Category Archives: Középkor

Egy dicső cseh király életének margójára

Jó eséllyel pályázhatott volna a német-római császári címre, különösképpen, hogy 1310-ben feleségül vette Premysl Erzsébetet, a cseh király leányát,ezáltal tehát amennyiben a cseh koronát megörökli, választófejedelem lett volna belőle. A házasság után a cseh rendek királyukká is koronázták a mindösszesen tizennégy éves Jánost. Édesapja halála után, 1313-ban pedig megörökölte a luxemburgi trónt is, amivel azonban járt egy kellemetlenség is: harc kezdődött a német-római királyi trónért.

A fehérvári királysíroktól a Hunyadi sír kálváriájáig

A közelmúltban felmerült az az ötlet, hogy genetikai vizsgálatokkal karöltve, tisztességgel el lehetne temetni Hunyadi Mátyást. Mindazonáltal ez igazán nehéz feladat lesz, mivel a királyi csontok gyakorlatilag a város török kézre kerülése (1543) után, valamint kifosztását követően (1554) kárt szenvedtek.

Akkó és a keresztesek bukása

Amikor Jacques de Vitry egyházi ember 1216 novemberében partra lépett Akkó városában, megdöbbent. Vitry azért jött Palesztinába, hogy felvegye a város püspöki tisztségét azzal a nemes küldetéssel, hogy új keresztes hadjárat előtt megújítsa népének a lelkét, de a jámbor keresztény fellegvár helyett vegy verekedős, dinamikus és kozmopolita mediterrán kikötőt talált a Szentföldön. Vitry bizakodó képet festett a bűn városáról, „olyan, mint egy szörny vagy egy vadállat, amelynek kilenc feje van, amelyek mindegyike harcol a másikkal”, ahol a prostitúció mindenütt ott volt, a fekete mágia is elterjedt és a gyilkosságok általánosak.

We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies.
CiyaShop

Join Our Newsletter

Subscribe to the CiyaShop mailing list to receive updates on new arrivals, special offers and other discount information.
Product added!
The product is already in the wishlist!
Removed from Wishlist

Shopping cart

close