Mindenszentek és a halottak napja

Mindenszentek és halottak napján szinte megtelnek a temetők, eltávozott szeretteink sírjánál rójuk le soha nem múló szeretetünket, és megemlékezünk az elmúlt kedves pillanatokról, közös emlékekről. Olyan régi hagyomány ez, ami már jóval a kereszténység előtt is létezett Európa szerte, sok egyéb olyan szokással együtt, amik a gyász megélését és az elhunyt elengedését segítették.

Ausztrália legtökösebb miniszterelnöke

Ausztrália. Az ország, melynek hallatán mindenkinek a koalák, a kenguruk, vagy a bozóttüzek jutnak eszébe. Ausztrália. A „legek kontinense”: a legkisebb, legalacsonyabb, legidősebb, legszárazabb, legjégtelenebb, valamint a legutoljára felfedezett lakott kontinens. Aki kicsit jártasabb a politikában az talán tudja azt is, miszerint Ausztrália a világ élvonalában van életminőség, illetve politikai, gazdasági jogok tekintetében is. Mégis, a szigetkontinens történelme legalább annyira távoli tőlünk, mint amennyire maga az ország.

Csikatilo, a rosztovi rém története

Sorozatgyilkos. A szó mely hallattán mindenkinek feláll a szőr a hátán. Ők azok az -embereknek talán nem is mondható- „lények”, akik háromnál több embert ölnek meg különböző időpontokban. Ahogy történelmünk, úgy sajnos jelen korunk sem szenved hiányt belőlük. Ez egy olyan téma, melyet napjainkban is elég látványosan próbálnak a szőnyeg alá söpörni, de mint tudjuk ez sosem oldja meg a problémákat.

Sihang, a kínai Alamo története

Egy kisebb egységet hátrahagytak a sanghaji nemzetközi településrésszel szemben, ami a 88. hadosztály 524. számú ezredét jelentette. 1937. október 26-án kezdődött az egység megpróbáltatása, amelyből egy négy napig tartó brutális harc lett a Sihang raktár körül. Az események híre Kína határán is túlment, és az amerikai sajtóban megszületett a kínai „Alamo” története. amelyből 2020 nyarára a 800 című kínai film is megszületett (angol címe: The eight hundred).

Gigászok harca az óceánon

A második világháború történetének csupán egy kis szelete, de hatását tekintve mindenképpen nagy hatású eseményének bizonyult a német Bismarck csatahajó elpusztítása az Atlanti-óceánon. Ahhoz lehet hasonlítani amikor a Star Wars világában Luke Skywalker egy kis X-szárnyú gép protontorpedójával olyan csapást mér a félelmetes Halálcsillagra, ami sorsdöntőnek bizonyul a Birodalom és annak császára elleni harcban. A Bismarck is egy Birodalom szimbóluma volt, és szintén egy karizmatikus vezető, Adolf Hitler elleni harc jegyében igyekeztek mindenképpen elsüllyeszteni a szövetségesek a háborúban.

Vedd fel velünk a kapcsolatot

Hiba: Kapcsolatfelvételi űrlap nem található.

AncoraThemes © | Mészáros Martin 2023. Minden jog fenntartva