Sobieski János

A rend felbomlott, és eluralkodott a káosz Lengyelországban. Ilyen állapotok mellett azt kell mondanunk, hogy szinte csoda, hogy volt valaki, aki ezekkel a kihívásokkal szemben harcba tudta állítani a lengyeleket, és meg tudta őrizni a lengyel állam egységét. Ez a személy volt Sobieski János, aki egyszerű nemesként, elég nagy hátrányból indult a királyi címert folyó versengésért.

Michiel de Ruyter

Mi jut eszünkbe, ha Hollandiára gondolunk? Mélyföldek, sok-sok víz, gátak, tulipán, szélmalom, fapapucs és még sorolhatnánk. Ezeket szinte mindenki ismeri, halott már ezek valamelyikéről. De ha Hollandia történelme kerül szóba, már kicsit bajban vagyunk. Nagyon összekaparva általános és középiskolás tanulmányainkat, már valami halvány emlék is dereng a Németalföldről, valami szabadságharcról, az ország kialakulásával kapcsolatban. Ezt az időszakot a holland aranykor néven is illetik, és ennek az időszaknak markáns alakja de Ruyter admirális a holland flotta tengernagya, akinek nem kis szerepe volt a virágzó korszak megszületésében a holland tengeri hatalom megteremtésében.

Szaladin

A közel 40 milliós kurd nemzet, akik az iráni népekkel vannak rokonságban, és az egyik legősibb népek közé tartoznak a Közel-Keleten. Egy büszke szabadságszerető nép, amely napjainkban is harcát vívja a megmaradásáért. Történelmük során adtak a világnak egy híres személyt, aki életével hozzájárult mai világunk kialakulásához. Ez a személy az európai kultúrkörben Szaladin néven ismert szultán.

Szaigó Takamori

Ha valaki meghallja a szamuráj szót, egyből beindul az emlékezete és a képzelete egyaránt. Bár letűntek már, valamilyen formában mai is velünk vannak.  Gondoljunk a Csillagok háborúja Jedi lovagjára Luke Skywalker személyére, aki amellett, hogy Darth Vader fia, bizonyos szempontból szellemi örököse Szaigó Takamorinak, az igazi „utolsó szamurájnak”.

BOUDICA

Az ókor történelme tele van híres személyiségekkel, nagy királyokkal, hadvezérekkel, ismert hősökkel.  De ezek legnagyobb része, vagy inkább nagy többsége férfi. A történelmet a legtöbb esetben férfiak írták, írják napjainkban is, de néha az egyeduralmukat „megtöri” egy-egy nő is. Az ókor nagyjai közé így kerül be az egyiptomi Kleopátra királynő vagy Szép Heléna, hogy csak a legismertebbekről beszéljünk. Ennek a felsorolásnak lehet méltó tagja Boudica királynő, akit nyugodtan melléjük rakhatunk, mert, ha csak pár hónapra is, de tetteivel egy világbirodalmat zökkentett ki annak nagyhatalmi felsőbbrendűségéből, és ő állt a legközelebb ahhoz, hogy népe számára elérje a kívánt szabadságot, lerázza a rómaiak „láncát”.

Texas „felemelkedése” – Texas „Rising”

Mi jut az eszünkbe Texas kapcsán, milyen jelzőkre tudunk gondolni korábbi tanulmányaink, vagy képzeletünk alapján?  Végtelen, vad tájak, egy lázadó, és független vidék, ezek jutnak leginkább mindenki eszébe a leghamarabb. Texas története nem túlságosan hosszú, de igazán érdekes, izgalmas, váratlan fordulatokkal, emberi sorsokkal teli történet. Európa vagy a világ más országaihoz képest itt nem több tízezer fős hadseregek írták a „történelmet”, de ez semmit se von le az értékből. Olyan hősök kötődnek Texashoz, mint David Crockett és Sam Houston, akik élete ma is sok embert foglalkoztat. Ugyanolyan esendő emberek voltak, mint bárki más, de tetteik, döntéseik Texasra, egy országra, egy nemzetre voltak nagy hatással. Lássuk Texas és az ő történetüket!

Ocskay László

II. Rákóczi Ferenc kibontotta a zászlaját, harcba hívta a nemzet minden tagját, egyszerű parasztok, polgárok, korábbi végvári vitézek gyűltek a zászló alá, amely a szabadságot, a jövőt jelképezte sokuknak. Olyan hősök, sokat próbált tapasztalt katonák léptek színpadra, akik nevei, tettei ma már a nemzeti identitásunk szerves részét képezik. De ezek a hősök is gyarló emberek voltak, tele kisebb-nagyobb hibákkal, tévedésekkel. A hús-vér hősök közé tartozik Ocskay László is, kinek élete, tettei egy érdekes életpályát rajzolnak ki.

Monte Melkonian

Az örmény nemzeti hősöket feldolgozó sorozat harmadik állomásán egy újabb karabahi fenegyereket mutatok be nektek. Ha azt a nevet hallja valaki „Monti”, a legtöbb embernek Bernard Montgomery jut eszébe, de egy olyan furcsa érdeklődéssel megáldott személynek, mint én, inkább egy olyan sokoldalú, intelligens, szenvedélyes, de életútja egy fejezete alapján megosztó, sőt elítélendő személyiség, mint Monte Melkonian.

Flavius Stilicho

Több száz évig tartó folyamat eredményeképpen Róma lett a mediterrán világ abszolút ura. Legyőzte a punokat, a gallokat, a görögöket, megannyi népet nyomtak le, melyek részei lettek a világbirodalomnak. A hódítások meghozták a belső változásokat is, a köztársaságot felváltotta a császárság. Jöttek a hol „jó”, hol „rossz”, vagy éppen „örült” császárok, de a birodalom recsegve ropogva ugyan, de fennmaradt. De szép lassan elkezdtek a válság jelei begyűrűzni, belső gondok, külső támadások kezdték gyengíteni Róma alapjait. Volt pár császár, hadvezér, vagy politikus, aki megpróbált úrrá lenni ezeken a gondokon, és egy-egy rövid időre sikerült is megállítani a lassú sorvadást. Ezek közé tartozik történetünk szereplője Flavius Stilicho is, akit hiába tartottak származása miatt „barbárnak”, mégis őt tekintik sokan az utolsó igazi római vezetőnek, aki megpróbálta fenntartani a birodalmat, és megvédeni minden külső ellenségtől

Vedd fel velünk a kapcsolatot

Hiba: Kapcsolatfelvételi űrlap nem található.

AncoraThemes © | Mészáros Martin 2024. Minden jog fenntartva