XIII. század. Kis-Ázsia véráztatta földje hosszú évek óta a keresztesek és a muszlim harcosok csataterének számított. Időközben a mongol hadak is feltűnnek a színen, ami elindít egy folyamatot. Az anatóliai szeldzsuk birodalom szétesése révén létrejön több török törpefejedelemség, aminek egyike az oszmán emírség is. Egy a sok törpefejedelemség között, de nagy ambícióval később egy világhatalom csírájává vált. A kezdetekről lesz szó, egészen pontosan az Ertuğrul vezette nomád oguz-török törzsről, akik a történelem színpadára most lépnek, s válnak ismertté.

Történeti előzmények

1204-ben keresztes had indult a Szentföld felszabadítására, de helyette Konstantinápolyt foglalták el, ezzel létrehozva a latin császárságot (1204 -1261). Területileg egybefogta Trákiát, Makedóniát, a mai Görögországot és némi erődítménnyel és tengeri lerakóval Nyugat-Anatóliát is, Konstantinápoly központtal.

Turkomán törzsek a keleti határ mentén portyázásaikkal boldogították a Bizánci Birodalmat. Ezek egyike, a szeldzsuk törökök megvetették hosszabb ideig magukat a birodalmon belül. A Rum-(görögösen Ikonioni) szultanátus Alaeddin Kejkubád (1219-1237) alatt élte fénykorát. Nevéhez fűződik Anatólia visszahódítása és hatékony katonai rendszabályával egy időre a mongol hadakat is visszatartotta.

Megjegyzés: Lehetne erre az időszakban úgy is mondani az állam megnevezésére, hogy a Szeldzsuk Bizánci Birodalom. A Rum kifejezést a korban annyit jelentett, hogy Keleti Róma, vagyis Bizánci Birodalom.

Erre az időszakra tehető, amikor a mongolok menekülésre kényszerített 60-70 ezer sátoraljnyi turkománt a közép-ázsiai őshazájukból, Transzoxániából. Alaeddin Kejkubád szultán befogadta őket, és letelepítette Anatólia nyugati-délnyugati részén a határőr szerepkör betöltése miatt – Bizánccal és egy újabb keresztes támadással szemben használja fel őket. Ertuğrul népe, az oguz-törökök ekkor bukkannak fel.

Ertuğrul, az ifjú harcos színre lépése

Az oszmánok, a Kaji nevezetű oguz törzs tagjai közt az egyik alapítót úgy nevezték, hogy Szulejmán sah. Ő lett a padisah, vagyis a „nagy király”, aki Merv környékén élt törzsével a mai Türkmenisztán területén. 1221-ben Dzsingisz kán hadainak pusztítása miatt vándorolt nyugatra egészen Kelet-Anatóliáig, pontosabban Erzindzsán környékén telepedett le.

Forrás: Daniel Goffman (2004): The Ottoman Empire and early modern Europe.

Két körülmény játszott közre Szulejmán sah kezére. 1227-ben bekövetkezett Dzsingisz kán halála, ami átmenetileg ugyan, de megakadályozta a mongolok továbbterjeszkedését délnyugati irányba. Hvárizm sah vereséget szenvedett a szeldzsukoktól, aki ebben az időszakban egész Perzsia nyugati részét uralta. Szulejmán megfelelőnek ítélte meg az eseményeket törzse számára, ezért eltökélte, hogy elhagyja a barátságtalan kelet-anatóliai hegyvidéket, ezért kelet felé a Tigris és az Eufrátesz által közrefogott termékeny vidéket szemelte ki népe számára.

1231-ben Aleppó közelében, az Eufráteszben lelte halálát Szulejmán, amikor át kívánt kelni rajta. Halálát követően törzsszövetsége felbomlott. Egyik része Szíriába vándorolt, a másik visszatért Anatóliába. Szulejmánnak négy fia volt, ezek egyike volt Ertuğrul, aki Erzerumtól keleten telepedett le.

Forrás: David Nicole – Angus McBride (1983): Armies of the Ottoman Turks 1300-1774.

