,,Csak még egyszer előre!”
Ezzel a kiáltással indította harcba katonáit az I. világháború poklában Sipos Gyula ezredes. A legendás parancsnokért katonái tűzbe mentek volna, ma mégis méltatlanul kevesen ismerik a nevét és a Magyar Királyi 17-es Honvéd Gyalogezred történetét. Ezen szeretett volna változtatni a székesfehérvári kötődésű Burján Zsigmond, amikor filmre vitte az ezred küzdelmeit az olasz fronton.
Az olasz front. Doberdó. A caporettói áttörés. Dicsőséges harcok. Tragikus emberi sorsok.
Történelmi háttér
Észak-Olaszországban, az Alpokban húzódó délnyugati fronton hosszas állóháború alakult ki az olasz és az osztrák-magyar csapatok között. Az Isonzó folyónál 12 csatát vívtak a szemben álló felek, váltakozó sikerrel. Az isonzói csaták az első világháborúban tipikus, felőrlő harcok halmazába tartoztak. Viszonylag kis területen, nagy létszámú hadseregek csaptak össze, a csaták területnyereségre nem vezettek, vagy csekély jelentőségűek voltak, ugyanakkor nagyszámú sebesült és halott maradt a harcoló felek mindkét oldalán. Az olasz fronton a Monarchia vesztesége 500 000 fő volt, amiből minden 5. katona magyar volt.
Az I. világháborúban megváltozott a hadviselés. Állóháborúra kényszerültek a szembenálló felek, ami azt is jelentette, hogy egy fronton harcoló akár hónapokig is kénytelen volt egy helyben maradni és visszaverni az ellenséges csapatok gyalogsági támadását, túlélni a mérges gázokat és az óriási erejű bombázásokat. Az átlagember számára nehezen voltak feldolgozhatóak a tüzérségi támadások; sorsukat nem ők irányították, semmit sem tudtak tenni a becsapódó robbanótöltetek ellen csak vártak és reméltek.
,,Őrület kínja futkároz az idegeken; itt előttünk a falu nem is romok, hanem kőrongy csupán. Hátulról új hullámok nyomják az előretántorgókat, aki még él az elsők (első sorokban harcolók) közül, halálra vált arccal, idegsokkos reszketéssel igyekszik vissza, minél hátrább, minél előbb a fedezékbe.”
— írta Szabó István honvédhadnagy a Doberdói fennsíkról, ahol főleg magyar ezredek álltak helyt az olasz túlerővel szemben.
A filmről
A cselekmény több szálon fut, a keretét Sipos Gyula ezredes, a 17-es gyalogezred vezetőjének idős kori visszaemlékezése adja. 1915 májusától 1918 november végéig követhetjük nyomon az ezred történetét. Három fehérvári katona sorsán keresztül nyerhetünk bepillantást abba, hogy milyen körülmények között harcoltak nagyapáink, dédapáink a Doberdó-fennsíkon, az isonzói csatákban. A történelmi hitelességet korabeli visszaemlékezések, történelmi tények és a munkába bevont történészek segítették. A film hitelesen, a kor szellemiségének megfelelően dolgozza fel a magyar katonák hősi történetét.
Mi a film célja?
Egy alkalommal József főherceg, a VII. hadtest parancsnoka az I. világháborúban azt kérdezte:
„Honnan vehette a 17-es ezred az emberfelettihez az emberi erőt? Honnan meríthette halhatatlan hősiességét; a szívet és akaratot?“
A film többek között erre a megválaszolatlan kérdésre formál választ. A Székesfehérvár városa és állami források által biztosított, 35 millió forintos költségvetéstől ne várjunk grandiózus csatajeleneteket, ugyanis nem ebből a célból készült a film, sokkal inkább az emberi sorsokat hivatott bemutatni. Azt, hogy milyen volt akkor és ott helytállni, hinni és reménykedni egy szebb jövőben.
Sipos Gyula ezredes beszéde a Magyar Királyi 17-es Honvéd Gyalogezred katonáihoz:
Fiaim. Azt a kitartást, amit láttam nem láthattam volna mástól, mint tőletek 17-esektől. Ti ma, 1915 július 18-án óriási túlerőt löktetek vissza. Reménytelen helyzetből. Az azonban kétségtelen, hogy újabb tüzérségi és gyalogsági támadás várható és ez itt lesz azonnal a nyakunkon. Büszke vagyok arra a helytállásra, amit bizonyítottatok.
Fiúk, tudom, hogy közületek sokan már nem térhetnek haza. Azt is tudom, hogy sokatokat nem tudunk majd tisztességben eltemetni és a következő, percekben, órákban, napokban mindannyiunk számára – beleértve magamat is – kétséges, hogy egyeltalán életben maradunk-e. Az is lehet, hogy majd nem lesz, aki minket eltemessen. Én egyet kérek tőletek: csak még egyszer előre!
CSAK MÉG EGYSZER ELŐRE!
(1915 július 18., Doberdó-fennsík)
Burján Zsigmond, a film rendezőjének motivációja:
,,Szeretnék tisztelettel emlékezni a nagyszüleim generációjára, és megmutatni azt az emberi összetartást és kitartást, amit a háborús helyzet hozott ki a magyar katonákból abban az őrületben. Maga Sipos Gyula írja, hogy minden a bizalomra épült: ha nem bíztak volna egymásban, nem tudtak volna talpon maradni. Ez a bizalom ma már szinte ismeretlen fogalom. “
forrás: fmc.hu
A szerző véleménye:
A lövészárokban átélt borzalmak hatalmas mentális és lelki megterhelést okoznak a besorozott katonáknak. A 21. században szinte felfoghatatlan, hogy mit élhettek át őseink a fronton. A Csak még egyszer előre! című film emberi szempontból mutatja be az I. világháború szenvedéssel teli világát. Lebilincselő látni hogyan kommunikáltak, harcoltak és tartották egymásban a reményt dédapáink. Azok az őrülten szoros baráti/bajtársi kapcsolatok, amik ott szövődtek megismételhetetlenek a mai körülmények között. Éppen ezért nagyon fontos kutatni, és foglalkozni a Nagy Háború ,,egyszerű katonáinak” sorsával: talán elleshetünk valamennyit szolidaritásból, kitartásból és barátságból a 20. századi lövészárkok mélyéről…
Honnan vették az emberfelettihez az emberi erőt őseink?
Abból a hősies összetartásból, amivel vált vállnak vetve küzdött egymásért több száz ember, akik csupán pár hónapja ismerték egymást.
A film ingyenesen megtekinthető YouTube-on, az alábbi linken:
Köszönöm Burján Zsigmondnak az együttműködést, egyúttal szeretnék sok sikert kívánni a továbbiakban az Útravaló Történelem szerkesztősége nevében.
Forrás:
Nagy Háború blog
fmc.hu
Szétszakítva – ez várt az I. világháborúból hazatérő magyar katonákra - www.tortenelemutravalo.hu
2023.03.24. at 16:57