Nagy Sándor művének szétesése egy hosszú folyamat része volt, tengernyi cselszövéssel, és számos szereplővel, akiknek döntő többsége nem természetes halállal halt meg. A vérből a hosszú és kegyetlen harcok után három család tudott igazán kiemelkedni, és saját birodalmat kialakítani. Ezen államok közül az I. Szeleukosz által alapított Szeleukida Birodalom volt a legnagyobb, és állt a legközelebb története során ahhoz, hogy méltó utóda, örököse legyen Sándor birodalmának.
Az ókor Egyiptom történelme tele van megannyi csodával, rengeteg izgalmas, érdekes egyéniséggel, és a körülöttük lévő titkokkal. Szinte mindenkinek egyből eszébe villan a fenséges piramisok képe, a Nílus kék víztükre, a Szfinx a piramisok erőt sugárzó robosztus alakja, a szél által szállított homokból felépülő európai ember számára félelmetesnek tűnő homoksivatagok világa. Ezen táj megannyi emléket, történetet adott világunknak, isteneket, fáraókat, de még fáraó nőket is, akik közül nem egy élete a mítoszok, mesék, anekdoták világát is megjárta. A mi történetünk a XVIII. dinasztia egyik olyan fáraójáról szól, III Thotmeszről akit sokan Egyiptom Napóleonjaként, a világ első „hódítójaként” tartanak számon, nem is alaptalanul.
Az idő előrehaladtával pedig a peloponnészoszi háború elhozta Spárta „győzelmét” Athén és szövetségesi felett, de nem bizonyult a győzelem olyan maradandónak, mint az remélték, mert a hosszú háborúban Spárta legfőbb ereje az emberanyag, nagyon is megfogyatkozott. Ezt pedig ki tudta használni egy másik kis görög városállam a boiótiai Théba, amely az ismeretlenség homályából kiemelkedve, ha egy rövid időre is, de átvette Spárta helyét a történelem színpadán. Mindezen rövid időszak egy személy nevéhez kötődik leginkább, Epameinóndasz nevéhez, aki több száz évnyi legyőzhetetlenség mítoszát dobta a sárba Spárta legyőzésével.
