A magyar felmenőkkel rendelkező Makos Ádám amerikai író számos háborús regény és életrajz szerzője, akinek a művei még a New York Times bestseller listáján is előkelő helyen szerepeltek. A 2017-ben megjelent harmadik regényéből, ami a Devotion: an epic story of heroism, friendship, and sacrifice (Odaadás: hősiesség, barátság és áldozatvállalás epikus története) címet viseli, film is készült, ami az idén 2022 őszén kerül a mozikba. A regény és a film is az amerikai haditengerészet két pilótájáról szól, és a köztük meglévő bajtársi és baráti viszonyt mutatja be a koreai háború idejében.

Jesse L. Brown

Brown 1926. október 13-án született a Mississippi állambeli kisvárosban, Hattiesburgban. Édesanyja Julia Lindsey Brown volt, az édesapja pedig John Brown egy élelmiszerraktárban dolgozott ebben az időben. Összesen hatan voltak testvérek, amiből egy lány volt, a többi, mind fiú. Az afroamerikai felmenőkkel rendelkező család nem élt valami fényesen, a családi házukban nem volt központi fűtés de vezetékes ivóvíz sem, és telente egy kandalló szolgált fűtésre csupán. Amikor beütött a nagy gazdasági világválság az apa is azon milliók közé került, akik elvesztették az állásukat. Szerencséjükre egy másik közeli kisvárosba sikerült munkát kapnia egy terpentingyárban, ezért oda költözött az egész család. Innen 1938-ban újfent tovább költöztek, mert ezúttal egy farmon kapott munkát a családfenntartó édesapa. Ezekben az években igen szegényesen élt a család, az összes gyermeknek egy nagy ágyon kellett osztozni. A szülők az iskola tekintetében viszont nagyon szigorúak voltak, tisztában voltak azzal, hogy a társadalmi felemelkedés egyetlen lehetséges útja a tanuláson keresztül lehetséges. Jesse Brown a testvéreivel minden nap gyalog járt a több kilométerre lévő iskolába.

A szülők elkötelezett baptisták voltak, ezért több családtag is énekelt a templomi kórusban. Brown az iskola és a tanulás mellett a maga módján próbált hozzájárulni a családja megélhetéséhez, ezért többször is elszegődött dolgozni a környékbeli farmokon, ahol hol kukorica, hol gyapotszedőként dolgozott a szabadidejében. Alig hatéves múlt amikor az apja elvitte magával egy légibemutatóra, ami megváltoztatta az életét. Ettől a naptól kezdve élénk érdeklődést mutatott a repülés iránt, és még az sem zavarta, hogy a legközelebbi kis reptére, ahova elkezdett időnként beszökni, az egyik helyi szerelő rendszeresen elzavarta. Brown 13 éves korában a Pittsburgh Couriernél, egy feketék számára készített újságnál kezdett dolgozni. Az újság hasábjain olvasott először korabeli afroamerikai pilótákról, ami igencsak megragadta a képzeletét. 1939-ben a  nagynénjéhez költözött, amire azért volt szükség, hogy a hattiesburgi Eureka High Schoolba járhasson. Tagja lett a középiskolai  kosárlabda-, labdarúgó- és atlétikacsapatnak egyaránt. Végig kiváló tanuló volt, és 1944-ben kitűnő eredménnyel fejezte be a középiskolai tanulmányait. A középiskola évei alatt ismerkedett meg a később feleségével, Daisy Pearl Nixel is.

