A sagák szerint vérfarkas, alakváltó, troll és berzerker ősökkel rendelkező Egill Skallagrímsson egy igazi önimádó, vadállat költő volt, akinek kedvenc foglalatossága volt összerúgni a port mindenkivel az Északi-tenger vidékén.
Az apja igazi középosztálybeli viking volt, kellő vagyonnal és földdel. Egy gond volt csupán, hogy összeveszett a norvég Harald királlyal, így az egész családdal a csak vulkánokban gazdag Izlandra költözött, ahol az első telepesek egyike lett. Az életét innentől kezdve kovácsként és gazdálkodóként tengette, ami a fiának, Egillnek nem annyira tetszett. Térjünk is rá a bejegyzés főszereplőjére.
Mint minden bejegyzésnél, itt is kezdhetném, hogy micsoda jó gyerek volt, eleven de mégis szabálytisztelő, stb. De ez marhára nem lenne igaz. Egill egy igazi kis szemét volt már gyerekként is, bár három évesen még biztos aranyosnak számított az első versével, de rá négy évre már egy másik gyerek fejébe állította a csatabárdot. A későbbiekben is megmaradt ez a mentalitása, amit a többi izlandi nem igazán tolerált. Ennek eredményeként, felnőve visszatért a testvérével együtt Norvégiába, hogy felesküdjön a trónörökös Véresbárdú Erik szolgálatára.
A dolgok nem úgy alakultak, ahogy várták. Már csak azért sem, mert az első pár nap alatt sikerült egy versével vérig sértenie az udvari dalnokot, Atleyt. Annyira eldurvult a helyzet, hogy Atley méreggel próbált revansot venni. Persze ez nem jött össze. Ismétlésre nem volt alkalma, mert amint kiderült a dolog, perceken belül Egill kardja állt ki a szerencsétlen hátából. Az egész dolog mondhatni hétköznapi a vikingeknél, csak az volt a probléma, hogy a dalnok Erik feleségének az egyik rokona volt. A nő, mint egy rendes viking asszony, egyből bosszút akart állni, és az otromba idegenre eresztette két bátyját, akiket szintén elintézett Egill.
A király nem sokkal később meghalt, így a Véresbárdú került hatalomra. Első döntéseként Egillt törvényenkívülinek titulálta, és a fia vezetésével egy csapatot küldött, hogy fogják el. Nem sikerült. Egill és a tesója leölte az elfogásukra küldött bizottságot. Hősünk úgy döntött, hogy annyira mégse jött be neki Norvégia és inkább máshol próbál szerencsét. A távozás előtt azonban megátkozta az egész udvart, érthető okokból. Valamilyen szinten be is vált, mert hamarosan Erik öccse, az angliai király, Æthelstan segítségével magához ragadta a hatalmat. A trónfosztás után Erik Northumbriába menekült, mert az a királyság is az övé volt.
Ez Egillnek volt nagyon rossz hír, mert egy hajótörést követően épp abba a királyságban kecmergett partra. Barátai unszolására úgy döntött, hogy inkább elmegy a királyhoz, és megbocsájtását kéri. Nem kapta. Erik halálra ítélte, amit a következő nap reggelén kívánt végrehajtatni. Egész éjszaka fentmaradva írt egy költeményt, amit stílszerűen “Váltságdíjnak” nevezett, és ezt reggel előadta az uralkodónak, akinek annyira tetszett, hogy rögtön el is engedte, megbocsájtva minden bűnét.
Szabadulása után a testvérével együtt Æthelstan udvarába ment, Winchesterbe. Évekig jól ment a soruk, amíg sor nem került a brunanburghi csatára, ahol a király nem vette figyelembe a testvérek azon kérését, hogy egymás mellett harcolhassanak. Az eredmény az lett, hogy Egill testvére, Þórólfr meghalt. Az eset után kedvenc költőnknek végleg elege lett az uralkodókból és viselt dolgaikból, így hát fogta a sátorfáját és hazaköltözött Izlandra. Hátralévő életét viszonylagos békességben töltötte. Utolsó ölése annak a szolgálónak a legyilkolása volt, aki segített neki elásni az élete során zsákmányolt kincseit.