Luxemburgi János 1296. augusztus 10.-én látta meg a napvilágot Luxemburgban, VII. Henrik német-római császár elsőszülött fiaként.
Jó eséllyel pályázhatott volna a német-római császári címre, különösképpen, hogy 1310-ben feleségül vette Premysl Erzsébetet, a cseh király leányát,ezáltal a cseh koronát is megörökölte, amivel választófejedelem lett belőle. A házasság után a cseh rendek királyukká is koronázták a mindösszesen tizennégy éves Jánost. Édesapja halála után, 1313-ban pedig megörökölte a luxemburgi trónt is, amivel azonban járt egy kellemetlenség is: harc kezdődött a német-római királyi trónért. Egy olyan ország királya lett, ahol korábban soha nem járt, nem ismert, de még a nyelvét sem beszélte. Talán részben ennek is köszönhető, hogy hosszú uralkodása alatt nem igazán zárták a szívükbe a cseh rendek, a francia neveltetésű, franciául beszélő és gondolkodó uralkodót, aki nem is tartózkodott olyan sokat a királyságában.
Eredetileg Jánost kívánták megválasztani a rómaiak királyává, de a fejedelmi gyűlésen ez a törekvés megbukott, és Bajor Lajos lett az új német-római választott király, akivel szemben egy ellenkirályt is választottak a rendek, Habsburg Frigyest.
János végül Lajost támogatta, aki a Mühldorf-i csatában, 1322. szeptember 28-án meg is verte Habsburg Frigyest.
A csata leírása
A csata azért is igazán különleges, mert abban voltak magyar, valamint kun hadi alakulatok is, mintegy 5-600 lovasíjász képében.
Lássuk tehát, hogy emlékezik meg a forrás a sorsfordító ütközetről:
“Lajos király nem valami könnyű szívvel nézett a bekövetkezendő döntő összecsapás elé, de a felette harcias János cseh király rábeszélése folytán végre mégis elhatározták, hogy az Isen folyón átkelve, a csatát Szent Vencel napján, szeptember 28-án kierőszakolják, még mielőtt Lipót seregcsoportja a főerőhöz csatlakozna. Elhatározását Lajos király átküldött herold útján nyomban tudatta Frigyessel, kérve, hogy a csatát fogadja el. …
Lochheimig terjedőleg a cseh hadsereg állott fel János király vezetése alatt, aki, ha talán nem is szerepelt mint kimondott hadseregfőparancsnok, azért a hadműveletek tervezésére és keresztülvitelére kétségkívül döntő befolyást gyakorolt. …
Mihelyt “Frigyes a hírthozó herold jelentéséből az ellenség szándékáról tudomást szerzett, magasabb parancsnokait maga köré gyüjtve, azok jó része a csata el nem fogadását és a Lipót herceg csoportjával való egyesülés érdekében az Inn folyó mögé való visszavonulás mellett emelt szót, de Frigyes kijelentette, hogy immár ő is minden áron a döntést akarja. Ennek folytán az osztrák–magyar sereg is kissé előbbre vonulva, következőleg állott csatasorba: A magyar had és a kún lovasok zöme megmaradt Dornberggel szemben elfoglalt eredeti állásában, míg a magyarok egy része és a kúnok túlnyomó többsége Wallsee Ulrik és Henrik parancsnoksága alá helyezve, a felvonuló sereg jobbszárnya és arcvonala felé tolatott. …
A csatát szeptember 28-án reggel hat órakor a “Frigyes jobbszárnya és arcvonala előtt felállított kúnok és magyarok vezették be az ő szokásos harcmódjuk szerint, még pedig a legszebb eredménnyel, … s aztán úgy látszik félrevonultak. Közben a harc folytatását a csehekkel szemben Henrik herceg vette át steier és salzburgi hadával és eleinte ugyancsak szorongatta János királyt, aki lebukván lováról, majd hogy fogságba nem került. … “
A nürnbergi várgróf váratlan támadása a harcvonal jobb szárnyán levő magyar–kun hadat és Jámbor Henrik harccsoportját úgy látszik hamarosan rendetlenségbe hozta és menekülésre késztette. Még jobban súlyosbította a helyzetet, hogy a kedvező alkalmat felhasználva, az előbb becsületszóra harconkívül helyezett ötszáz cseh is újból belevegyült a harcba s így ez a keleti szárnyon beállt váratlan fordulat végkép eldöntötte a csata sorsát.
Ezzel a csata délután 3 óra tájban Lajos király teljes győzelmével véget ért. Utóbbi az eléje vezetett fogoly Frigyest állítólag e gúnyszavakkal fogadta: „Még sohase láttalak oly szivesen, mint most!” De ez bánatában még felelni sem tudott és nyugodtan kellett tűrnie, hogy Trausnitz várába zárják.Lajos király győztes seregét másnap az Inn folyón túlra, Oettingenre vezette és ott újból harckész állapotba helyezte, ha netán még Lipót herceggel is meg kellene ütköznie, de már erre nem került sor, s így a sereg október 1-ére Regensburgba tért vissza. A mühldorfi csatában mindkét fél jelentékeny veszteséget szenvedett. Azok nagyságát a Königssaaler Geschichtsquellen mindkét részről 1.100-ra, a leölt lovak számát 3.000-re, az osztrák foglyok számát pedig 1.400-ra teszik. A magyar segítőhad veszteségét mintegy 80 főre becsülik a krónikák.”