Ertuğrul 400 sátornyi jürük törzse letelepedett, határszolgálatért és a mongolok elleni harcokban szerzett érdemekért cserébe szállásterületet kapott – a Szakaria folyó völgye Söğüt (Füzes) környékén a télit, Dominidzs hegyét, mint nyári szállást. A 400 sátoraljat a házinéppel együtt, egyenként 200 főnek véve, 80 000 főt kapunk, aminek jobb esetben a 20%-a hadrafogható, ebből kiindulva 16 000 harcost számlálhatott a serege.

Kejkubád szultán halálát követően lázadás tört ki Anatóliában. A Rum-szultanátus annyira meggyengült a levert mozgalom után, hogy 1243. június 26-án a mongolok tönkreverték a szeldzsuk sereget a kelet-anatóliai Kösze Dag mellett. Ezt követően báburalkodókat neveztek ki a mongolok, akiket kényük-kedvük szerint irányítottak, vagy tettek el láb alól. Megjegyzendő, hogy a térségben lévő mongol Ilhánida dinasztia tartotta ellenőrzése alatt Anatóliát, de az nem mérhető a szeldzsukok hatalmához.

A mongol csapás olyan mértékű volt, hogy a szeldzsuk állam lassan, közel ötvenéves hanyatlásnak indult, a szultánság a XIV. század elejére meg is szűnt létezni. A muszlim világ szomszédságában az egykor tündöklő Bizánci Birodalom haldoklott, amit az Oszmán Birodalom a XV. századtól elfoglal és a birodalmához csatol, de ne rohanjunk ennyire előre. A Latin-Kelet alkotta konkurencia megszűnt, az Ilhánida és az Aranyhorda alkotta birodalmak szintén megszűntek. A Rum-szeldzsuk állam darabjaira hullt, ami hatalmi vákuumot idézett elő. Anatólia földje várt egy vezetőt, aki egyesíteni képes.

A turkomán törzsek

            A XIII. század második negyedétől kezdve számos turkomán törzs bukkant fel, köztük Ertuğrul törzse is. E lovasnomád népek elűzték szálláshelyeik környékéről a legyengült Rum-szeldzsuk államhatalmi szerveket. Rövidesen az iszlám hit által szent harcnak minősülő rablásba és fosztogatásba kezdtek a bizánci területek lakossága ellen. Határszolgálatukra hivatkozva nem fizettek adót, eleinte rabló, később hódító portyákba csaptak át. Ezzel párhuzamban a mongolok egyre jobban gyengítették a szeldzsuk állam hatalmát, amivel fokozatosan növekedett a turkománok ereje. Északnyugat Anatólia határvidékén, olyan hatalmak közé beékelődve, mint a Bizánci Birodalom és az Ilhánok irányította szeldzsukok mellett nem sok esélye lett volna Ertuğrul népének. A XIII. század utolsó évtizedeire az Ilkhánok és az ő szeldzsuk vazallusaik elveszítették Anatólia felett az irányítást. Nyugat-Anatólia térségeit a XIV. század elejére egészen a tengerpartokig meghódították a turkomán törzsek. A Márvány-tengertől délkeletre alapították meg központjukat az oszmánok, vagyis Ertuğrul utódai. A szeldzsuk állam bukását követően húsz fejedelemség jött létre a területen, – közéjük tartozik Ertuğrul-é is -ráadásul ezek között öt tengeri bégséget is hozzászámíthatunk, amik kalózflottával is rendelkeztek.

A XIV. század első évtizedében, vagyis a Rum-szultanátus bukásának és Ertuğrul fiának, Oszmán gázi felemelkedésének időszakában, a Bizánctól elhódított és a mongoloktól meg nem szállt anatóliai térségekben számos törzsszövetség jött létre. Ezek élén régi szeldzsuk bégek és turkomán vezérek álltak. Amikor a bizánci térséget teljesen megszállták és hatalmuknak vetették alá az ott élő lakosságot, akkor egymással kezdtek el hadakozni – ami a XV. századig kitartott.

1280 és 1310 között azt a területet megháromszorozták, amit Ertuğrul népe kapott Kejkubád szultántól. Fia, Oszmán már önálló béggé küzdötte fel magát és az általa birtokolt területet 16 ezer km2-re becsülik. Az egyszerűség kedvéért számoljunk kerek számokban, ha a mai Magyarország (93 ezer km2) területéhez viszonyítanánk Ertuğrul fiának a kezében összpontosuló területet, akkor kis híján, de az 1/6-át tenné ki.

