Odenatus és fia halála után Palmürában Zénóbia, az özvegy királynő ragadta magához a hatalmat, bár papíron legidősebb fia Vaballathus nevében lett a hatalom birtokosa. Zénóbia eddigi életéről nem lehet sokat tudni, sok a kérdés, és kevés a válasz rá.
Van egy mondás miszerint egy sikeres férfi mögött keresni kell a nőt is, akinek szerepe van a sikerek elérésben. Ezt a mondást úgy lehetne módosítani Kelet-Európa történetére, hogy a szlávok mögött keresni kell a vikingeket, akik nélkül sok minden másképpen alakult volna. És a vikingek között ott van Vlagyimir fejedelem, aki az utolsó pogány volt, egy büszke északi, aki ősei szellemében élt és uralkodott, de ugyanakkor ő volt a keresztény Oroszország születésének is az egyik főszereplője.
A Magyar Királyság elindult a lejtőn lefelé, amihez hozzájárult a királyi hatalom hanyatlása, a belpolitikai acsarkodások egyaránt. De voltak olyan emberek, akik számára a haza volt az első, akik akár az életüket, vagyonukat is képesek voltak feláldozni csak, hogy megvédjék országukat. Ezek közé a tragikus hősök közé tartozik Tomori Pál is, akinek élete jól példázza a Magyar Királyság bukásának folyamatát, az utolsó évek küzdelmeit. A Mohács előtti évek drámájának talán legszimpatikusabb, ha nem egyetlen igazi hőse ő.
Az ókori Görög világ történelme tele van tömérdek vérrel, szenvedéssel és megannyi érdekes emberi sorssal, amely alakításába hősök, híres, és hírhedt emberek egyaránt részt vettek. Ebbe a körbe tartozik bele az egyik legrejtélyesebb mindezek közül. Őt hívják Alkibiadésznak, aki életének nagy része maga volt a sikerek elsöprő sorozata.
Csák Máté, aki V. István hűséges embereként mindent megtett uráért, még a királlyal szemben is fegyvert fogott a herceg érdekében. István halála után is szolgálta tovább az Árpád-házat, és tevékeny szerepe volt a magyar külpolitikában is.
Ezen díszes társaság egyik illusztris tagja volt VI. Sándor pápa, aki nem semmi figura volt, főleg pedig egyik fia Cesare Borgia, aki a korszak egyik igazi „mintapéldánya” volt. Élete, ha rövid is volt, de olyan mozgalmas, hogy mindenképpen megérdemli a figyelmet.
Róma már megjelent a térségben, de csak még finoman próbált beavatkozni az eseményekbe, hagyta, hogy a görögök egymással harcoljanak, de arra nagyon ügyelt, hogy igazán senki ne erősödjön meg túlságosan. Kevesen voltak azok, akik látták előre igazán a veszélyt, és megpróbálták legalább a görögség egy részét egy egységbe tömöríteni, hogy így próbálják megőrizni a függetlenségüket. Ezek közé tartozott főszereplőnk Philopoimén.
Bizánc hatalmi helyzete, amely a válság korszakában megingott és elveszni látszott, ismét helyreállt a Földközi-tengeren és a Mediterráneum térségében, ez volt a birodalom második aranykora, mely az ún. makedón dinasztia császárjaihoz kötődik, melyek közül II. Baszileiosz volt a legnagyobb „arc”, aki idején utoljára volt topon a császárság.
A szabadságharc résztvevői közül ugyanis egyet már korábban, kettőt pedig a tizenhármak kivégzése után ítéltek halálra az osztrák hatóságok. Haynau „először Ormai Norbert honvéd ezredest akasztatta fel hirtelen haragjában 1849. augusztus 22-én Aradon, így őt tekinthetjük az elsőnek. Őt követte október 6-án a 13 főtiszt, majd pedig október 25-én Kazinczy Lajos ezredes, akit a 15-ként tartunk számon.
II. Philipposz olyan időben lett a makedónok királya amikor egy aranyat se adtak volna az ország jövőjéért egy ókori fogadóirodában. Külső-belső ellenségek tömkelege ácsingózott a hatalomra, de mind kudarcot vallott, mert a trónt elfoglaló úriembert elég kemény fából faragták.