Arminius vs. Barbárok II. évad

Kr.u. 9-ben szeptember 11-én ért véget a teutoburgi csata, amely egy ókori világbirodalom Róma dicsőségét eléggé megtépázta, és véget vetett Róma addigi hódító politikájának is. Ez Arminiusnak, egy germán hadvezérnek volt köszönhető, aki miatt Augustus császár elég sok álmatlan éjszakát vészelt át élete végéig. Alig néhány római élte túl a csatát, de a többség meghalt a mészárlásban. A vereség mellett az egyik legnagyobb szégyen az volt, hogy a légiók hadijelvényeit is megszerezték a germánok. Ez volt az egyik legpusztítóbb vereség, amelyet a Római hadsereg valaha elszenvedett, és a következményei pedig nagy hatásúnak bizonyultak.-

Szerző: Beatj | Közzétéve: telt el a közzététel óta

A brit kézre került orosz tank

James Noel Cowley ezredes, katonai attaséként dolgozott a budapesti brit nagykövetségen ’56-ban. A magyar hatóságok a forradalmároknak adott stratégiai tanácsai és hírszerzési tevékenysége miatt az ezredest kiutasították az országból. Ezek egyike egy T-54A típusú szovjet tank alapos kivizsgálása, de nézzük meg, hogyan tudott szert tenni rá a forradalmi káosz és az utcai harcok közepette!

Szerző: Boriszov Csaba Gábor | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Lara Croft

Indiana Jones régészprofesszor szinte minden történelmet és a filmeket is szerető számára nagyon is ismert személyiség. De ott van Lara Croft, Indiana Jones afféle női változata, aki három mozifilm és számos videójáték főszereplőjeként lett népszerű. Mindkét karakter kitalált, de voltak olyan híres emberek, régészek, kalandorok, tudósok, akik mintául szolgáltak mindkét figura megalkotása során. Lara Croft egy intelligens és sportos brit régész lett, aki Indiana Jones-hoz hasonlóan a világ számos pontján megfordulva keveredik számos kalandba. Népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint hogy a populáris kultúra szerves része lett az elmúlt évtizedekben, és hat Guinnes-rekord mellett mind a mai napi igen nagy rajongótáborral rendelkezik. Jelen esetben az eddig elkészült három filmet vesszük górcső alá a történelmi hitelesség szempontjából.

Szerző: Beatj | Közzétéve: telt el a közzététel óta

A besenyők sírjához vezető út – Interjú Dr. Simonyi Erikával

Dr. Simonyi Erika, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze. Főbb kutatási területe Magyarország története az Árpád-korban, illetve az Árpád-kori településkutatás és kerámiaművesség. A 2022-es Kurultájon tartott előadást „… A besenyők sírjához vezető út…” címmel. Ezzel kapcsolatban kértem fel egy interjúra.

Szerző: Boriszov Csaba Gábor | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Az ázsiai és európai hunok genetikai eredményei – Interjú Évinger Sándorral II. rész

A 2022-es Kurultájon Dr. Leyla Djansugurova, az Almatiban található központi Genetikai és Élettani Intézet genetikusa „Bizonyítékok az ázsiai (Belső-, és Közép-Ázsia) hunok és az európai (mai Magyarország területén élt) hunok közötti genetikai kapcsolatokra.” címmel tartott előadást, amit Évinger Sándor fordított. Az ő segítségével kaptam válaszokat a kérdéseimre.

Szerző: Boriszov Csaba Gábor | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Bill Speakman

Valószínűleg nincs nagyobb érv amellett, hogy palackozott sört adjanak ki a harcban lévő csapatoknak, mint Bill Speakman (1927-2018) története. A brit hadsereg katonái között összesen négy Viktória Keresztet adományoztak. Az 1856 óta létező kitüntetés, a legmagasabb volt, amit közlegények és altisztek kaphattak az angol hadseregben, és mindössze négyet osztottak ki belőle a koreai háború idején. Ebből hármat posztumusz, és mindössze egy katona vehette át élőben, és ez volt Bill Speakman.

Szerző: Beatj | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Türr István és az olasz egység megteremtése

Türr István és Giuseppe Garibaldi neve összeforr az olasz egységesítési törekvésekkel. Garibaldi inkább végrehajtotta, semmint kigondolta a vállalkozásait. Türr István viszont jó taktikai érzékének és helyzetfelismerésének köszönhetően sikerrel vette az akadályokat. Nem véletlenül volt ő Garibaldi szárnysegédje. Elért sikerei révén nevezték Türrt társai „rettenthetetlen magyarnak”.

Szerző: Boriszov Csaba Gábor | Közzétéve: telt el a közzététel óta

A WC története a kezdetektől a napjainkig

Kezdjük az elején. Vagy inkább a végén? Egy kiadós étkezés után a sok bevétel után hamarosan jelentkezik a kiadás, ami tekintetében minden ember egyforma. Elmegyünk meglátogatni a mellékhelyiséget, azaz a vécét, aminek még az elnevezés is sokféle lehet, ha csak a magyar nyelv vonalán megyünk tovább. Ismerjük az árnyékszék, a budi, a toalett, a klozet, a latrina, a slozi kifejezéseket, vagy ott a jó öreg pottyantós. A legismertebb mégis a WC kifejezés, ami a francia toilet szóból származik, ami eredetileg egy kis kendőt jelentett, amelyet egy hölgy vagy úriember vállára terítettek fodrászkodás céljából. Használatát idővel kiterjesztették a haj- és testápolás teljes folyamatára, amely egy tükörrel, ecsettel, púderrel és sminkkel felszerelt fésülködőasztal körül összpontosult.

Szerző: Beatj | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Karácsonyi történetek a második világháborúból

A karácsony, mint ünnep egyike a legszentebbeknek, nem is beszélve a karácsonyfaállítás szokásáról. ami a nyugati világban az egyik legelterjedtebb eseménynek számít az ünnep kapcsán. Nem volt ez másképpen a második világháború időszakában sem, amivel kapcsolatban fel is elevenítünk egy-két történetet.

Szerző: Beatj | Közzétéve: telt el a közzététel óta