Ragnar Lodbroknak igazából minden fia hihetetlenül vagány volt, mondhatni tökéletes vikingek. Most azonban csak az egyikről, Vasbordájú Björnről lesz szó, aki nem azért kaphatta a Vasbordájú becenevet, mert valami cuki háttérkép volt beállítva a munkahelyi gépén, hanem inkább a vezéri képességei meg a harcokban mutatott keménysége miatt.
„Szép Herkules termetű ember vala, jó eszű és felettébb nagy erejű. A malomban egyedől felemelte a malomkövet. Egy egész hordó bort felemelt, jeles hamarfutó vala.” Heltai Gáspár szavainál jobb bevezetőt keresve sem találnánk Kinizsi Pálnak, a magyar terminátornak, aki olyan mennyiségben teremtette az árvákat, mint ahogy ma a kínai munkások az új telefonokat. Az erejéhez még annyit (a malomköven, boroshordón kívül), hogy egy szóbeszéd szerint a budai Mátyás-templom tornyára a keresztrózsát olyan erővel ütötte le, hogy az épület öt lábnyit megsüllyedt. Még ha a sztori nem teljesen igaz is, azért el lehet képzelni, milyen erő lakozott a mi Palkónkban.
Történelmünk bővelkedik igazi kemény csávókban, akik imádták szeretett országunk mezőit áztatni a betörő ellenség vérével. Köztük is előkelő helyen szerepel Hunyadi János, aki egyszerű köznemesből lett egy egész kor példaképe. Kedvenc foglalatossága volt a hatalmas Oszmán Birodalmat nevetség/szégyen tárgyává tenni, és úgymond egyedül útját állni a betörő török hordáknak.