Lépésenként a siker felé

1270-1280 körül egyesíti egy néppé az oguz-törököket Ertuğrul, akit elismernek vezérüknek. Ertuğrul az egyik legkisebb turkomán fejedelemség élén állt, – a jürükök Kaji ágából származó oszmánok – akiknek esélye sem lett volna a nagy létszámú törzsekkel szemben, de a kezdettől fogva állandó hadban álltak a szeldzsuk és mongol erők ellen. Egyértelmű és egyben kielégítő választ ma sem lehet adni, de vannak olyan körülmények, amik Ertuğrul és törzse malmára hajtották a vizet – a félreértések elkerülése végett nem azt jelenti, hogy valamennyi feltétel azonnal is teljesült. A legfőbb okok, amik elősegítették felemelkedésüket az alábbiak szerint sorolhatók fel:

  • A szállásterületük határai nem határozhatók meg egyértelműen.
  • A mongol veszedelem elől menekülő népekből feltölthették harcosállományukat.
  • Az iszlám olyan formáját követték, amely mind politikai, mind ideológiai síkon rugalmas volt, mondhatni formálható.
  • A bizánci védelmi rendszer gyengeség kihasználása.

A teljesség igénye nélkül pontokba szedve ez a következőket jelentené:

  1. Szálláshelyeik közelebb estek az ősi átkelőhelyekhez, vagyis a Márvány tengerhez és Gallipolihoz.
  2. Győztes hitharcaik hírverésével képesek voltak előidézni, hogy az arab és perzsa hagyományokat ápoló szeldzsuk iszlám értelmiség hozzájuk csatlakozzon, akiknek a segítségével olyan ázsiai despota államképződményt hoztak létre, amihez képest a többi törzs elmaradt tőlük.
  3. A szomszédos bégségekben lévő hitharcosoknak csábító volt a sikerük, amiért csatlakozni kívántak hozzájuk, ezzel is növelve hatalmi potenciáljukat.
  4. Képesek voltak összehangolni katonai tevékenységüket a többi bégség csatlakozásával, illetve behódolásával, egyfelől Bizánc keleti határaira nagymértékű nyomást gyakoroltak, másfelől sikerült nekik Anatóliát szilárd hátországként kihasználni.
  5. Átvették a korábbi iszlám világban ismert katonai rabszolgaságot, a renegátoknak esélyt adtak, sőt felemelkedési lehetőség is nyílt számukra, mind a haderőben, mind a faluközösségi birtokos és paraszti rétegekben egyaránt.
  6. Képesek voltak egységet teremteni a korábbi uralkodó osztályok, a nomád és a földhöz kötött paraszti rétegek iszlám népessége között, miközben a dervisrendekkel szövetkezve turkomán kolonializációt szerveztek Európába, ezzel is elősegítve az etnikumok összeolvadását és az iszlám terjesztését, ezzel is szilárd bázis teremtettek a további hódításaikhoz.
  7. Kihasználták a szeldzsuk állam megszűnését, az iráni mongol ilkánság felbomlását, az egyiptomi mameluk állam a szíriai megerődített városok falait lerombolta, Bizánc és a balkáni fejedelemségek között állandósult viszályokat, és a római pápa erőszakos katolicizálási törekvéseit a balkáni ortodox keresztényekkel szemben.
  8. Hasznot húztak az itáliai kalmárvárosok közti rivalizálásból a levantei kereskedelemért.

Hogy mindebből mennyit és milyen mértékben sikerült Ertuğrul bégnek és harcosainak véghezvinni, az talán örök rejtély marad. Annyi minden bizonnyal és határozottan állítható, hogy az ő vezetése alatt kezdődött el mindez, amiben tevékenyen részt kellett, hogy vegyen.

A mondák világa

Az oguz Ertuğrul (1198-1281) és fia, Oszmán (1258-1326) fennmaradt mondája, illetve Emese álma, a turul monda között több hasonló motívum szerepel. Az oguzok és magyarok közötti párhuzam egyik ismerős jelenete a vándorlás. Ertuğrul Horaszánból vezeti ki népét a XIII. században. Érdekességképpen megemlítendő egy XI. századi arab író, Al-Bakri, aki szerint a magyarok szintén Horaszánból vándoroltak ki.

