„Elmúlt időknek szellemképe én

Nyugodni térek. S tovább álmodom,

Hogy a vérből, mely e alakra omla,

Rózsák fakadnak az újult várfalakra,

S én porladozva márvány-ágyamon,

Eger virágzásáról álmodom…”

(Gárdonyi Géza: Dobó István szelleme)

Báró ruszkai Dobó István élete során amilyen hamar eljutott a leggazdagabb arisztokraták körébe az egri diadalt követően, olyan hirtelen mélyrepülésbe zuhant a családi vagyon egy per miatt. Jelenlegi tanulmányban bemutatásra kerül a Dobó család birtokai, különösképp, amiket István szerzett, a birtokokon levő gazdaság, egyszóval a vagyoni helyzetük, amelyben István hathatós tevékenységét követhetjük nyomon.

Dobó István ősei

Felmerülhet a kérdés, honnan a ruszkai előtag a nevében. Pánki Jakab – a család első ismert ősének, Pánki Gergelynek a fia, – Ung megye főispánja híven szolgálta III. Endre királyt. Hű szolgálataiért cserében 1298-ban Ruszkát adományozta neki. Ismeretlen okból kifolyólag elvesztették, de 13 év múltán Pánki Jakab idősebb fia, Dobó mester 170 márkáért visszavásárolta Ruszkát a pupsai nemesektől. A ruszkai előnév 1321-től szerepel először írásban, a család ezen ága Dobó mester után nyeri mind a Ruszkai, mind a Dobó nevet.

Forrás: Csipes Antal – Dobó István élete és szerepe Magyarország XVI. századi történetében.

Dobó István egy felívelő pályán haladó köznemesi családból származott. A Dobó családban a főnemesi rétegbe való feljutás egyenesen szent cél volt, törekvés arra, amit az ősöknek nem sikerült, így becsületbeli ügy volt.

A dobóruszkai kastély. A Dobók kihalása után a birtok a kincstárra szállt, később a Perényi, a Daróczy és a Lorántffy család birtoka. A XVIII. század elején részben az Aspremont családé, részben pedig a kincstáré volt. A század végétől a Buttler családé akik kastélyt is építettek ide. Forrás: dka.oszk.hu

A birtokszerzések

1553. május 26-án Ferdinánd Dobót nevezte ki erdélyi vajdává. A három évig viselt tisztség Dobónak rengeteg pénzébe került, mert nem kapta meg az uralkodótól a zsoldfizetéseket. Így önerőből kellett kifizetnie, de vajdasága nem bizonyult rossz üzletnek. A gyakorlat szerint, az uralkodó az ilyen jellegű – politikai célú – kölcsönöket birtokok átengedésével egyenlítette ki. Így is történt, ugyanis Dobó erdélyi évei után ugrásszerűen gyarapodtak birtokai.

Lássuk, merre voltak a régi, családi birtokok, és merre helyezkedtek el az újak. A későbbiekben látni fogjuk, milyen gazdasági szempontok vezérelték Dobót a birtokszerzések érdekében. Kiemelten az Ung vármegyében lévő birtokok elhelyezkedéseit, amin saját kezűleg jelöltem a birtokok elhelyezkedését.

Zöld: A Dobó birtokok; lila: Tegenye, ahonnét elkezdődött a bonyodalom és a per. A pirossal aláhúzott Komoróc, mely település kétszer is feltűnik a térképen. A zölddel aláhúzott Komoróc volt eredeti Dobó birtok, a piros kérdéses.
Ung vármegye déli része (Ctrl+egér görgőjének mozgatásával jobban fel lehet nagyítani)

Mindegyik birtokra nem fog kitérni a tanulmány, mert vagy csekély hatalommal bírt Dobó az adott területen, vagy kérdéses volt a tulajdoni viszony, – több tulajdonos miatt – ezért nem minden egyes birtokot fogom jelölni a térképen – ilyen pl. Tállya vagy Pocsaj. A jelentős, és az ősi tulajdonnal bíró birtokok fognak bemutatásra kerülni.

A birtokszerzés többféle módon történt. A királyi birtokadományok mellett gyakoribb volt a király valamely birtokának zálogba vétele. Természetesen vásárlás útján is szerzett birtokokat Dobó. Ferdinánd neki adományozta Léva várát az Erdélyben tanúsított áldozatos kitartásáért, ezen felül Bars megye főispáni címével ruházta fel.