Az érettségi megszerzése után Brown főiskolára kívánt beiratkozni, amivel csak annyi volt a baj, hogy nem délen, a feketék számára inkább „látogatható” egyik intézménybe kívánt továbbtanulni, hanem inkább az Ohio Állami Egyetemre, ahol azelőtt nem sok fekete tanuló tette be a lábát. Jesse Owens, a híres amierikai atléta és olimpikon volt az egyik híres kivétel, aki az egyetem tanult, és egyben ő volt Brown egyik példaképe is. Az USA-ban akkoriban sem volt olcsó mulatság a felsőfokú tanulmányok finanszírozása, ezért Brown a helyi Holmes Clubban, az amerikai hadsereg fehér katonáinak szalonjában vállat munkát ebben az időben. A munka során rendszeresen volt része rasszista megjegyzésekben, bántalmazásban, de ő kitartott, és sikerült annyi pénzt megkeresni, ami elég volt az induláshoz. 1944 őszén költözött Ohio állambeli Columbusba, egy egyetemi panzióba. Építészmérnöknek tanult, ugyanakkor viszont többször is megpróbált jelentkezni az iskola légiközlekedési programjába, de faji hovatartozása miatt mindig elutasították. Brown csatlakozott a helyi atlétikacsapathoz, valamint a birkózócsapathoz, de hamarosan anyagi okok miatt mindkettőt otthagyta. Portásként kezdett dolgozni egy helyi áruházban, esténként pedig a Pennsylvania Railroad volt a munkahelye, ahol minden nap éjfélig vagonokat pakolt be és ki. Mindezek ellenére  jó tanuló volt az egyetemen. Másodéves volt, amikor halott a haditengerészeti tartalékos repülési kadet programról, ami az ekkor még tartó második világháború miatt igencsak felpörgött, és számos felsőoktatási intézménnyel karöltve működött ebben az időben. A toborzók látva, hogy fekete, le akarták beszélni a jelentkezésről, de ő kitartott, sikeresen lerakta a felvételi vizsgákat és 1946-ban felvételt nyert a légiközlekedési programba, ahol tengerész kadét lett az amerikai haditengerészetnél, és tagja lett az iskola haditengerészeti tartaléktisztképző hadtest programjának, aminek a több, mint 5 ezer tagjából alig egy tucat volt fekete származású ebben az időben.  

Jesse L. Brown zászlós

A havi 50 dolláros ösztöndíj lehetővé tette számára, hogy felmondjon a munkahelyén, és a tanulmányaira koncentrálhasson; 1947-ben fejezte be építészmérnöki diplomáját, és ugyanebben az évben  jelentkezett a Glenview Haditengerészeti Légiállomáson, Illinois államban, haditengerészeti repülési tiszt képzésére, amivel ő lett az egyetlen afroamerikai a programban. A kezdeti kiképzés keménysége ellenére Brownt az oktatók biztatták, és befejezte a kiképzés első szakaszát, ami után áthelyezték az Ottumwa Haditengerészeti Légiállomásra. Pensacolában Brown és a barátnője titokban összeházasodtak, amire azért volt szükség, mert a haditengerészeti kadétok nem házasodhattak össze a képzés befejezéséig. 1948 nyarán Brown megkezdte a hordozó-alapú repülőgépekre történő kiképzést. A USS Wright könnyűhordozó fedélzetén tanult fel- és leszállni, és az év végére megkapta a haditengerészeti repülő jelvényt, ami értelmében haditengerészeti pilóta lett belőle, méghozzá az első fekete származású. Ez a teljesítmény széles körben ismertté vált, és Brown országosan ismertté vált. A fényképe megjelent a Life magazinban is. Zászlósi rangban 1949 tavaszán lett az Atlanti-óceáni Flotta tagja. A koreai háború kitörésére tapasztalt pilótaként és tehetséges szakaszvezetőként szerzett hírnevet a százada többi tagja között.

Thomas J. Hudner

Hudner 1924. augusztus 31-én született Fall Riverben, Massachusetts államban. Az apja révén ír felmenőkkel rendelkező Hudner egy igen patináns középosztálybeli család sarjaként látta meg a napvilágot. Az apa egy élelmiszerbolt láncolat vezetője volt. 1939-ben a nagyon előkelőnek és tekintélyesnek számító Phillips Akadémiára került Andoverben, Massachusetts államban. Az 1778-ban alapított intézmény az Egyesült Államok egyik legrégebbi bejegyzett középiskolájának számított. Az eddigi története során jelentős öregdiákok hosszú listáját képezte ki, köztük a két  Bush-t, apát és fiát, későbbi amerikai elnököket , külföldi államfőket, számos kongresszusi tagot, öt Nobel-díjast és hat Becsületéremmel kitüntetettet. Ebben az időben az ország legelitebb bentlakásos iskolájának számított. Hudner családja, így apja, nagybátyja is itt végzett, így eleve nem volt kérdés, hogy minden fiútestvérével együtt ő is ide járt. Azt itt töltött évek alatt számos szervezetben tevékenykedett, pl. csapatkapitányként az iskolai atlétikacsapatban, valamint tagja volt a diáktanácsnak is.