Ertuğrul nevének jelentése sólyom. Az ótörök szó magába foglalja az ősatyát szimbolizáló „turul” szót. A tuğrul turul jelentéssel bír, ami összekötő kapocsként kapcsolhatja egybe a magyar és az oguz-török népet. Ertuğrul legendája szerint „fejére sólyom szállott, szárnyait kiterjesztette és ezzel jelezte az ő hatalmát!” A sólyom szimbolizálja, hogy uralkodásra jogosult, illetve megkérdőjelezhetetlen a hatalom gyakorlásában.

Az álomkép

Oszmán – más változatban apja, Ertuğrul – és Emese története közt a közös kapocs a következő: mindkettejük álmában hasonlóságot mutat a nemzetségük uralkodói jogára, valamint fennmaradására az alábbi motívum: Emesénél „méhéből rohanó víz fakad”, vagyis forrás, addig Oszmán, vagy Ertuğrul esetében a szétterjedő fa. Demény István Pál feljegyzéséből idézem a mondát:

“[…] egy másik változat szerint azonban nem Oszmán, hanem az apja, Er-Togrul (megh. 1284) látta az álmot. A régi névtelen krónika szerint: „Ertogrul elment Edebali sejkhez, aki híres tudós és álomfejtő volt, és így szólt hozzá:

– Ó, sejk, láttam, amint a kebeledből felemelkedett a hold, majd pedig behatolt az én kebelembe. Miután behatolt a kebelembe, a köldökömből egy fa nőtt ki, amely az árnyékát az egész világ fölé kiterjesztette. Az árnyéka alatt hegyek voltak, a hegyek lábánál folyók eredtek. Egyes emberek itták ezen folyók vizét, mások a kertjeiket öntözték vele. Akkor felébredtem. Ez az én álmom.

A sejk hosszasan gondolkodott az álom megfejtésén, és így szólt:

– Ifjú ember, neked fiad lesz, akit Oszmánnak fognak hívni, és aki sok háborút fog viselni a hitetlenek ellen. Jó hírt jelentek neked, mert a te nemzetségednek adatott a birodalom. Legyen ez áldásul. A fiad, Oszmán, feleségül fogja venni a lányomat. Ebből a házasságból majd számtalan utód származik, akik majd császárok lesznek (vagy: uralkodni fognak).”

Az ominózus jelenet a Kurulus Osman c. filmsorozatban látható:

Az alábbi linkre kattintva Oszmán találkozása a sejkkel.

Az alábbi linkre kattintva az álomkép 05:30-tól.

Az álom értelmezésére

 Az álomképben néhány elem a következőképpen fejthető meg: a hold a feleségére utal (Ertuğrul esetében Halime Hatun; Oszmán esetében Malhun Hatun); a nagy fa egy ősi szent török szimbólum, aminek a gyökerei négy folyót fakasztanak, ezek nem mások, mint a Tigris, az Eufrátesz, a Nílus és a Duna.

Később az alábbi megjegyzést fűzi hozzá Demény:

Van azonban egy-két egészen furcsa egyezés a magyar és az oszmán-török monda között. Az, hogy Álmos a Turul nemzetségből származik, Oszmán apjának a neve pedig Er-Togrul, talán csak véletlen, hiszen tudjuk, hogy Er-Togrul történeti személy volt. Ennél érdekesebb és nehezebben magyarázható azonban, hogy Ügek apósának neve, Eunedubelianus és Oszmán apósának neve, Edebali feltűnően hasonlít egymáshoz, főleg ha az előbbiből elhagyjuk az -anus latinos végződést, az Eun-t pedig önálló szónak értelmezzük (pl. a török ön ’nagy’ szónak), ami az Edubeli-nek csak jelzője.”

Emese álmával kapcsolatban a félreértések elkerülése véget muszáj kiemelnem, miszerint a mondákban megjelenő megtermékenyülés szimbolikája nem azt akarja kifejezni, hogy isteni közbeavatkozás történt volna, mert Emese eleve várandós állapotban volt, erre van a forrásban is említés:

„Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt.”