A zálogbavétel olyan formában történt, hogy a kapott birtokért meghatározott összeget kellett fizetni, amit ha a király visszafizet, a kérdéses birtokot vissza kellett adni a földesúrnak, a király részére. Így szerezte meg Dobó Végles várát 20500 forintért. Az okirat szerint a vár tartozékait ugyanabban az állapotban köteles visszaadni a királynak, amint visszakapják a pontos összeget.

Zöld: Ung, Zemplén, Sáros és Bereg vármegye, ahol az ősi Dobó birtokok helyezkedtek el; piros: Bars, Hont és Zólyom vármegye, ahol elhelyezkedtek az újonnan szerzett birtokok; lila: Ung vármegye. Abaúj megyében voltak régi birtokok – Pányok -, de azért van pirossal vonalkázva, mert Dobó István újonnan is szerzett mezővárosokat a megyében – Gönc és Telkibánya. Minden egyes birtokra nem tér ki a jelenlegi írás, részletesebben csak az Ung megyeire fog.

Dobó István az 1550-es évek legvégén bekövetkezett hatalmas arányú birtokgyarapodást elsősorban a királyi udvarnak tett szolgálatainak köszönhette, kisebb részben egyéb birtokvásárlásainak.

Az ősi Dobó birtokoktól eltérő, újonnan szerzett területeken lévő birtokok egyik szembetűnő sajátossága a földrajzi adottságaiból származik. Az új területeken magasabb népsűrűségű, elsősorban iparos- és bányászlakosságuknak a tisztán agrárlakossághoz viszonyítva élénkebb kereskedelmi forgalommal bírt. Ez annyit tesz, hogy gazdagabbá tette a Dobókat az újonnan szerzett birtokokból befolyó jövedelem.

Mezőgazdasági tevékenységek a birtokokon

Az erdélyi éveket Dobó rövid megbízatásnak tekintette. 1558-ban fordulat ált be a családi birtokpolitikában, ugyanis ekkor szakított a hagyományokkal. A felvidéki bányavárosok körzetében Bars, Hont és Zólyom megyékben újonnan szerzett birtoktestekkel gazdagította a családi vagyont. Északkelet-Magyarországon – Ung, Bereg, Sáros, Abaúj és Zemplén megye – koncentrálódtak az ősi családi birtokok. Mindközül részletesebben Ung megyével foglalkoztam, de erre majd később. Gazdasága gyarapodásában a korral haladt. A közép-északi területeken a majorsági gazdálkodás, tehát a földesúri árutermelés volt jelentős, míg az északkeleti megyékben a paraszti árutermelés volt a meghatározó.

Elsősorban a szőlőbirtokokból származó haszon – 8 vájatos, egyenként 1 km hosszú borospincékkel -, a borexport volt ez elsődleges bevételi forrás. A birtokok fekvéséből adódóan Lengyelországba szállították a bort.

Szerednye vára napjainkban. Az Ung megyei birtokok központja. Innen indultak útra a borszállítmányok külföldre. Környékén a XVI. században nyolc szőlőhegyről van tudomásunk.

Dobó István birtokai szinte kivétel nélkül szőlőtermesztésre alkalmas helyen feküdtek. A szőlőtermesztés mellett, igaz nem olyan jelentőséggel, de gyümölcstermesztés is folyt. A gabonatermesztés alacsonyabb jövedelmezősége végett sem volt képes versenyezni a szőlőtermesztésből befolyt jövedelemmel szemben. A termelékenység is kismértékű volt – az elvetett magoknak csak a két-háromszorosát adta vissza. A búza mellett árpa és zab termesztése is elterjedt volt a Dobó birtokokon.

A gabona művelése mind módszerében, mind termelékenységében alulmaradt a szőlő- és erdőgazdaságból származó tetemes jövedelemre. Dobó birtokain épp e kettő termelésére voltak a legkedvezőbbek a feltételek. Ung megye erdősebb, hegyesebb vidékein elsősorban a pásztorkodó állattenyésztés és a fakitermelés volt jelentős, emellett a szőlőgazdálkodást is gyakorolták.