Phillips Academy

A Pearl Harbor elleni támadást és az Egyesült Államok második világháborúba való belépését követően Hudner meghallgatta az iskolája igazgatójának a beszédét, amelyről később azt mondta, hogy ez ösztönözte arra, hogy csatlakozzon a hadsereghez. 1943-ban beiratkozott az Egyesült Államok Haditengerészeti Akadémiájára Annapolisban, Maryland államban, és 1946-ban végzett, így mire megbízást kapott volna, véget is ért a második világháború. Az akadémián futballozott, az intézmény csapatának irányítója lett. A végzése után Hudner kommunikációs tisztként szolgált több hadihajó fedélzetén. A katonaságban eltöltött első évei alatt Hudner azt mondta, nem érdekli a repülés, de 1948-ra ez megváltozott. Jelentkezett és felvették a floridai Pensacolában található Pensacola haditengerészeti légiállomásra , ahol elvégezte a repülési alapképzést , és azt követően áthelyezték a Corpus Christi haditengerészeti légiállomásra Texasban, ahol felsőfokú repülési kiképzést végzett, és 1949 augusztusában haditengerészeti pilóta képesítést szerzett.

Hudner 1950-ben

A koreai háború

Alig öt évvel a második világháború befejezése után a hidegháború első nagy „forró pontja”, a koreai háború rengette meg a világot. 1950 június 25-én este a kommunista észak-koreai néphadsereg tíz hadosztálya támadást indított a koreai-félsziget déli felét birtokló demokratikus Koreai Köztársaság ellen. A majdnem 90 ezres támadó sereg szinte váratlan támadása már az első perctől kezdve sikeresen indult, és nagyon hamar sikerült áttörést elérni. A déliek hadsereg, felszereltsége jóval alatta maradt az északi támadókénak, és fel sem volt az ország készülve egy háborúra. A határvédelem áttörése után az északiak több támadószlopban folytatták az előrenyomulást, de a déliek rendezetten vissza tudtak vonulni, és a lehetőségeikhez mérten igyekezetek időt nyerni és megállítani az inváziót. Gyakorlatilag a háború első óráitól kezdve megpecsételődött a déli főváros Szöul sorsa, ami túlságosan is közel feküdt a határhoz, ezért napokon belül az északiak ellenőrzése alá került. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa még a támadás napján összeült, és nagy szerencséjükre a szovjet nagykövet távollétét kihasználva nemcsak el tudták ítélni a támadást, hanem döntés születhetett a katonai segítségről is. 

Az Egyesült Államok hetedik flottája a USS Valley Forge Essex – osztályú repülőgép-hordozó vezetésével létrehozta a Task Force 77 csoportot, amibe az anyahajó mellett egy cirkáló és hat romboló tartozott kezdetben. Ehhez csatlakoztak a brit távol-keleti flotta egyes erői is, de még így kevésnek bizonyult egy ekkor flotta a déliek hathatós támogatására és az északi támadás lassítására vagy megállítására. Harry S. Truman amerikai elnök látva az eddigi erőfeszítések korlátait, a szárazföldi csapatok küldése mellett további haditengerészeti erők küldését is elrendelte. Ezekben a hetekben a Földközi-tengeren állomásozott a USS Leyte repülőgép-hordozó, amelyen Hudner és Brown is szolgált ekkoriban. 1950 augusztus elején a Leyte parancsot kapott, hogy csatlakozzon a Task Force 77 csoporthoz. A haditengerészeti parancsnokok úgy vélték, hogy a Leyte pilótái jobban képzettek és felkészültebbek, mint a többi rendelkezésre álló hordozóé, ezért is küldték a koreai-félszigethez.

USS Leyte (CV-32)

A Leyte a fél világot átszelve október 8-án érkezett meg a helyszínre. Eddigre a hetedik flotta 17 hajóra bővült, és más repülőgép-hordozók mellett több cirkáló és a híres USS Missouri csatahajót is magában foglalta. A flotta hordozóin lévő repülőgépek az első perctől kezdve fontos küldetésekben vettek részt. Támadták az északiak kommunikációs vonalait, a katonai létesítményeket, mindent amire csak parancs érkezett.

