A sorozat első részében a kedves olvasó megismerkedhetett István halála után Orseolo Péter első uralkodásával, és Aba Sámuel – trónon a harmadik – rövid országlásával. A második részben Péter királyt ismét elűzték a magyarok. Vata állt a felkelés élére, miközben hazatértek Kijevből az idősebbik Vazul fiak: Levente és András. Innen folytatódik az 1046-os esztendő, és a sorozat befejező része.
Az előző részben taglaltuk az István halála után kialakult helyzetet, Orseolo Péter első uralkodási időszakát, Aba Sámuelt – a trónon harmadikat – és Magyarország hűbérbe adását a ménfői csatavesztés után a német birodalomnak. Péter második országlásával folytatjuk, majd a Kőrösök mentén Békésben kevésbé békés pogányok dobálnak jámbor papokat a folyókba, mert azok nem beszélnek magyarul.
Az első szent királyunk halála után a fiatal Magyar Királyság válságos helyzetbe került. István a németeken aratott győzelmei kezdtek füsté válni. Bizánc nyugton, de III. Henrikkel a Német-Római Birodalom egy tehetséges és dicsvágyó uralkodót kapott.
Az emberiség történelmét békés időszakok, és háborúk szabdalták. Népek, nemzetek, ideológiák mentek ki a síkra a saját igazukért, vagy pusztán a fennmaradásukért. De még a fegyvernél, és a háborúknál is pusztítóbbak voltak azok a járványok, amik az emberi fajt tizedelték az évezredek alatt.
A magyar harcos, katona vagy baka az idők folyamán rengeteg harctéren megfordult már. Hosszú időn keresztül katonanemzet voltunk. Hagyományainkhoz, hősiességünkhöz tartozik valami, amire a következő néhány írásomban szeretnék kitérni. Most nem egy személyt, vagy eseményt vizsgálunk, hanem azt, hogy mi tette még bátrabbá a harcost. A magyar „harci drogról”, a borról esik szó a továbbiakban.
„Azt hallottuk, hogy ha a magyarok egységesek lennének, az ország gazdasága lehetővé tenné, hogy megvédjék azt bármilyen ellenségtől. De a magyarok a világon a legrosszabb fajta, mindenki csak a maga hasznát nézi, és ha teheti, a köztulajdon zsírján hízik. Nem becsülik a többi országot.”
„ A harc kitört, a harc lefolyt,
Két bajnok úrfiak
Szilágyi és Hajmás , Sztanbulon
Rabságba juttanak.
„Rabság! nehéz lánc! hős karom,
Miért nem vagy te szabadon!” Vörösmarty Mihály: Szilágyi és Hajmási
A nagy történelmi tetteket valójában olyanok hozzák létre, mint akármelyikünk- az egyetlen különbség az, hogy van bátorságuk kulcsfontosságú döntést hozni egy nehéz pillanatban. Vannak ők az egyik oldalon, és vannak a krónikások, akik lejegyzik ezeket a pillanatokat az utókornak. A mai írásomban Galeotto Marzio és Antonio Bonfini szemén keresztül szeretném bemutatni a tisztelt olvasóknak Hunyadi Mátyás utolsó napjait. Kitérek a talján mesterek életútjára, hogyan kerültek a magyar királyi udvarba, a Mátyás számára végzetes virágvasárnapra, majd hogy ezek után mi lett a tollforgatókkal.
„Ki tudná elsorolni az ágyúknak, puskáknak, hadigépeknek és egyéb hajítógépeknek mérhetetlen tömegét, amelyet a király úr ellenséges erődítmények és várak rontására hadjárataiban magával szokott vinni?”Thuróczy János- A Magyarok Krónikája
„ Vigyázzatok, virrasszatok és imádkozzatok, mert nem tudjátok, mikor jön el az idő.” Máté 33.
IV. Béla királyunk legszörnyűbb rémalma az lehetett, hogy a tatárok egyszer csak visszatérnek és befejezik azt, amit 1241-ben elkezdtek; a Magyar Királyság elpusztítását.