boriszov Csaba Gábor | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Érettségi#21: Szent István államszervező tevékenysége

Talán a legtöbb középiskolás rémálma a magyar középkor, azonban a történelem érettségi kihagyhatatlan témaköre. Az egyik esszékérdés biztosan ezzel kapcsolatos, Szent István is szinte mindig előjön az érettségin, szóval érdemes jártasnak lenni a témában. Amennyiben lemaradtál volna az előző heti részről: földrajzi felfedezések A cikk végén a szokásos módon található Bővebben……

Szerző: Nagy Botond | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Érettségi#21: Kossuth és Széchenyi reformpolitikája

Aki érdekességekre, netán sorozatgyilkosok tetteire kíváncsi, azt el kell keserítenem, ez most nem nekik szól. Bocsi! 🙁 Jelen cikksorozatommal segíteni szeretnék a most érettségizőknek, illetve a középiskolás tanulóknak, hogy jobban megértsenek, átlássanak történelmi korszakokat, eseményeket. Ez a cikk oktatás jelleggel íródott, azon belül is főképp inkább azoknak, akik rendelkeznek némi Bővebben……

Szerző: Nagy Botond | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Egy dicső cseh király életének margójára

Jó eséllyel pályázhatott volna a német-római császári címre, különösképpen, hogy 1310-ben feleségül vette Premysl Erzsébetet, a cseh király leányát,ezáltal tehát amennyiben a cseh koronát megörökli, választófejedelem lett volna belőle. A házasság után a cseh rendek királyukká is koronázták a mindösszesen tizennégy éves Jánost. Édesapja halála után, 1313-ban pedig megörökölte a luxemburgi trónt is, amivel azonban járt egy kellemetlenség is: harc kezdődött a német-római királyi trónért.

Szerző: Danka Balazs | Közzétéve: telt el a közzététel óta