Állattenyésztés és értékesítés a birtokokon

A XVI. századi birtokosok a korban nyereséges marhakivitellel is foglalkozta, így Dobónak a marhaexportban is volt érdekeltsége. Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy egy marhát itthon 6-8 frt-ért vásároltak, azt Bécsben 10-13 frt-ért, Nürnbergben 15-20 frt-ért tudták eladni. A marhatenyésztés továbbra is a hódoltsági parasztgazdaságokban folyt, ahol az élőállat felvásárlásából származó üzlet busásan megtérítette a befektetett tőkét. Az újonnan szerzett északi birtokain – Bars, Hont és Zólyom – a szarvasmarhatartás volt a meghatározó.

Az északkeleti birtokok hegyvidékies mivolta miatt a juh és sertés tenyésztés dominált. A gyapjút feldolgozás céljából külföldre szállították, lehetőleg a vámfizetés megkerülésével Lengyelországon keresztül. Az ősi birtokok helyzetüknél fogva nem is volt kérdéses, hogy ügyeskedjenek. külföldre szállítani az árucikkeket. A kortársak fukar és pénzsóvár embernek ismerték, de azt meg kell hagyni, hogy ügyes gazdálkodó volt. Mondhatni anyagilag megfontolt ember volt, de ki az, aki ne élt volna a lehetőséggel, ha van rá mód és lehetőség?

A nagybirtokosok egyre nagyobb konkurenciát jelentettek a hódoltsági és királyi magyarországi mező- és királyi városok lakóinak. Utóbbiak 1574-ben már azt szorgalmazták, hogy „az uraknak és nemeseknek a bőrökkel, lovakkal, ökrökkel és más hasonló dolgokkal való kereskedés megengedve ne legyen” – persze eredménytelenül. Aki tehette és felismerte korának gazdasági lehetőségeit, úgy vette ki részét a gyors vagyoni gyarapodásban. A nagybirtokos vállalkozóknak óriási üzletet kínált a belkereskedelem is. Egyrészt mentesültek a belső vámok alól, így a szállítási lehetőségük igen kedvezőek voltak, másrészt a birtokaikon termelt gabonát és bort jó pénzért adhatták el a végvári katonaságnak.

Az északkeleti megyékben az állattenyésztésen belül jelentős jövedelemre tett szert a disznók után szedett dézsmával, amit csak akkor szedtek be – tized vagy kilenced formájában – ha a kondát makkon tartják a tölgyerdőkben. Dobó birtokainak kedvező adottságok mutatkoztak e téren, ugyanis az ilyenfajta disznótartásra megfelelőek voltak.

A magyar főurak, úgy Dobó is kivette részét a lótenyésztés terén és megpróbálták megmenteni a végleges kihalástól. Rá voltak kényszerítve, hiszen a külföldi piacon sem lehetett beszerezni. Dobó embereit Havasalföldre, sőt még Konstantinápolyba is elküldte, hogy szerezzenek lovakat.

Az Alföld török megszállásával az itteni virágzó lótenyésztés lehanyatlott. Lovakra pedig akárhogyan is nézzük, nagy szükség volt a mindennapi élethez – közlekedés, szállítás, kereskedelem, a végekről már nem is beszélve, mi mindenre használták a lovas alakulatokat, a felderítéstől kezdve a rajtaütésig. Van feljegyzés arról, hogy Dobó István és vajdatársa, Kendi Ferenc egy ló miatt vesztek össze – nem térek ki rá részletesen, de a két vajdának ennél egészen más, súlyosabb okai voltak a haragot tekintve.

„Gyűlölségüket egy koromfekete paripa lobbantotta lángra, […] úgyhogy egész példabeszéddé vált róluk, hogy a régi magyarok fehér lovon szerezték az országot, azoknak maradékai pedig feketén vesztik azt el.”

Egyéb gazdasági tevékenységek

Ung megyében az állattartás volt a kiemelkedő, de ezen a vidéken a legeredményesebb még a vadászat volt, bár ez elenyésző jövedelemforrásnak bizonyult. Fia, Dobó Ferenc életében az uradalom területén elejtett vadak bőrét a jobbágyok kötelesek voltak a várba beszolgáltatni, máskülönben nem tudták volna értékesíteni. A vadászat mellett a halászatot kell kiemelni, ugyanis a birtokok bővelkedtek vizekben, halastavakban. A birtokokon ipar tekintetében a malomipar volt a legjelentősebb. Hajtóerőnek a vizet használták, lévén minden birtok rendelkezett.

