Monte Melkonian

Az örmény nemzeti hősöket feldolgozó sorozat harmadik állomásán egy újabb karabahi fenegyereket mutatok be nektek. Ha azt a nevet hallja valaki „Monti”, a legtöbb embernek Bernard Montgomery jut eszébe, de egy olyan furcsa érdeklődéssel megáldott személynek, mint én, inkább egy olyan sokoldalú, intelligens, szenvedélyes, de életútja egy fejezete alapján megosztó, sőt elítélendő személyiség, mint Monte Melkonian.

Szerző: Beatj | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Flavius Stilicho

Több száz évig tartó folyamat eredményeképpen Róma lett a mediterrán világ abszolút ura. Legyőzte a punokat, a gallokat, a görögöket, megannyi népet nyomtak le, melyek részei lettek a világbirodalomnak. A hódítások meghozták a belső változásokat is, a köztársaságot felváltotta a császárság. Jöttek a hol „jó”, hol „rossz”, vagy éppen „örült” császárok, de a birodalom recsegve ropogva ugyan, de fennmaradt. De szép lassan elkezdtek a válság jelei begyűrűzni, belső gondok, külső támadások kezdték gyengíteni Róma alapjait. Volt pár császár, hadvezér, vagy politikus, aki megpróbált úrrá lenni ezeken a gondokon, és egy-egy rövid időre sikerült is megállítani a lassú sorvadást. Ezek közé tartozik történetünk szereplője Flavius Stilicho is, akit hiába tartottak származása miatt „barbárnak”, mégis őt tekintik sokan az utolsó igazi római vezetőnek, aki megpróbálta fenntartani a birodalmat, és megvédeni minden külső ellenségtől

Szerző: Beatj | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Almásy László

Egy Sri Lanka-i származású Kanadai író 1992-ben Michael Ondaatje megjelentetett egy regényt Az angol beteg (The English Patient) címen, melyből 1997-ben egy 8 oscar díjjal is jutalmazott amerikai film készült. Ekkor lett felfedezve a regény szereplője Almásy László, aki jó pár honfitársunkhoz hasonlóan ismertebb volt külföldön, mint nálunk idehaza, így szinte újra fel kellett fedezni az ő életét. 

Szerző: Beatj | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Thury György

A vészterhes korszak hősök egész tárházát „termelte” ki, akik példát mutattak hősiességből, hazaszeretetből, önfeláldozásból, amivel óriási mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy Európa védőpajzsa, ha recsegve ropogva is, de kitartson. Ennek a kitartásnak rengeteg névtelen hőse volt, de vannak olyanok is akiknek viszont a nevét, meg az életét is ismerjük. Ezek közé tartozik Thury György, akinek tetteit szájról szájra adták az emberek, és az országot járó vándorénekesek nyomán legendája mai napig fennmaradt.

Szerző: Beatj | Közzétéve: telt el a közzététel óta

„A ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső”

Aki nem ismerné, az jegyezze meg, hogy a normann szó „északi embert” jelent, és eredetileg a mai Dánia, Norvégia és Svédország lakóit jelölte, más néven a vikingeket, akiket azért nem kell annyira bemutatni senkinek se. Ezek az úriemberek jelentős szerepet játszottak Európa 10–13. századi történelmének alakulásában, rövid, felívelő korszakuk folyamán elfoglalták Angliát, Dél-Itáliát és Szicíliát, de Észak-Afrikába és a Közel-Keletre is eljutottak, és ha már ott jártak, akkor foglaltak, raboltak, uralkodtak is egy kicsit. „Jöttek, láttak, hódítottak, uralkodtak”

Szerző: Beatj | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Pürrhosz

Épeiroszt csakúgy, mint Makedóniát, amolyan félgörög területnek tekinthetjük a felvázolt helyzete alapján. De a 4-3. század fordulóján egy kalandos életű, nagyra hivatott király elhatározta, hogy a tetek mezejére lép, és ezzel a magába zárkózó, de kitűnő katonákat nevelő néppel kiemelkedik az ismeretlenség ködéből. Ez a király volt Pürrhosz. Ismerkedjünk meg a történetével!

Szerző: Beatj | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Hamilkar Barkasz

Ki ne ismerné Hannibált, kinek élete oly szorosan összefonódott Rómával, és az azzal lezajlott háborúval. Az ő történetét már sokféleképpen feldolgozták, dokumentálták, és már életében legendák születtek róla. De mindez nem jöhetett volna létre, ha nincs valaki, aki megteremti Hannibál sikereinek alapját, a Barkida család hatalmát, tekintélyét. Ki volt ez a személy? Nem más, mint a nagy Hannibál édesapja Hamilkar Barkasz!

Szerző: Beatj | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Kováts Mihály

Kinek ne lenne ismerős Mel Gibson A hazafi című filmje, melyben halál és bosszú keretében, egy mélyenszántó gondolatokat is felvonultató, elgondolkoztató drámában, emberi sorsok, helyzetek bemutatásával ismerhetjük meg az Egyesül Államok vérrel való megszületését. Ez a háború bővelkedik történetekben, érdekes emberi sorsban, helytállásban. Joggal lehetnek büszkék rá az amerikaiak, de mi magyarok sem szégyenkezhetünk, mert ezen eseményeknek mi is aktív részesei voltunk egy hazánkfia személyében. Ez az illető volt, Fabriczi Kováts Mihály huszár ezredes, az Amerikai Lovasság (United States Cavalry) alapító atyja.

Szerző: Beatj | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Joachim Murat

Kicsoda Murat? Francia katonatiszt, hadvezér, a Francia Császárság marsallja, Napóleon sógora, Berg nagyhercege, nápolyi király. Kiváló harctéri katona, vakmerő lovasparancsnok, mindig emberei élén haladó karizmatikus vezető, akit emberei vakon követtek a csatában. Győzelmet győzelemre halmozott, legnagyobb ellenfelei, az orosz lovasság tisztjei is tisztelettel szóltak róla. Hihetetlennek tűnő haditetteket vitt véghez mozgalmas élete során. Lelkesedése azonban gyakorta elragadta, s e miatt hibákat vétett, és forrófejűnek, meggondolatlannak is tartották egyesek mindezek függvényében.

Szerző: Beatj | Közzétéve: telt el a közzététel óta