1950 novemberében viszont hirtelen minden megváltozott. A Kínai Népköztársaság is belépett a háborúba, olyanformán, hogy mintegy 200 ezer kínai önkéntes csatlakozott az északi erőkhöz. Az már csak a hab volt a tortán, hogy ezen önkéntest katonák érdekes módon nemcsak önmagukat vitték, hanem a kézi és a nehézfegyvereiket is szintén. Az ekkor elszánt erővel fellángoló harcok egyik fő színtere lett a Chosin víztározó környéke. Itt az amerikai X. Hadtest a kínai 9. sz. Népi Önkéntes Hadsereggel került szembe. A könyörtelen csatában 100 ezer kínai vett körül kb. 15 ezer amerikai katonát. Ebben a szorult helyzetben a haditengerészet pilótáin is múlt, hogy milyen vége lesz az ütközetnek. Egyedül a légi támogatás volt az, ami segítséget nyújthatott abban, hogy a kínaiak ne rohanják le az amerikai erőket.

A Becsületrendet érő akció

A Medal of Honor (Becsület érdemérem, Becsületrend) a legmagasabb fokozatú amerikai katonai kitüntetésnek számít, amiből a koreai háborúban 133 darabot osztottak ki, és ebből kettő két olyan pilótáé lett, akik nemcsak együtt szolgáltak, hanem barátok is voltak.

1950. december 4-én Hudner egy hat repülőgépből álló köteléket vezetett, aminek az volt a feladata, hogy a Chosin víztározónál dúló harcokban nyújtson légi segítséget az igencsak szorongatott amerikai csapatoknak. A kötelék 13:38-kor indult a Leyte hordozóról, és köztük volt Hudner barátja, Jesse L. Brown is. A kötelék 160 kilométernyi repülés után érkezett a kijelölt területre, ahol igen zord téli időjárás fogadta a pilótákat, akik alig 30-40 percet repülhettek a környéken mielőtt vissza kellett volna fordulniuk. A Strike Fighter Squadron 32 (VFA-32), azaz a 32-es csapásmérő osztaghoz tartozó Vought F4U Corsair gépek a második világháború második felében álltak szolgálatba, mint hordozóra épülő vadászbombázó, és ilyen minőségben harcoltak végig a háborút. A koreai háború idején főleg támogató szerepben használták ezeket a gépeket, és a háború végeztével nyugdíjazták is az összes megmaradt repülőt, mert mint kiderült, a légcsavaros gépeknek leáldozott a sugárhajtású repülők megjelenésével.

Hudner és köteléke számára szinte egyhangú volt a repülés, az alig pár száz méter magasságban köröző gépek nem találkoztak ellenséggel, és kínai állásokat sem tudtak feltérképezni. Majdnem három óra felé járt az idő amikor úgy döntöttek, hogy elindulnak vissza a hordozóra. Ekkor Brown jelezte, hogy valami nem stimmel az üzemanyagszintjével. Túlságosan is gyorsan fogyott, ami nem volt valami jó jel. Valószínűleg nem műszaki hiba okozhatta a gondot, hanem a kínaiak egyik szerencsés katonája. Ugyanis az volt a szokásuk, hogy a hóban elbújva türelmesen várták az alacsonyan szálló amerikai gépeket, amikre aztán amint azok elhúztak felettük, tüzet nyitottak. Lelőni így nem igazán lehetett egy gépet sem, de egy-két szerencsés találattal komolyabb kárt tudtak tenni azért pár gépben. Brown esetében is ez történhetett, legalább egy golyó elszakíthatta az üzemanyagvezetéket.Brown elvesztette az üzemanyagnyomást, és egyre inkább képtelen volt irányítani a repülőgépet, ezért ledobta a külső üzemanyagtartályait, megszabadult a rakétáitól, majd pedig kényszerleszállást hajtott végre egy hóval borított tisztáson, egy hegy oldalában.

Az amerikai pilóta egy tál alakú völgyben tette le a gépet kb. 24-25 km-re a kínai vonalak mögött -10 °C-os hideg időben. A repülőgép a becsapódáskor gyakorlatilag széttört, de Brown túlélte, ugyanakkor viszont az egyik lába beszorult a roncs közé. A motor leszakadt, a törzs pedig a pilótafülkénél megrepedt, és majdnem 45 fokos szögben megcsavarodott. Brown levette a sisakját és a kesztyűjét, majd pedig integetett a többi pilótának, akik közel keringtek a feje fölött. Hudner és a többi pilóta először azt hitte, hogy a társuk meghalt, de aztán észrevették, hogy Brown jelez, így rádión mentőhelikoptert kértek a roncshoz. Közben viszont látták, hogy a roncsban maradt üzemanyag lángra kap, így félő volt, hogy a még életben lévő pilóta a lángok martaléka lesz. Hudner más lehetőséget nem látva, maga is leszállt a gépével, de ő sokkal szerencsésebbnek bizonyult, mert kisebb karcolásokkal megúszta a meredek mutatványt.