A kor embere nem mindig hadakozott a végeken. Mai szemmel meglepő, de korántsem szokatlan tevékenységet végeztek. Dobó István kereskedelmi kapcsolatot tartott fenn a birtokaival szomszédos területek helyiségeiben állomásozó török parancsnokokkal. 1560-ban történt ugyanis, hogy Szabán nógrádi bég írta Dobónak, hogy szerezzen neki két sólymot. Érdekes, mintsem jelentős kereskedelmi kapcsolatnak mondható. Mindenesetre az efféle kapcsolatok a törökkel kölcsönös bizalomra épültek. Törekedtek a jószomszédi törékeny viszony fenntartására. Az üzletek nem a megszokott módon zajlottak le. Előre megrendelték az árut, de nem történt megállapodás az árakra vonatkozva, hanem a vevő annyi pénzt küldött, amennyit szerinte ért az árucikk. Arról már nem is beszélve, hogy lehetőséget adott a két fél közti legfrissebb hírek kicserélésére, vagy éppen megtévesztésére.

Hogyan is nézhetett ki Eger hőse

Az internet több portálján is beharangozták a hírt, miszerint Dobó sírját 2006-ban a dobóruszkai templom átépítése során megtalálták. Citálom a hírek sorait: Korabeli, hiteles ábrázolás nem maradt fenn róla, csupán a halála után, a fia által készíttetett szarkofág fedlapján látható az arcképe. Az eddig ismeretlen vonásokat Kustár Ágnes, Balikó András szobrászművész, valamint Évinger Sándor antropológus készítette el a Magyar Turán Alapítvány felkérésére. A várkapitány hosszúcsontjainak mérete alapján termetbecsléssel állapították meg, hogy 178-182 cm magas, erős testalkatú férfi volt, amellyel nagyon kiemelkedett kortársai közül – az átlagtermet 166 cm volt. Erőteljes koponyája, erős járomcsontja, fejformája és arcvonásai kiválóan alátámasztják a források jellemzését: markáns és karakteres egyéniség volt, akkor is ezt tükrözné.

Forrás: kurultaj.hu
Forrás: kurultaj.hu

A rekonstruált arcra nézve valóban egy markáns, határozott, erőteljes férfi néz vissza ránk.

Összegzés

Ügyes gazdasági érzékkel megáldott főúr élete során nem hogy gazdaggá tette a Dobó családot, de bővíteni is tudta a család birtokait, ami kiterjedt hálózattal rendelkezett. A Dobó család birtoka az 1560-1570 közötti években mintegy 460000 katasztrális hold volt. A Felvidék ötödik leghatalmasabb birtokosának számított ekkora birtokkomplexummal. A bemutatott birtokszerzések, gazdasági ügyeskedések alapján egy vagyonilag gyarapodó, szépreményű nemesi családról van szó. Dobó földesúri tevékenységére a körültekintő alaposság volt jellemző. Az ország ötödik leggazdagabb családjává váltak a Dobók, ami nagy befolyással, vagyonnal bírt a politikai életben. 500 lovast és 400 gyalogost volt köteles tartani saját költségén vagy évi 15000 forintot kellett fizetnie. Semmi kivetnivaló nincs is ebben, de túl szép lett volna, ha ne lett volna egy múltbéli bonyodalom.

Bibliográfia:

Csiffáry Gergely (2014): Ruszkai Dobó István életrajza. Bányászattörténeti Kutatások Alapítvány. Rudabánya.

Csipes Antal (1972): Dobó István élete és szerepe Magyarország XVI. századi történetében. Eger Város Tanácsa. Eger.

Maksay Ferenc (1990): Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén II. kötet. Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Bp. In: https://library.hungaricana.hu/hu/view/MolDigiLib_MOLkiadv2_16_2/?pg=0&layout=s

http://kurultaj.hu/2013/07/dobo-istvan-arcrekonstrukcios-munkalatainak-bemutatasa/

https://24.hu/tudomany/2013/08/16/így nezett-ki-dobo-istvan/


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.