Oda Nobunaga

Oda Nobunaga méltán érdemelte ki Japán egyik legtökösebb arcának címét. Már azzal is bekerült volna az élbolyba, hogy egy 3 000 fős sereggel legyőzött egy 25 000 harcost számlálót, de itt nem állt meg. Megállította  a buddhista harcos szerzetesek kicsivel kevesebb, mint 1 000 évig tartó ámokfutását. Élete végére fél Japánt sikerült egyesítenie, ezzel lezárva a pár száz éve tartó véres belháborúkat.

Hernan Cortez

Ha a Szuperinfóban az alábbi hirdetés állna: Jelentkezőket keresünk a mérhetetlen mennyiségű arany elszállítására, valószínűleg az egész ország jelentkezne. Viszont ha hozzátennénk azt is, hogy ehhez részt kell venni egy 600 főből álló expedícióban, ami egy teljesen ismeretlen terület szívébe vezet, melyet több tízezer ellenséges bennszülött harcos véd, hát… valószínűleg megcsappanna a jelentkezők létszáma. Hernan Cortez azonban nem csak, hogy jelentkezett erre a kalandra, hanem ő maga szervezte azt. Olyan tetteket hajtott végre, amelyek miatt messze kiemelkedik még az igazán vagány srácok csapatából is.

Gróf Benyovszky Móricz

Annak ellenére, hogy soha nem tartoztunk a nagy gyarmatosító nemzetek közé, mégis létezett egy igazi magyar kalandor, akinek kedvenc elfoglaltsága volt orosz börtönökből szabadulni, beutazni a világot, ugyanakkor mindig talált időt egy jó kis háborúzáshoz, valamint egy addig kevésbé ismert sziget, Madagaszkár birtokba vételéhez is.

Jean Danjou

Ha megemlítjük valakinek a Francia Idegenlégiót, mindenki fejében egy olyan kép áll össze, amely igazi haramiákat, bűnözőket, ugyanakkor kőkemény katonákat takar, akik a világ legkeményebb harcosaiként róják a végtelen pusztákat, miközben Franciaország ellenségeit gyepálják éjjel-nappal. A valóság nem áll messze ettől az elképzelt, sztereotípiával bőven rendelkező képtől, különösen ha figyelembe vesszük Jean Danjou és századának helytállását a cameroni csatában, amire még maga Leónidasz is elismerően bólintana.

Geronimo

Geronimo története egy klasszikus bosszúálló kaland, amelybe minden jóérzésű, konzervatív értékrendet valló férfi belevágna, ha egy nap arra térne haza, hogy a családját lemészárolta egy mexikói század.  Olyan vehemenciával vetette bele magát a fehér populáció irtásába, hogy ő lett „Az Apache”, az indián lét minden vagányságát megtestesítő avatárja, tehát menő volt, bátor, harcias, kegyetlen de mégis bölcs és könyörületes vezető.

Olivér Cromwell

Akinek olyan beszólásai voltak, mint „Bízz Istenben, de tartsd szárazon a puskaport” ,  „A szükség nem ismer törvényt” vagy éppen „Ne csak addig üsd a vasat, amíg meleg, hanem magad tedd a vasat forróvá az ütéseid által” az csak menő ember lehet. Ez az elmélet teljesen megállja a helyét Cromwell Olivér esetében, aki ahhoz képest hogy angol volt, egész menő arcnak bizonyult.  Ráadásul egyedül megteremtette az angol demokráciát, és kitalált magának egy titulust, ami remekül lefedte a király és a diktátor közötti vékony határt. Ha ez még nem lett volna elég, a mi Olivérünk kiváló katonai vezető és könyörületet nem ismerő harcos volt, aki létrehozta a modern angol hadsereget is. Az egész hadsereges, vezéres témában az a poén, hogy az emberünk egészen 43 éves koráig még csak lőport sem szagolt!

XII. Károly

Az élvhajhász Károly kezdetben egyáltalán nem tűnt jó uralkodónak, annál inkább egy szórakozott őrültnek, aki puszta szórakozásból veri le a tisztes polgárok fejéről a kalapot, lövi szét a pisztolyával a cserepeket/muskátlikat miközben literszámra issza a vodkát. A mentalitása akkor változott meg, amikor a medvéjét (mert volt neki) annyira leitatták, hogy az kiesett az ablakon és szörnyethalt. E tragikus esemény rádöbbentette az ifjú svéd királyt, hogy az élet milyen értékes, ezért az elkövetkező években szenvedélyesen arra törekedett, hogy megfossza tőle ellenségeit.

Shaka Zulu

Shaka Zuluról valószínűleg mindenki hallott már, legalább annyit, hogy Afrikában létrehozta a Zulu Birodalmat. Azt a Zulu Birodalmat, amelyet (ha Afrikát nézzük) menőségben és népességben csak az ősi Egyiptom tudott lepipálni. Shaka mindezt úgy hozta össze, hogy gyerekkorában egy kitagadott, mindenki által megvetett fattyú volt, de hála a testi erejének és az eszének, felülemelkedett ezen, és pár év alatt gyökeresen megváltoztatta a térség hatalmi egyensúlyát, és úgy egyáltalán a háború megvívásának módját.

Bartholomew Roberts

Ha a kalózok fenegyerekeiről beszélünk, mindenkinek Francis Drake, Barbarossa meg egy pár másik ismertebb kalóz neve ugrik be, kifelejtve az igazán kemény arcot, Bartholomew Robertset, aki mind közül a legmenőbb volt, a maga 470 elfoglalt hajójával. Mindezt röpke 3 év alatt tette meg, úgy hogy azelőtt egyáltalán nem vonzotta a fosztogató életmód.

Vedd fel velünk a kapcsolatot

Hiba: Kapcsolatfelvételi űrlap nem található.

AncoraThemes © | Mészáros Martin 2023. Minden jog fenntartva