A krisztusi értelemben vett szűz fogantatásról eleve szó sem eshet. A két aláhúzott rész között mérföldekben számított különbség fedezhető fel. Míg az egyik a tényleges áldott állapotot jelenti, addig a másik a kiválasztottságra utal. A madár megjelenése az álomban mindössze mitológiai értelmű, a kiválasztottságra tesz utalást, illetve Álmos előkelő származására az apai ágú felmenőire alapozta, s jogát az uralkodásra.

Ebből kiindulva Oszmán is a nemesi vérvonalára hivatkozott, amit megerősített az álomkép kiválasztottságbeli utalása. Elfogadták Oszmán felsőbbségét, amire a későbbiekben tudott építkezni az ifjú bég.

Összegzés

A szeldzsukok egykor tündöklő birodalmának romjain lehetőséghez jutottak az oguz-török népek, hogy átvegyék a vezető szerepet és uralkodjanak.

A XIII. században felbukkanó jürük törzs nem különbözött a többi sztyeppei néptől, akik a mongol veszedelem elől menekültek Anatóliába. A legkisebb turkomán fejedelemség tette le az Oszmán Birodalom alapjait. Ertuğrul nomád pásztorai és hitharcosai a vérzivataros kor ellenére letéteményesei lettek egy birodalomnak, aminek a XV. századtól lesz rettentő hírneve.

Ertuğrul esetében az álomkép megfejtése is azt bizonyítja, – mint ahogy Emese álmánál is – miszerint az ő sarja, Oszmán az uralkodásra való joga megkérdőjelezhetetlen. Oszmán is az apai felmenőire hivatkozva foglalta el méltó helyét az uralkodásban.

Bibliográfia:

Bernard Lewis (1981): Isztambul és az oszmán civilizáció. Gondolat, Bp.

Caroline Finkel (2005): Osman’s dream. The story of the Ottoman Empire 1300-1923. Basic Books. New York.

Claude Cahen (1989): Az iszlám: A kezdetektől az Oszmán Birodalom létrejöttéig. Gondolat. Bp.

Daniel Goffman (2004): The Ottoman Empire and early modern Europe. Cambridge University Press.

David Nicole – Angus McBride (1983): Armies of the Ottoman Turks 1300-1774. Bloombury Publishing. London.

Demény István Pál (1996): Emese álma. Erdélyi Múzeum – 58. kötet, 1-2. füzet. In: http://epa.oszk.hu/00900/00979/00011/06demeny.htm

Gábor Ágoston – Bruce Masters (2009): Encyclopedia of the Ottoman Empire. Facts On File Inc. New York.

Generál Tibor (1987): Allah serege. Az oszmán-török haderő kialakulása és fénykora. Zrínyi Katonai Könyvkiadó, Bp.

Generál Tibor (1986): Az oszmán-török hadművészet keletkezése és fejlődése a XVI. századig. Hadtörténelmi Közlemények, 33. évf. 1 sz. In: http://www.epa.hu/00000/00018/00145/pdf/EPA00018_hadtortenelmi_1986_01_003-046.pdf

Halil Inalcik (1973): The Ottoman Empire. The classical age 1300-1600. Phoenix, Orion Books. London.

Matuz József (1990): Az Oszmán Birodalom története. Akadémiai Kiadó. Bp.

Szabados György (2007): Új szempont a turulmonda értelmezéséhez. In: https://www.arpad.btk.mta.hu/images/e-konyvtar/Szabados_Gyrgy_j_szempont_a_turulmonda_rtelmezshez.pdf

Türk Attila (2007): Az Oszmán Birodalom története. Anno Kiadó. Bp.

http://kurultaj.hu/2022/02/a-turul-monda/


2 hozzászólás

Besztercei Márk · március 12, 2022 - 8:11 du.

Üdvözletem!

Két aprócska megjegyzésem lenne:
1) Az Oszmán Birodalom a XV. században olvasztotta magába a Bizánci Birodalom maradékát, nem a XVI. században (még az egyik “utolsó” bástyának tekinthető Trapezunti Császárságot is)

2) Az Oszmán Birodalom hírneve nem a XVI. században, hanem már a XV. században is rettentő volt, elég csak a korszakból származó pár forrást átolvasni (pl. levelezések)

    Boriszov Csaba Gábor · március 12, 2022 - 8:29 du.

    Köszönöm, hogy szóltál! A szemem átsiklott és nem vettem észre a hibát, de már javítottam.

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.