Azonnal a barátja gépéhez ment és megpróbálta kihúzni a roncsból, de az nem sikerült. Brown állapota percről percre romlott, többször el is vesztette az eszméletét. Hubner megpróbálta eloltani a lángokat is, ami közben három óra után nem sokkal megérkezett a mentőhelikopter. Azon volt tűzoltókészülék, amivel meg tudták fékezni a lángokat, és majdnem egy órán keresztül próbálták a sebesült pilótát kiszabadítani egy fejszével. Brown kérésére  fontolóra vették, hogy amputálják a  beszorult lábat, de végül ezt nem tették meg. Csak arra gondolhatunk, hogy tisztában voltak azzal, hogy már az sem igazán segítene a nagyon rossz állapotban lévő pilótán. Brown az egyik tiszta pillanatában a barátjának még annyit tudott mondani, hogy az mondja meg a feleségének, hogy szereti. A helikopter ahogy sötétedni kezdett Hudnerrel együtt távozni kényszerült, Brownt hátrahagyva, aki akkor már haldoklott. Az már szinte lényegtelen, hogy mi is volt a halál oka, a sérülése, az esti hideg okozta fagyás, vagy a kettő együtt. Lényegtelen, de abban biztosak lehetünk, hogy egyedül a sötét hidegben szívbe markoló lehetett Brown minden utolsó perce.

A repülőgéphordozóra visszatért Hudner könyörgött a feletteseinek, hogy engedjék visszatérni a roncshoz, hogy segítsen kimenteni Brownt, de nem engedték, mivel más tisztek attól tartottak, hogy a sebezhető mentőhelikopterre lesből lecsapnak, ami további áldozatokat követelhet. Ez katonai szempontból érthető is, de emberi szempontól azért nehezen volt elfogadható. Annak érdekében, hogy a test és a repülőgép ne kerüljön kínai vagy észak-koreai kézbe, az amerikai haditengerészet két nappal később napalmmal bombázta a becsapódás helyszínét, A bombázó repülőgép személyzete a Miatyánkot olvasta a rádión keresztül, miközben nézték, ahogy a lángok felemésztik Brown testét és a gépe roncsait. A pilóták beszámolója szerint a test nagyjából sértetlen volt, de a ruhái már nem voltak meg, azt valaki, vagy valakik már addigra eltulajdonították. Brown volt az első afroamerikai amerikai haditengerészeti tiszt, aki meghalt a koreai háborúban.

Brown halála után Hudner egy hónapig nem repülhetett, mert a leszállásakor megsérült a háta. Ezt követően folytatta a szolgálatot, és 27 harci küldetésen vett még részt a koreai háborúban. 1951. április 13-án Hudner megkapta a Becsületrendet Harry S. Truman elnöktől, és találkozott Brown özvegyével, Daisy Brownnal, és a meghalt barát kislányával is.

1951. április 13, Thomas J. Hudner megkapja a Becsületrend kitüntetést

A találkozót követően legalább 50 évig rendszeres kapcsolatban állt egymással a két család.  1973. február 17-én, néhány nappal Hudner nyugdíjba vonulása előtt, a haditengerészet üzembe helyezte a Knox osztályú USS Jesse L. Brown fregattot , a harmadik amerikai hajót, amelyet egy afroamerikai tiszteletére neveztek el.

A USS Jesse L. Brown vízre bocsátása 1972. március 18-án.

2012 májusában a haditengerészet minisztere bejelentette, hogy egy Arleigh Burke osztályú irányított rakétarombolót USS Thomas Hudnernek neveznek el . A hajót 2017. április 1-jén keresztelték el Hudner részvételével. Hudner az otthonában, a massachusettsi Concordban halt meg, 2017. november 13-án, 93 éves korában.

Felhasznált irodalom:

https://www.doncio.navy.mil/Chips/ArticleDetails.aspx?ID=6052

https://www.history.navy.mil/browse-by-topic/people/trailblazers/jesse-brown.html

https://www.latimes.com/books/la-ca-jc-adam-makos-20151206-story.html

https://www.warhistoryonline.com/war-articles/jesse-l-brown.html?chrome=1


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.