János tehát kiváló stratégiai észjárásról tett tanúbizonyságot. Nem csak a csatatéren volt egy géniusz, de diplomáciai kapcsolatai is igen erősnek mondhatóak. Jó kapcsolatot ápolt Károllyal, a magyar királlyal, akinek a segítségére sietett, hogy leverjék Csák Mátét, aki ugyebár a magyar királlyal ekkor már jócskán szemben állt.
A diplomata és hadvezér
1318. évét írjuk, amikor János erősíti a magyar kapcsolatokat, mikor húgát feleségül adja Károlyhoz. A kapcsolat sajnos nem volt hosszú életű, mivel 1319-ben újszülött gyermekük elvesztése után a gyermekágyi láz elvitte Beatrixot. Nagyváradra temették, Szent László sírjának a közelébe.
1327-ben Nagyszombaton találkozott a két király, ahol megállapodtak abban, hogy mindkét ország kettős arany-ezüstalapú pénzverésre tér át. Ezeknek alapja a firenzei mintájú aranyforint, és a cseh ezüstgarast volt.
János legfontosabb eredménye 1335.-ben csúcsosodott ki. Ez a visegrádi királytalálkozó éve, ahol ő is jelen volt, mint cseh király, ahol nagyon fontos megállapodást kötöttek a szerződő felek, mely mind a magyar, mind a lengyel de a cseh koronát is érintette.
1339-ben azonban eléri a balsors a katonai géniuszt, mivel a német lovagrend elleni háborúk következtében először elveszíti egyik szemét, majd végül teljes látását.
A végjáték
Miután elvette Bourbon Beatrixot 1334-ben, aminek következtében 1346-ban a francia király hűbéreseként indult a Crécy csatamezőre.
Crécy csata, 1346. augusztus 26.
Nem lennék igazságos ha csak a Mühldorf-i csatáról írnék többet, és az egyik legfontosabb ütközetről, mely a “százéves háború” időszakában zajlott (Crécy) nem írnék.
A csata az angolok (III. Edward és a 16 éves walesi “Fekete herceg” ) , a franciák, VI. Fülöp, valamint cseh János király között zajlott. Az erőviszonyokról: a francia sereg közel 70.000 főt tett ki, ebből 8 ezer lovas, 60.000 zsoldos, amiből 6.000 íjász volt). Mivel a franciák rendezetlenül támadtak, a walesi herceg kirendelte a hadi alakulatait, amit mikor megláttak a franciák, eszeveszett futásba kezdtek. Az elesett 11 fejedelmi méltóság, többek között János cseh király, “1.600 lovag, 4.000 nemes apródostul, és 20.000 közvitéz.” Az angolok győzelmük zálogaként Calaist kapták. A legenda szerint a vak király ragaszkodott ahhoz, hogy ő is lovagként harcoljon, és ezt az örömöt úgy adták meg neki, hogy a lova kantárszárát egy másik lovag hátasához kötözték. Arról nem szól a fáma, hogy mennyire volt sikeres a lovagi kombó, de tekintve a végeredményt, igen hamar végezhettük velük az ütközet forgatagában.
Az eredmény: teljes francia kudarc, a cseh király, János, ahogy fentebb írtam, pedig életét vesztette a csatamezőn, aminek számos következménye lett: az angolok úgy tudtak behatolni a francia területekre, mint kés a vajban; János fiát, Károlyt megválasztották királlyá, később császárrá (talán nem is sejthette János, hogy fiából később az egyik legnagyobb és legkedveltebb német-római császár lett).
Egyszer egy tanárom azt mondta erre az eseményre: “János egy olyan eseményen volt ott, ahol nem szabadott volna ott lennie, s nem szabadott volna rajta részt venni. Egyrészt mert egy vak uralkodót nem küldünk csatába, másrészt, mert vak uralkodóként közelébe se szabadott volna engedni a csatának.“
János temetése korántsem volt problémamentes. Eredeti nyughelye Luxemburgban volt, az Altmünsteri, eredeti bencések tulajdonában lévő kolostorban. Később azonban, mivel az első kolostort lerombolták, a Neumünsteri, szintén bencés kolostorba került át a sírhely. Azonban János holtteste még itt sem pihenhetett békében. A francia forradalom lázangásaitól tartva (ld. Saint Denis királysírjainak tönkretétele), holttestét először Mettlachba, majd Kastelba vitték. Végül 1947-ben temették el tisztességgel, a luxemburgi székesegyház dómjában, ahol megannyi dinasztiabeli találta meg végső nyughelyét.
Remélem tetszett a cikk!
Forrás:
A mühdorfi (ampfingi) csata, 1322. szeptember 28.án. In: https://mek.oszk.hu/09400/09477/html/0007/533.html
J. v. Luxemburg: Thomas, H. LexMA (Lexikon des Mittelalters) 5., 496-497
A Pallas nagy lexikona: http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/052/pc005275.html#7 14. hiv.
A Pallas nagy lexikona: https://mek.oszk.hu/00000/00060/html/022/pc002261.html#9 Crécy.